Részletes keresés

Hírvilág

2011. AUGUSZTUS 15.

Tények és értelmezések az agykutatás terén

A „neurománia” gondját lassan mind többen érzik a humán tudományok terén.

HUN

Hírvilág

2011. AUGUSZTUS 15.

A széndioxid-szint szerepe a halálközeli élményben

Szlovén kutatók szerint a halálközeli élmény előfordulása a vér széndioxid-szintjének emelkedéséhez köthető. A kutatás segíthet megérteni, hogy a halálközeli élményt átélt betegek ébredési rendszere miért változik meg jelentős mértékben.

HUN

Lege Artis Medicinae

1993. MÁRCIUS 31.

A táplálkozási viselkedés zavarainak disszociációs hipotézise

TÚRY Ferenc, SZABÓ Pál

A táplálkozási viselkedés zavarainak két alap típusa az anorexia nervosa és a bulimia nervosa, és az obesitas is elhelyezhető a kettő közötti kontinuumban. E pszichoszomatikus zavarok patogenezisével kapcsolatban sok elképzelés jelent már meg (biológiai modellek, az affektív vagy a kényszerbetegség-spektrumba tartozás, családdinamikai, addiktív, kognitív modell). A szerzők a multidimenzionális etiopatogenetikai megközelítés szükségességét hangsúlyozva azokat az adatokat tárgyalják, melyek alapján felmerülhet az evészavarok disszociációs modellje. A disszociáció folyamata azt jelenti, hogy bizonyos mentális funkciók, melyek másokkal integrálva vannak, elkülönülve vagy automatikus módon működnek, rend szerint a tudatos kontrollon és az emlékezet beli felidézhetőségen kívül. A disszociatív jellegű zavar gyakran traumatikus előzmények (például szexuális abusus) után alakul ki. Ez a mechanizmus főleg a bulimiás betegek egy alcsoportjára lehet jellemző, de néha anorexiában, obesitasban vagy más evészavar-típusokban is érvényesnek tűnik. A disszociációs modellt támogatja a buli miások fokozott hipnotikus fogékonysága, melyet több vizsgálat megerősített. Ennek alapján azon evészavaros betegeknél, akiknél disszociatív patomechanizmus lehetősége merül fel, a hipnoterápia előnyös stratégia lehet.

HUN 1993;3(03)

Ideggyógyászati Szemle

1963. ÁPRILIS 01.

A klinikai pharmakopsychológia néhány problémája az élmények felől nézve

SIMKÓ Alfréd

A pharmakopsychológiának mint klinikai tudománynak gyakorlati jelentőségét a strukturfenomenológiailag téjákozott psychopathológiával való kapcsolata határozza meg. Csakis ilymódon képes arra, hogy egy kérdéses psychotrop gyógyszer hatásdinamikájával korrelációba hozható élményeket megközelítse. (A statikus leképzésekből elvonatkoztatott — logikai értékű – definiciókkal dolgozó psychopathológiai felfogások e módszertan számára nem bizonyultak elégségeseknek.) A pharmakopsychiatriai kezelések javallatai szempontjából jelentős céltünetek (Freyhan, Hippius), illetve ilyen syndromatikák (M. Müller) elvének hangsúlyozása után az „Aktualbefindlichkeit" profenomenális fogalmát világítottuk meg, értve utóbbin a gyógyszeresen befolyásolható vitális dispositiók élményi vetületét. Friesewinkel felfogását követve a psychotrop gyógyszerek hatásjelenségeit az „Aktualbefindlichkeit"-változások dimenzióiba vetítettük. A pharmakopsychológia alaptörvényét ismertük meg abban a tapasztalatunkban, mely szerint minden kóros élmény csakis olyan mértékig befolyásolható gyógyszeresen, amennyire az a változtatható intencionalis dinamikával és „Aktualbefindlichkeit"-ekkel még mobilis kapcsolatban áll. Hackstein kritikai felfogásának ismertetése után a klinikailag jelentős hatás-disszociációk (H. W. Janz) kérdésével foglalkoztunk és ennek lényegét egy saját eseteinkből felhozott példával világítottuk meg. A hatásmegélést módosító fontosabb szubjektív tényezők felsorolásában Ziolko-t követtük. Rámutattunk az általunk többnyire oppozicióként értékelt „szubjektív intolerancia” jelenségeire.

HUN 1963;16(04)

Ideggyógyászati Szemle

1963. ÁPRILIS 01.

[A gyermekkori neurózisok problémájáról]

GÖLLNITZ Gerhard

[Óva int a "gyermekkori neurózis" fogalmának túlságosan tág kiterjesztésétől. A gyermekkori hibák, a fázishoz kapcsolódó gyermeki rossz helyzetek, a pszichogén reakciók, a pszichogén fejlemények és még az egyszerű abnormális élményre adott reakciók sem feleltethetők meg a neurózisoknak. Ehhez a diagnózishoz rendellenes pszichogén fejlődésre van szükség, amely olyan szomatikus és pszichés zavarokhoz vezet, amelyeket a gyermek már nem tud kompenzálni, és amelyeket maga a gyermek is furcsának és zavarónak érzékel. Részletesebben foglalkozunk az enkefalopátiás gyermekek sajátos környezeti fogékonyságával és ezáltal neurózisra való hajlamával is, akiknél sérült az elhatárolódás és bizonyos élmények lezárásának képessége, valamint az intrapszichés reakciók gátlása és megfékezése. Ezek a gyermekek ingadozó biotonnal rendelkeznek. Alapvető fenntartások merülnek fel a "gyermekkori pszichopátia" kifejezés használatával szemben, annál is inkább, mert a pszichológiai jellemzők öröklődésének tézise, amely semmiképpen sem bizonyított, túlságosan könnyen csábít arra, hogy az ember hagyja magát befolyásolni és megbénítani terápiás tevékenységében. ]

ENG 1963;16(04)

Ideggyógyászati Szemle

1960. SZEPTEMBER 01.

Az ataraxis kritikája

SIMKÓ Alfréd, KARDOS György

A neurolepticumok és az ataracticumok hatásai között lényeges különbségek állapíthatók meg ; az előbbiek a psychotikus élményeket és a psychosisok struktúráját qualitative is képesek befolyásolni, az utóbbiak hatása csupán quantitatív. A therápiás eredmények az esetek jelentékeny részében kedvezőek, de az elért javulás csak fokmérője egy igen bonyolult és dinamikus jellegű remissiós folyamatnak. A normálpsychológiai határok között jelentkező szorongások és feszültségek megjelenési formáit tárgyalva rámutattunk a nociceptiv érzelmi szignalizáció és az alkalmazkodást irányító, negatív emotiókkal járó élmények szerepére, valamint ezek ataractizálásának nem mindig észszerű, sőt gyakran hátrányos voltára. A tranquilánsokkal való abususra bizonyos abnormis személyiségek sajátos hajlamot mutatnak. A hozzászokás psychopathológiai feltételei között főleg a ,,l’euphorie de soulagement”-nak és a coenaesthesiás túlérzékenységnek tulajdonítunk szerepet ; e téren fokozott felelősség terheli az ún. „ideges emberek” kezelését felületesen leegyszerűsítő orvosokat. A psychotherápiát helyettesíteni szándékozó tranquiláns-receptura elharapózása komoly veszélyekkel járhat, ezért többízben aláhúztuk a psychotherápia elsőbbségét. Fő-feladatunk: a konflikt-helyzetbe került és adaptatiós képes ségében meggyengült betegek vezetése, irányítása és támogatása abban, hogy megbetegítő élményüket vagy konflikt-helyzetüket megoldják, illetve észszerűen, helyesen feldolgozzák. Ezen törekvésünkben az ataracticumok értékes „adjuvánsok” lehetnek, ha megfelelő körültekintéssel és helyes orvosi kritikával alkalmazzuk őket.

HUN 1960;13(09)