Nővér

A törzs- és gátizmok erejének vizsgálata különböző mozgásformák esetén

KISS Noémi1, BAJSZ Viktória2, PAKAI Annamária3, CSÁSZÁR Gabriella Edit4

2020. JÚNIUS 30.

Nővér - 2020;33(3)

három csoport törzs- és gátizomerejének felmérése, különböző mozgásformák hatásának vizsgálata az izomerő szempontjából. Longitudinális vizsgálattal mértük fel 11 ülőmunkát végző nő, 10 Pilates-t végző nő, 13 inkatív női hallgató törzs- és gátizom erejét DAVID-géppel, módosított Plank-teszttel, FemiScannel a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karán Zalaegerszegen, 2016. februártól novemberig. Statisztikai adatelemzés: ANOVA, Scheffe Post Hoc teszt, kétmintás T-próba. A TS-csoport törzsizomzata a tréning után szignifikánsan (p=0,043) arányosabb lett. A Plank-teszt során a TS-csoport 3. mérésének eredménye szignifikánsan jobb lett a PT (p=0,018) és az FH (p=0,001) csoport kezdeti eredményeihez képest. A gátizomtorna nem hozott jelentős javulást a TS-csoport eredményeiben, a legtöbb esetben a PT-csoport teljesített a legjobban. Az FH csoport Lazítás esetén mért gátizomzata szignifikánsan szimmetrikusabb (p=0,038), mint a TS-csoporté a kezelés után. A Pilates-módszer hatékony a törzsizmok erejének és állóképességének fejlesztésében. Az alkalmazott Core-tréning a törzsizmok fejlődése esetén hatékonynak bizonyult, azonban a gátizom-torna ekkora gyakorisággal és intenzitással végezve nem elegendő.

AFFILIÁCIÓK

  1. PTE Egészségtudományi Kar, Szombathelyi Képzési Központ, Fizioterápiás és Sport- tudományi Intézet, Fizio- terápiás Tanszék
  2. PTE Egészségtudományi Kar, Zalaegerszegi Képzési Központ, Fizioterápiás és Sport- tudományi Intézet, Fizio- terápiás Tanszék
  3. PTE Egészségtudományi Kar, Szombathelyi Képzési Központ, Ápolástudományi, Alapozó Egészségtudományi és Védőnői Intézet, Védőnő és Prevenciós Tanszék
  4. PTE Egészség­tudományi Kar, Zalaegerszegi Képzési Központ, Fizioterápiás és Sporttudományi Intézet, Fizioterápiás Tanszék

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Nővér

Emlékezés Dr. Mészáros Juditra

BALOGH Zoltán, HIRDI Henriett Éva

Életének 73. évében, 2020. április 28-án türelemmel viselt betegség után elhunyt dr. Mészáros Judit, a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karának korábbi dékánja.

Nővér

Az első állami ápolónőképző iskola alapításának története

SÖVÉNYI Ferencné, PERKÓ Magdolna, FEDINECZNÉ Vittay Katalin

Írásunkban bemutatjuk az ápolóképzés (Állami Ápoló- és Védőnőképző Intézet – Testvérképző – Debrecen) történetének az 1920-as és az azt követő évtizedekben bekövetkezett főbb eseményeit.

Nővér

BLS készségfelmérés – Hatékonyabb-e a telefonon instruált laikus újraélesztés?

