Ideggyógyászati Szemle

Beszámoló az Európai Neurológiai Szakképzési Bizottság üléséről

SZIRMAI Imre

2004. MÁRCIUS 15.

Ideggyógyászati Szemle - 2004;57(03-04)

AUnion Européenne des Médecins Spécialistes/ European Union of Medical Specialists (UEMS) az európai uniós tagországok orvosi szakmai szervezeteit tömöríti (www.uems.be). Fõ célja a különbözõ orvosi szakterületeken a gyógyítómunka színvonalának egységesítése és emelése. A szakorvosképzés anyagának és módszerének harmonizációja a szervezet tevékenységének legfontosabb területe.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Ideggyógyászati Szemle

Extrahypothalamicus agyi struktúrák laesiójának testicularis működésre kifejtett hatása patkányban - különös tekintettel az aszimmetriára

BANCZEROWSKI Péter, GERENDAI Ida

Bevezetés - Vizsgálataink célja az extrahypothalamicus struktúrák hereműködésre kifejtett hatásának tanulmányozása volt, különös tekintettel a jobb és a bal oldali be-avatkozások oldalfüggő hatására. Anyag és módszer - Felnőtt hím patkányban az insularis cortex, valamint az amygdala roncsolását, továbbá az insularis cortex idegi kapcsolatainak részleges átmetszését végeztük a jobb és a bal oldalon, valamint a két agyféltekét összekötő corpus callosumot metszettük át, és vizsgáltuk a beavatkozások hatását a here szteroidogenezisére, a szérum tesztoszteronkoncentrációjára, valamint a szérum gonadotrophormon-szintjeire. Eredmények - A jobb oldali insularis kéreg roncsolása után csökkent a szérum tesztoszteronkoncentrációja és mindkét here szteroidogenezise (a bal here esetén szignifikánsan). A bal oldalon végzett hasonló sértés nem befolyásolta ezeket a paramétereket. A szérum-LH-koncentráció szignifikánsan emelkedett mind a jobb, mind a bal oldali laesio után. Ez a hatás kifejezettebb volt a jobb oldali roncsolást követően. Az amygdala felett húzódó idegrostok megszakítása jobb vagy bal oldali paramedián sagittalis metszés által ellentétes hatással volt a herék szteroidogenezisére: a jobb oldali metszés növelte, a bal oldali beavatkozás csökkentette a tesztoszteronszekréciót. A szérum tesztoszteronszintjét csak a bal oldali metszés befolyásolta (csökkentette). A szérum LH-koncentrációjában nem volt változás. Mind a jobb, mind a bal amygdala laesiója után a herék in vitro tesztoszteronszekréciója és a szérum tesztoszteronszintje szignifikánsan csökkent. A szérum-LHkoncentráció csökkenése csak a bal oldali sértés esetén volt megfigyelhető. A corpus callosum átmetszése a bal oldalon orchidectomisalt állatnál a megmaradt (jobb) here szteroidogenezisének szignifikáns emelkedését okozta. Bal oldali hereirtott állatok esetében mind a callosotomia, mind az álműtét a szérum-FSH-koncentrációt emelte. Következtetés - Kísérleti eredményeink arra utalnak, hogy a vizsgált extrahypothalamicus agyi struktúrák és be-avatkozásaink befolyásolják a here endokrin működését, és ez a hatás részben a hypothalamicohypophyseotesticularis rendszeren keresztül, másrészt közvetlen idegi úton jön létre. A szabályozórendszer egyes komponensei funkcionális aszimmetriát mutatnak.

Ideggyógyászati Szemle

Újabb self-elméletek

TÉNYI Tamás

Az 1980-as évektõl nem csupán a biológiai pszichiátria és a kognitív idegtudomány területén, de a megújult és a kor kihívásaihoz illeszkedõ pszichoanalitikus elméletképzés területén is jelentõs fordulat észlelhetõ. A jelenleg legkorszerűbb és teoretikusan legkevésbé terhelt, tapasztalatközeli dinamikus pszichiátriai elméletet a selfpszichológia képviseli, ahol a self egyrészt egy leginkább nem reflektált, de részben nyelvileg is reflektált cselekvõ ágenst jelent, illetve amely elméletben a kapcsolat, a kötõdés alapvetõ szervezõfaktorként szerepel.

Ideggyógyászati Szemle

Magyar Klinikai Neurogenetikai Társaság, Magyar Epilepszia Liga

MOLNÁR Mária Judit, HERCZEGFALVI Ágnes, RAJNA Péter

Örömmel értesítjük Önöket, hogy a Magyar Klinikai Neurogenetikai Társaság (MKNT) 2004-ben újabb továbbképzõ kurzust szervez Mosdósra. Az eddigi tapasztalatok szerint a korábbi továbbképzõ tanfolyamok sok neurológus, gyermekneurológus, gyermekgyógyász és fiatal kutató érdeklõdését felkeltette, amit a résztvevõk nagy száma is jelzett.

Ideggyógyászati Szemle

GM1 gangliozid elleni szérum-IgG és -IgM antitestek sclerosis multiplexben

ZAPRIANOVA Emilia, MAJTÉNYI Katalin, DENISLAVA Deleva, OLIA Mikova, ANDON Filchev, BORISLAV Sultanov, VERA Kolyovska, SULTANOV Emil, LILIA Christova, XENIA Kmetska, DIMITAR Georgiev

BEVEZETÉS - A vizsgálatok arra irányultak, hogy több információt szerezzünk a GM1 gangliozid patogenetikai szerepéről sclerosis multiplexben. Meghatároztuk a GM1-re vonatkozó polyclonalis IgG és IgM ellenanyag mennyiségét sclerosis multiplexben szenvedő betegeknél: relapszáló-remittáló és szekunder progresszív eseteket egyaránt vizsgáltunk. BETEGEK ÉS MÓDSZEREK - A szérumok 55, klinikailag bizonyítottan sclerosis multiplexes betegtől (42 relapszáló- remittáló és 13 szekunder progresszív) és 20 egészséges kontrollszemélytől származtak. A GM1- ellenanyag mérése a Mizutamari és munkatársai által 1994-ben leírt ELISA módszerrel történt. EREDMÉNYEK - Statisztikailag szignifikáns volt a különbség az egészséges kontrollcsoport és a sclerosis multiplex relapszáló-remittáló formája között a szérum- GM1-re vonatkozó ellenanyag tekintetében (p=0,04). Ugyancsak különbözött a GM1-re vonatkozó IgG ellenanyag titere a relapszusban és a remisszióban lévő stádiumban a relapszálóremittáló formákban (p=0,01). KÖVETKEZTETÉS - Tekintetbe véve, hogy a sclerosis multiplex heterogén megbetegedés, a GM1-re vonatkozó szérumellenanyagok patogenetikai jelentőségét nem az egész sclerosis multiplex csoportra, hanem csak a meghatározott klinikai formára kell vonatkoztassuk.

Ideggyógyászati Szemle

A Magyar Neuroradiológiai Társaság XII. Kongresszusa Absztraktok

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Ideggyógyászati Szemle

Mi történik a szédülô beteggel a sürgôsségi osztály elhagyása után?

MAIHOUB Stefani, MOLNÁR András, CSIKÓS András, KANIZSAI Péter, TAMÁS László, SZIRMAI Ágnes

