Részletes keresés

Ideggyógyászati Szemle

1980. OKTÓBER 01.

A terápiás kontroll formái a pszichiátriai osztályon

DR SÜLE Ferenc

Az eddigiekben áttekintettük a pszichiátriai osztályon belüli kontroll kérdéssel kapcsolatos afferens és efferens információáramlás, mint a szabályozás alapfolyamatának kérdését, valamint a főbb kontrollszinteket. Ismertettük az osztályos munka szervezésében elért konkrét eredményeinket és ennek elméleti konzekvencióit. Következő tanulmányunkban e kérdés tárgyalását folytatjuk és elsősorban az osztály alrendszereinek kölcsönhatásait és az egész rendszer szabályozása során szerzett tapasztalatainkról kívánunk beszámolni.

HUN 1980;33(10)

Ideggyógyászati Szemle

1964. DECEMBER 01.

A fájdalom-probléma és a fájdalomcsillapító műtétek

DR ZAPPE Lajos

Szerző a tanulmány 1. részében a fájdalomérzésre vonatkozólag az utóbbi időben szerzett jelentősebb anatómiai-élettani és klinikai adatokat foglalja össze. Megállapítja, hogy ismereteink ezen a téren sok tekintetben ellentmondásosak, különösen a specificus fájdalom-vezető rendszer hypothesise támaszt számos nehézséget. A II. részben elméleti fejtegetések és további adatok felsorakoztatása alapján arra a következtetésre jut, hogy a problémák jelentős része a kérdés megközelítésére alkalmazott hibás szemléletből fakad. Néhány megjegyzést tesz általában az érzőműködéssel kapcsolatban ; hangsúlyozza az afferentalio és az érzékelés-érzés közti különbségtétel fontosságát. Előbbi általánosabb fogalom ; utóbbi alatt az afferens impulsus-tömegnek a tudat körébe kerülő része értendő. Az érzésféleségek tehát szubjektív jelenségek, psyehés élmények ; nem szükségszerű, sőt nehezen is képzelhető el, hogy a receptorok vonalán és a vezető pályák minden szintjében az egyes érzésféleségeknek szigorúan megfelelő functionalis tagolódása álljon fenn. A fájdalomérzéssel, tapintással, hideg-, meleg-, és mélynyomásérzéssel vonatkozásban álló pályák egymással összefüggésben dolgoznak ; köztük a functionalis elkülönülés nem az egyes érzésféleségekkel párhuzamos ; ez utóbbiak részben a különböző pályák impulsusainak egymásra hatása, részben agyi integratio útján állanak elő. Nem helyes a fájdalomérzésnek a látással, hallással való közvetlen párhuzamba állítása ; utóbbiak ugyanis túlnyomórészt feltételes reflexkapcsolatok kialakításában vesznek részt, quantitative és qualitative finoman gradált informatiókat szolgáltatnak, jellemzőjük az analizátorműködés. A fájdalomérzés viszont a mindennemű szövetkárosító inger hatására létrejövő összetett védekezési reactio szubjektív oldala-, megélési módjaként áll elő ; ez az összetett reactio — a fájdalmi válasz — számos különböző szintű, nagyobbrészt feltétlen reflextevékenység egymás fölé rétegeződéséből szerveződik össze. A III. részben szerző a somaticus idegrendszeren végzett ismertebb fájdalomcsillapító műtéteket sorolja fel és értékeli, az I—II. részben foglaltak alapján, illetőleg azokat néhány újabb szemponttal kiegészítve.

HUN 1964;17(12)

Ideggyógyászati Szemle

1964. SZEPTEMBER 01.

A trigeminus-neuralgia pathomechanizmusáról

DR ZAPPE Lajos

A trigeminus-ncuralgiának és a hozzá hasonló néhány ritkább kórképnek specifikus morphologiai substratuma nincsen ; ezért aetiologiájuk magyarázatára számos teória született meg. Ezek az elméletek azonban nem alkalmasak arra, hogy a betegség lényegesebb vonásait minden esetre vonatkoztatható módon kielégítően megindokolják. Az aetiologia kutatását meg kell hogy előzze a pathomechanizmus tisztázása, amihez a neuralgia klinikai sajátosságainak beható elemzése és az anatómiai-élettani adottságok figyelembevétele útján juthatunk el. Szerző felfogása szerint a fájdalmi paroxysmust a multineuronalis, polysynapticus reflexekéhez hasonló mechanizmus építi fel; a „neuralgia-reflex” megvalósításában a spinalis trigeminusmagnak és a formatio reticularissal fennálló összeköttetéseinek tulajdonítható kiemelkedő szerep. Feltehető, hogy a reflexközpontként szolgáló struktúrák izgalmi állapotát bizonyos sajátos afferens impulzus-összetétel idézi elő; ennek az izgalmi állapotnak a centripetalis pályákon a tudatba kerülő része az, amit a beteg fájdalmi rohamként él meg. Valószínű, hogy a „neuralgia-reflex” kialakulásának alapja az említett struktúrák enyhébb, rendszerint submikroskópos laesiója, mely csupán az afferens rendszer különböző elemeinek egymásközti regulatiós tevékenységét zavarja meg. Súlyosabb destrukció esetén elpusztulnak azok az idegelemek, melyek a fájdalmi paroxysmus megvalósulásához szükségesek ; ilyenkor tehát neuralgiás roham nem jön létre. A pathomechanizmussal kapcsolatban kialakított ezen elképzelés alapján valószínűnek és a klinikai tapasztalatokkal összhangban állónak látszik, hogy a neuralgia leggyakoribb oka a trigeminus magrendszerének viszonylag enyhébb bántalmát okozó arterioscleroticus-hypertoniás keringési zavar.

HUN 1964;17(09)

Ideggyógyászati Szemle

1959. FEBRUÁR 01.

Az extinctio mint a specifikus és nem specifikus afferens rendszerek együttműködésének zavara

BEKÉNY György

Szerző felsorolja, hogy milyen physiologiás és pathologiás körülmények között észlelhető extinctio. Áttekinti a specifikus és nem specifikus afferens rendszer együttműködésére vonatkozó adatokat. Elméletet ismertet, mely szerint a pathologiás extinctiot a specifikus és nem specifikus afferens rendszer együttes károsodása okozza. A nem specifikus afferensek diffuz működészavara általános figyelemzavart és rostralis dominantiát mutató extinctiot eredményez. A thalamocorticalis specifikus és nem specifikus rostozat együttes sérülése lokális figyelemzavart és lokalizált extinctiot okoz az ellenoldali testfélen. A physiologiás és pathologiás extinctio egyaránt rostralis dominantiát mutat. A rostralis dominantia létrejöttét az arc bilateralis kérgi representatiójával és a trigeminalis impulzusok specialis ébresztő hatásával magyarázza a szerző. A pathologiás extinctionál az érzőrendszer működészavara még olyankor is kimutatható, amikor a rutinvizsgálatokkal érzészavart nem találunk. Ilyenkor is mindig észlelhető küszöbemelkedés és a sensoros adaptatios idő megrövidülése. Az adaptatios idő a legnagyobb-fokú rövidülést a specifikus és nem specifikus rendszer együttes sérülésének eseteiben mutatja.

HUN 1959;12(02)