BEVEZETÉS - A szerzők a hasi ultrahangvizsgálat jelentőségét vizsgálták koraszülöttek és újszülöttek nekrotizáló enterocolitisének (NEC) diagnosztikájában. Összehasonlították a jelenlegi diagnosztikai standard, a natív hasi röntgenfelvétel és a hasi ultrahangvizsgálat érzékenységét ebben a kórképben. Az objektívebb összehasonlításhoz az irodalomból átvett röntgenscore-rendszer mellé létrehoztak egy ultrahangpontskálát. BETEGEK ÉS MÓDSZEREK - 2006. június és 2009. október között 76 - mind klinikailag, mind radiológiailag igazolt -, NEC-ben szenvedő beteg közül 46-nak volt 24 órán belül összehasonlítható röntgen- és ultrahangvizsgálata. A szerzők egy 10 pontos ultrahangscore-rendszert alkalmaztak, amely súlyossági sorrendbe rendezi a NEC ultrahangtüneteit, és törekedtek rá, hogy az összhangban legyen az irodalomból átvett röntgenpontrendszerrel. A leleteket egyenként pontozták, majd megvizsgálták a két pontsor eloszlását, és ezek egymáshoz való viszonyát. A további vizsgálathoz a pontok alapján súlyossági csoportokat hoztak létre (enyhe, közepes, súlyos és nagyon súlyos kategória). A csoportok grafikus ábrázolása után megvizsgálták a két képalkotó módszer leleteinek pontozása alapján képzett csoportok egymáshoz való viszonyát. EREDMÉNYEK - Vizsgálatuk szerint mind a röntgen-, mind az ultrahangvizsgálat egyaránt alkalmas a NEC diagnosztikájára. Ezt statisztikailag is igazolták. A súlyossági csoportok vizsgálatánál bebizonyították, hogy a két képalkotó módszer eltér a harmadik és negyedik, azaz a súlyos és nagyon súlyos csoportok megítélésében. A két képalkotó módszer által kialakított súlyossági csoportok eloszlása különböző (p<0,01), és a harmadik és negyedik csoportok aránya az ultrahang-, illetve a röntgenvizsgálat esetén eltérő (p=0,003). KÖVETKEZTETÉSEK - A hasi ultrahangvizsgálat a natív hasi röntgenfelvétellel megegyezően alkalmas képalkotó eljárás a nekrotizáló enterocolitis diagnosztikájára, és ebben igen jól kiegészítik egymást. Míg az enyhébb állapotokban a betegség súlyosságát a két módszerrel azonosnak találták, az ultrahang a súlyos esetek érzékenyebb elkülönítését teszi lehetővé. Igen szenzitív a perforáció detektálásában, és így szerepe lehet a műtéti indikáció felállításában is.

BEVEZETÉS - A gyulladásos myofibroblastos tumor ritkán előforduló daganat. Pontos etiológiája, illetve patomechanizmusa a mai napig ismeretlen a kutatók számára. Az esetek jelentős részében benignus viselkedést mutat, távoli metasztázisokat nem ad. Lokálisan azonban agresszív növekedésű lehet, ezért gyakran malignus folyamatnak véleményezik. A pontos kórisme felállításában nélkülözhetetlen a képalkotó diagnosztika, az invazív - legtöbbször sebészi - beavatkozás, valamint a patológiai vizsgálatok. ESETISMERTETÉS - Egy 19 éves nőbeteg esetét ismertetjük. Hosszas kivizsgálást követően CT-vizsgálatot végeztünk, amely a hasüreg felső harmadában a középvonalban egy 4 cm átmérőjű térfoglalást mutatott. A műtéti eltávolítást követően a patológiai vizsgálatok során igazolódott a gyulladásos myofibroblastos tumor diagnózisa. KÖVETKEZTETÉS - Annak ellenére, hogy a gyulladásos myofibroblastos tumor ritka, a klinikai kép és a képalkotó diagnosztika alapján gondolnunk kell rá. A malignitás téves diagnózisa felesleges radikális beavatkozásokhoz, a beteg nagyfokú pszichés megterheléséhez vezethet, amelyek elkerülhetővé válnak az alapos vizsgálatok és a társszakmák korrekt együttműködése révén.

A Magyar Radiológia folyóirat 75. évfordulóján, 2001-ben ért a megtiszteltetés, hogy megbízást kaptam folyóiratunk szerkesztésére. A tíz év gyorsan eltelt és ez alatt bőven volt részünk örömben, bánatban egyaránt.

