Részletes keresés

Kérjük, állítsa be a paramétereket!


 

Találatok száma: 578

Hírvilág

2022. JANUÁR 24.

Szakértői állásfoglalás a 1–3. oltás szükségszerűségéről, illetve a 4. oltás széles körű bevezetéséről a gyorsan terjedő Omikron-hullám idején

A KEKSz (Konszenzus az Egészségért Kör Szakértői) által koordinált állásfoglalást változtatás nélküli formában tesszük közé. A teljes állásfoglalás PDF-ben letölthető. „Megfelelő tudományos bizonyítékok alapján Magyarországon is szükség van a 3. (emlékeztető – booster) oltásra a Delta és az Omikron vírusvariánsok okozta súlyos Covid-19 megbetegedés ellen. Ezzel szemben a 4. oltás általános bevezetése szakmailag nem indokolható a jelenlegi járványügyi helyzetben.”

Hivatásunk

2024. ÁPRILIS 30.

Velkey György: Már most érzékelhető a béremelés pozitív hatása

T. O.

Az átlagosan 20 százalékos béremelés, a Belügyminisztérium adatai szerint, közel 94 ezer egészségügyi dolgozót érint, és a szakrendelőkben, kórházakban dolgozók mellett vonatkozik a mintegy tízezer szakasszisztensre, akik a háziorvosi, a házi gyermekorvosi és az alapellátó fogorvosi praxisokban teljesítenek szolgálatot. A Hivatásunk összeállításából azonban az is kiderül, hogy a magánellátók is odafigyelnek az állami szférában történő emelésre.

Egészségpolitika

2024. AUGUSZTUS 30.

További szigorításokat tervez a kormány az egészségügyben – derül ki a MOK leveléből

MOK eLitMed

Olyan törvényjavaslatot küldött véleményezésre az államtitkárság a MOK-nak, amivel a szervezet szerint a kormányzat egyértelműen a dolgozók további nagymértékű terhelésével akarja biztosítani a kórházak működését, ezért a visszavonását követeli.

Ideggyógyászati Szemle

2024. JÚLIUS 30.

[A sebészeti maszk és az N95 respirátor maszk használatának hatása a cerebro­vascularis reaktivitásra]

ASLI YAMAN KULA, SULTAN MEŞE, VILDAN GÜZEL, AYŞEGÜL YABACI TAK, MEHMET YİĞİT, SERDAR BALSAK, TALIP ASİL

[Az arcmaszkok a légzőszervi fertőzések kockázatának csökkentésére alkalmazott személyes védőfelszerelés (PPE) elengedhetetlen részét képezik. A Covid-19-járvány hatására fokozódott az egészségügyi dolgozók arcmaszkhasználata. Tanulmányunk célja az volt, hogy értékeljük a sebészeti és az N95 respirátor maszkot viselő egészségügyi dolgozók körében bekövetkező cerebrovascularis válasz változásait.]

Egészségpolitika

2024. ÁPRILIS 24.

Van, ahová hajnali 3-kor érkeztek a revizorok

KUN J Viktória

A blokkolóórák után most már személyesen ellenőrök is figyelik, ki tartózkodik a kórházakban. Ki dolgozik, ki fekszik a kórházi ágyakon, és hogyan használják például a diagnosztikai képalkotókat. Bármely nap és a nap bármely órájában érkezhet a mobilegység. Figyelnek, ellenőrzik, leleplezik, „lógnak”-e az egészségügyben dolgozók.

Egészségpolitika

2024. ÁPRILIS 18.

Mennyi a húsz százalék valójában? Nő a bérfeszültség – diszkrimináló béremelés

KUN J Viktória

Az egészségügyi dolgozók alig várták az áprilisi fizetésüket, ám minden második munkavállaló csalódott. Pedig sokan ettől tették függővé maradásukat. Folyamatosan érkeznek a panaszok.

Nővér

2024. MÁRCIUS 08.

Juan de Dios hagyatéka a modernkori ápolás hajnalán

HEGYI Viola Katalin

E tanulmány célja, hogy megismertesse az ápolók és egészségügyi dolgozók védőszentje, San Juan de Dios munkásságát, illetve annak történeti és kulturális kontextusát.

Nővér

2024. MÁRCIUS 08.

Kiadói gondolatok a szakdolgozói pályázat kapcsán

BALOGH Zoltán

A HARTMANN a világ egyik vezető orvostechnikai vállalata, amely élen jár az innovatív eszközök és eljárások terjesztésében. Hazánkban is kiemelt szerepet vállal a betegápolás területén dolgozók ismeretének, tudásának és készségeinek fejlesztésében. Ennek jegyében a Hartmann-Rico Hungária Kft. a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamarával (MESZK) együttműködésben 2023. február végén, a nőnap alkalmából megrendezett szakmai napon pályázatot hirdetett a szakdolgozók részére sebkezelés és fertőzésmegelőzés témakörben.

Lege Artis Medicinae

2023. DECEMBER 19.

Őrségváltás – Interjú Álmos Péterrel, a MOK frissen megválasztott és a leköszönt elnökével, Kincses Gyulával

KAPÓCS Gábor

Kapócs Gábor a LAM főszerkesztőjeként beszélgetett a MOK újonnan megválasztott és a minap le­köszönt elnökével az előző ciklus tapasztalatairól és a MOK új vezetése előtt álló új kihívásokról, a kitűzött célokról.

Lege Artis Medicinae

2023. NOVEMBER 23.

Interdiszciplináris tudományos konferencia a Magyar Sebkezelő Társaság, a Magyar Diabetes Társaság, a Magyar Dermatológiai Társaság, valamint a Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetsége közös szervezésében

FARKAS Péter

2023. szeptember 22-én nagyszámú érdeklődő előtt zajlott a Magyar Sebkezelő Társaság, a Magyar Diabetes Társaság, a Magyar Dermatológiai Társulat és a MOTESZ által rendezett tudományos összejövetel a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinika tantermében. A program összeállítóinak egyértelmű hitvallása, hogy a krónikus sebek kezelése multidiszciplináris együttműködéssel és holisztikus szemlélettel valósítható meg.