Bevezetés – A szédülés a fájdalom mellett az egyik leggyakoribb panasz, amellyel a beteg felkeresi az orvosi ellátást. A modern diagnosztika ellenére a szédülés okának diagnosztizálása napjainkban is nehéz feladat, számos buktatót rejt magában. Célkitûzés – Kérdôíves felmérésünk célja annak vizsgálata, hogy mi történik a szédülést panaszoló beteggel a sürgôsségi ellátást követôen. Kérdésfelvetés – A sürgôsségi osztályon felállított diagnózis és a késôbbi kivizsgálás eredménye között mennyire volt összefüggés? Hogyan alakult a betegek életminôsége az idô függvényében? A vizsgálat módszere – A Semmelweis Egyetem Sürgôsségi Betegellátó osztályán megjelent 879, szédülést panaszoló beteghez juttattuk el kérdôívünket. A vizsgálat alanyai – A kitöltött kérdôíveket 308 betegtôl (110 férfi, 198 nô, átlagéletkor 61,8 ± 12,31 SD) kaptuk vissza, ezeket elemzésnek vetettük alá. Eredmények – A sürgôsségi diagnózisok megoszlása a következôképpen alakult: centrális eredetû (n = 71), szédülékenység (n = 64) és BPPV (n = 51) voltak a leggyakoribb diagnózisok. A végleges diagnózis tisztázásáig eltelt idô leggyakrabban napokat (28,8%), illetve heteket (24,2%) igényelt, kiemelendô azonban, hogy 24,02%-ban végleges diagnózis sosem született. A sürgôsségi és a végleges diagnózis között csupán 80 beteg esetén (25,8%) volt egyezés, amelyet alátámaszt a kvalitatív statisztikai elemzés (Cohen-féle Kappa-teszt) eredménye (κ = 0,560), moderált összefüggést indikálva. Megbeszélés – A sürgôsségi osztályon felállított diagnózis és a késôbbi kivizsgálás eredménye közötti korreláció alacsony, de az eredmények a nemzetközi irodalomban is hasonlónak mondhatók. Emiatt fontos a betegek követése, beleértve az otoneurológiai, illetve esetlegesen neurológiai kivizsgálás fontosságát. Következtetések – A szédüléssel jelentkezô betegek sürgôsségi diagnosztikája nagy kihívás. A pontos anamnézis és a gyors, célzott vizsgálat a nehézségek ellenére tisztázhatja a szédülés centrális vagy perifériás eredetét.

Ideggyógyászati Szemle

A SARS-CoV-2 koronavírus által okozott COVID-19-járvány neurológiai vonatkozásai

BERECZKI Dániel, STANG Rita, BÖJTI Péter, KOVÁCS Tibor

A SARS-CoV-2 koronavírus által okozott COVID-19- jár­vány 2020 tavaszára világszerte elterjedt, gyors és haté­kony reakciót igényelve össztársadalmi szinten, és az egész­­ségügyi ellátás szervezésében is. A COVID-19 fô tünetének a lázat, a köhögést és a nehézlégzést tartják. A légzôszervi érintettségen túl a fertôzés egyéb panaszokat és tüneteket is okozhat. Az eddigi adatok alapján neuro­lógiai jellegû panaszok és tünetek a kórházba kerülô COVID-19-betegek 30–50%-ánál elôfordulnak, és gyakrabban jelentkeznek a súlyos állapotú eseteknél. Leírtak a COVID-19-hez társuló klasszikus akut neurológiai kórképeket is. A COVID-19-ellátásra fókuszáló egészségügyi ellátórendszerekben az egyéb akut ellátást igénylô kórképek szakellátásának visszaesését figyelték meg. A COVID-19-járvány során fontos feladat a krónikus neurológiai kórképekben szenvedôk folyamatos ellátásának biztosítása is. A jövô feladata lesz a COVID-19 járvány által az egyéb neurológiai kórképekre kifejtett hatások felmérése, valamint annak megítélése, hogy a SARS-CoV-2 koronavírus által okozott fertôzés járhat-e késôi neurológiai szövôdményekkel.

Ideggyógyászati Szemle

[Heveny vestibularis szindróma képében jelentkezô késôi meningitis carcinomatosa – klinikopatológiai esetismertetés]

JARABIN András János, KLIVÉNYI Péter, TISZLAVICZ László, MOLNÁR Anna Fiona, GION Katalin, FÖLDESI Imre, KISS Geza Jozsef, ROVÓ László, BELLA Zsolt

