Az antibiotikumok

A Quick fix for care, productivity, hygiene and inequality: reframing the entrenched problem of antibiotic overuse szerzői szerint az antibiotikumok a modern társadalmak varázsütésszerű „megoldásává”, gyorstapaszává váltak olyan problémákra, amelyek egészen más természetűek. Ennek a felismerése segíthet rendszerszintű megoldásokat találni a túlhasználatuk problémájára. Kelet-Afrikai etnográfiai eredményeikre alapozva négy területet azonosítanak, amelyeken „gyors megoldássá” váltak az antibiotikumok. Gyorstapaszok a gondoskodásra a töredezett egészségügyi rendszerekben; gyorstapaszok a produktivitásra lokálisan és globálisan egyaránt, mint az emberek, más állatok és növények terén; a higiéniára forráshiány esetén; és az egyenlőtlenségekre olyan térségekben, amelyeket politikai és társadalmi erőszak ural.

Az „elgyógyszeresedés”

A biomedicina elgyógyszeresedése globálisan is leírt jelenség: a megelőzést szolgáló technikákról, gyakorlatokról és a klinikai gondoskodásról a gyógyszeres beavatkozásra és kezelésre tolódott a hangsúly. Az antimikrobiális szerekre úgy is tekinthetünk, mint gyorstapaszok olyan (ismert) társadalmi-gazdasági problémákra, amelyek elősegítik a betegségek kialakulását, valamint csak töredékes betegségmegelőzést és elégtelen egészségügyi ellátást nyújtanak. Gyorstapaszok tehát a gondoskodás, ápolás helyére.

Az antibiotikumokat széles körben használják állatok és növények hozamainak fokozására, az összezsúfolt körülményekből is adódó fertőzési kockázatok csökkentésére, valamint például standardizált állatok és egyen kinézetű gyümölcsök előállításához. Ugyanígy az antibiotikumok hozzájárulnak az emberi munkaerő standardizálásához és kiszámíthatóságához, amire igencsak szüksége van a globális gazdaságnak. Így jelentenek gyorstapaszt a produktivitásra.

A fejlődő világ és az antibiotikumok

A globális délen gyakori, hogy az antibiotikumok felírása a rossz higiéniai körülményekre adott válasz. Akár az ilyen okból elkapott betegségek kezelésére, akár ezeket csak megelőzendő írják fel az antibiotikumokat, tulajdonképpen a higiéniai hiányára tesznek gyorstapaszt. A kórházi higiénián túl az otthoni körülmények, a tiszta víz hiánya vagy a munkával összefüggő higiéniai problémák mind ide tartoznak. Az antibiotikumok tehát helyettesítőként szolgálnak a higiénikus munka- és lakókörnyezetre.

A higiénia hiánya azonban gyakran összefonódik a társadalmi egyenlőtlenségek kérdésével. Bár gyakran úgy képzelik el, valójában nem egyéni viselkedés következménye, hogy sokaknak nincs hozzáférése tiszta ivóvízhez; hogy a közkórházak forrás- és eszközhiányosak; sem az, hogy sokaknak hozzáférhetetlen a lakhatás. Amikor a higiénia hiányára antibiotikummal reagálunk, egyúttal gyorstapaszt helyezünk az egyenlőtlenségekre is. Rövid távon megkönnyítik a morbiditás és mortalitás csökkentését, azonban elfedik ezek strukturális, átpolitizált, egyenlőségekre visszavezethető hátterét. Elrejtik a szem elől a mélyebb okokat, melyeket nem könnyű ugyan, mégis muszáj lenne kezelni.

Az antibiotikumok tehát olyan réskitöltő infrastruktúrává váltak, amelyek gyakran embereket, odafigyelést, politikai változást, érdemi kezelést és technikai infrastruktúrákat helyettesítenek. Tulajdonképpen maguk is olyan láthatatlan infrastruktúrává váltak, amelyek megalapozzák a modern életet.

Újfajta kérdésfeltevés szükséges

Mindez azt is jelenti, hogy a párbeszédnek el kell mozdulnia az általában emlegetett „indokolt/nem indokolt” alkalmazás kettőségéről. Ehelyett olyan kérdéseket kell feltennünk, mint hogy hogyan ápolhatunk embereket túllépve a szűk test – patogén megközelítésen? Hogyan másképp képzelhetnénk el az egészségünket, az infrastruktúránkat és a politikai gazdaságtanunkat úgy, hogy az emberi közösségeket nem csak termelékenységi egységnek tekintjük? Ennek a fajta megközelítésnek az adja a jelentőségét, hogy segít rávilágítani arra, miért ennyire átható az antimikrobiális szerek alkalmazása a társadalmunkban. Ha felismerjük, hogy e szerek gyakran gyorstapaszok, elkezdhetünk hosszabb távú, rendszerszintűbb változások után nézni, melyek nagyobb eséllyel érhetnek el igazságos eredményeket. Ehhez elengedhetetlen az úgynevezett egyéni viselkedésekkel kapcsolatos előfeltevéseink újragondolása. Strukturális megoldásokra van szükség, melyek a vázát jelenthetik az igazságosabb egészségnek és ápolásnak.

szemlézte: Pribéli Levente

https://dx.doi.org/10.1136/bmjgh-2019-001590

Eredeti hivatkozás: Willis, L. D., & Chandler, C. (2019). Quick fix for care, productivity, hygiene and inequality: reframing the entrenched problem of antibiotic overuse. BMJ global health, 4(4), e001590.