A nyaki daganatos elváltozások közül ultrahanggal leginkább a pajzsmirigytumorok és a daganatos nyirokcsomók ábrázolhatók. A költségek és a sugárterhelés miatt az MRés CT-vizsgálatok használata behatárolt. A szonoelasztográfia felfedezésével és folyamatos fejlesztésével olyan eszköz került a kezünkbe, amely továbbra is olcsó, gyors és ártalmatlan, mégis jóval több információval látja el a vizsgáló orvost, mint a hagyományos ultrahangvizsgálat. A nyakon a pajzsmirigy elasztográfiás vizsgálata jóval feltérképezettebb terület, mint a nyirokcsomók elasztográfiás differenciáldiagnosztikája. A nyirokcsomók esetén az off-line technika mutatott fel kiemelkedőbb eredményeket a feszülési index mérhetővé tételével - feszülési index >1,5 (85%-os szenzitivitás, 98%-os specificitás) -, viszont a jelenlegi berendezések teljesítménye mellett az off-line feldolgozás időigényes, ezért még nem alkalmazható a napi rutinmunkában. A pajzsmirigyvizsgálatok során is alkalmazták mind a két eljárást. Hatalmas előrelépést jelentett, hogy egy olasz munkacsoport egységesítette a nyomóerőt. Ezt követően az Ueno- és Itoh-féle elaszticitási pontrendszert alkalmazva figyelemreméltó differenciáldiagnosztikai pontosságot értek el a real-time technikát alkalmazva (P <0,0001). Az is kiderült azonban, hogy csak olyan szervek vizsgálhatók, amelyek gyengéd kompressziója akadály nélkül kivitelezhető, továbbá nem vizsgálhatók meszes burokkal rendelkező képletek. A közelben lévő pulzáló erek zajossá tehetik a keletkező képet, és arra is oda kell figyelni, milyen szövetek kerülnek az elasztográfiás vizsgálatra kijelölt bokszba, ugyanis a kapott elaszticitási értékek a bokszon belüli viszonyokra számított relatív különbözőségeket fejezik ki. A pajzsmirigytumorok közül a follicularis carcinoma detektálása továbbra is kihívás marad. A gyengeségek ellenére a legtöbb kutató egyetért abban, hogy az elasztográfia tökéletes kiegészítője lehet a rutin ultrahangvizsgálatoknak. Azzal együtt értékelve szinte minden esetben növelte a diagnosztikus pontosságot. E modalitás segítségével jelentősen csökkenthető annak az esélye, hogy egészséges nyirokcsomóból, szövetből vegyenek vékonytű-aspirációs mintát.

A Guillain–Barré-szindróma (GBS) sporadikus, viszonylag ritka betegség. Legsúlyosabb formájában légzési elégtelenséghez és halálhoz vezethet. Jelenleg még nem ismert a Covid-19-betegek GBS-megbetegedési kockázata, pedig a SARS-CoV-2-fertőzés elhúzódó pulmonalis károsító hatása a GBS okozta potenciális légzészavarhoz társulva nagy gyakorlati jelentőséggel bírhat. Az irodalom nem egységes a tekintetben, hogy a GBS a SARS-CoV-2 vírus direkt vagy indirekt következménye-e. A szerzők betegük kórtörténetét ismertetik, akit hazánk első Covid-19- fertőzésen átesett GBS-betegének tartanak. Az irodalomban közölt esetekhez hasonlóan az időbeli egybeesés miatt itt feltételezhető a Covid-fertőzés trigger szerepe. Eddig egyetlen betegben sem sikerült PCR-vizsgálattal liquorból kimutatni a SARS-CoV-2 vírust, így ebben a betegben sem.

[Háttér: A közlemény összefoglalja a transcranialis Doppler alkalmazási lehetőségeit ischaemiás stroke-ban. Eredmények: Egy gyorsan elvégezhető neurovascularis ultrahangvizsgálati protokollt fejlesztettek ki az elzáródás vagy stenosis kimutatására. A technika megbízhatóbban diagnosztizál carotisterületi, mint vertebrobasilaris stroke-ban. A pulzalitási index követésével diagnosztizálni lehet a megnövekedett intracranialis nyomást. A TIBI-skálát a residualis áramlás osztályozására fejlesztették ki. Igazolták, hogy a TCD megbízhatóan jelzi a teljes vagy részleges rekanalizációt. A rekanalizációt illetően a TCD érzékeny­sége 92%, fajlagossága 88%, pozitív prediktív értéke 96%, negatív prediktív értéke 78%, míg az általános pontosság 91%. A sonothrombolysis ígéretes alkalmazásnak tűnt, de a randomizált vizsgálatok eredményei alapján nem javítja a klinikai kimenetelt. Csupán a TCD képes microembolusjelek detektálására, me­lyek fokozott stroke-kockázattal járnak. Microembo­lu­sokat lehet detektálni carotis-endarterectomia során, de szimptomatikus és aszimptomatikus carotisstenosisok ese­tén is. Antithromboticus terápiával csökkent­hető a micro­em­bolusok száma. Az intravénás kontraszt­befecskendezéses TCD-vizsgálat, Valsalva-manőverrel kiegészítve, alkalmas a jobb-bal sönt diagnosztizálására.]

A perifériás neuropathiák, radiculopathiák és neuronopathiák ritka, de fontos alcsoportját képezik azok a betegségek, melyekben szelektíven a motoros rostok károsodása uralja a klinikai képet. Rendszerint progrediáló, fájdalmatlan izomgyengeséggel és -sorvadással járó kórképek tartoznak ide, amelyek differenciáldiagnosztikája a gyakorlott klinikus számára is komoly kihívást jelent. A diagnózis alapját a gondos anamnézisfelvétel, a kórlefolyás és a fizikális vizsgálat képezik, míg az eszközös vizsgálatok közül az elektrofiziológiának van kiemelt szerepe. A jelen közlemény célja a perifériás motoros kórképek klinikai jellegzetességeinek áttekintése, a lehetséges diagnosztikus lépések átgondolása, elkülönítésük egyéb motoros kórképektől, és a terápiás lehetőségek összefoglalása.