A fotogrammetria a képekből az általánosított képfogalom szerint nyerhető geometriai információk feldolgozásának tudománya. Az ortopédiai fotogrammetria területei közül a radiosztereometriai analízis a legdinamikusabban fejlődő ág. A szerzők célja, hogy a gyakorlatban használt radiosztereometriai analízis módszereit összefoglalva bemutassák. A radiosztereometriai analízisnek két módszere ismert, a markerbázisú és a modellbázisú módszer. A szerzők részletesen ismertetik és összehasonlítják a két módszer lépéseit, előnyeit és hátrányait. A radiosztereometriai analízis nagyfokú pontossága miatt kiválóan alkalmazható kutatási módszerként és diagnosztikai eljárásként az ortopédia különböző területein, mint például a protézisek háromdimenziós migrációjának, a polietilénbetétek kopásának ellenőrzésére, továbbá a térd anterior-posterior és rotációs mozgásának meghatározására. A módszer reproduktivitásának és pontosságának elemzése alapján megállapítható, hogy a jelenleg használt analitikus elemzőeszközök pontossága elmarad a digitális feldolgozóprogramokétól. A modellbázisú radiosztereometriai analízis pontossága a kiinduló modell pontatlansága miatt nem érheti el a markerbázisú radiosztereometriai analízis pontosságát, azonban ezek közül a reversed engineering alapú, modellbázisú radiosztereometriai analízis pontossága megközelítheti a markerbázisú rendszer pontosságát.

Több mint 200 képpel jelent meg 2004 őszén a fenti címet viselő kézikönyv. Megalkotását szakmánk egyre bővülő ismeretanyaga, a diagnosztikai lehetőségek gyarapodása tette szükségessé; a gyermekradiológia-szakvizsga létrehozása - többévi erőfeszítés után - azt bizonyítja, szükség van erre az önálló szakágra.

Az elmúlt két hónapban számos tudományos folyóirat, a napi írott sajtó, a rádió és a televízió is foglalkozott a fizika nemzetközi évével, így erről lapunkban is illik megemlékezni. A radiológia és a fizika kapcsolata Röntgen felfedezésétől napjainkig jól ismert és nyomon követhető. A nagyszerű fizikai felfedezéseknek köszönhetően a képalkotó diagnosztikai lehetőségek egyre inkább bővülnek, és napjainkban már szinte követhetetlen utat járnak be. Fontos tehát az élő kapcsolat; a radiológusnak egyre inkább foglalkoznia kell a társszakma irodalmával is.

A gastrointestinalis stromalis tumorok az emésztőrendszer leggyakoribb mesenchymalis daganatai. Differenciációs potenciáljuk széles variációt mutat. A gastrointestinalis stromalis tumorokat a c-kit gén (transzmembrán tirozinkináz) mutációja jellemzi, amely a KIT protein expressziójával igazolható. Ez a fehérje tirozinkináz-aktivitással rendelkezik. A KIT-expresszió (CD117) immunhisztokémiai módszerekkel történő kimutatásával lehetséges a gastrointestinalis stromalis tumorokat az egyéb mesenchymalis daganatoktól - a leiomyomától, leiomyosarcomától, leiomyoblastomától és a schwannomától - elkülöníteni. A patológiailag igazolt gastrointestinalis stromalis tumorok alkalmasnak tekinthetők a molekuláris szinten ható KIT-inhibitor- terápiára. A gastrointestinalis stromalis tumor a tápcsatorna valamennyi szakaszán előfordulhat, eltérő gyakorisággal. A leggyakrabban a gyomorból (40-70%), 20-30%-uk a vékonybélből, 5-15%-uk a colorectalis szakaszból, kevesebb mint 5%-uk a nyelőcsőből fejlődik ki. A legtöbb gastrointestinalis stromalis tumor a stratum proprium muscularis mucosae-ból indul ki, leggyakrabban exophyticusan növekednek, és jelentős extraluminális terimeként mutatkoznak. A gastrointestinalis stromalis tumor radiológiai jelei a tumor nagyságától és a kiinduló szervtől függően változnak, és általában különböznek a hám eredetű tumorokétól. Jellemzően jól körülírt, élesen elhatárolt tumorok, amelyekben gyakori a bevérzés, a necrosis vagy cystosus átalakulás. A gastrointestinalis stromalis tumor és egyéb mesenchymalis daganatok elkülönítésére nincsenek specifikus radiológiai jelek.

BEVEZETÉS - A szakirodalmi adatok szerint a nyelőcső funkcionális és morfológiai károsodásai kevert kötőszöveti betegségben szenvedők közel kétharmadánál alakulnak ki. ESETISMERTETÉS - Három nőbeteg (életkoruk 27, 39, 48 év) kevert kötőszöveti betegségben kialakult lateralis pharyngooesophagealis, epibronchialis és epiphrenalis nyelőcsődiverticulumait mutatjuk be. A diverticulumok átlagátmérője 3,8 cm, a legnagyobbaké 7,2 cm és 8 cm. A nyelőcsőtasakok 5-16 hónapos lappangás után dysphagiát, dystoniát, motilitási zavart, ételpangást, oesopharyngealis regurgitatiót és hányást, valamint retrosternalis égésérzést és tachyarrythmiát okoztak. Egy betegen pneumooesophagus is kialakult. A magas szérumenzimértékek és proximális elektromiogram polymyositist bizonyítottak. KÖVETKEZTETÉS - A nyelőcső-diverticulumok helye, száma és nagysága az interstitialis myopathiától függ.