Gondolat

Amikor Nietzsche sírt….

2013. FEBRUÁR 04.

Irving D.Yalom amerikai pszichoterapeuta különös regényírói karriert futott be, először csoportpszichoterápiás esetek dramatikus történeteit adta közre (ez Szerelemhóhér címen jelent meg magyarul), majd Schopenhauerről írt pszichológiai jellegű regényt, most megjelent könyve pedig Nietzsche életének egyik epizódját szövi össze a pszichoanalízis korai eseményeivel. Az érdekes fikció, ami ebből kijött, mintegy a feltáró lélekelemzés folyamatának és hatásmódjának sajátos bemutatása is. Egyben Joseph Breuer bécsi orvos, Freud barátja, mentora, később munkatársa tudománytörténeti szerepének kiemelése is, Breuer a századforduló után eltávolodott Freudtól, de mint Freud első pszichoanalitikus könyvének, a hisztériáról szóló esettanulmányainak (Studien über die Hysterie, 1896) társszerzője neve egybeforrt a lélekelemzés históriájával.

A könyv fülszövege szerint Yalom műve 2005, az eredeti amerikai kiadás óta több mint 4 millió példányban jelent meg, és 2007-ben film is készült belőle. Yalom fő tudományos teljesítménye a csoportpszichoterápiáról kiadott tankönyve, ez máig is a legjobb gyakorlati kézikönyv a módszerről, ez is különösen népszerű érdekes, világos megfogalmazása és a szerző érzéke miatt a terápia dramatikus részleteit illetően.

A Nietzsche regény nagy siker elsődlegesen valószínűleg a témának általában is köszönhető, Freud és a 19. század végének bécsi élete ma szinte része már a nyugati ember kultúrájának, és a már közismert tudománytörténeti események regényes ábrázolása széles körben, de nyilván elsődlegesen az értelmiség körében mindig nagy visszhangra talál. De a szerző érdeme is nagy a kedvező fogadtatásban, ugyanis érdekes bonyolítja az elképzelt történetet (merthogy Nietzsche és Breuer soha sem találkoztak egymással), a fejezetek nagy része párbeszéd, szinte kínálkozik a pl. forgatókönyvre vagy akár színpadra is. A fejezetek arányosak, az események logikusan követik egymást, ha a főleg gondolatokból álló cselekmény néha túl bonyolult is.

A két tényező – vagyis a téma és a nagyszerű szerzői bravúr találkozása magyarázhatja az óriási érdeklődést, mert önmagában a regény kissé vontatott, modoros, a párbeszédek tartalma - különösen Nietzsche gondolatmenete – eléggé elvont, a nagy filozófus elméletei amúgy sem könnyen érthetőek. A pszichoanalitikus „áthallás” vitalizálja a szöveget, amely különben több szempontból is kritizálható. Az alcím „A szenvedély regénye”, de a szenvedély nem „jön át” eléggé, inkább eszmei képlet, mintsem lélektani mozgatóerő, bármennyire sokat beszélnek róla, és sok a könyvben az olyan kifejezés, amely az adott korszakban biztosan nem volt használatos ( pl. a stressz fogalmát a szereplők gyakran említik, holott ez Selye kreációja a 20. század közepéről, sokszor van szó személyiségjogokról, pedig akkor csak a jó öreg orvosi titoktartás volt divatban, stb.). Viszont kitűnik a szerző egzisztencialista szemlélete, ő ugyanis az egzisztencialista pszichoterápia egyik megalapítója, aki szerint az emberi problémák mélyén állandóan jelen van a halálfélelem és az élet értelmének keresése, és ezzel minden terápiának foglalkoznia kell. Ez a problematika Nietzsche filozófiájának egyik fő problémája is. Nietzsche lényegében kulturfilozófiát ill. filozófiai antropológiát művelt, a létezés élményének szempontjából, és ez tette őt a huszadik század számára is aktuálissá.

A regény meséje egyszerű: Joseph Breuer bécsi orvos egyik fiatal hisztériás nőbetegét beszélgetéssel, emlékeinek elmondatásával kezelte, így ért el nála tüneti eredményeket. Ám a fiatal és erotikus kötődést mutató páciensbe a negyvenes éveiben járó, polgári életet élő orvos maga is beleszeretett. A terápia megszakadt, de a vágy - a szenvedély – a nő iránt a doktort sokáig gyötörte. Később Sigmund Freuddal közösen, aki az 1882-ben játszódó történetben mint fiatal orvos, barát fel is bukkan, ez a kezelés lett a híres „Anna O.” esettanulmány, amely a „Studien über die Hysterie”-ben meg is jelent. A szerelmi válság elől (és házassági kapcsolatát helyreállítandó) velencei szabadságba menekülő Breuert egy másik fiatal démon, „femme fatale” keresi meg, Lou Salome orosz emigráns (a pszichoanalízis történetének későbbi szereplője, Lou Andreas Salome néven), és segítségét kéri barátja, egykori szerelme, Nietzsche betegségében. Szeretné, ha a beszéltetés módszerét (amelyet a páciens lelki „kéményseprésnek” nevezett, - a fogalom azóta is előkerül az analitikus legendáriumban) Nietzschén is alkalmazná. Az évek óta súlyos testi tünetekben, migrénben és depresszióban szenvedő filozófust el is viszik hozzá, de az ellenáll a feltárásnak. Csak kínzó, munkaképességét súlyosan rontó tüneteiről beszél, amelyekre már nagyon sok orvos segítségét kérte, de eredményt nem ért el, személyes érzéseiről, gondjairól hallgat.

Breuer kétségbeesett próbálkozásra szánja el magát, ő kér terápiát a nagy gondolkodótól, aki oly sokat tud az élet filozófiájáról, és annyira biztos véleményeket hangoztat az emberi dolgokról, saját szerelmi bánatára feltáró beszélgetési folyamaton át a filozófustól, remélve, hogy ez majd később kölcsönössé válik. Különös szellemi párviadal kezdődik, Breuer konfrontálódik is saját állapotával, még erőtlen kísérletet is tesz, hogy új életet kezdjen, de Nietzsche ellenáll, mígnem a végén - a Salome által átadott szerelmes levelek révén, melyeket a sikertelensége miatt kétségbeesett Breuer végül megmutat neki – maga is szembesül azzal, hogy betegsége mögött életének egyetlen, nagy szerelme Lou iránt, nagy szenvedélye rejlik, és az, hogy ő általában tagadja, hárítja érzelmeit. Ekkor Nietzsche is sírni kezd, vagyis elfojtott érzelmei kiszabadulnak…

A két férfi különös, végül barátsággá váló kapcsolata a regény legérdekesebb része, amely egyben a lélekelemző terápia technikáját és hangulatát is jól leírja, felidéz tehát valamit, amit az elmúlt bő száz esztendő alatt az északamerikai és nyugateurópai értelmiségiek milliói átélhettek a rendkívül elterjedt pszichoanalítikus terápia nyomán. Ez ad különös izgalmat és ízt a kötetnek. A magyar kiadás a 2012. év elején jelent meg, de a könyv máris bestseller nálunk is, és természetesen a segítő szakmák professzionális kiadványaiban is értelmezések és értékelések tárgya.

Ha a leírt küzdelmes párbeszéd meg is valósult volna, Nietzsche aligha profitált volna a lélekelemző módszerből. Elméje nemsokára teljesen elborult, hosszú évekig élt még elbutultan. Máig is vitatott, mi volt a baj, sokan a kor típusos betegségét, a szifiliszes elmebajt tételezik fel, mások egyéb neurológiai kórképre gondolnak. A korai pszichoanalízist is megterhelte a pszichiátriai diagnosztikus kategóriák bizonytalansága, a főbb klasszikus esettanulmányok (pl. az „Anna O. eset”) is vitákat keltenek, nem állt-e fenn valamilyen - akkor még nem ismert – szervi betegség, amelynek tüneteit akkor neurotikusnak értelmezték. A kórisme dilemmái máig is megvannak, hiába hirdették úgy a DSM-III és a DSM-IV (az amerikai pszichiátriai társaság diagnosztikai és statisztikai rendszerének 1980-ban, ill. 1994-ben megjelent kézikönyvei) betegségtanát, mint a tudományos pszichiátria igazán tudományos, mintegy végleges megalapozását, a kételyek a diagnózisokban mind nagyobbak (ezt mutatják az idén várható DSM-V előzetes kritikái).

A pszichoanalízis maga is sok vita tárgya, időigényes folyamatával mind a páciensek, mind a terapeuták gyakran elégedetlen, de elterjedésének és intézményesedésének bő száz évét meglepően jól viselte. Mint említettük, az ipari társadalmakban milliók vállalkoznak ilyen kezelésre, és a kutatások szerint lehet is vele sikereket elérni, vagyis közérzeti és önértékelési javulásokat, viselkedési változásokat elérni. Főleg persze a régi nomenklaturákban neurotkusnak nevezet állapotokban, vagyis azokban a panaszokban, tünetekben, amelyek a DSM rendszerekben perifériára szorultak, és nem „igazi” betegségek, mint a beilleszkedési zavarok, a szorongásos állapotok, a szomatizációk, stb. (az „igazi” betegségek a pszichózisok, amelyek pszichofarmakonokat vagy biológiai kezelési módokat igényelnek, ahol a gyógyszercégek érdekei viszik a prímet).

Valószínű, hogy a pszichoanalízis jó segítségnek bizonyult a századforduló korában tömegesen jelentkező gyors individualizáció lelki problémáiban, az autonómiára törekvő modern ember megszabadulásában a szülői család által közvetített – erős valláserkölcsi megalapozottságú – hagyományoktól és a saját önmegvalósítási utak megtalálásában. Úgy tűnik, minden társadalmi liberalizáció és pluralizmus ellenére a posztmodern ember is rászorul, hogy az analízishez hasonló hosszú, segítő jellegű, intenzív párbeszédben próbálja feldolgozni lelki fejlődéstörténetét és ennek során felmerült kapcsolati és élményproblémáit. A párbeszéd persze hosszú és bonyolult, Yalomnál jobban ezt kevesen tudják, valószínűleg írói leleménye, hogy a Nietzsche történetben megállt a közhelynél, annál a képnél, amit a közgondolkodás leginkább el tudott fogadni, vagyis hogy beszélni kell érzelmeinkről, küzdeni kell a hárítások, elfojtások ellen, egyáltalán: a problémákat „ki kell beszélni”. A dolog persze ennél összetettebb, de kétségtelen, hogy az analízis lényege az önvizsgáló probléma- és élményfeltárás, egy intenzív emberi kapcsolat átélése, a gyermekkor sajátos feldolgozása és tanulságainak hasznosítása.

(Irvin D. Yalom: Amikor Nietzsche sírt. A szenvedély regénye. 2012. Park Kiadó, Budapest, 415 oldal, 3500 forint)

Buda Béla dr.
eLitMed.hu
2013.02.04

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Gondolat

Münchhausen báró és az ő szindrómája

Karl Friedrich Hieronymus von Münchhausen báró, német katonatiszt, akinek neve a nagyotmondással forrott össze, 295 éve, 1720. május 11-én született.

Gondolat

Miért vagyunk illetve miért nem vagyunk kaukázusiak?

A paleontológiai leletek és a genetikai vizsgálatok egyértelműen azt mutatják, hogy az emberiség Afrikából származik. Nem kellene használnunk az ezt tagadó, elavult kifejezést.

Gondolat

A szem és a látás a Bibliában

RÁCZ Péter

A látásra vonatkozó igehelyek és értelmezésük, szimbolikus jelentőségük a Bibliában.

Gondolat

Kodálytól Kodályig - Interjú Somogyi-Tóth Dániellel

Somogyi-Tóth Dániel orgonaművész, karmesterrel, a Kodály Filharmónia Debrecen igazgatójával beszélgettünk az idei március hozta megváltozott világunkról, zenéről, működésről, tapasztalásokról.

Gondolat

A Koenzim Q10 klinikai jelentősége

Q10 Szimpózium Anna Grand Hotel 2011. október 1. Balatonfüred

Kapcsolódó anyagok

Gondolat

Túlfogyasztás és lelki kiteljesedés – Gyulai Iván új kötetéről

A könyv a fenntartható fejlődés koncepcióját mutatja be.Nagyon világosan, közérthetően, rendszerszemléletben...

Gondolat

Gyömrői Edit – pszichoanalízisen innen és túl

Hosszú életútja végigkísérte a 20. századot, pályáját rekordmennyiségű lakóhely-, nyelv-, név- és szakmaváltás kísérte.

Gondolat

Bevezetés a szomato-pszichoterápia szerteágazó világába

A szomato-pszichoterápia szemléletében a test és az elme nem különválasztható jelenségek, hanem egyazon dolog, a testelme két aspektusa. Ám ebben a szemléletben mégis a test az elsődleges, a „bölcsebb fél”: a test, a testi élmény biztosíthatja a biztonság, az önbizalom, az önkontroll és a lelki gyógyulás és öngyógyítás lényeges elemeit az egyén számára.

Gondolat

A kifutó veszélyei

Az evészavarok az elmúlt évtizedben kitüntetett figyelmet kaptak a pszichiátriai szakirodalomban. Ennek fő oka, hogy az anorexia nervosa és a bulimia nervosa viszonylag gyakori mentális betegségekké váltak, de újfajta evészavarokról (például: izomdiszmorfia, orthorexia nervosa, purgáló zavar) is egyre több kutatás születik.

Gondolat

Buddhizmus a hazai gyakorló szempontjából

BRYS Zoltán

Gánti Bence a buddhizmus rendkívül szerteágazó, sokszor ellentmondásos bölcseletének és gyakorlatainak bemutatására vállalkozik új kötetében. Aktuális téma, hiszen hazánkban is több buddhista iskola működik, és a reneszánszát élő New Age mozgalom is részben a hinajána, a tibeti és a zen buddhista hagyományokból táplálkozik.