Gyakran megesik, hogy egy adott kor és behatárolható társadalmi közeg abszurditása és beteg jellege jelentős művészeti alkotásokra sarkallja az arra fogékony intellektust. Az élettér jellemzői, kulturális összetettsége, szellemi meghatározottságából jól leírható életérzés fakad, mely egyedülálló művészeti tényezővé válhat. Bodor Ádám egyik napról a másikra tűnt fel a magyar prózairodalom élvonalában, mint kiforrott alkotó, aki olyan világot teremt, mely az újdonság erejével hat, mégis mindig is ismert voltára rácsodálkozik az olvasó. Alkotásainak hangvétele, színtere senki máséra nem hasonlít, a művek egyértelműen fiktív, szűk levegőjű mágikus belvilága egyszerre élni kezd, a mondatok rendkívüli gondossággal megformáltsága, visszafogott jelzőrendszere és filmszerű láttató ereje azonnal beazonosíthatóvá teszi szövegeit. Így itt nem ír senki. A szerző sajátos humorára világít rá a róla keringő történet, melyet Erdélyben más-más társaságokban és városokban különbözőképpen mesélnek. A még ifjú és bohém Bodor Ádám egy összejövetel alkalmával a vendéglátójával egyetemben egy hajnali forró leves reményében tyúkot vágnak, majd tréfából, vértől csöpögő kezekkel, késsel a kezében visszamegy az udvarról a pálinkától kapatos, népes társasághoz, és közli, hogy sajnálatos módon, nem tudja hogyan történt, de végzett a házigazdával, s még mielőtt kiélvezhetné a hatást, a csillár is rájuk szakad. Mintha csak művének egyik jelentene volna. Balassa Péter esztéta 1986-ban kijelentette: „ma Bodor a magyar novellista.” Valójában az író a Sinistra körzet című munkájával került be az irodalmi köztudatba. Bodor művei egy soha nem látott vidéken játszódnak mindig, mely egyszerre irracionális, abszurd, embertelen, kezelhetetlen és mégis belakható. Egy bornírt, pusztuló civilizáció sajátos törvényekkel. Életművének ihletője a mindenkori diktatúra, és egy bizonyosfajta soknemzetiségű heterogén közeg: Erdély. A régió kulturális ingergazdagsága és rendkívüli politikai kiszolgáltatottsága meghatározó élményt jelentett az író számára. „Az én eszmélésem egy ilyen többnemzetiségű környezetben történt, ahol a válaszfalak és mezsgyék nem ellenfelek, legfönnebb vetélytársak vagy inkább partnerek között húzódtak. Ez a másság nyilvánossága volt, a különbözőség nyílt vállalása. Miközben nem keveredtünk egymással, mégis összetartoztunk, mintha az öröklött történelmi ellentétek dacára élt volna bennünk valami közös transzszilván öntudat, a közös örökség féltése: azok a nemzedékek még kölcsönösen tisztelni tudták egymást.” – nyilatkozta az író. Írásait áthatja a sajátosan irónia, a feketehumor, s az élettér is sajátos, homályos zóna, peremvidék, büntetőtelep, ahol a szereplők rezignáltan veszik tudomásul a velük történő abszurd eseményeket. Bodor Ádám aki 1936-ban született Kolozsváron, s minden bizonnyal jelentős tapasztalattal rendelkezhet a diktatúra természetrajzáról, hiszen '52 augusztusában államellenes szervezkedésért a Securitate letartóztatta. Bodor Ádám tizennyolc évesen szabadult a szamosújvári börtönből. A szűkszavú író utolsó műve a Verhovina madarai – változatok végnapjai címet viseli: „Virradt, kezdett áttetszőn kocsonyásodni az ég, de a négy földszintes épületrésszel körbezárt udvarban, ahova tágas, boltíves kapualjon át lehetett bejutni, még megrekedt a távozó éjszaka homálya, a pogácsasütő lépcsőjén négy sorba kikészítve csak a kecsketejjel teli palackok derengtek. Elvettem kettőt, aztán ahogy tovább haladtunk, alig két házzal odébb, de már a szemközti oldalon bekopogtam az Augustin ház ablakán. Mármint a deszkán, ami eltakarta az ablakot. Augustinék ablaka, amely az utcára nyílott, rézsút és keresztben deszkákkal volt beszögezve, az otromba rácsozaton csak egy helyen maradt egy kis rés, hogy a deszkák között kiférjen egy kéz, hogy be tudjon venni ezt-azt, például egy tejesüveget. Az Augustin házaspárt évek óta házi őrizetben tartottuk. Mivel a fogda Jablonska Poljanán még régen leégett, nem volt más mód, otthoni őrizetben kellett tartani őket.” Történeteink a civilizáció peremvidékén játszódnak most is, s olyan ismerős mindez, hiszen ahol mi is dekkolunk: végállomás, zóna és vakvágány… NZS