KÖCSE Tamás, MÁTÉ Martin, HORVÁTH Balázs, PAKAI Annamária, MÁTÉ-PÓHR Kitti

A kutatás célja a felnőtt BLS végzésének megfigyelése, hatékonyságának vizsgálata laikusok csoportjában, továbbá összehasonlítani, hogy az instrukció nélküli vagy a T-CPR hatékonyabb-e. A kvantitatív, keresztmetszeti vizsgálatunkat a 112 Hívásfogadó Központ nyílt napján végeztük, Szombathelyen. A célcsoportot az oda látogató laikusok képezték, akik aláírták a beleegyező nyilatkozatot, hogy a megfigyelés során kapott eredményeiket feldolgozhatjuk (n=19). SPSS for Windows 22.0 program segítségével leíró statisztikát, Fisher-egzakt tesztet és kétmintás T-próbát végeztünk (p<0,05). A mellkaskompressziók végzésénél a telefonos instrukcióval végzett újraélesztés során minden vizsgált paraméter hatásosabb volt. Az instrukciók nélkül a mentőhívástól számítva átlagosan 12 másodpercbe telik a kompresszió megkezdése, abban a szituációban, ahol történik instruálás átlagosan 1 perc 25 másodperc telik el. Az eredményeinkből arra következtethetünk, hogy a T-CPR végzése során a mellkaskompressziók megkezdéséig több idő telik el, mint instrukció nélküli esetekben, ugyanakkor összességében a mellkaskompressziók hatékonyabbak.

Nővér

Szülői bánásmód vizsgálata kivonuló mentődolgozók körében

MOSKOLA Vladimír, SUSÁNSZKY Éva, SZÉKELY Andrea, HORNYÁK István, OZSVÁRT Barbara, NÉNINGER Tibor, BALOGH Zoltán

A család, a családi kapcsolatok alakulása, a családi szocializáció meghatározó szerepet játszik a felnőtté válásban, a későbbi magatartásformák kialakulásában. A szülői bánásmód szoros összefüggést mutat a problémamegoldó készségekkel, ennek okán a mentőellátásban a váratlan helyzetek megjelenésére adott adekvát válaszokat befolyásolhatják. A vizsgálat célja: feltárni és elemezni azokat a szülői attitűdöket, magatartásformákat, amelyek a kivonuló mentődolgozók neveltetése során megjelentek, és összefüggésbe hozhatók a vizsgálati minta demográfiai, szocio-ökonómiai jellemzőivel, valamint a munkával, munkahellyel és az egészségmagatartással. A felmérés az Országos Mentőszolgálat dolgozói és a MESZK Országos Mentésügyi Szakmai Tagozatában résztvevők között történt. A felméréshez demográfiai, munkahelyi és egészségi állapotra vonatkozó kérdéseken felül, Perris és munkatársai által létrehozott, a szülői nevelői attitűdöket a gyermek, nevelt, alárendelt oldaláról vizsgáló Egna Minnen Beträffande Uppfostran (EMBU) nevű kérdőív rövidített, 23 kérdéses változatával vizsgáltuk (s-EMBU). A beérkező válaszok elemzése az SPSS PC. 25.0 statisztikai programmal történt, leíró statisztika, kétmintás t-próba, korrelációszámítás, varianciaanalízis alkalmazásával. A vallás, kiemelten az iskolai végzetség és a női nem, valamint a korlátozó és a meleg szülői bánásmódok között feltűnő összefüggések találhatóak. Kiemelkedően az anyai elutasítás és az apai túlvédés igazolódott a fővárosban dolgozók körében, ennek hátterében felmerül az az összefüggés, hogy a nagyváros adta „sokszínűség” a normaszegő magatartásoknak és a jó társas kapcsolatok kialakításának kifejezetten kedvez. A szülői korlátozás, mint a kutatásunk egyik feltárt jellemző szülői magatartása és a vallásossággal, magasabb iskolai végzettséggel történő pozitív kapcsolata a kivonuló mentődolgozók azon részében, akik magasabb beosztásban dolgoznak, felveti annak lehetőségét, hogy a segítő, életmentő tevékenység hivatásszerű megjelenését befolyásolja a vallásosság és az ezekből adódó erkölcsi és szociális érzékenység kialakulása a neveltetés során.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Ideggyógyászati Szemle

