IRINYI Tamás
2013. OKTÓBER 30.
Nővér - 2013;26(05)
Olvasói levél
Bármely szintű ápoló képzést megnézve mindig megjelenik, hogy az ápolási terv része a fájdalom menedzselése. Vajon a fájdalom csillapítása tényleg része az ápolási tervnek, vagy ez csak egy teljesen felesleges és értelmetlen pontja a tervnek?
Krónikus veseelégtelen és főleg diabeteses hemodializált betegeknél a neuropathia miatt nő az alsóvégtagi szövődmények kockázata. A lábelváltozások korai felismerésével, a kockázati tényezők meghatározásával, és időben történő beavatkozással csökkenthető a fekélyek és amputációk prevalenciája. A szerző célja, hogy a szakirodalom áttekintésével ismeretet nyújtson a krónikus vesebetegeknél előforduló alsóvégtagi problémák felismerésében, és összefoglalja az amputációhoz vezető leggyakoribb tényezőket, a prevenció lehetőségeit. Irányt mutat a kockázati faktorok meghatározásában, röviden ismerteti a lábállapot felmérést, a betegedukáció alapelveit és lehetőségeit.
A vizsgálat célja: A traumán átesett gyermekeknél a pszichológiai szempontok figyelembe vétele az ápolás során alapvető fontosságú. Az ilyen esetekkel való találkozás az ápolóknál fokozott lelki megterhelést okozhat, aminek a feldolgozására gyakran nem kapnak szakmai segítséget, így jelentkezhetnek a másodlagos traumatizáció tünetei, amely egy idő után kiégéshez vezethet. A vizsgálat módszere: A szerzők öt kórház gyermeksebészeti (N=90) és kontrollcsoportként belgyógyászati osztályán (N=90) végeztek kérdőíves felmérést, gyermekápolók körében. Eredmények: Szignifikáns különbségeket találtak a két csoport között, miszerint a gyermektraumatológián dolgozó ápolók lelkileg megterhelőbbnek érzik munkájukat, fontosnak tartják a gyermekek lelkigondozását, és szeretnének egy állandó pszic-hológust az osztályra. Emellett magasabb számban találkoztak olyan esettel, amikor nem tudtak reagálni a gyermek lelki reakciójára, amely kihat a családi kapcsolataikra, emellett igényelnének továbbképzéseket és segítséget az esetek feldolgozásában. A másodlagos traumatizációt mérő skála értékekeinél is szignifikáns eltérés volt kimutatható. Következtetések: A gyermektraumatológiai osztályokon érdemes nagyobb hangsúlyt fektetni az ápolók érzelmi feldolgozására, a másodlagos traumatizáció tüneteinek felismerésére, és a megfelelő oktatásra.
A vizsgálat célja: A zárt közösségben élő roma kisebbség életmódbeli sajátosságainak és egészségi állapotának a felmérése. A szerző feltételezte, hogy a romák más attitűddel rendelkeznek a saját egészségükkel, és az egészségügyi ellátórendszerrel kapcsolatosan. Anyag és módszer: A Sántha Kálmán Mentális Egészségközpont és Szakkórházban, 2012 májusában egyedülálló Véradási nap került megszervezésre a romák számára. A program keretében az orvosi vizsgálatok mellett kérdőíves felmérés történt. (N=100.) A szerző az adatok feldolgozását Microsoft Excel programmal, bemutatását leíró statisztika módszereivel végezte. Eredmények: A több mint 100 jelentkező közül 38-an adhattak vért. A válaszadók közül a nők körében a legnagyobb számban a 41-50 év közöttiek voltak (39%), a férfiak többsége 31-40 éves korosztály volt (28%). Alkoholt több mint a megkérdezettek fele (57%) fogyaszt rendszeresen vagy alkalomszerűen, és 47%-uk dohányzik. A megkérdezettek 39%-a minősíti rossznak saját egészségi állapotát, 35%-a megfelelőnek, 24%-a jónak tartja, és csupán 2%-a érzi kiválónak. A megkérdezettek 56%-a elégedett az egészségügyi ellátással annak ellenére, hogy majdnem felét már érte valamilyen megkülönböztetés ellátásuk alatt. Következtetés: A romák rossz egészségi állapota összefügg az alacsonyabb színvonalú életminőséggel, az alacsony iskolázottsággal, az alkoholfogyasztással, és a dohányzással. A romák ismerik a szűrővizsgálatokat, és fontosnak is tartják, sőt rendszeres véradók is vannak közöttük, de az irányukba történő felhívás nem hatásos. Többször éri a roma lakosságot hátrányos megkülönböztetés, mint a társadalom többi tagját. Az egészségügyi képzésekbe mindenképpen be kell emelni a romák iránti toleranciára való nevelést. Továbbá szükséges az egészségügyhöz fűződő szupportív viszony javítása, melynek az egyik lehetséges eszköze a romáknak az egészségügy törekvéseibe való bevonása.
