Lege Artis Medicinae

Az emlőrákos betegek gondozása

CZINKOTSZKY Jenő1

1993. MÁRCIUS 31.

Lege Artis Medicinae - 1993;3(03)

A szerző ismerteti az emlőtumoros betegek gondozásának szempontjait. Felhívja a figyelmet a nehézségekre, a lelki vezetés fontosságára. Más elbírálás alá esnek a pre-, illetve posztmenopauzás betegek. Más stratégiát igényelnek a radikális műtéten, illetve csökkent radikalitású műtéten átesett betegek. Felhívja a figyelmet arra is, hogy mindig az egész testet kell vizsgálnunk. Ismerte ti az ajánlott vizsgálómódszereket, vala mint a szükséges kontrollvizsgálatok idejét. A rehabilitációs emlőplasztika végzését hároméves tünetmentesség esetén javasolja.

AFFILIÁCIÓK

  1. Fehér Megyei Szent György Kórház Onkológiai Gondozó Intézet, Székesfehérvár

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Lege Artis Medicinae

A táplálkozási viselkedés zavarainak disszociációs hipotézise

TÚRY Ferenc, SZABÓ Pál

A táplálkozási viselkedés zavarainak két alap típusa az anorexia nervosa és a bulimia nervosa, és az obesitas is elhelyezhető a kettő közötti kontinuumban. E pszichoszomatikus zavarok patogenezisével kapcsolatban sok elképzelés jelent már meg (biológiai modellek, az affektív vagy a kényszerbetegség-spektrumba tartozás, családdinamikai, addiktív, kognitív modell). A szerzők a multidimenzionális etiopatogenetikai megközelítés szükségességét hangsúlyozva azokat az adatokat tárgyalják, melyek alapján felmerülhet az evészavarok disszociációs modellje. A disszociáció folyamata azt jelenti, hogy bizonyos mentális funkciók, melyek másokkal integrálva vannak, elkülönülve vagy automatikus módon működnek, rend szerint a tudatos kontrollon és az emlékezet beli felidézhetőségen kívül. A disszociatív jellegű zavar gyakran traumatikus előzmények (például szexuális abusus) után alakul ki. Ez a mechanizmus főleg a bulimiás betegek egy alcsoportjára lehet jellemző, de néha anorexiában, obesitasban vagy más evészavar-típusokban is érvényesnek tűnik. A disszociációs modellt támogatja a buli miások fokozott hipnotikus fogékonysága, melyet több vizsgálat megerősített. Ennek alapján azon evészavaros betegeknél, akiknél disszociatív patomechanizmus lehetősége merül fel, a hipnoterápia előnyös stratégia lehet.

Lege Artis Medicinae

Emlődaganatos betegek pszichológiai rehabilitációja

MUSZBEK Katalin

Szerző a rák diagnózisa kapcsán megjelenő előítéleteket, félelmeket elemzi. Ismerteti az emlődaganat kapcsán kialakuló pszichológiai jelenségeket: a csonkolással, a női identitás elvesztésével járó, illetve a halál fenyegetettsége miatt jelentkező szorongásokat. Vázolja a coping mechanizmusok szerepét a betegség kimenetelére. Ismerteti a pszichoszociális rehabilitációval szerzett tapasztalatait. Felhívja a figyelmet a pszichológiai támogatás szerepére a betegséggel való együtt élés és az életminőség vonatkozásában.

Lege Artis Medicinae

Mi jut a zsebbe?

Az egészségügyi reform egyik sarkalatos pontja, hogy a hírhedten alulfizetett ágazati dolgozók bérhelyzetét végre valahára sikerül-e rendezni. Az egészségügy bármely területén, ha a bérezést elemezzük, kiderül, hogy elképesztően alacsony fizetéssel díjazzák az amúgy felelősségteljes munkát. Úgy tűnik, az iskolai végzettségnek a bérezésnél nincs túlzott jelentősége. Az orvos éppúgy felháborítóan rosszul fizetett, mint a munkáját segítő asszisztens, vagy a háttérben dolgozó „segédszemélyzet". Szavakban küzdünk ugyan a paraszolvencia, a hálapénz ellen, de tudjuk, ha ezt nem fogadnák el, akkor családjukkal bizony a létminimum szintjén, vagy az alatt élnének. Úgy tűnik, az alapellátás reformja a bérezésben eddig nem hozott átütő változást, a kártyapénz bevezetésével nem lettek gazdagabbak az ott dolgozók... Mint ahogy alapvető változások megfelelő fejlesztés és beruházás nélkül a legjobb szándékú reform nyomán sem remélhetők.

Lege Artis Medicinae

Az emlőrák epidemiológiája

JUHÁSZ Lajos

Az emlőrák 1987-ben a 3. helyet foglalta el a női rákok gyakorisági sorrendjében a világon. Magyarországon 1990-ben 13 577 nő halt meg rákban, ennek 15,4%-a emlőrák volt. A szerző nemzetközi, hazai és saját adatokat használ fel e közleményben, továbbá kutatási eredményeit ismerteti. Az emlőrák előfordulása folyamatosan nő és széles határok között mozog világszerte (14,1%D00–121,2%000). Az 5 éves túlélés 40–65% közötti és lassan javul. Az ismert kockázati tényezők mellett a szerző hangsúlyozza a mastopathia szerepét: anyagában (843 eset) 2,3%-ban, de a mastopathiás csoportban 4,1%-ban fejlődött ki rák. A mastopathiát magas kockázati tényezőnek kell tekinteni. Az emlőrákos betegek közeli nőrokonai között jelentősen gyakoribb az emlő- és egyéb rák, az első fokú férfirokonok körében pedig a dülmirigyrák. Jobban meg kell tehát ismerni a kockázati tényezőket, szélesíteni kell a szűrővizsgálatokat és a korai felismerés lehetőségeit, hogy csökkenteni tudjuk az emlőrák incidenciát és mortalitást.

Lege Artis Medicinae

Az emlő rákszűrése, korai diagnózis

LENGYEL László

A világirodalomban nem olvashatunk a paramedikális fizikális emlővizsgálatnak mint szűrési tesztnek késői eredményeiről. Debrecenben tüdőszűréshez kapcsolt emlőszűrés során 198 beteget fedeztünk fel, ugyanezen idő szakban 100 olyan emlőrákos beteget kezeltünk, aki nem vett részt a szűrési programban. Az indulás óta eltelt tíz év alatt a szerző mindkét csoport betegeit folyamatosan követ te, és regisztrálta az állapotukban bekövetkező változásokat. Statisztikai módszerek segítségével elemezte az átlagos túlélést, a kumulatív halálozást és a korcsoportok halálozásának relatív kockázatát. A szűrésen résztvevők túlélése 29%-kal jobb volt a kontroll csoporthoz viszonyítva. Mammográfiás szűrési programok is hasonló eredményekről számolnak be.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Magyar Radiológia

Az emlődaganatok 2008-2009. évi radiológiai diagnosztikai és terápiás újdonságai - Onco Update, 2010

FORRAI Gábor

A 2008-2009. év szakirodalmának áttekintésével az emlődaganatok radiológiai diagnosztikájának és célzott radiológiai terápiáinak eredményei, illetve az egyes képalkotó és intervenciós módszerek aktuális helye kerül bemutatásra.

LAM KID

Egy elfeledett hatóanyag: a raloxifen

BENKŐ Ágota

A csontritkulásos betegek legnagyobb hányadát a posztmenopauzás nők teszik ki. A menopauzát követő állapotot hormonhiány jellemzi, melynek következménye a felgyorsult csontvesztés. Az akcelerált csontreszorpció szignifikánsan emeli a csonttörések kockázatát, melynek a leggyakoribb formája a csigolyatörés. A csonttörési kockázat fokozódása mellett az ösztrogénhiány más szerveket is érint, ezért nőkben a menopauza után növekszik az előfordulása a szív- és érrendszeri betegségeknek, valamint számos daganatos kórképnek, hangulati zavarok, illetve a menopauzaszindróma tüneteinek a megjelenésével. Posztmenopauzás osteoporosisban elsődleges cél a meglévő csonttömeg megőrzése, kiemelt fontosságú a csonttörések megelőzése és kezelése. Ez a hormonhiányos állapot megelőzhető lenne ösztrogén adásával, de a kezelés az endometriumcarcinoma fokozott kockázatával járhat. Olyan oki terápia lenne kívánatos, amely az ösztrogénhez hasonló hatást fejt ki, megakadályozza a posztmenopauzális csontvesztést, csökkenti a cardiovascularis betegségek kialakulásának kockázatát, mindezt a reproduktív szövetek stimulálása nélkül.

Lege Artis Medicinae

Emlőrákok szöveti TGF-a és TNF-a tartalmának immunhisztokémiai vizsgálata és prognosztikai elemzése

BEBŐK Zsuzsa, NÉMETH Péter, MÁRKUS Béla, BRITTIG Ferenc

A különböző növekedési faktorok és citotoxikus citokinek tumorbiológiai szerepét az utóbbi időben igen széles körben vizsgálják. A laboratóriumunkban előállított monoklonális anti-TGF-a és anti TNF-a ellenanyagok felhasználásával emlőcarcinomákon (rutin kórszövettani vizsgálat céljára formalinban fixált és paraffinba ágyazott anyagokon) tanulmányoztuk ezen cytokinek expresszióját. Retrospektív vizsgálatokat végeztünk 35, klinikailag részletesen feldolgozott és a műtét után minimum 4 évig követett emlőrákos beteg szövettani anyagán. Összefüggést kerestünk a TGF-a és TNF-a pozitivitás és a TNM status, a nyirokcsomó-metasztázisok, valamint a betegség további lefolyása között. Előzetes vizsgálataink szerint monoklonális anti-TGF-Q és anti-TNF-a ellenanyagaink jól használhatóak voltak mind a natív (kriosztátos), mind a rutinformol-paraffinos szövettani anyagok esetében. A retrospektív tanulmány során kapott eredményeink szerint a TGF-a pozitív esetek klinikailag rosszabb prognózisúak voltak, míg a TNF-a pozitív és a kettős pozitív esetek klinikailag jobb prognózist mutattak a követéses vizsgálatok során.