Részletes keresés

Ideggyógyászati Szemle

1997. MÁJUS 20.

A háromdimenziós "time of flight" mágneses rezonanciás angiográfia trigeminusneuralgiában

VÖRÖS Erika, SZENTGYÖRGYI Réka, KUNCZ Ádám, MENCSER Zsolt, KARDOS Lilla, MILASSIN Péter

A szerzők a háromdimenziós mágneses rezonanciás angiográfia szerepét vizsgálták a neurovascularis kompresszió kimutatásában trigeminusneuralgiás betegeknél. 53 trigeminusneuralgiás beteget (26 férfi, 27 nő, átlagéletkor: 57 év) vizsgáltak háromdimenziós „time of flight” mágneses rezonanciás angiográfiával. A vizsgálatok 0,5 T Elscint Gyrex V Dlx berendezésen készültek. Natív és kontrasztanyagos vizsgálat is történt. Három standard (axialis, coronalis és sagittalis) síkban készítettek vékony és vastag rétegű maximum intensity projection rekonstrukciókat. A neurovascularis kontaktus kereséséhez mind az eredeti szeleteket, mind a rekonstrukciós képeket felhasználták. Neurovascularis kontaktust a fájdalmas oldalon 26 esetben (a. cerebelli superior 20, a. cerebelli superior és vena petrosa superior 1, a. cerebelli anterior inferior 2, a. basilaris 1, vena 1), a tünetmentes oldalon 3 betegnél (a. cerebelli superior) tudtak kimutatni a n.V. belépési zónájában. 24 beteg esetében kontaktust nem találtak. 3 vizsgálat mozgási műtermékek miatt nem volt értékelhető. A vénák a kontrasztanyag adását követően intenzívebben ábrázolódtak. 9 betegnél történt Janetta szerinti microvascularis dekompresszió. A műtéti és a neuroradiológiai lelet minden esetben egyezett. Az operációt követően a neuralgiás panaszok megszűntek vagy jelentősen mérséklődtek. A háromdimenziós time of flight” mágneses rezonanciás angiográfia eredményes módszernek látszik a neurovascularis kontaktus kimutatásában, ezáltal értékes információt nyújt a trigeminusneuralgiás betegek sebészi terápiájának megtervezéséhez.

HUN 1997;50(05-06)

Ideggyógyászati Szemle

1993. JÚLIUS 20.

Kísérletes és klinikai módszerek az agyi vértérfogat meghatározására

BERECZKI Dániel, LING Wei, TADAHIRO Otsuka, VIRGIS Acuff, KURT Gruber, CLIFFORD Patlak, JOSEPH Fenstermacher

A szerzők áttekintést adnak a regionális agyi vértérfogat mérésére alkalmazott módszerekről; összefoglalják az állatkísérletes és a klinikumban alkalmazott vizsgálati lehetőségeket, hangsúlyozva a vizsgálatok jelentőségét és módszertani problémáit. Részletesen ismertetnek egy új, kettős izotópjelöléses eljárást, mellyel meghatározható 10–30 mg-os szövetminták vértartalma. A vizsgálat vörösvértestek in vivo 55Fe-sal történő jelölésével kezdődik. Az így jelölt ,donor” vörösvértesteket 1251-dal jelzett szérum albuminnal keverve adják a kísérleti állatoknak, a vörösvértest és a plazma szöveti megoszlási terét 3 perc keringési idő után mérik. A regionális mikrovascularis vértartalom 7-30 ul/g között változik, legalacsonyabb a fehérállományban. A szöveti (microvascularis) hematokrit a nagyerekben mért hematokritnál 25–30%-kal alacsonyabb.

HUN 1993;46(07-08)

Ideggyógyászati Szemle

1993. JANUÁR 20.

Súlyos thoracolumbalis gerincsérülések akut idegsebészeti ellátása

ZSOLCZAI Sándor, PENTELÉNYI Tamás, TÚRÓCZY László, VERES Róbert

Szerzők ismertetik a súlyos thoracolumbalis gerincsérülések akut műtéti ellátásában a korszerű szegmentális stabilizáló eljárásokkal szerzett tapasztalataikat. Az 5 év alatt végzett 134 akut műtét közül 81 fixateur interne-nel (AO. W. Dick), 53 szögletstabil lemezes rendszerrel (Steffee vagy Egri lemez) történő repozíció, dekompresszió és stabilizálás volt. Eredményeiket a neurológiai funkció-javulás, csontos consolidatio, komfort helyreállás és a szövődmények szempontjából értékelik. Ismertetik az utóbbi évtized hatalmas fejlődésének eredményeként kialakult korszerű gerincsérült ellátási elveket. Leszögezik, hogy a rutinszerűen alkalmazott két szegmentális stabilizáló rendszer a súlyos thoracolumbalis sérülések legnagyobb részének akut ellátására alkalmas, eredményei lényegesen jobbak a korábban alkalmazott hosszú rudas rendszerek eredményeinél, de alapvető feltétel az első hat-nyolc órában történő primer definitív ellátás és a korai szakszerű rehabilitációs kezelés.

HUN 1993;46(01-02)

Lege Artis Medicinae

1992. FEBRUÁR 26.

A plasztikai sebészet újabb lehetőségei a daganat miatt eltávolított emlő pótlására

GULYÁS László

Az emlődaganat miatt operált betegek emlőjének plasztikai sebészeti helyreállítása számos ellentmondást, meg nem oldott kérdést vet fel ma is. Az elmúlt évek során az emlődaganatok sebészetében szemléletváltozás zajlott le. Ennek legfőbb oka az a felismerés volt, mely szerint az emlőtumorok sebészi kezelése után a hosszútávú túlélés nem függ a műtéti beavatkozás kiterjesztésétől. Egyre inkább a csökkentett radikalitású műtétek terjedtek el. A horizontális metszésvezetés mellett a mellkasfali izomzat teljes és a mirigyállomány részleges megtartása jellemzi ezeket a beavatkozásokat. Megváltozott az emlő helyreállításhoz rendelkezésre álló szövetek mennyisége és minősége, ehhez a reconstructio módszerei is gyorsan alkalmazkodtak. Az új típusú plasztikai sebészeti módszerek között az értengelyű izom és izom bőrlebenyek, a microvascularis anastomosi sokkal átültetett szabadlebenyek, különböző implantátumok, a bőr megnyújtására alkalmas expanderek nyertek egyre nagyobb teret. Az emlőbimbó és bimbóudvar kialakítására localis lebenyek, a bőrátültetés különböző formái, ecto-prothesisek és a tatuatio változatos formái terjedtek el. Ma az emlő felépítése mellett igen fontos szempont a megfelelő szimmetria kialakítása, az emlők esztétikus formájának és alaki harmóniájának megteremtése is.

HUN 1992;2(02)

Ideggyógyászati Szemle

1986. OKTÓBER 01.

A műtéti dekompresszió helye és lehetőségei a Bell-bénulás terápiájában

DR JÓRI József, DR RIBÁRI Ottó

A szerzők gyógyszeresen nem kezelt vagy a konzervatív terápiára nem javuló 17 Bell-bénulásban — elsősorban a neuromiográfia eredményeire támaszkodva — a 7—10. nap között végeztek vertikális-horizontális dekompressziót. 4 beteg (23,5%) gyógyult tünetmentesen. A regenerációs szak lezajlása után, a 3—6. hónap között reinnervációs jelek hiánya miatt 35 beteget operáltak. Szokatlanul gyors és nagyfokú javulást figyeltek meg egyik 20 é. nőbetegükön; egy 49 é. férfi arcidegének dobüregi szakaszán neurinomát találtak. A korai és a késői dekompressziók után kialakult maradványtünetek statisztikailag szignifikánsan enyhébbnek bizonyultak, mint a totális degenerációval járó bénulások spontán gyógyulását követőek; a két operált csoport között nem volt különbség.

HUN 1986;39(10)