Korszerű, bizonyítékokon alapuló ápolás - Lélegeztetett beteg ápolása
FULLÉR Noémi, OLÁH András
2014. JÚNIUS 20.
Nővér - 2014;27(03)
Magyar Ápolástudományi Társaság rovata
FULLÉR Noémi, OLÁH András
2014. JÚNIUS 20.
Nővér - 2014;27(03)
Magyar Ápolástudományi Társaság rovata
A lélegeztetett betegek ellátása komplex ápolói feladat, mely széleskörű ismereteket követel a dolgozóktól. A megfelelő, bizonyítékokon alapuló ellátással csökkenthető a nozokómiális eredetű kórképek kialakulása, következményesen az ápolás és ellátás költségei, továbbá az ápolási napok száma. Nemzetközi viszonylatban számos kutatás és irányelv foglalkozik a lélegeztetett betegek ápolásának kérdéskörével, hazai viszonylatban a megalapozott ápolásszakmai ismeretek hiányoznak mind a tankönyvi, mind a tudományos közlemények terén. A közlemény szeretné felhívni a figyelmet az alapvető ápolói beavatkozások kivitelezésére, melyek az evidenciákon alapuló ellátás gyakorlatát erősítik és egy jól képzett, legújabb ismereteket alkalmazni kívánó ápoló ismereteit kell képezzék.
Az ápolás célja minden időben ugyanaz: a beteg ember egészségének visszaadása, segítség a betegség ideje alatt. Leletek bizonyítják, hogy már Krisztus előtt több ezer évvel is fontos szerepe volt az ápolásnak. Csonttörések, gyógyult koponya trepanáció és gyógyult ízületi betegségek fedezhetők fel a korai leleteken. Az állatvilágban a sérült fajtársak irányában mutatott segítő szándék csak az elefántoknál és a delfineknél nyilvánul meg annyiban, hogy körülveszik a szenvedőt. A többi állat hagyja elpusztulni sérült társait. A szerző ezen nemes tevékenység történetét taglalja és mutatja be a kezdeti időktől napjainkig, különös tekintettel a hazai történésekre.
A vizsgálat célja: Feltárni az ápolók egészségi állapotának, gyógyszerszedési-, és táppénz igénybevételi szokásainak változását. Anyag és módszer: A két keresztmetszeti vizsgálat saját szerkesztésű, önkitöltős kérdőívvel történt, mely az ország hat oktatókórházában, fekvőbeteg ellátásban, teljes munkaidőben dolgozó ápolókat vizsgálta 2003 és 2010-ben. Eredmények: Az ápolók saját egészségi állapotának megítélése romlott az első vizsgálat óta. Jelentősen több ápoló szenved krónikus betegségben, és többen szednek rendszeresen gyógyszert, mint 2003-ban. Legnagyobb mértékben az emésztő- és mozgásrendszeri betegek, az allergiások, a visszér betegek és a migrénben szenvedők aránya emelkedett. Szignifikáns mértékben csökkent a táppénzes napok száma, és emelkedett azok aránya, akik betegség esetén nem vesznek igénybe táppénzt. Alvási problémák, hát- és fejfájás is gyakrabban jelentkeznek. Következtetések: A vizsgálat rávilágított arra, hogy az ápolói társadalom elöregedőben van, és jelentős többségük számos krónikus betegséggel küzd.
A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (továbbiakban: MESZK) Etikai Kódexe az alapvető hivatásbéli erkölcsi követelmények megfogalmazásával iránymutatásul szolgál az egészségügyi szakdolgozók számára a betegekkel és a társadalommal kapcsolatos, illetve az egészségügyi szakdolgozók egymás közötti, valamint más egészségügyi és más egészségügyben dolgozóval szemben követendő etikus magatartás szabályairól, továbbá az etikai vétségnek minősülő cselekményekről.
A vizsgálat célja: Feltárni a szürkehályog műtéten átesett betegek ismereteit a szemészeti szűrővizsgálatokkal, betegségük lényegével, a szemcseppentés helyes módjával, illetve a szükséges életmódbeli változtatásokkal kapcsolatban. Anyag és módszer: A keresztmetszeti vizsgálat saját szerkesztésű önkitöltős kérdőívvel történt, melyet a kecskeméti kórház szemészeti osztályán fekvő betegeknek került kiosztásra 2013. június-szeptember hónapokban. Eredmények: A megkérdezett betegek ismerik a szemészeti szűrővizsgálatok jelentőségét, viszont téves információval rendelkeznek a szemcseppentés helyes módjával, a szürkehályog betegség és műtét lényegével kapcsolatban. Annak ellenére, hogy a megkérdezettek túlnyomó többsége szakembertől kapott tájékoztatást, felvilágosítást, sok a téves információ a szükséges életmódbeli változtatásokkal kapcsolatban. Következtetések: A szemészeti osztályokon dolgozó ápolók egyik legfontosabb feladata a betegek téves elképzelésinek kiigazítása és helyes, érthető információkkal való ellátása, különös tekintettel a betegség lényegére és az életmódbeli változtatásokra.