A vizsgálat célja: A kutatás célja annak vizsgálata volt, hogy az ápolási dokumentációval kapcsolatos törvényi szabályozás bevezetése óta az ezzel kapcsolatos előírásokat sikerült-e a gyakorlatba átültetni. További cél volt feltárni az ápolási dokumentáció hatékony alkalmazásának feltételrendszerét. A vizsgálat módszere: Kvantitatív, keresztmetszeti kutatás keretein belül 150 ápoló bevonásával kérdőíves felmérésre került sor, valamint áttekintésre került 200 lezárt ápolási dokumentáció. Az adatok feldolgozása az SPSS 17.0 statisztikai szoftver segítségével történt, a szerző a szignifikancia határ p<0,05-nél állapította meg. Eredmények: Az ápolási dokumentáció nem személyre szabottan készül (p<0,01) és az információ tartalma nem elegendő ahhoz, hogy következtetni lehessen belőle a beteg felvételkori állapotára és az állapotváltozásra az ápolás hatására. Az ápolási dokumentáció információ tartalma, illetve egyénre szabottsága nagymértékben függ az adminisztrációval kapcsolatos ápolói attitűdtől, az iskolai végzettségtől és az egészségügyben elöltött időtől. Következtetések: Az eredmények az ápolási dokumentációval kapcsolatos alapelvek konkrétabb meghatározásának, valamint a jelenlegi dokumentációs anyagok felülvizsgálatának és átalakításának szükségességét támasztják alá.
Ideggyógyászati Szemle
Bevezetés – A szédülés a fájdalom mellett az egyik leggyakoribb panasz, amellyel a beteg felkeresi az orvosi ellátást. A modern diagnosztika ellenére a szédülés okának diagnosztizálása napjainkban is nehéz feladat, számos buktatót rejt magában. Célkitűzés – Kérdőíves felmérésünk célja annak vizsgálata, hogy mi történik a szédülést panaszoló beteggel a sürgősségi ellátást követően. Kérdésfelvetés – A sürgősségi osztályon felállított diagnózis és a későbbi kivizsgálás eredménye között mennyire volt összefüggés? Hogyan alakult a betegek életminősége az idő függvényében? A vizsgálat módszere – A Semmelweis Egyetem Sürgősségi Betegellátó osztályán megjelent 879, szédülést panaszoló beteghez juttattuk el kérdőívünket. A vizsgálat alanyai – A kitöltött kérdőíveket 308 betegtől (110 férfi, 198 nő, átlagéletkor 61,8 ± 12,31 SD) kaptuk vissza, ezeket elemzésnek vetettük alá. Eredmények – A sürgősségi diagnózisok megoszlása a következőképpen alakult: centrális eredetű (n = 71), szédülékenység (n = 64) és BPPV (n = 51) voltak a leggyakoribb diagnózisok. A végleges diagnózis tisztázásáig eltelt idő leggyakrabban napokat (28,8%), illetve heteket (24,2%) igényelt, kiemelendő azonban, hogy 24,02%-ban végleges diagnózis sosem született. A sürgősségi és a végleges diagnózis között csupán 80 beteg esetén (25,8%) volt egyezés, amelyet alátámaszt a kvalitatív statisztikai elemzés (Cohen-féle Kappa-teszt) eredménye (κ = 0,560), moderált összefüggést indikálva. Megbeszélés – A sürgősségi osztályon felállított diagnózis és a későbbi kivizsgálás eredménye közötti korreláció alacsony, de az eredmények a nemzetközi irodalomban is hasonlónak mondhatók. Emiatt fontos a betegek követése, beleértve az otoneurológiai, illetve esetlegesen neurológiai kivizsgálás fontosságát. Következtetések – A szédüléssel jelentkező betegek sürgősségi diagnosztikája nagy kihívás. A pontos anamnézis és a gyors, célzott vizsgálat a nehézségek ellenére tisztázhatja a szédülés centrális vagy perifériás eredetét.
