Részletes keresés

Kérjük, állítsa be a paramétereket!


 

Találatok száma: 185

Korszerű Kaleidoszkóp

2016. AUGUSZTUS 10.

Tisztelt Kolléga! Kedves Olvasó!

KISS István

Nincsenek irigylésre méltó helyzetben a háziorvos kollégák, mert az egészségügy összes aktuális nehézsége személyesen náluk, praxisuk betegei által közvetítve jelenik meg. Ugyanakkor a jelenlegi irányok egyre több „terhet” rónak a háziorvosi ellátásra. Szervezeti oldalról jelentős előrelépés lesz, ha segítő kezek (asszisztensek, adminisztrátorok) állnak a kollégák mellett.

Egészségpolitika

2016. OKTÓBER 26.

Régen dédelgetett debreceni tervek

Kormánypárti képviselők (Kósa Lajos, Halász László, dr. Pósán László és hozzájuk később csatlakozva Kucsák László) a közelmúltban nyújtották be az „Egyes törvényeknek az egyetemi kórházak létrehozásával, fenntartásával és működésével kapcsolatos módosításáról” szóló törvényjavaslatukat (T/12339.). Az abban foglaltak úgy tűnik, szöges ellentétben állnak az egészségügyi államtitkárság, több mint fél éve kidolgozás és tárgyalás alatt álló, eddig ismertté vált terveivel.

Hypertonia és Nephrologia

2016. OKTÓBER 20.

A hypertonia kezelésének hemodinamikai alapú megközelítése. Az impedancia-kardiográfia lehetséges helye a hypertonia egyénre szabott terápiájában

SIMONYI Gábor, ZSUZSA Pál

A hypertonia kezelése során fontos a vérnyomáscélértékek elérése. Ennek ellenére a vérnyomáscélértéken lévő betegek aránya lehetne magasabb, mivel a célérték elérésének elmaradása esetén emelkedik a cardiovascularis események kockázata. A magasvérnyomás-betegség kezelésében jelenleg a szisztolés és a diasztolés vérnyomás szolgál iránytűként, ugyanakkor számos hemodinamikai változás áll a vérnyomás-emelkedés hátterében. Hypertoniában gyakori a perctérfogat, a teljes perifériás ellenállás, a verővolumen, az artériás compliance kedvezőtlen irányú változásai. Az impedancia-kardiográfia egy szerűen elvégezhető noninvazív, nagy pontosságú módszer a hemodinamikai paraméterek vizsgálatára. Az impedancia-kardiográfia alkalmazásával lehetőség nyílik a hypertoniában fennálló különböző hemodinamikai eltérések diagnosztizálására, amelyek figyelembevétele segítséget nyújthat a megfelelő antihipertenzív ható - anyag-csoportok megválasztásában. Számos vizsgálatban igazolták, hogy a hemodinamikai alapon megválasztott antihipertenzív terápiával nagyobb arányban érhetők el a vérnyomáscélok, amelyek hosszabb távon csökkenthetik a célszervkárosodások és a szövődmények ki ala ku - lásának esélyét.

Gondolat

2016. MÁJUS 20.

Cinege szökdécsel a földön, mint egy sárga tollú egér

SAS Gábor

Az író célja a rontott állapotok ábrázolása az őstermészetben és a modern társadalmakat képviselő feudumokban is. Eszköze a lépten-nyomon jelen levő keserű szatíra, leghatásosabbak a modern ipari társadalmakból származó anakronizmusok és hirtelen becsengő abszurd meghökkentések.

Hírvilág

2016. ÁPRILIS 14.

Béremelés biztosan lesz, új budapesti kórház talán nem

Miközben az OEP önállóságának elvesztésébe beletörődni látszik az egészségügyért felelős államtitkár, „szabad szemmel is jól látható” béremelést ígért jövőre.

Gondolat

2015. SZEPTEMBER 09.

A gyógypedagógia atyja

Bárczi Gusztáv Kossuth-díjas orvos, gyógypedagógus, a gyógypedagógiai nevelés és képzés úttörője 125 éve, 1890. szeptember 13-án született.

Nővér

2015. AUGUSZTUS 30.

Az ellátó team tagjai közötti kapcsolatot befolyásoló tényezők vizsgálata, a vezetői identitás mentén

TORNYOSNÉ BAGOSI Melinda, CSERNUS Mariann

A kutatás célja annak feltérképezése, hogy az egyes szubkultúrákat, csoportszerepeket mélyebben megvizsgálva, milyen tényezők befolyásolják a betegellátó team tagjai közötti kapcsolatrendszert az Egészségügyi Szolgálat szakrendelésein belül.

Hírvilág

2015. MÁJUS 29.

Üzleti Etikus Cégek Fóruma

A cégek üzleti morálja alapvetően a vezető, vezetőség hitvallását, etikai elveit, emberi értékrendszerét tükrözi vissza. Van-e különbség a multinacionális és a családi kis-, középvállalkozások etikai értékrendje között? Lehet-e tudatosan beépíteni a tisztességes emberi értékrendeket a cégbe vagy ez csak a vezetők és az ott dolgozó emberek magukkal hozott magas emberi moralitásán múlik?

Egészségpolitika

2015. ÁPRILIS 23.

eHealth oktatás középiskolás diákok számára Olaszországban

Olaszország Veneto tartományának 14 középiskolájában 99 osztály vesz részt az oktatási programban, együttműködve a régió helyi egészségügyi hatóságaival. A projekt célja, hogy a diákok megismerjék az egészségügyi innovációkat, tudatos felhasználókká váljanak és aktívan támogassák az egészségügyi szolgáltatásokat. Az első lecke Bellunoban volt az ITC Calvi középiskolában, 2014 november 24-én.

PharmaPraxis

2015. MÁRCIUS 18.

Portfólió-tárgyalások gyógyszercégekkel

KOVÁCS Zsolt

Magas gyártói kedvezményt nyilván nagy mennyiség rendelésével lehet elérni. Ehhez azonban nem feltétlenül egyetlen termék százas nagyságrendben történő beszerzésén keresztül vezet az út.