A szerző az egészségügyi vezetés figyelmét a területen dolgozók munkájára akarja irányítani. Rámutat arra a tartalékra, ami az egészségügyi személyzet szaktudásban még kiaknázására vár. Javaslatot tesz egy módszerre, mellyel a jelenlegi rendkívül kiszolgáltatott ápolói munka nagyobb megbecsülést kaphat a munkavállalás feltételei és a szakmai munkavégzés tekintetében is. Az ápoló így hatékonyabb és magasabb szintű ellátást nyújthat a praxisba bejelentkezett betegek számára, akut és krónikus betegség esetén. Célja továbbá, hogy az általa elképzelt nővérpraxisok kialakításának, működési formájának a bemutatása.
A vizsgálat célja: vizsgálni a VAP előfordulási gyakoriságát nyitott- és zárt szívás technika során, továbbá megfigyelni a zárt rendszerű szívási technika változását az antibiotikum felhasználás kombinációjában. Kvantitatív, retrospektív vizsgálat egy városi kórház Aneszteziológiai és Intenzív Betegellátó Osztályán történt. Nem véletlenszerű, célirányos szakértői vizsgálat célcsoportja intenzív osztályon ápolt betegek, akiknél bizonyított a lélegeztetéssel összefüggő pneumonia kialakulása. Az adatokat kórlapokból, intézeti gyógyszertár informatikai rendszeréből és a NNSR rendszerből gyűjtöttük. Leíró- és matematikai statisztikai módszert (Fisher-egzakt teszt, t-próba p<0,05) alkalmaztunk. Lélegeztetett napok átlaga 9,95±3,35. A VAP átlagosan 4,95±2,29 napon jelentkezett, antibiotikum kezelés 8,00±2,66 napig tartott. A szívás technika az intenzív ápolási napok számával, a lélegeztetési napok számával, a VAP megjelenés átlagos számával, az antibiotikummal kapcsolatos kezeléssel nem mutatott összefüggést (p>0,05). A zárt szívó bevezetése önmagában nem csökkentette a VAP előfordulását és az antibiotikumok felhasználását. Az APN fontos szerepet játszik a VAP kockázati tényezőinek feltárásában, kialakulásának megakadályozásában, mely végső soron a halálozás csökkenéséhez vezet.
Ideggyógyászati Szemle
Bevezetés – A szédülés a fájdalom mellett az egyik leggyakoribb panasz, amellyel a beteg felkeresi az orvosi ellátást. A modern diagnosztika ellenére a szédülés okának diagnosztizálása napjainkban is nehéz feladat, számos buktatót rejt magában. Célkitűzés – Kérdőíves felmérésünk célja annak vizsgálata, hogy mi történik a szédülést panaszoló beteggel a sürgősségi ellátást követően. Kérdésfelvetés – A sürgősségi osztályon felállított diagnózis és a későbbi kivizsgálás eredménye között mennyire volt összefüggés? Hogyan alakult a betegek életminősége az idő függvényében? A vizsgálat módszere – A Semmelweis Egyetem Sürgősségi Betegellátó osztályán megjelent 879, szédülést panaszoló beteghez juttattuk el kérdőívünket. A vizsgálat alanyai – A kitöltött kérdőíveket 308 betegtől (110 férfi, 198 nő, átlagéletkor 61,8 ± 12,31 SD) kaptuk vissza, ezeket elemzésnek vetettük alá. Eredmények – A sürgősségi diagnózisok megoszlása a következőképpen alakult: centrális eredetű (n = 71), szédülékenység (n = 64) és BPPV (n = 51) voltak a leggyakoribb diagnózisok. A végleges diagnózis tisztázásáig eltelt idő leggyakrabban napokat (28,8%), illetve heteket (24,2%) igényelt, kiemelendő azonban, hogy 24,02%-ban végleges diagnózis sosem született. A sürgősségi és a végleges diagnózis között csupán 80 beteg esetén (25,8%) volt egyezés, amelyet alátámaszt a kvalitatív statisztikai elemzés (Cohen-féle Kappa-teszt) eredménye (κ = 0,560), moderált összefüggést indikálva. Megbeszélés – A sürgősségi osztályon felállított diagnózis és a későbbi kivizsgálás eredménye közötti korreláció alacsony, de az eredmények a nemzetközi irodalomban is hasonlónak mondhatók. Emiatt fontos a betegek követése, beleértve az otoneurológiai, illetve esetlegesen neurológiai kivizsgálás fontosságát. Következtetések – A szédüléssel jelentkező betegek sürgősségi diagnosztikája nagy kihívás. A pontos anamnézis és a gyors, célzott vizsgálat a nehézségek ellenére tisztázhatja a szédülés centrális vagy perifériás eredetét.
