Részletes keresés

Lege Artis Medicinae

2004. NOVEMBER 30.

A gasztroenterológiai szakképzés változása az európai uniós csatlakozás nyomán

LONOVICS János

A gasztroenterológiai szakképzésnek az európai uniós képzési követelményekhez való igazítását a Gasztroenterológiai Szakmai Kollégium mintegy tíz évvel a csatlakozás elõtt gyakorlatilag már megvalósította. A harmonizáció alapját a European Union of Medical Specialists (EUMS) European Board of Gastroenterology ajánlása képezte. A Gasztroenterológiai Szakmai Kollégium a gasztroenterológiai szakképzést ráépített szakképzési formában dolgozta ki. A ráépített szakképesítést három alapszakvizsga - belgyógyászat, sebészet, gyermekgyógyászat - esetében tette lehetõvé.

HUN 2005;15(01 klsz)

Ideggyógyászati Szemle

2004. MÁRCIUS 15.

Beszámoló az Európai Neurológiai Szakképzési Bizottság üléséről

SZIRMAI Imre

AUnion Européenne des Médecins Spécialistes/ European Union of Medical Specialists (UEMS) az európai uniós tagországok orvosi szakmai szervezeteit tömöríti (www.uems.be). Fõ célja a különbözõ orvosi szakterületeken a gyógyítómunka színvonalának egységesítése és emelése. A szakorvosképzés anyagának és módszerének harmonizációja a szervezet tevékenységének legfontosabb területe.

HUN 2004;57(03-04)

Ideggyógyászati Szemle

2000. MÁRCIUS 01.

Az új postgraduális képzésről

BODOSI Mihály

Az új szakképzési rendszer kidolgozásával kapcsolatos előzmények talán az 1978-as szakképzési rendelet előkészítésétől, valamint annak kimunkálásától datálódhatnak. Ekkor készült el ugyanis az az Európában egyedülálló, központilag meghatározott és az alapszakmákra vonatkozó előírásrend, amelynek birtokában egy koncepciójában megújult, szervezett és ellenőrzött szakképzés indulhatott meg.

HUN 2000;53(3-4)

Ideggyógyászati Szemle

1970. MÁRCIUS 01.

A szociotherapia modern szervezési formái, módszerei és indikációi Hollandiában, Belgiumban és Franciaországban

DR. PISZTORA Ferenc

Szerző WHO tanulmányút keretében Hollandiában, Belgiumban és Franciaországban 25, elsősorban psychiatriai foglalkoztatási therapiával foglalkozó 121 intézet látogatása során szerzett szociotherapiás tapasztalatairól számol be. A látogatott kórházak structuráját és sajátos célkitűzéseit ismertetve, valamint a modern foglalkoztatási és szociotherapia történeti kifejlődését elemezve, két fő tendenciát emel ki: az intramuros szociális revalorisatión túlmenően a beteg extramuros rehabilitatiójának fokozatos előtérbe kerülését; továbbá, az egész munkatherapiának mindinkább a szociális reintegratio eszközévé való válását, illetve az elmekórház egész közösségi életének szociotherapiás célból történő kiaknázását. (,,Thérapie institutionnelle") E tágabb értelmű szociális foglalkoztatáson túlmenően a sajátos, szűkebb értelemben vett szociotherapia tevékenységi formáit 3 csoportba sorolja: az intézeten belüli közösségi feladatok csoportos szervezésben történő megoldása, kulturális rendezvények és kifejezetten szórakozási programok szervezése és végrehajtása. Mindezek lényegi therapiás haszna: appellálás a betegek iniciativájára, a szociális interakciók kölcsönösen serkentő voltára, stb. Kiemeli a P. Sivadon La Verriere-i intézetében meghonosodott „classtherapie" jelentőségét a psychiatriai iatrogeniák leküzdésében, a „thérapie institutionnelle" realizációs eszközei közül az orvosokat, ápolókat és magukat a betegeket demokratikus légkörben egyesítő „réunion" -ok, szervezési formái közül elsősorban az ún. ,,betegek klubja", s az utókezelés szolgálatában álló „foyers sociothérapiques" (Bordeaux, Anderlecht) jelentőségét húzza alá.

HUN 1970;23(3)