BEVEZETÉS - A sugaras szklerotizáló elváltozás, illetve radial scar (RSL: radial sclerosing lesion, sugaras heg) az emlő egyik gyakori benignus elváltozása, amelyet sok esetben utánoz a mammogramon malignus tumor, valamint az esetek körülbelül egyharmadában invazív malignus tumorral vagy in situ carcinomával társul, és emiatt sebészi eltávolítása indokolt. Munkánk célja az volt, hogy preoperatív biopsziával [finomtű-aspirációs biopszia (FTAB), core-biopszia] lehetőség szerint kimutassuk a radial scar morfológiájú elváltozásoknál a malignitást és ezzel elkerüljük a kétlépcsős műtéteket. BETEGEK ÉS MÓDSZEREK - Negyvenöt beteget vizsgáltunk azonos módon. Valamennyi műtétre javasolt radial scar morfológiájú esetnél a mammográfia, kiegészítő felvételek, ultrahangvizsgálat és egy ülésben végzett, ultrahangvezérelt FTAB és core-biopszia történt. A posztoperatív hisztológiai eredményeket hasonlítottuk össze a preoperatív biopsziák eredményeivel. EREDMÉNYEK - A 45 vizsgált betegből hat esetében (13%) malignus tumor állt a radiológiailag sugaras hegesedésre jellemző morfológia hátterében. A core-biopszia valamennyi esetben kimutatta a malignitást (B5), az FTAB két betegnél értékelhetetlen (C1), két betegnél malignitásra gyanús (C4), míg kettőnél egyértelműen pozitív (C5) volt. A többi (39) betegnél a hisztológia radial scart vagy komplex szklerotizáló laesiót igazolt, ebből 28 esetben (72%) társult malignus elváltozás nem volt kimutatható. Nyolc esetben (20%) a radial scarral ductalis carcinoma in situ (DCIS), három esetben (8%) pedig invazív tumor társult. A malignitás nélküli esetekben álpozitivitás sem FTAB-val, sem core-biopsziával nem fordult elő. A DCISsel szövődött radial scaroknál a core-biopszia öt esetben, az FTAB egy esetben mutatott malignitást. Az invazív tumorral társult három esetben a core-biopszia egy betegnél jelezte a malignitást, míg az FTAB egynél sem. KÖVETKEZTETÉSEK - A legújabb irodalmi közlések szerint a 11 G-s tűvel végzett vacuum core-biopszia 12 minta alapján biztonsággal képes a radial scaron belüli malignitást kimutatni vagy kizárni, így atípia nélküli esetekben az obszerváció is elegendő, valamint ez a módszer terápiás lehetőséget is nyújt. Amennyiben ez a módszer nem elérhető, mint ahogyan hazánkban is alig, valamennyi radial scar morfológiájú elváltozás sebészi eltávolítása javasolt. Eredményeink alapján a kétlépcsős műtétek elkerülése érdekében a preoperatív core-biopszia mindenképpen ajánlott.

BEVEZETÉS - A magas tibiaosteotomia (MTO) a varusdeformitással járó, medialis unicompartmentalis térdarthrosis általánosan elfogadott kezelési módja. A varusdeformitás korrekciója befolyásolja a klinikai eredményt. A korrekció mértéke nemcsak a tibián végrehajtott csontos korrekciótól, hanem a distalis femurvég orientációjától is függ. A distalis femurvég valgusorientációja posztoperatív túlkorrekciót, a varusorientáció posztoperatív alulkorrekciót eredményezhet. BETEGEK ÉS MÓDSZEREK - Nyolcvankét térd radiológiai vizsgálatát végeztük el a terhelés során készült anteroposterior röntgenfelvételen, a műtét előtt és a záró magas tibiaosteotomia (ZO) után 10 héttel, 12 hónappal, valamint az utolsó utánvizsgálat időpontjában (23-54 hó). Pre- és posztoperatívan mértük a femur distalis végének orientációját, ami a femur anatómiai tengelye és a distalis ízfelszín között lateral felé bezárt szög (FC-FSZ). A térdeket három csoportra osztottuk a distalis femurvég orientációjától függően. Az A csoportban az FC-FSZ 83-85° volt (a distalis femurvég normális orientációja), a B csoportban az FC-FSZ ≤82° (a distalis femurvég valgusorientációja), a C csoportban az FC-FSZ ≥86° (a distalis femurvég varusorientációja). Pre- és posztoperatívan minden csoportban mértük a tibia anatómiai tengelye és a proximalis ízfelszín között lateral felé bezárt szöget (TP-TSZ), továbbá a femur distalis ízfelszíne és a tibia proximalis ízfelszíne között lateral felé bezárt szöget, a varusdeformitás articularis komponensét (FC-TP). Az FC-FSZ, a TP-TSZ és az FC-TP öszszegeként határoztuk meg az alsó végtag anatómiai tengelyét (FTSZ). EREDMÉNYEK - Az első 10 posztoperatív hét folyamán a mindhárom csoportban bekövetkezett szignifikáns ossealis korrekció mellett az A és B csoportban az articularis komponens is szignifikánsan csökkent, a C csoportban nem változott. A posztoperatív 10. hét és az utolsó utánvizsgálat között egyik csoportban sem észleltünk szignifikáns ossealis korrekcióveszteséget. Az A és B csoportban az articularis korrekcióveszteség nem volt szignifikáns, ugyanakkor a C csoportban szignifikáns articularis korrekcióveszteséget jegyeztünk fel. KÖVETKEZTETÉS - A femur distalis végének valgusirányú inklinációjánál a záró osteotomia a csontos korrekciónál - az articularis komponens változásával megegyező (előre nem kalkulálható) mértékben - nagyobb korrekciót eredményez. A femur distalis végének varusirányú inklinációjánál a záró osteotomia a csontos korrekciónál - a szignifikáns articularis korrekcióveszteséggel megegyező (előre nem kalkulálható) mértékben - kisebb korrekciót eredményez.