Ideggyógyászati Szemle
A nyugat- és kelet-európai országok stroke halandósága közötti szakadék a társadalmi-gazdasági különbségeket tükrözi. Felvetődik a kérdés, hogy az életszínvonalbeli különbségek kisebb régiók szintjén is megnyilvánulnak-e a stroke jellegzetességeiben. Összefoglalónkban a főváros egyik legszegényebb (VIII.) és leggazdagabb (XII.) kerülete stroke-betegeinek összehasonlítását mutatjuk be életkori megoszlás, stroke-incidencia, esethalálozás és mortalitás szempontjából. Két összehasonlító epidemiológiai vizsgálatunk eredményeit összegezzük, melyek ugyanabban a két kerületben az akut cerebrovascularis betegséget elszenvedett lakosságot vizsgálták. A „Budapest 8–12 Projekt” igazolta, hogy a szegényebb VIII. kerületben a stroke fiatalabb életkorban jelentkezik, valamint magasabb a dohányzás, az alkoholabúzus és a kezeletlen hypertonia prevalenciája. A „Hat Év Két Kerületben” tanulmányba bevont 4779 beteg a 10 éves utánkövetéssel egyértelműen igazolja, hogy a stroke fiatalabb korban következik be, magasabb incidenciával, esethalálozással és mortalitással jár a kedvezőtlen szocioökonómiai adottságokkal rendelkező VIII. kerületben. A fiatalabb korcsoportokon belül magasabb a halálozás és a társbetegségek prevalenciája a VIII. kerületben a XII. kerülethez képest. A rizikófaktorok magasabb prevalenciája és a fiatalabb korcsoport magasabb halálozása a kedvezőtlenebb szocioökonómiai adottságú VIII. kerület lakosságának jelentősebb sérülékenységére utal. A hiányzó láncszem a szegénység és a stroke között az életmódi rizikótényezők és az elsődleges prevencióhoz való adherencia hiánya lehet. A népegészségügyi stroke-prevenciós programoknak a kedvezőtlen szocioökonómiai környezetben élő fiatalabb korosztályra kellene fókuszálniuk.
Lege Artis Medicinae
A diuretikumok az 1960-as években történt széles körű elterjedésük óta is alapvető antihipertenzív gyógyszerek maradtak. A magas vérnyomás kezelését tárgyaló 2018. évi ESC/ESH irányelv nem tesz különbséget a tiazid és a tiazidszerű vizelethajtók között a magas vérnyomás kezelésében, elismerve, hogy szemtől szembe nem hasonlították össze ezeket a gyógyszercsoportokat véletlenszerű betegbeválasztásos vizsgálatokban, valamint, hogy a hydrochlorothiazid az egyik leggyakoribb összetevője a forgalomban lévő, engedélyezett fix antihipertenzív gyógyszer-kombinációknak. A 2018. évi magyar irányelv az indapamidot tartja a leghatékonyabb diuretikumnak a hypertoniában szenvedő betegek terápiájában. Közleményünk célja, hogy áttekintsük a tiazid vagy tiazidszerű vizelethajtóknak, elsősorban a ma Magyarországon elérhető hydrochlorothiazidnak és indapamidnak, valamint kombinációs készítményeik korszerű alkalmazását a magasvérnyomás-betegségben szenvedő beteg kezelésében.
1.
2.
3.
Ideggyógyászati Szemle
[A fluoxetint szedő Covid-19-pneumoniás betegeknek nagyobb a túlélési esélye: retrospektív, eset-kontrollos vizsgálat ]4.
5.
1.
2.
3.
4.
5.
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás