Részletes keresés

Lege Artis Medicinae

2002. FEBRUÁR 20.

A hormonpótló kezelés jelentősége a primer és szekunder cardiovascularis prevencióban

KANCZ Sándor

A hormonpótló kezelés mint lehetséges prevenciós eszköz iránt hatalmas érdeklődés nyilvánul meg. Megfigyeléseken alapuló követéses vizsgálatok arra utaltak, hogy a kezeltek között az ischaemiás szívbetegség gyakorisága 50%-os csökkenést mutat.

HUN 2002;12(02)

Lege Artis Medicinae

2001. FEBRUÁR 20.

A szteroidhormonok szerepe az oxidatív stressz elleni védekezésben

BÉKÉSI Gábor, FEHÉR János

Posztmenopauzában lévő nőknél halmozódnak az érrendszeri megbetegedések. E negatív tendencia hormonpótlással megfékezhetőnek látszik. A szerzők saját és mások adatai alapján az atherogenesis szabad gyökös mechanizmusából kiindulva próbálják megtalálni a jelenség okait.

HUN 2001;11(02)

Lege Artis Medicinae

1994. MÁRCIUS 30.

A hormonpótló kezelés nőgyógyászati onkológiai vonatkozásai

BŐSZE Péter

Ma már hazánkban is egyre inkább tudatosul, hogy a nők túlélik „biológiai életkorukat", és egy olyan életszakaszba kerülnek, amelyben egészségüket több veszély fenyegeti. Ebben az életkorban a szív-érrendszeri megbetegedések és a csontritkulás népbetegségnek számítanak. Hormonok adásával nagyon sok megbetegedés kivédhető vagy mérsékelhető. Tudásunk bővülésével szemléletünk is megváltozott, és sok olyan megbetegedést, amely a hormonpótló kezelés ellenjavallatát képez te, ma már inkább javallatnak tekintünk. Úgy tűnik, így van ez a daganatos megbetegedésekkel is. Abszolút ellenjavallatnak tekintett előzetes méhtest- vagy emlőrák eseteiben kiderült, hogy a hormonpótló kezelés nem csak hogy nem ártalmas, hanem inkább előnyös. A legkevésbé tisztázott az ösztrogének vagy ösztrogén-gesztagének szerepe a méh sarcomák kiújulásában. Ezek azok az esetek, amelyekben a hormonok adása megfontolandó. Minden más esetben, a rendelkezésünkre álló irodalmi adatok és tapasztalatok szerint a hormonpótló kezelés előnyei meghaladják a hormonok adásának kockázatát, ezért nem tűnik indokoltnak, hogy a hormonpótlás jótékony hatását a daganatos betegektől, rossz beidegződés miatt megtagadjuk. Szemérem test-, hüvely-, méhnyak- és petefészekrák eseteiben a hormonok ugyanúgy adhatók, mint daganatos megbetegedésben nem szenvedőknek. Emlő- és talán méhtestrák eseteiben a hormonpótló kezelésnek nem kívánt következményei is lehetnek. Minden esetet egyedileg kell elbírálni, és nőgyógyász-onkológus bevonásával eldönteni, hogy emlő- vagy méhtestrák esetében adhatunk-e hormon pótló kezelést.

HUN 1994;4(03)

Lege Artis Medicinae

1993. MÁRCIUS 31.

Az emlőrákos betegek gondozása

CZINKOTSZKY Jenő

A szerző ismerteti az emlőtumoros betegek gondozásának szempontjait. Felhívja a figyelmet a nehézségekre, a lelki vezetés fontosságára. Más elbírálás alá esnek a pre-, illetve posztmenopauzás betegek. Más stratégiát igényelnek a radikális műtéten, illetve csökkent radikalitású műtéten átesett betegek. Felhívja a figyelmet arra is, hogy mindig az egész testet kell vizsgálnunk. Ismerte ti az ajánlott vizsgálómódszereket, vala mint a szükséges kontrollvizsgálatok idejét. A rehabilitációs emlőplasztika végzését hároméves tünetmentesség esetén javasolja.

HUN 1993;3(03)

Lege Artis Medicinae

1992. MÁJUS 27.

Az endodermalis pajzsmirigyrákok kezelése

ÉSIK Olga, NÉMETH György

A pajzsmirigydaganatok – viszonylagos ritkaságuk és alacsony morbiditásuk ellenére -- megkülönböztetett figyelmet érdemelnek különböző eredetük, változatos biológiai viselkedésük és kezelésük eltérő elvei miatt. A kivizsgálást követően a pajzsmirigy differenciált rákjai (papillaris és follicularis carcinoma) esetében a daganat anatómiai kiterjedésétől függő intra- vagy extracapsularistotális thyreoidectomia és a szelektív nyirokcsomó-dissectio a választandó sebészi beavatkozás. A posztoperatív időszakban a külső sugárkezelés és a radiojód terápia egymást kiegészítő alkalmazása általános gyakorlat. A külső sugárkezelés a lokális/regionális relapsust minden daganat esetében csökkenti. A radiojod alkalmazása csak a jódfelvevő tumoroknál befolyásolja a lokális/regionális kiújulást, illetve a távoli áttétek kialakulását. A betegek egész életükben TSH-szuppresszív dózisú tiroxin kezelésben részesülnek a recidiva csökkentése és a hormonpótlás érdekében. Az ismertetett kezelési gyakorlattal, a gondos betegkövetéssel és a szükség szerint alkalmazott ismételt terápiás beavatkozásokkal a betegség prognózisa jó, a túlélés évtizedekben mérhető. Anaplasticus carcinoma esetén az extracapsularis thyreoidectomia és a nyirokcsomó-dissectio után a külső sugárkezelés mindig indikált, a kemoterápia valamelyest tovább javítja a túlélési eredményeket. A hiányzó pajzsmirigyhormon pótlása érdekében gyógyszeres szubsztitúció szükséges. A kombinált kezeléssel még e rossz prognózisú daganat esetében is javuló túlélési eredményekre lehet számítani.

HUN 1992;2(05)

Lege Artis Medicinae

1992. MÁJUS 27.

Az emlőrák klinikai prognosztikai faktorai

SVASTICS Egon, RINGWALD Gábor, SZÁMEL Irén, TÓTH József, BESZNYÁK István

A szerzők megállapítják, hogy a rákos betegségekben, így az emlőrákban is a prognosztikai faktorok kutatása és meghatározása fontos tényező. Intézetük, 1979–1984 között operált, 744 emlőrákos beteget felölelő anyagát dolgozták fel és statisztikailag értékelték. Azt találták, hogy a tápláltság, nemi élet, abortuszok, szülések száma, rákbetegség a vérrokonok között és a tumor lokalizációja a beteg túlélésére nincs hatással. Az életkor vonatkozásában a posztmenopauzás betegek túlélése kedvezőbb, és a leggyengébb a premenopauzában levőké. A tumor nagysága és különösen a pozitív nyirokcsomók száma a beteg életkilátásait jelentősen befolyásolják. A primér daganat ösztradiol receptor (ER) és progeszteron receptor (PR) tartalmának és a túlélésnek összefüggését a többi változó tükrében vizsgálták. Megállapítják, hogy a receptortartalom növekedésével a túlélés kedvezőbb, a háromnál több pozitív nyirokcsomó csoportban az ER-pozitív betegek száma szignifikánsan alacsonyabb. A lokális recidivák és a távoli áttétek számában is találtak eltérést. Minél magasabb a receptor tartalom annál kedvezőbb a hatás. Receptor pozitivitás mellett az áttétes esetekben gyakoribb volt a csontáttétek aránya. A receptor negatív betegek áttétei többnyire már az első három éven belül manifesztálódtak. A receptor tartalom ismerete nemcsak a betegség prognózisának megállapításában fontos, de nagy segítséget jelent az adjuváns kezelés és az esetleges későbbi recidiva helyes kezelésének meghatározásában.

HUN 1992;2(05)