[Célkitûzés – Bár a szédülés a leggyakrabban elôforduló panaszok egyike, a vestibularis perifériák hirtelen kialakult tónusaszimmetriája hátterében mégis ritkán találunk peri­fériás eredetû betegséget utánzó malignus koponyaûri tumorokat. Dolgozatunk egy heveny vestibularis szindróma klinikai képében jelentkezô, késôi, temporalis csontot is beszûrô, disszeminált, generalizált mikrometa­sztá­zi­sok­kal járó meningitis carcinomatosa esetet mutat be, ami egy primer pecsétgyûrûsejtes gyomorcarcinoma fel­ébredé­sét követôen jelent meg. Kérdésfelvetés – Célul tûztük ki, hogy azonosítjuk azon patofiziológiai folyamatokat, melyek magyarázatul szolgálhatnak a daganat felébredésére, disszeminációjára. A vestibularis tónusaszimmetria lehetséges okait szintén vizsgáltuk. Ötvenhat éves férfi betegünk interdiszciplináris orvosi adatait retrospektíven elemeztük. Összegyûjtöttük és részletesen újraértékeltük az eredeti klinikai és patológiai vizsgálatok leleteit, majd új szövettani festésekkel és immunhisztokémiai módszerekkel egészítettük ki a diagnosztikus eljárásokat. Kórboncolás során a nagyagy és a kisagy oedamás volt. A bal piramiscsont csúcsát egy 2 × 2 cm nagyságú daganatmassza szûrte be. A gyomorreszekátum eredeti szövettani metszeteinek újraértékelése submucosus daganatinfiltrációt igazolt vascularis invázió jeleivel. Immunhisztokémiai vizsgálatokkal dominálóan magányosan infiltráló daganatsejteket láttunk cytokeratin 7- és vimentinpozitivitással, valamint részleges E-kadherin szövettani festésvesztéssel. A kórboncolás során nyert szövetminták ezt követô hisztológiai vizsgálatai igazolták a disszeminált, többszervi mikroszkopikus daganatinváziót. Az újabb eredmények igazolták, hogy a vimentin kifejezôdése, valamint az E-kadherin elvesztése szignifikáns (p < 0,05) kapcsolatot mutat az elôrehaladott stádiummal, a nyirokcsomóáttétek jelenlétével, a vascularis és neuralis invázióval, valamint a nem differenciált szöveti típussal. Betegünk középkorú volt és nem volt immunhiányos állapotban, így a gyomorcarcinoma kilenc éven át tartó alvó állapotot követô felébredését nem tudtuk megmagyarázni. A daganat szervspecifikus tropizmusa, melyet a „seed and soil” teóriával magyaráznánk, kifejezetten váratlan volt, mivel a gyomorrákok ritkán képeznek áttétet az agyburkokon, hiszen a daganatsejtek elenyészô számban jutnak át a vér-agy gáton. Következtetések – Az elôzményben szereplô malignus folyamat, valamint egy új neurológiai tünet megjelenése fel kell, hogy keltse a klinikus figyelmét a központi ideg­rendszer daganatos érintettségére, melyet adekvát, célzott diagnosztikus és terápiás stratégia megtervezése kell, hogy kövessen. Ehhez célzott szövettani festési eljárások, specifikus antitestek alkalmazása szükséges. A közelmúlt eredményei sejtkultúrákon igazolták a metformin epithelialis-mesenchymalis transitiót erôsen gátló hatását gyomor­rák esetében. Így további kutatást kell végezni azon esetekben, amelyekben az epithelialis-mesenchymalis transitióra pozitív eredményeket kapunk.]

Ideggyógyászati Szemle

Mentalizációs deficit neurológiai betegségekben: összefoglaló közlemény

HEROLD Róbert, VARGA Eszter, MIKE Andrea, TÉNYI Tamás, SIMON Mária, HAJNAL András, FEKETE Sándor, ILLÉS Zsolt

Bevezetés – A mentalizáció azt a készséget jelenti, hogy képesek vagyunk másoknak mentális állapotokat (intenciókat, vágyakat, gondolatokat, érzelmeket) tulajdonítani, és ez alapján viselkedésüket megjósolni. Ez a készség alapvetően meghatározza a szociális világban történő részvételünket, és fontos szerepet játszik a szociális integrációban, adaptációban. A központi idegrendszert érintő betegségek jelentős hányada érinti azokat az agyi struktúrákat vagy transzmitterrendszereket, melyek szerepet játszanak a mentalizációs folyamatokban. Ezek alapján valószínûsíthető, hogy egyes neurológiai betegségek mentalizációs deficittel társulnak, és ez a deficit hatással van e betegségek kimenetelére. A jelen közlemény célja a neurológiai betegségekkel kapcsolatos mentalizációs kutatások áttekintése. Módszer – Internetes adatbázis-keresés történt a témában megjelent közlemények azonosítására. Eredmény – A keresési követelményeknek 62 angol nyelvû közlemény felelt meg, melyek számos neurológiai megbetegedés esetén mentalizációs zavarról számoltak be (például epilepszia, Parkinson-kór, sclerosis multiplex, dementiák, traumás agysérülés). Megbeszélés – Az eredmények alapján kimondható, hogy számos neurológiai megbetegedés mentalizációs deficittel társul. Ez a deficit sokszor már a megbetegedések korai időszakában jelen van, és prognosztikai jelentőséggel bír, ami a korai felismerés és az adekvát rehabilitációs kezelések fontosságára hívja fel a figyelmet.

Ideggyógyászati Szemle

A sclerosis multiplex néhány aktuális kérdése: a szekunder progresszív forma

VÉCSEI László

A sclerosis multiplexben szenvedő betegek klinikai statusának hosszú távú romlása sok esetben független a relapsusoktól és az MRI-n igazolt új laesióktól. A szekunder prog­resszív sclerosis multiplex esetén az állapotrosszabbodás - megközelítően hat hónapos intervallum alatt - függetlenül halad előre a relapsus(ok)tól. Ugyanakkor a korai gyulladásos aktivitás és a gerincvelő-laesio mértéke hosszú időre előre jelzi a relapsussal kezdődő kórforma lefolyását. A PET-vizsgálatokkal igazolt „rejtett gyulladás” követése pedig sok segítséget nyújthat a betegség progressziójának követéséhez. Ezért a PET-képalkotás reménykeltő eljárássá válhat a jövőben a relapszáló-remittáló sclerosis multiplexből a szekunder progresszív sclerosis multiplexbe történő átmenet monitorozásakor. A legkülönbözőbb neurológiai betegségeknél - beleértve a sclerosis multiplext is - a „neuroaxonalis károsodás” az alapja a permanens rokkantság létrejöttének. Ezzel összefüggően a neurofilamentum-protein agyfolyadékban és vérben mért koncentrációja megemelkedik az idegrendszert ért laesiók esetén. Beigazolódott, hogy a magasabb neurofilamentum-szintet mutató betegek - függetlenül a klinikai és MRI-paramé­te­rektől - 2 és 5 év múltán lényegesen komolyabb agyi és gerincvelői károsodást szenvednek. A kinurenin-anyagcsere metabolikus termékeinek változásai pedig korrelálnak e betegség kezdeti-középsúlyos eseteiből a progresszív állapotba történő átmenettel. Remélhetőleg a kinureninek szérumból történő analízise a jövőben a kórkép egyik molekuláris biomarkere lehet. A szabad gyökök keletkezése a sclerosis multiplex progressziójának fontos faktora. Korábbi vizsgálataink során növekedett szabad­gyök-kelet­kezést igazoltunk és ezzel párhuzamosan a redu­káló komponensek koncentrációja is jelentősen megváltozott. Fontos előrelépés volt, hogy az EXPAND klinikai vizsgálat eredményeinek, valamint a sclerosis multiplex patomechanizmusával kapcsolatos újabb adatoknak az ismeretében a US Food and Drug Administration a közelmúltban engedélyezte a siponimod alkalmazását a sclerosis multiplex relapsus-remisszióval járó kórformáiban (aktivitással járó szekunder progresszív és relapszáló-remittáló sclerosis multiplexben, valamint a klinikailag izolált szindrómában).