Ideggyógyászati Szemle
[Az összes ágyéksérv körülbelül 0,7–12%-a távoli lateralis ágyéksérv (FLDH). Az FLDH a gyakoribb centrális és paramedialis ágyéksérvekhez képest súlyosabb és tartósabb radicularis fájdalmat okoz az ideggyök és a dorsalis gyöki ganglion közvetlen összenyomódása miatt. Azoknál a betegeknél, akik nem reagálnak a konzervatív kezelésre, így például a gyógyszeres kezelésre vagy a fizikoterápiára, és akiknél még nem alakultak ki neurológiai hiánytünetek, az ideggyök sérülése és a synovialis ízületek károsodása miatti gerincinstabilitás kockázata miatt nehéz dönteni a műtét szükségességéről. Vizsgálatunkban a transforaminalis epiduralis szteroidinjekció (TFESI) hatását kívántuk értékelni mind a fájdalomkontroll, mind a funkcionális kapacitás javulására FLDH-ban szenvedő betegeknél. Összesen 37 olyan, konzervatív kezelésre nem reagáló, neurológiai hiánytünetmentes beteget vontunk be a vizsgálatba, akinek radicularis fájdalmát az ágyéki MR-felvételen látható távoli lateralis ágyéksérv okozta. A betegeknél praeganglionos irányból TFESI alkalmazására került sor. A betegek kezelés előtt felvett vizuális analóg skála (VAS) és Oswestry Disability Index (ODI) pontszámait a beavatkozás utáni 3. hét, továbbá 3. és 6. hónap VAS- és ODI-pontszámaival hasonlítottuk össze. Az átlagos kezdeti VAS-pontszám 8,63 ± 0,55 volt, míg a 3. hét és a 3., 6. hónap VAS-pontszámainak átlagos értéke 3,84 ± 1,66; 5,09 ± 0,85; 4,56 ± 1,66 volt. A VAS-pontszám csökkenése statisztikailag szignifikánsnak bizonyult (p = 0,001). Az átlagos kezdeti ODI-pontszám 52,38 ± 6,84 volt, míg a 3. hét és a 3., 6. hónap ODI-pontszámainak átlagos értéke 18,56 ± 4,95; 37,41 ± 14,1; 34,88 ± 14,33 volt. Az ODI-pontszám csökkenése statisztikailag szignifikánsnak bizonyult (p = 0,001). Ez a tanulmány kimutatta, hogy a TFESI hatékonyan javítja a funkcionális kapacitást és a fájdalomkontrollt olyan betegek esetén, akik távoli lateralis ágyéksérv miatti radicularis tüneteit nem lehet műtéti úton kezelni. ]
Lege Artis Medicinae
Az új koronavírus-betegségről és kezeléséről több mint egy éve gyűlnek az adatok. A betegség kimenetele négyféle lehet: tünetmentes vagy enyhe lefolyású, hospitalizációt igénylő, súlyos vagy letális kimenetelű, és tartós, vagy utólagos manifesztációjú. Ez utóbbiakat nevezzük poszt-Covid-tünetegyüttesnek. Az akut Covid- és a poszt-Covid-tünetegyüttes részeként gyakori, de igen heterogén lokalizációjú fájdalomszindrómákat írtak le. Ezeket a fájdalom típusa szerint célszerű osztályozni: nociceptiv/gyulladásos, perifériás neuropathiás vagy centrális. Tisztázni kell azt is, hogy a poszt-Coviddal megjelenő beteg milyen szakaszban van, azaz elhúzódó, long-, vagy poszt-Covid-szindrómával állunk-e szemben. Az akut általános gyulladásos reakció mellett igen ritka a mozgásszervrendszerben jelentkező valódi ízületi vagy izomgyulladásos jelenség. Akut és elhúzódó formákban viszont egyaránt jelen van a diffúz mozgásszervi fájdalom, a krónikus fáradtság, a generalizált szorongás és a depressziós hajlam. Ezek magyarázata alapvetően neurológiai: parainfekciós „neuroinflammatio”, azaz neuropathiás és centrális mechanizmusok állnak a háttérben. Eszerint kell az analgetikumok neurofarmakológiai hatásmechanizmusainak ismeretében a terápiás lehetőségek közül választani. Az időskorú, nagy iatrogén kockázatú betegeknél, több társbetegség fennállása mellett, per os kezelés helyett a transdermalis gyógyszerbevitel is alkalmazható.
Magyarországon a főiskolai szintű ápolóképzés (BSc) megkezdése 1989-ben - majd az egyetemi szintű (MSc) ápolóképzés elindítása 2000-ben - indokolt, hiánypótló, a nemzetközi tendenciáknak megfelelő fejlesztés volt. Ugyanakkor az ápolóképzés felsőoktatási szintre emelését mind a mai napig nem követte a szakápoló képzés szerkezetének ezen szempontot is figyelembe vevő átalakítása, így a szakápoló képzések teljes köre mind a mai napig középfokú szinten zajlik. Nem történt meg továbbá az ápolói kompetenciakör (hatáskör) képzési szintenként differenciált meghatározása sem. Ezen okok jelentős mértékben járulnak hozzá ahhoz, hogy a BSc ápolóképzés hallgatói létszáma drasztikusan csökkenő tendenciát mutat és a végzettek körében jelentős mértékű a pályaelhagyás mértéke is. Az egészségügy területén az ápolókkal kapcsolatos ezen problémákon túlmenően jelentős kihívást jelent az ápolói migráció, az egészségügyi ellátás növekvő költsége, az elöregedő társadalom, az egyes területekre mindinkább jellemző orvoshiány, valamint a diagnosztikai és terápiás eszközök alkalmazásához szükséges speciális ismeretek körének bővülése az ápolók vonatkozásában. Számos szakirodalmi példa támasztja alá ugyanakkor azt, hogy a megfelelően képzett BSc/MSc végzettséggel és kibővített kompetenciakörrel rendelkező ápolók alkalmazása mellett csökken az orvoshiány és a várakozási idő, valamint az ellátás költsége, csökken a halálozás, javul a betegek elégedettsége, illetve a kibővített feladatkörökkel/felelősségi körökkel párhuzamosan csökken a pályaelhagyás és a külföldi munkavállalás mértéke az ápolók körében. Mindezekből adódóan indokolt a BSc/MSc végzettségű ápolók felsőoktatási keretek közötti szakápoló képzésének és kiterjesztett hatáskörének megteremtése Magyarországon is, összhangban a nemzetközi gyakorlattal. Jelen közlemény szerzői a hazai bevezetés kereteire vonatkozó javaslatukat foglalják össze.
Ideggyógyászati Szemle
A mentalizáció vagy tudatelmélet, mint a szociális kogníciónk egyik aspektusa, az a készségünk, mellyel képesek vagyunk mások mentális állapotaira (intenciók, vágyak, gondolatok, érzelmek) következtetni, és ez alapján viselkedésüket előre jelezni. Ez a funkciónk jelentősen meghatározza a szociális világban történő részvételünket és eligazodásunkat, továbbá fontos szerepet játszik a társalgási szituációkban, a szociális interakciókban, a társas integrációban és adaptációban. Traumatikus agysérülés alkalmával – mely sokszor érinti a fiatalabb populációt – károsodhatnak azok az agyi régiók, melyek az elmeolvasó funkció alapjául szolgálnak. A koponyatraumák fokális vagy diffúz cerebralis sérüléseket okozhatnak, melyek következményeként gyakran alakul ki mentalizációs deficit. A témával kapcsolatban elsősorban olyan publikációkra kerestünk rá, melyek a tudatelméleti képességet traumás agysérülést elszenvedett egyének és kontrollszemélyek között hasonlították össze (komparatív jellegű eset-kontroll vizsgálatok). A közlemények felkutatására internetes/online felület alapú keresést végeztünk a PubMed, a Web of Science, a ScienceDirect, a Google Scholar, az APA PsycNET (PsycARTICLES) és az EBSCO Host oldalak felhasználásával. A keresés a témaspecifikus kulcsszavak következő kombinációja alapján történt: theory of mind vagy mentalizing vagy social cognition és traumatic brain injury vagy head/brain injury vagy diffuse axonal injury. A keresés alapján talált és feldolgozott tanulmányok/vizsgálatok (21 db) eredményei szerint a traumás agysérülés gyakran vezet különböző fokú mentalizációs deficithez. Jelenlegi összefoglaló közleményünkkel arra próbáljuk felhívni a figyelmet, hogy az elmeolvasási diszfunkció megjelenése és mértéke nagymértékben befolyásolhatja a betegség kimenetelét, az esetleges rehabilitációs idő hosszát és végső soron a traumás agysérült egyén életkilátásait. Emellett áttekintésünkkel igyekszünk állást foglalni a tudatelméleti képesség területspecifikus vagy területáltalános volta mellett, traumás agysérült páciensek mintáján végzett kutatások alapján.
1.
2.
3.
4.
5.
1.
2.
3.
4.
5.
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás