Részletes keresés

Kérjük, állítsa be a paramétereket!


 

Találatok száma: 187

Hírvilág

2017. OKTÓBER 10.

Nobel-díj - Závodszky Péter: a krio-elektronmikroszkópia az utóbbi évek egyik legnagyobb metodikai áttörése

Az utóbbi évek egyik legnagyobb módszertani áttörésének nevezte a krio-elektronmikroszkópiát Závodszky Péter. Ez a technikai eszköz lehetővé teszi, hogy az élettudomány "eddig fel sem tett kérdésekre" is válaszokat keressen - mondta biofizikus az MTI-nek az után, hogy Stockholmban szerdán bejelentették, a biomolekuláris kutatásokban, a biomolekuláris struktúrák nagyfelbontású vizsgálata során alkalmazott módszer kidolgozásáért ítélték oda az idei kémiai Nobel-díjat.

Hírvilág

2017. JÚLIUS 05.

Tízmilliárd évnél régebben került vas a galaxisok közötti térbe

Már a galaxishalmazok 10 milliárd évvel ezelőtti kialakulását megelőzően feldúsulhatott vasban és más nehezebb elemekben a galaxisok közti térség anyaga egy magyar asztrofizikust is soraiban tudó nemzetközi kutatócsoport most bemutatott eredményei szerint - közölte a Magyar Tudományos Akadémia (MTA).

Klinikai Onkológia

2017. MÁJUS 10.

Sugárkezelés és immunterápia kombinációja

HIDEGHÉTY Katalin, BRUNNER Szilvia, SZABÓ Zoltán Imre, SZABÓ Emília Rita, POLANEK Róbert, TŐKÉS Tünde

Nagyszámú kísérletes és klinikai adat bizonyítja a széles körben terjedő immunterápia és a lokális sugárkezelés korszerű formáinak szinergista hatását, nemcsak a sugárkezelt malignus elváltozás eliminálásában, hanem az immunmediált, szisztémás antitumoralis hatás fokozásában. E különböző támadáspontú, jól tolerálható bináris rendszer egymást erősítő hatásának maximális kiaknázása céljából nagy fontosságú a megfelelő betegszelekció, a két modalitás sorrendjének, a besugárzás sugárminőségének (részecske), dozírozásának (összdózis, frakciószám), a céltérfogat nagyságának és az egyéb szupportív és tumorellenes gyógyszerek alkalmazásának meghatározása. Az eddig felhalmozódott adatokból már levonhatók következtetések, melyek segítenek a mindennapi onkológiai ellátásban. Ezért, áttekintve az együtthatás patomechanizmusát, molekuláris hátterét és a klinikai eredményeket, kiemeljük a legfontosabb paramétereket, melyek az ionizáló sugárzás abszkopális hatását, illetve ezzel az immunterápia hatékonyságát növelhetik. Az immunterápia és a sugárkezelés integrációja, és a betegek számára előnyös alkalmazás irányelveinek kidolgozása a folyamatban lévő számos klinikai vizsgálat értékelése után várható. Ha igazolódnak a preklinikai eredmények, valódi paradigmaváltás következhet be a sugárterápiában, radioimmunterápiában.

Hírvilág

2017. FEBRUÁR 14.

Mintegy 520 millióból fejlesztik a PTE nagy intenzitású fizikai laboratóriumát

A daganatos betegségek kezelésére szolgáló sugárterápiák legmodernebb módját jelenti a proton- és ionnyalábbal való besugárzás - közölte Hebling János, hozzátéve, hogy e részecskék, a terápia szempontjából kívánatos nagy energiáját jelenleg igen drága és nagyméretű gyorsítóberendezésekkel érik el.

Hírvilág

2017. FEBRUÁR 14.

Az embernek 170-szer nagyobb a hatása a klímaváltozásra, mint a természeti erőknek

Az emberi tevékenység 170-szer gyorsabbá teszi a klímaváltozást, mint a természeti erők - állapította meg az Ausztrál Nemzeti Egyetem (ANU).

Klinikai Onkológia

2017. FEBRUÁR 10.

A radiokemoterápia - kérdések/válaszok

PIKÓ Béla, LACZÓ Ibolya

A radiokemoterápia során a nem sebészi daganatkezelés két fő módszerét kombináljuk a kezelési eredmények javítása érdekében. A kölcsönhatás elméleti lehetőségeit és a leggyakrabban alkalmazott hatóanyagokat mutatjuk be, hangsúlyozva, hogy bár elvben mind a besugárzást, mind a gyógyszereket teljes dózisban szükséges adni, a két entitás mellékhatásainak összeadódása miatt a gyakorlatban nemegyszer kompromisszumokra kényszerülünk. A leggyakoribb indikációk (agy, fej-nyak, nyelőcső, tüdő, gyomor, hasnyálmirigy, végbél, húgyhólyag, méhnyak, végbél és lágyrészek tumorai) ellátását ismertetjük. Mivel a nyilvántartott daganatellenes terápiák körében számos szer vagy kombináció nem szerepel, az indikáción túli kezeléshez a gyógyszerügyi hatóság engedélye szükséges. Az optimális választáshoz (a radiokemoterápia helye a teljes betegút tervezésekor, hatóanyagok és dózisok) multidiszciplináris együttműködés, az onkoteam javaslata szükséges.

Klinikum

2017. FEBRUÁR 09.

A psoriasisos menetelés – a pikkelysömör szerepe a cardiovascularis társbetegségek kialakulásában -- A Figyelő 2017;1

WIKONKÁL Norbert

A közleményben a psoriasis kezelésében a 2000-es évektől észlelt szemléletváltozást tekintjük át a psoriasissal szövődő egyéb betegségek tekintetében. Célunk, hogy a praxisban dolgozó kollégák mind szélesebb köre ismerje meg a pikkelysömör kezelésében elért jelentős haladást, illetve azt a molekuláris szemléletet, ami megváltoztatta nemcsak a psoriasisról alkotott elképzeléseinket, de a psoriasissal szövődő egyéb betegségek, közöttük a cardiovascularis megbetegedések jelentőségét is.

Klinikai Onkológia

2016. DECEMBER 10.

A DNS-hibajavítás hibái

KOPPER László

Sejtjeink DNS-ében raktározódnak azok az információk, amelyek a feladataik ellátásához elengedhetetlenek. Az információkat hordozó DNS épségét, a genom integritását, meg kell őrizni. Mivel a sejtekben, főleg a DNS-ben, állandóan keletkeznek hibák, öröklöttek vagy szerzettek (külső ok pl. sugárzások, vagy belső ok pl. ROS miatt), ezért a hibák javításáról gondoskodni kell. A DNS hibái sokfélék lehetnek (bázis-, nukleotid-, mismatch-hibák, száltörések), ezért a javítás mechanizmusai is különbözőek. A hibajavító rendszernek vagy sikerül helyreállítani a normális állapotot, vagy nem, akkor pedig aktiválódik a programozott sejthalál, mert a szabályozás szerint genetikai/epigenetikai hibák nem kerülhetnek át a leánysejtekbe. Sajnos megtörténhet, hogy a hibák ellenére a sejt életben marad, ekkor a genom instabillá válhat, és megnőhet a daganatok kialakulásának esélye (pl. BRCA1 - emlő-, petefészekrák). Ilyen állapotot idézhetnek elő a hibajavító rendszer hibái, vagy a hibák mennyisége meghaladja a rendszer kapacitását. A DNS hibái természetesen nem azonos értékűek, az esetek többségében a hibák fenotípusosan meg sem jelennek, de lehetnek nagyon súlyosak, több szervet érintő szindrómák, daganatok. A kijavítatlan hibák között gyakoriak a kettős lánctörések a DNS-ben, amelyet azonban a még működő hibajavítók megpróbálnak helyrehozni. Ha azonban utóbbiakat gátoljuk, akkor a két esemény (pl. BRCA1-mutáció és PARP-gátlás) együttesen a daganatsejtek (a BRCA1-mutációt hordozók) pusztulásához vezet. Ez a stratégia a szintetikus letalitás, amelynek jelentőségét már a klinikumban is alkalmazott szer, az oliparib hatékonysága is bizonyítja. A szintetikus letalitás terápiás előnyeit új szerek, klinikai vizsgálatok igyekeznek kihasználni.

Hírvilág

2016. OKTÓBER 25.

WMO: nemzedékeken át a küszöbérték fölött marad a szén-dioxid globális légköri átlagkoncentrációja

Tavaly mutatott először 400 ppm-et (milliomod térfogatrész) meghaladó értéket a szén-dioxid globális légköri átlagkoncentrációja egész éven keresztül - derül ki a Meteorológiai Világszervezet (WMO) szokásos évi jelentéséből, amely szerint nemzedékeken keresztül küszöbérték felett maradnak a mutatók.

Hírvilág

2016. OKTÓBER 04.

Szegedi lézeres kutatóközpont

A hírek szerint hamarosan birtokba vehetik a magyar és nemzetközi kutatócsoportok a Szegeden épülő, világszínvonalú lézeres kutatóközpontot. A gigantikus beruházás évekkel korábban kezdődött és, ha elkészül, a világ legnagyobb, tudományos kutatásokat szolgáló lézeres berendezését működtetheti majd. A centrum méreteit és tudományos jelentőségét a Svájcban, évek óta sikerrel működő CERN részecskefizikai kutatóközpontéhoz hasonlítják.