Magyar Radiológia

Reagálás dr. Kárteszi Hedvig és a szerkesztőség közötti polémiára

RUDAS Gábor

2010. DECEMBER 27.

Magyar Radiológia - 2010;84(04)

Tisztelt Főszerkesztő Úr! Gyakorlatilag mindenben egyetértek dr. Kárteszi Hedviggel. Amióta hazatértem Ausztriából - 2006 -, szélmalomharcot folytatok pontosan azokkal az anomáliákkal, amiket Kárteszi doktornő említ: a képzés és a minőségi munka szempontjából nagyon rossz, hogy az egyetemek, illetve a nagyobb radiológiai osztályok jelentős részénél profitorientált cégek kezében van a CT és az MR, de gyakran az öszszes diagnosztikai modalitás.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Magyar Radiológia

Gyulladásos myofibroblastos tumor ritka hasüregi lokalizációban

NAGY Tamás, GÁBOR Valéria, NAGY Csaba Balázs, PUSKÁS Tamás

BEVEZETÉS - A gyulladásos myofibroblastos tumor ritkán előforduló daganat. Pontos etiológiája, illetve patomechanizmusa a mai napig ismeretlen a kutatók számára. Az esetek jelentős részében benignus viselkedést mutat, távoli metasztázisokat nem ad. Lokálisan azonban agresszív növekedésű lehet, ezért gyakran malignus folyamatnak véleményezik. A pontos kórisme felállításában nélkülözhetetlen a képalkotó diagnosztika, az invazív - legtöbbször sebészi - beavatkozás, valamint a patológiai vizsgálatok. ESETISMERTETÉS - Egy 19 éves nőbeteg esetét ismertetjük. Hosszas kivizsgálást követően CT-vizsgálatot végeztünk, amely a hasüreg felső harmadában a középvonalban egy 4 cm átmérőjű térfoglalást mutatott. A műtéti eltávolítást követően a patológiai vizsgálatok során igazolódott a gyulladásos myofibroblastos tumor diagnózisa. KÖVETKEZTETÉS - Annak ellenére, hogy a gyulladásos myofibroblastos tumor ritka, a klinikai kép és a képalkotó diagnosztika alapján gondolnunk kell rá. A malignitás téves diagnózisa felesleges radikális beavatkozásokhoz, a beteg nagyfokú pszichés megterheléséhez vezethet, amelyek elkerülhetővé válnak az alapos vizsgálatok és a társszakmák korrekt együttműködése révén.

Magyar Radiológia

Nekrotizáló enterocolitis a neonatológiában: a röntgenés ultrahangvizsgálat szerepének összehasonlítása

JENEI Mónika, VÁRKONYI Ildikó, NYITRAI Anna, SZABÓ Miklós, BOKODI Géza, KIS Éva

BEVEZETÉS - A szerzők a hasi ultrahangvizsgálat jelentőségét vizsgálták koraszülöttek és újszülöttek nekrotizáló enterocolitisének (NEC) diagnosztikájában. Összehasonlították a jelenlegi diagnosztikai standard, a natív hasi röntgenfelvétel és a hasi ultrahangvizsgálat érzékenységét ebben a kórképben. Az objektívebb összehasonlításhoz az irodalomból átvett röntgenscore-rendszer mellé létrehoztak egy ultrahangpontskálát. BETEGEK ÉS MÓDSZEREK - 2006. június és 2009. október között 76 - mind klinikailag, mind radiológiailag igazolt -, NEC-ben szenvedő beteg közül 46-nak volt 24 órán belül összehasonlítható röntgen- és ultrahangvizsgálata. A szerzők egy 10 pontos ultrahangscore-rendszert alkalmaztak, amely súlyossági sorrendbe rendezi a NEC ultrahangtüneteit, és törekedtek rá, hogy az összhangban legyen az irodalomból átvett röntgenpontrendszerrel. A leleteket egyenként pontozták, majd megvizsgálták a két pontsor eloszlását, és ezek egymáshoz való viszonyát. A további vizsgálathoz a pontok alapján súlyossági csoportokat hoztak létre (enyhe, közepes, súlyos és nagyon súlyos kategória). A csoportok grafikus ábrázolása után megvizsgálták a két képalkotó módszer leleteinek pontozása alapján képzett csoportok egymáshoz való viszonyát. EREDMÉNYEK - Vizsgálatuk szerint mind a röntgen-, mind az ultrahangvizsgálat egyaránt alkalmas a NEC diagnosztikájára. Ezt statisztikailag is igazolták. A súlyossági csoportok vizsgálatánál bebizonyították, hogy a két képalkotó módszer eltér a harmadik és negyedik, azaz a súlyos és nagyon súlyos csoportok megítélésében. A két képalkotó módszer által kialakított súlyossági csoportok eloszlása különböző (p<0,01), és a harmadik és negyedik csoportok aránya az ultrahang-, illetve a röntgenvizsgálat esetén eltérő (p=0,003). KÖVETKEZTETÉSEK - A hasi ultrahangvizsgálat a natív hasi röntgenfelvétellel megegyezően alkalmas képalkotó eljárás a nekrotizáló enterocolitis diagnosztikájára, és ebben igen jól kiegészítik egymást. Míg az enyhébb állapotokban a betegség súlyosságát a két módszerrel azonosnak találták, az ultrahang a súlyos esetek érzékenyebb elkülönítését teszi lehetővé. Igen szenzitív a perforáció detektálásában, és így szerepe lehet a műtéti indikáció felállításában is.