Alvással a felejtés ellen? Az alvás szerepe az asszociációs memóriafolyamatokban

CSÁBI Eszter, ZÁMBÓ Ágnes, PROKECZ Lídia

Számos bizonyíték utal arra, hogy az alvás szerepet játszik különböző emlékezeti rendszerek konszolidációjában. Kevesebbet tudunk arról, hogy milyen szerepe van az alvásnak a relációs memória műkö­désé­ben, illetve az érzelmi arckifejezések felismerésében, holott ez olyan fundamentális kognitív képesség, amit mindennap használunk. Ezért kutatásunk célja annak feltérképe­zése, hogy az alvás milyen szerepet tölt be az asszociációs memória működésében annak függvényében, hogy mikor történik a tanulás. Vizsgálatunkban összesen 84 fő vett részt [átlagéletkor: 22,36 (SD: 3,22), 21 férfi/63 nő], akiket két csoportra osztottunk: esti és reggeli csoportokra, utalva arra, hogy mikor történt a tanulás. Mindkét csoport eseté­ben két tesztfelvétel volt, közvetlenül a tanulást követően (rövid távú tesztelés) és 24 órával később (hosszú távú tesztelés). A relációs memória vizsgálatára az arcok és nevek tesztet alkalmaztuk. Sem az azonnali, sem a késleltetett tesz­telés során nem találtunk különbséget a csoportok között sem az általános tanulási mutatóban (arcokhoz társított nevekre való emlékezés érzelmi valenciától függetlenül), sem a különböző érzelmi arckifejezésekhez kapcsolódó nevekre való emlékezésben. Ezzel ellentétben, a csoporton belüli elemzés alapján a reggeli csoport a rövid távú teszteléshez képest nagyobb mértékű felejtést mutatott 24 órával később, a hosszú távú tesztelésen, míg az esti csoport ugyanolyan teljesítményt mutatott mindkét alkalommal. Emellett összefüggés jelent meg a teljesítmény, az alvásminőség, az alváshatékonyság és az alváslatencia között. Eredményeink arra hívják fel a figyelmet, hogy az alvás és a tanulás időzítése fontos szerepet játszik az emlékek stabilizációjában, csökkentve ezzel a felejtés mértékét.

Ideggyógyászati Szemle

Mi történik a szédülő beteggel a sürgősségi osztály elhagyása után?

MAIHOUB Stefani, MOLNÁR András, CSIKÓS András, KANIZSAI Péter, TAMÁS László, SZIRMAI Ágnes

Bevezetés – A szédülés a fájdalom mellett az egyik leggyakoribb panasz, amellyel a beteg felkeresi az orvosi ellátást. A modern diagnosztika ellenére a szédülés okának diagnosztizálása napjainkban is nehéz feladat, számos buktatót rejt magában. Célkitűzés – Kérdőíves felmérésünk célja annak vizsgálata, hogy mi történik a szédülést panaszoló beteggel a sürgősségi ellátást követően. Kérdésfelvetés – A sürgősségi osztályon felállított diagnózis és a későbbi kivizsgálás eredménye között mennyire volt összefüggés? Hogyan alakult a betegek életminősége az idő függvényében? A vizsgálat módszere – A Semmelweis Egyetem Sürgősségi Betegellátó osztályán megjelent 879, szédülést panaszoló beteghez juttattuk el kérdőívünket. A vizsgálat alanyai – A kitöltött kérdőíveket 308 betegtől (110 férfi, 198 nő, átlagéletkor 61,8 ± 12,31 SD) kaptuk vissza, ezeket elemzésnek vetettük alá. Eredmények – A sürgősségi diagnózisok megoszlása a következőképpen alakult: centrális eredetű (n = 71), szédülékenység (n = 64) és BPPV (n = 51) voltak a leggyakoribb diagnózisok. A végleges diagnózis tisztázásáig eltelt idő leggyakrabban napokat (28,8%), illetve heteket (24,2%) igényelt, kiemelendő azonban, hogy 24,02%-ban végleges diagnózis sosem született. A sürgősségi és a végleges diagnózis között csupán 80 beteg esetén (25,8%) volt egyezés, amelyet alátámaszt a kvalitatív statisztikai elemzés (Cohen-féle Kappa-teszt) eredménye (κ = 0,560), moderált összefüggést indikálva. Megbeszélés – A sürgősségi osztályon felállított diagnózis és a későbbi kivizsgálás eredménye közötti korreláció alacsony, de az eredmények a nemzetközi irodalomban is hasonlónak mondhatók. Emiatt fontos a betegek követése, beleértve az otoneurológiai, illetve esetlegesen neurológiai kivizsgálás fontosságát. Következtetések – A szédüléssel jelentkező betegek sürgősségi diagnosztikája nagy kihívás. A pontos anamnézis és a gyors, célzott vizsgálat a nehézségek ellenére tisztázhatja a szédülés centrális vagy perifériás eredetét.

