A folyadékháztartás egyensúlyának elérése, illetve megtartása a szív- és vesebeteg populációban kiemelt fontosságú, jelentősen befolyásolja a kezelés sikerességét. A volumentöbblet vagy -hiány korai felismerése és kezelése így alapvető fontosságú. A volumenstátusz felmérésére számos módszert alkal - mazhatunk, melyek segítségünkre lehetnek a diagnózis felállításában és a kezelés megtervezésében, követésében. Összefoglaló közleményünk célja, hogy bemutassuk a folyadékstátusz megítélésére alkalmazott technikákat. A széles körben elterjedt módszerek (fizikális vizsgálat, laboratóriumi tesztek) mellett számos, a magyar klinikai gyakorlatban kevésbé elterjedt, de könnyen alkalmazható módszert is bemutatunk, mint a mellkasi ultrahangvizsgálat és bioimpedancia-spektroszkópia. A módszerek előnyeit és hátrányait mérlegelve, valamint a beteg egyéni igényeit figyelembe véve választhatjuk ki a leginkább megfelelő technikát a folyadékháztartás megítélésére.

Az utóbbi évek kutatásai alapján a limbicus encephalitisek egyik csoportjában nem a káliumcsatornák (voltage gated potassium channels, VGKC) ellen termelődnek ellenanyagok, hanem az LGI1 (leucine-rich glioma inactivated 1) - a VGKC-komplex részének tekinthető - transzszinaptikus fehérje ellen. A betegeknél epilepsziás rosszullétek, szubakut módon neuropszichiátriai tünetek, mint pszichózis, memóriakárosodás, kognitív és viselkedésbeli zavarok alakulhatnak ki. A faciobrachialis dystoniás görcs (FBDS) a kórkép egyik legfőbb jellegzetessége. Az MRI az esetek több mint felében eltérést mutat, a liquorvizsgálat negatív. Felhívó jel a hyponatraemia, mely kezdetben akár félrevezető is lehet. A korai felismerés és a mielőbbi immunterápia hangsúlyozandó, a klinikai javulást az antitestszint mérésé-vel is követhetjük. Egy 64 éves férfi esetét ismertetjük, aki gyorsan reagált az alkalmazott plazmaferézisre, pár héten belül jelentős javulást mutatva.

A hyponatraemia (szérumnátrium-koncentráció < 136 mmol/l) a leggyakoribb ionzavar, mely megnöveli mind a kórházon be­lüli, mind a kórházon kívüli mortalitás rizikóját. Patogenezisében antidiuretikus hormonhatás, vagy csökkent glomerularis filtrációs rá­ta, vagy a kiüríthető ozmolok hiánya, vagy ezek kombinációja játszik szerepet. A differenciáldiagnózis fontos lépései a kórtörténet, illetve gyógyszerszedés rögzítése, a szérum- és vizeletozmolalitás, és a vizeletnátrium-koncentráció mérése. Az alacsony effektív keringő volumen, renalis hi­poperfúzió megítélését segíti az urea és húgysav frakcionális exkréciójának meghatározása. A tüneteket okozó, vagy több mint 10 mmol/l-es szérumnátrium-csökkenéssel járó akut hyponatraemia esetén 3%-os NaCl adása szükséges az életveszély elhárítása érdekében. A krónikus hyponatraemia kezelésének alapja a vízbevitel megszorítása, és az etiológiai tényező (például gyógyszer - leggyakrabban tiazid - -szedés) eliminációja. Csökkent extracelluláris volumen esetén izotóniás sóoldat infúziója szükséges. Euvolaemia esetén elsődleges a vízbevitel megszorítása. Megnövekedett extracelluláris volumen esetén (szívelégtelenség, májcirrhosis, nephrosis) meg kell szorítani a víz- és NaCl-bevitelt, és aldoszteronantagonista, valamint kacsdiuetikum adása in­dokolt. Krónikus hyponatraemia esetén a szérumnátrium-koncentráció emelkedése nem haladhatja meg a 10 mmol/l-t az első 24 órában és a 8 mmol/l/napot a további na­pokon.

BEVEZETÉS - Tompa hasi trauma okozta, a teljes pancreasparenchymára kiterjedő szakadás négy esetét vizsgáltuk, és összegeztük az eredményekből fakadó tanulságokat. BETEGEK ÉS MÓDSZER - Négy év alatt négy betegnél állapítottunk meg pancreasrupturát. A betegeket spirál-CT-vel vizsgáltuk. Két gyermek (7,5 és 13 év), valamint két felnőtt férfi (40 és 35 év) szenvedett el tompa hasi trauma kapcsán hasnyálmirigy-sérülést. EREDMÉNYEK - Az ultrahangvizsgálat nem mutatta ki a hasnyálmirigy sérülését, de a szabad hasi folyadékot és egyéb szervek társuló sérülését jól ábrázolta. Csak egy esetben szerepelt az első CT-vizsgálat után a radiológiai leletben a pancreasruptura diagnózisa, két esetben az első vizsgálat nem mutatta ki a sérülést, csak a második hasi CT-vizsgálat után született meg a diagnózis. A negyedik esetben, a trauma után több héttel, az ultrahangvizsgálathoz hasonlóan a CT-leletben pseudocysta diagnózisa szerepelt, és csak a felvételek ismételt áttekintésekor ismertük fel a hasnyálmirigy károsodását. KÖVETKEZTETÉS - A pancreassérülés diagnózisa nehéz, de nagyon fontos, mert ellátása sebészi beavatkozást igényel. A szakirodalomban a spirál-CT-vizsgálatot tartják alkalmasnak a hasnyálmirigy-sérülések kimutatására. A radiológusnak hasi sérült vizsgálatakor gondolnia kell e szerv traumás károsodására is, ismernie kell a pancreasruptura radiológiai jeleit.

A szervezet vízforgalma normális körülmények között pontosan szabályozott. Néha azonban az antidiuretikus hormon indokolatlanul túlzott mértékben termelődik, és ha nem korlátozott a folyadékfogyasztás, vízmérgezés fejlődhet ki. Különösen paradox ez a vízhajtók szedése mellett. A 87 éves, leromlott állapotú, káliumvesztésben is szenvedő nőbetegben kánikulai időszakban klinikai vízintoxikációval járó hyponatraemia fejlődött ki a magas vérnyomás normalizálása céljából adott tiazid diuretikum (chlorthalidon) krónikus alkalmazása folyamán. A klinikai képen kívül a diagnózist a nagyon súlyos hyponatraemia alapozta meg, és a viszonylag magas vizeletozmolalitás mellett igen alacsony plazmaozmolalitás támasztotta alá. Az állapot a hyponatraemiának az ajánlások szerinti kezelése ellenére „túlkorrigálódva” végzetes hypernatraemiába ment át. Amíg a hipoozmolalitás fennállt, a beteg izotóniássó-infúziókat kapott káliumpótlással, majd amikor hiperozmolalitás alakult ki, hipotóniás infúziókat. A szerzők megvitatják a hyponatraemia szakirodalmát, különös tekintettel az olyan terápiás dilemmákra, mint a „lassú” vagy „gyors” korrekció, valamint a „túlkorrekció” esetén végezhető gyógyeljárások.