Magyar Radiológia

A radiologia.hu: két és fél év, 4200 cikk, 2100 felhasználó

ZÖLDI Péter

A radiologia.hu portál menedzsere arra vállalkozott, hogy öszszefoglalja a képalkotó diagnosztikai portál első két és fél évének eredményeit.

Magyar Radiológia

A magyarországi radiológusképzésről

LUZSA György

Tisztelt Főszerkesztő Úr! Elolvastam a Magyar Radiológiában dr. Kárteszi Hedvig kolléganőnek a magyar radiológusképzésről szóló észrevételeit és a szerkesztőségnek ezekhez fűzött rövid reagálását. Ez utóbbiban felvetődik: Miért ment ki külföldre?

Magyar Radiológia

A distalis femurvég orientációjának hatása a tengelykorrekcióra a tibia magas záró ékosteotomiája után - Rövid és középtávú radiológiai vizsgálat

PAPP Miklós, KÁROLYI Zoltán, FAZEKAS Péter, SZABÓ László, PAPP Levente, RÓDE László

BEVEZETÉS - A magas tibiaosteotomia (MTO) a varusdeformitással járó, medialis unicompartmentalis térdarthrosis általánosan elfogadott kezelési módja. A varusdeformitás korrekciója befolyásolja a klinikai eredményt. A korrekció mértéke nemcsak a tibián végrehajtott csontos korrekciótól, hanem a distalis femurvég orientációjától is függ. A distalis femurvég valgusorientációja posztoperatív túlkorrekciót, a varusorientáció posztoperatív alulkorrekciót eredményezhet. BETEGEK ÉS MÓDSZEREK - Nyolcvankét térd radiológiai vizsgálatát végeztük el a terhelés során készült anteroposterior röntgenfelvételen, a műtét előtt és a záró magas tibiaosteotomia (ZO) után 10 héttel, 12 hónappal, valamint az utolsó utánvizsgálat időpontjában (23-54 hó). Pre- és posztoperatívan mértük a femur distalis végének orientációját, ami a femur anatómiai tengelye és a distalis ízfelszín között lateral felé bezárt szög (FC-FSZ). A térdeket három csoportra osztottuk a distalis femurvég orientációjától függően. Az A csoportban az FC-FSZ 83-85° volt (a distalis femurvég normális orientációja), a B csoportban az FC-FSZ ≤82° (a distalis femurvég valgusorientációja), a C csoportban az FC-FSZ ≥86° (a distalis femurvég varusorientációja). Pre- és posztoperatívan minden csoportban mértük a tibia anatómiai tengelye és a proximalis ízfelszín között lateral felé bezárt szöget (TP-TSZ), továbbá a femur distalis ízfelszíne és a tibia proximalis ízfelszíne között lateral felé bezárt szöget, a varusdeformitás articularis komponensét (FC-TP). Az FC-FSZ, a TP-TSZ és az FC-TP öszszegeként határoztuk meg az alsó végtag anatómiai tengelyét (FTSZ). EREDMÉNYEK - Az első 10 posztoperatív hét folyamán a mindhárom csoportban bekövetkezett szignifikáns ossealis korrekció mellett az A és B csoportban az articularis komponens is szignifikánsan csökkent, a C csoportban nem változott. A posztoperatív 10. hét és az utolsó utánvizsgálat között egyik csoportban sem észleltünk szignifikáns ossealis korrekcióveszteséget. Az A és B csoportban az articularis korrekcióveszteség nem volt szignifikáns, ugyanakkor a C csoportban szignifikáns articularis korrekcióveszteséget jegyeztünk fel. KÖVETKEZTETÉS - A femur distalis végének valgusirányú inklinációjánál a záró osteotomia a csontos korrekciónál - az articularis komponens változásával megegyező (előre nem kalkulálható) mértékben - nagyobb korrekciót eredményez. A femur distalis végének varusirányú inklinációjánál a záró osteotomia a csontos korrekciónál - a szignifikáns articularis korrekcióveszteséggel megegyező (előre nem kalkulálható) mértékben - kisebb korrekciót eredményez.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Ideggyógyászati Szemle

Mi történik a szédülô beteggel a sürgôsségi osztály elhagyása után?

MAIHOUB Stefani, MOLNÁR András, CSIKÓS András, KANIZSAI Péter, TAMÁS László, SZIRMAI Ágnes

Bevezetés – A szédülés a fájdalom mellett az egyik leggyakoribb panasz, amellyel a beteg felkeresi az orvosi ellátást. A modern diagnosztika ellenére a szédülés okának diagnosztizálása napjainkban is nehéz feladat, számos buktatót rejt magában. Célkitûzés – Kérdôíves felmérésünk célja annak vizsgálata, hogy mi történik a szédülést panaszoló beteggel a sürgôsségi ellátást követôen. Kérdésfelvetés – A sürgôsségi osztályon felállított diagnózis és a késôbbi kivizsgálás eredménye között mennyire volt összefüggés? Hogyan alakult a betegek életminôsége az idô függvényében? A vizsgálat módszere – A Semmelweis Egyetem Sürgôsségi Betegellátó osztályán megjelent 879, szédülést panaszoló beteghez juttattuk el kérdôívünket. A vizsgálat alanyai – A kitöltött kérdôíveket 308 betegtôl (110 férfi, 198 nô, átlagéletkor 61,8 ± 12,31 SD) kaptuk vissza, ezeket elemzésnek vetettük alá. Eredmények – A sürgôsségi diagnózisok megoszlása a következôképpen alakult: centrális eredetû (n = 71), szédülékenység (n = 64) és BPPV (n = 51) voltak a leggyakoribb diagnózisok. A végleges diagnózis tisztázásáig eltelt idô leggyakrabban napokat (28,8%), illetve heteket (24,2%) igényelt, kiemelendô azonban, hogy 24,02%-ban végleges diagnózis sosem született. A sürgôsségi és a végleges diagnózis között csupán 80 beteg esetén (25,8%) volt egyezés, amelyet alátámaszt a kvalitatív statisztikai elemzés (Cohen-féle Kappa-teszt) eredménye (κ = 0,560), moderált összefüggést indikálva. Megbeszélés – A sürgôsségi osztályon felállított diagnózis és a késôbbi kivizsgálás eredménye közötti korreláció alacsony, de az eredmények a nemzetközi irodalomban is hasonlónak mondhatók. Emiatt fontos a betegek követése, beleértve az otoneurológiai, illetve esetlegesen neurológiai kivizsgálás fontosságát. Következtetések – A szédüléssel jelentkezô betegek sürgôsségi diagnosztikája nagy kihívás. A pontos anamnézis és a gyors, célzott vizsgálat a nehézségek ellenére tisztázhatja a szédülés centrális vagy perifériás eredetét.

Ideggyógyászati Szemle

A bizonyítékon, illetve tapasztalaton alapuló orvosi szemlélet ütközései az epilepsziás betegek szakellátása során hozott egyes döntésekben

RAJNA Péter

Célkitûzés – A szerzô a vonatkozó szakirodalmi adatok és több évtizedes szakmai tapasztalata alapján kiemeli a bizonyítékon, illetve tapasztalaton alapuló betegellátási szemlélet mindennapos ütközési pontjait a felnôtt epilepszia-járóbetegellátás terepén. Kérdésfeltevés – Az epilepsziás betegek ellátása és gondozása során melyek azok a felelôsségteljes döntési feladatok, amelyekben a leghatékonyabb megoldáshoz a tudományos eredmények önmagukban nem szolgáltatnak elegendô alapot? A vizsgálat módszere – Az epilepszia-szakellátás érvényes hazai szakmai irányelvét alapul véve, annak szerkezete szerint haladva áttekinti a betegellátási folyamatot, és kiemeli a célkitûzésnek megfelelô kritikus feladatokat. Rámutat a döntési dilemmák szakmai alapjaira (azok hiányosságára vagy bizonytalanságára, vagy a terület kutatásának nehézségeire). Eredmények – A szerzô véleménye szerint a tapasztalaton alapuló szemlélet egyes vonatkozásokban felülírhatja a bizonyítékon alapulót az epilepsziabetegség definíciója, az epilepsziás roham besorolása, az etiológiai meghatározás, a genetikai háttér, a kiváltó és kockázati tényezôk, az akut rohamprovokáló tényezôk jelentô­sé­gé­nek megítélésében. Ez pedig befolyásolhatja a komplex diagnózisalkotást. A gyógyszeres kezelés során az elsô szer beállításánál, a terápiás algoritmusok közötti válasz­tásban, valamint a farmakoterápia során alkalmazott gondozási teendôkben is érvényesülhetnek az ajánlástól eltérô egyéni szempontok. De ezek megjelennek a nem gyógyszeres kezelési módok döntési folyamatában épp­úgy, mint a rehabilitáció és gondozás területén. Következtetések – A szakmai tapasztalat (és a betegérdek) érvényesítése a bizonyítékon alapuló orvosi szemlélet fel­tétlen kiegészítôje, az optimális eredmény érdekében azon­ban több esetben felül is írhatja a hivatalos ajánlásokat. Ezért lenne szükség arra, hogy a magas szintû betegellátás érdekében a problémás betegek hivatalosan, szervezett formában is eljuthassanak azokba a centralizált intézmé­nyekbe, amelyekben a felelôsségteljes döntések meg­hoza­talára alkalmas szakemberek állnak rendelkezésre.

Hypertonia és Nephrologia

Új káliumkötő szerek a hyperkalaemia kezelésében

PATÓ Éva, DEÁK György

Hyperkalaemiáról 5,5 mmol/l feletti szérumkáliumszint esetén beszélünk, súlyos fokúnak 7,5 mmol/l érték felett nevezzük, mely ventricularis aritmiát kiváltva potenciális életveszélyes állapotot jelent. Kialakulásához vezethet a megnövekedett káliumbevitel, a csökkent renalis kiválasztás, valamint az intra- és extracelluláris terek közötti kálium-egyensúly megbomlása. Kezelése ma is kihívást jelent, különösen krónikus vesebetegségben, diabetes mellitusban, valamint szívelégtelenségben, ahol a RAAS-inhibitorok alkalmazása elengedhetetlen része a kezelésnek. A nátrium-polisztirén-szulfonát ioncserélő gyantát mint a káliumkiválasztást segítő terápiát több mint ötven éve alkalmazzuk a hyperkalaemia kezelésében. Az elmúlt években megjelent új ioncserélő szerek (patiromer és nátrium-cirkónium-cikloszilikát - ZS-9) az eddigi eredmények szerint kiszámíthatóbb, tolerálhatóbb és biztonságosabb kezelést ígérnek. A patiromerrel végzett klinikai tanulmányokban krónikus vesebetegség, diabetes mellitus, hypertonia, szívelégtelenség és RAAS-inhibitor-terápia eseteiben igazolták a hyperkalaemia kezelésében való eredményességet.

Ideggyógyászati Szemle

[A D-vitamin-szint, az elektrofiziológiai tünetek és a fájdalom közötti összefüggés carpalis alagút szindróma esetén]

DEMIRYÜREK Enes Bekir, SENTÜRK Asli

[Cél - A tanulmány célja a carpalis alagút szindrómában (CTS) szenvedő betegek fájdalomszintje, elektrofiziológiai tüneteik és a D-vitamin-hiány közötti összefüggés vizsgálata. Betegek és módszerek - A vizsgálatba összesen 131, CTS-tünetektől szenvedő beteg került bevonásra, közülük 70 esetében volt kimutatható, míg 61 esetében nem állt fenn D-vitamin-hiány. A betegeket a demográfiai adatok és az elektrofiziológiai tünetek felhasználásával a D-vitamin-szintjük alapján két csoportra osztották (1-es csoport: D-vitamin-szint <20 ng/ml; 2-es csoport: D-vitamin-szint ≥20 ng/ml). A CTS-sel összefüggő fájdalom mértékének megállapításához a Boston carpalis alagút szindróma kérdőívet (Boston Carpal Tunnel Syndrome Questionnaire) használták. Eredmények - Habár az alacsony D-vitamin-szintű betegek esetében magas volt a CTS előfordulási aránya, nem lehetett statisztikailag szignifikáns mértékű összefüggést kimutatni az alacsony D-vitamin-szint, valamint a CTS frekvenciája és súlyossága között. Azonban a normális D-vitamin-szintű betegekkel összehasonlítva, a CTS által kiváltott fájdalom és funkcióvesztés aránya magasabb volt az alacsony D-vitamin-szintű betegek körében. Következtetés - Az alacsony D-vitamin-szint növelheti a CTS tüneteinek súlyosságát. A CTS-ben szenvedő betegek D-vitamin-hiányának kezelése hozzájárulhat a fájdalom és a mozgáskorlátozottság csökkentéséhez.]

Ideggyógyászati Szemle

[Szorongás, depresszió és a házastársi kapcsolat minősége migrénbetegek körében]

DEMIR Fıgen Ulku, BOZKURT Oya

[Cél - A vizsgálat célja a migrénes betegek rohamfrekvenciájának és rohamkarakterisztikájának, továbbá a szoron­gásos vagy depresszív tünetek hatásának az értékelése, valamint a migrén és a házastársi kapcsolat minősége közötti kapcsolat feltárása volt. Módszer - Keresztmetszeti vizsgálatunkba harminc olyan migrénbeteget vontunk be, akiket 2018 júliusa és októ­bere között láttunk el kórházunk neurológiai ambulanciáján; a migrén diagnózist a Nemzetközi Fejfájástársaság 2013-as diagnosztikai kritériumai alapján állítottuk fel. Rögzítettük a betegek életkorát, nemét, fejfájásuk gyakoriságát és súlyosságát, depresszív jellegzetességeiket, szorongásos státuszukat és házasságukkal való elé­ge­dett­ségüket. A releváns paramétereket Beck-féle Depresszió Kérdőívvel (BDI), Spielberger-féle Szorongás Kérdőívvel (STAI), Maudsley-féle Házassági Kérdőívvel (MMQ) és vizuális analóg skálával (VAS) mértük fel. Eredmények - A migrénsúlyosság VAS szerinti közép­értéke 6,93 ± 1,41 volt, a migrénrohamok átlagos száma pedig 4,50 ± 4,24. BDI: 12,66 ± 8,98; MMQ-M-pont­szám: 19,80 ± 12,52; MMQ-S-pontszám: 13,20 ± 9,53; STAI-S: 39,93 ± 10,87; STAI-T: 45,73 ± 8,96 (valamennyi középérték). Nem találtunk szignifikáns összefüggést az életkor, a migrénes rohamok száma, a rohamok időtar­tama, a fejfájás intenzitása, valamint a BDI-, STAI- és MMQ-pontszámok között (p > 0,05). Pozitív összefüggést találtunk az MMQ-S-, valamint a BDI- és STAI-S-pont­számok között (p < 0,05). Következtetés - A vizsgálatunkban szereplő migrénbetegek több mint fele szenvedett enyhe, közepes vagy súlyos fokú depressziótól. Pozitív összefüggést találtunk a szexuális élettel való elégedetlenség, valamint a dep­ressziót és szorongást mérő skálák pontszámai között.]