Hypertonia és Nephrologia

A cyclothym affektív temperamentum és a hypertonia kapcsolata

NEMCSIK János, BATTA Dóra, KŐRÖSI Beáta, RIHMER Zoltán

Az affektív temperamentumok (cyclothym, hyperthym, depresszív, szorongó, ingerlékeny) a személyiség stabil részét képezik, serdülőkor után csupán kismértékű változatosságot mutatnak. Kapcsolatuk a pszichopatológia több területével is leírásra került; a depresszív temperamentum szerepet játszik a major depresszió, a cyclothym a bipoláris II-es betegség, a hyperthym a bipoláris I-es betegség kialakulásában. Emellett az utóbbi évtized kutatásainak eredményei azt igazolják, hogy az affektív temperamentumok a szomatikus betegségekkel is összefüggésbe hozhatók. A hypertoniával, úgy tűnik, legszorosabb kapcsolatban a cyclothym temperamentum áll. A hypertonia prevalenciája és a domináns cyclothym temperamentum kapcsolata mellett a kórelőzményben előforduló cardiovascularis események is gyakoribbnak bizonyultak a domináns cyclothym temperamentum jelenléte mellett. Krónikus hypertoniás betegekben a cyclothym temperamentum mértéke magasabb szisztolés vérnyomásértékkel, nőbetegeknél a hypertonia korábbi kialakulásával függött össze. A kapcsolatok hátterében elsősorban a közös rizikófaktorok (dohányzás, elhízás, alkoholizmus) cyclothym temperamentum melletti gyakoribb jelenléte állhat. A személyiségtípusok, ezeken belül is az affektív temperamentumok és a szomatikus betegségek kapcsolatának vizsgálata segíthet a nagyobb rizikójú alcsoportok azonosításában.

Lege Artis Medicinae

Hozzászólás a „Nagyszámú laboratóriumi vérvizsgálati eredmény exploratív jellegű vizsgálata rang­korrelá­ció­val” című közleményhez

Hypertonia és Nephrologia

A Covid-19-vírusfertőzés terjedési módjai

KÉKES Ede

A SARS-CoV-2 vírus terjedési módjait részletesen elemezték az elmúlt időszakban. Megállapítható, hogy a mikroméretű vírusrészecskék leülepedése a különböző felületeken, illetve levegőben való terjedése a fő oka a járvány erejének és kiterjedésének az egész világra. A vírus terjedése gyakorlatilag életünk, napi aktivitásunk minden eseményében jelen van. Az ember-ember kontaktus szokványos mozdulatai, az önmagunk életének sajátos szokásai (arcsimítás, szemdörzsölés stb.) növelik a terjedés kockázatát. A legnagyobb veszélyt a fertőzött, de tünetmentes egyének mint vírushordozók jelentik és ebben fő gond a transzmisszió dinamikájának gyorsasága. Erős bizonyítékokkal rendelkezünk, miszerint az 1,5-2 méteres távolságtartás, a maszkviselés és a szem védelme döntő elemek a vírus terjedési gyorsaságának mérséklésében. Feltételezhető, hogy a szokványos influenzavírus-fertőzésekhez hasonlóan a koronavírus megjelenése is szezonális megjelenési formát mutat.