Részletes keresés

Kérjük, állítsa be a paramétereket!


 

Találatok száma: 1017

Immunonkológia

2018. MÁRCIUS 20.

Hogyan teremtődik a tudás az orvosok virtuális közösségeiben?

KAZAI Anita

A digitális etnográfia bevett módszer a virtuális közösségek interakcióinak tanulmányozására. Vajon segíthet-e olyan módszereket és kezdeményezéseket találni, amelyek alkalmasak a hallgatólagos tudás és az informális körülmények között megjelenő praktikus tudás beépítésére a napi gyakorlatba, mert ez jelenleg, a bizonyítékokon alapuló orvoslás korában, nem feltétlenül épül be az irányelvekbe.

Nővér

2019. OKTÓBER 30.

Multimorbiditás az idős­korúaknak szervezett mozgásprogramok résztvevői körében

KOVÁCS Éva, VIRÁG Anikó, MÉSZÁROS Lászlóné, HARKÁNYI Izabella, SIMON András

A hatásos és ugyanakkor biztonságos fizikai aktivitás formájának, gyakorlatanyagának valamint dózisának meghatározásához elengedhetetlen tudnunk azt, hogy a mozgásprogramban részt vevő idős ember milyen krónikus betegségekben szenved. Azonban az idős életszakaszra a multimorbiditás jellemző, ami azt jelenti, hogy ugyanazon személynél egyidejűleg két vagy több krónikus betegség, illetve kóros állapot is fennállhat.

Nővér

2019. OKTÓBER 30.

[King ápolási modell alkalmazása aritmiás betegek ellátásában]

CLOUBOVÁ Ivana, BULAVA Alan

[Célkitűzések: Megismertetni a King ápolási modell előnyeit az aritmiás betegek ellátásában. Megtudni, hogy ezeknek a betegeknek mennyire korlátozott a szaturációja szükségletükhöz képest, és melyek a legsúlyosabb korlátjaik az aritmiából adódóan. ]

Lege Artis Medicinae

2019. OKTÓBER 20.

A Szexuális Rizikó-magatartásra vonatkozó Hiedelmek és Énhatékonyság Kérdőív hazai alkalmazásával szerzett tapasztalatok

EÖRSI Dániel, CZEGLÉDI Edit

BEVEZETÉS - Az iskolai egészségnevelés egyik kiemelten fontos területe a szexuális biztonság. A kockázat csökkentése szempontjából meghatározók a serdülők szexuá­lis biztonságra vonatkozó hiedelmei és énhatékonyság-érzése. A vizsgálat célja a Sexual Risk Behavior Beliefs and Self-efficacy Scales (SRBBS) kérdőív magyar nyelvre adaptálása, a nemi különbségek feltérképezése, és az óvszerhasználat előrejelzőinek felmérése középiskolások körében.

Klinikum

2019. OKTÓBER 11.

Az apixaban és a rivaroxaban összehasonlítása a rekurráló vénás tromboembolizáció és a vérzéses események vonatkozásában VTE-ben szenvedő betegeknél

Jelenleg nem ismert, hogy az apixaban és a rivaroxaban között van-e különbség a vénás tromboembolizáció (VTE) ismétlődésének és a súlyos vérzések kialakulásának kockázatát illetően. A szemlézett vizsgálatban az apixaban és a rivaroxaban hatékonyságát és biztonságosságát a kiújuló VTE és a súlyos vérzéses események szempontjából hasonlították össze VTE-ben szenvedő betegek körében. Az eredmények arra utalnak, hogy a kiújuló VTE és a súlyos vérzéses események kialakulásának megelőzésében az apixaban a hatékonyabb szer.

Ideggyógyászati Szemle

2019. SZEPTEMBER 30.

Az alvás és az epilepszia szoros kapcsolatának újabb vizsgálatai: az epilepszia mint az alvási plaszticitásfunkció epilepsziás transzformációja

HALÁSZ Péter

Célkitűzés - Az alvás- és epilepsziakutatás újabb eredményeinek áttekintése az alvás és az epilepszia szoros kapcsolatának és az egyes epilepsziákhoz társuló kognitív zavarok jobb megértése érdekében.

Ideggyógyászati Szemle

2019. SZEPTEMBER 30.

Az Expanded Disability Status Scale használata és a motoros képességek vizsgálata sclerosis multiplexes betegekben

FÜVESI Judit

Sclerosis multiplexes betegeknél vezető tünet a járászavar. A mozgáskorlátozottság értékelésére kezdetben a sclerosis multiplex klinikai vizsgálataiban használták az Expanded Disability Status Scale-t (EDSS), azonban alkalmazása a klinikai gyakorlatban is egyre jobban elterjedt. Az EDDS használata az új diagnosztikus kritériumok, az új kórforma-klasszifikáció és a terápia hatékonyságának követésére ma már elengedhetetlen.

Ideggyógyászati Szemle

2019. SZEPTEMBER 30.

[Az ágyéktájék posturalis és járásiegyensúly-kontrollja oxigénhiányos spasticus agyi bénulásban szenvedő gyermekeknél]

SANZ-MENGIBAR Manuel Jose, SANTONJA-MEDINA Fernando

[Cél - Azt vizsgáltuk, hogy azonos-e a spasticus agyi bénulásban szenvedő és az egészséges gyermekek lumbalis posturalis kontrollküszöbértéke a sagittalis síkban, a járási lokomotoros stádiumok közötti átmenetek során. ]

Gondolat

2019. SZEPTEMBER 20.

A kifutó veszélyei

Az evészavarok az elmúlt évtizedben kitüntetett figyelmet kaptak a pszichiátriai szakirodalomban. Ennek fő oka, hogy az anorexia nervosa és a bulimia nervosa viszonylag gyakori mentális betegségekké váltak, de újfajta evészavarokról (például: izomdiszmorfia, orthorexia nervosa, purgáló zavar) is egyre több kutatás születik.

Lege Artis Medicinae

2019. SZEPTEMBER 10.

A munkaképesség elbírálásának lehetőségei: irodalmi áttekintés

MÁK Kornél, FEHÉR Gergely, GOMBOS Katalin, PUSCH Gabriella, KOLTAI Katalin, BANK Gyula, KÓSA Gábor, VARJASI Gábor, TIBOLD Antal

BEVEZETÉS - A munkaképesség megítélésének fontos szociális és társadalmi következményei vannak, de jelenleg hazánkban nem áll rendelkezésre standardizált mérési rendszer.