BEVEZETÉS - Az arteria carotis interna szűkületek endovascularis ellátásánál fontos szempont az embolisatiós szövődmények minimalizálása. Az embolisatio mértékét befolyásolhatja mindaz a manipuláció, amelyet a stentelés különböző lépései során az eszközökkel végrehajtanak. Munkacsoportunk azt vizsgálta transcranialis Doppler-készülékkel, hogy az arteria carotis tágítása és stentelése során a beavatkozás különböző fázisaiban milyen mértékű a distalis embolisatio. ANYAG ÉS MÓDSZER - Ötven beteg carotisstentelése közben végeztünk intraproceduralis transcranialis Dopplervizsgálatot. A vizsgálatban 33 férfi és 17 nőbeteg (átlagéletkor 64 év) vett részt. Előtágításra kilenc, utótágításra 39 esetben volt szükség. Transcranialis Doppler segítségével megszámoltuk az intervenciók hét különböző fázisában keletkező embolusokat. A beavatkozásokhoz többféle, a kereskedelmi forgalomban kapható endovascularis eszközrendszert használtunk. EREDMÉNYEK - Intraproceduralis embolisatio minden esetben detektálható volt, az embolisatio mértéke azonban a carotisstentelés fázisaiban különbözött egymástól. A stentfelvivő rendszerek szűkületen való keresztülvezetésekor fellépő embolisatio (5,3) méréseink szerint töredéke a stent nyitásakor (9,16) és a ballonos utótágításkor (9,96) fellépő embolisatio mértékének. A legnagyobb mértékű embolusszóródást a stent védelme nélkül végzett előtágításoknál (15,9) tapasztaltuk. KÖVETKEZTETÉSEK - Vizsgálataink azt mutatják, hogy carotisstentelés során distalis embolisatio minden esetben előfordul, de mértéke a beavatkozás egyes fázisaiban különbözik. A leginkább embologen lépések (elő- és utótágítás) lehetőség szerinti elhagyásával csökkenthető az embolisatio veszélye. A transcranialis Doppler-monitorozás alatt a beavatkozó tájékozódhat az embolusszóródásról, amely adott esetben finomabb eszközkezelésre ösztönözheti, és ez főként a betanulási fázisban lehet hasznos.

BEVEZETÉS - Stent beültetését az arteria carotisba számos magyar érsebész még mindig nem fogadja el a carotisendarterectomia alternatívájaként. Tanulmányunk célja az volt, hogy bizonyítsuk: a carotisstent beültetése hatékony és alacsony rizikójú eljárás az atherosclerosis okozta primer szűkületek hemodinamikai következményének és az embóliaveszélynek a megelőzéséhez. BETEGEK ÉS MÓDSZEREK - 149 beteg (86 férfi, 63 nő; életkoruk 33-82 év, átlagéletkor 57,5 év) került DSA-vizsgálatra az elmúlt két és fél évben. 146 primer atheroscleroticus szűkület és nyolc endarterectomia utáni restenosis esetében ítéltük alkalmas megoldásnak a stentbeültetést. A NASCET módszerét alkalmazva minden betegnek 60% feletti szűkülete volt. Az atheroscleroticus plakkokat a következőképpen osztályoztuk: sima felszínű, irreguláris és ulcerált felszínű. Regisztráltuk a 95% feletti, úgynevezett szubtotális occlusiók számát. Feljegyeztük, hány esetben volt szükség előtágításra, milyen stenteket használtunk, és hány esetben tekintettünk el az utótágítástól. A beavatkozás sikerességét és a beavatkozás körüli szövődményeket regisztráltuk. Utánkövetést Doppler-ultrahangvizsgálattal végeztünk, 1, 6 és 12 hónap elteltével. EREDMÉNYEK - Szubtotális occlusio 28%-ban fordult elő. A beavatkozás sikeressége 149/150 (99%) volt. A beavatkozást 86%-ban Monorail Carotid Wallstenttel végeztük, 96%-ban előtágítás és disztális embolizációt gátló eszköz használata nélkül. Stentbehelyezés utáni ballonos tágítástól hat esetben tekintettünk el, az ulcerált plakkok okozta disztális embolizáció veszélyének csökkentése érdekében. A reziduális stenosis minden esetben 30%-nál kevesebb volt. Stroke a beavatkozások 2,6%-ában, TIA az esetek 0,7%-ában fordult elő. Két betegünknél jött létre restenosis. KÖVETKEZTETÉS - A carotisstent-beültetés a carotisendarterectomia biztonságos alternatívája. A legtöbb olyan betegen, akinek atheroscleroticus eredetű carotis interna szűkülete van, az ACAS tanulmányéhoz hasonló, alacsony szövődményrátával kivitelezhető.

BEVEZETÉS - Az arteria carotis interna szűkületeinek endovascularis ellátásakor fontos szempont az emboliák okozta szövődmények minimumra csökkentése. Ezt befolyásolhatja a stentfelvivő rendszerek kúpvégződésének mérete és alakja. Munkacsoportunk méréseket és számításokat végzett arra vonatkozóan, hogy a különböző kúpvégződések kialakítása mennyiben befolyásolja a plakkleválást előidéző erőhatást. ANYAG ÉS MÓDSZER - Öt különböző, a kereskedelemben elérhető eszközrendszert vizsgáltunk meg. Megmértük az eszközök vastagságát, és kiszámítottuk az akadálytalan felvezetésükhöz szükséges érlumen méretét. Kiszámítottuk, 5 mm átlagos artériaátmérőt alapul véve, hogy a különféle eszközök hány százalékos lumencsökkenés felett tágítják már a szűkületen történő átvezetés során is az adott érszakaszt. Számítógépes geometriai szerkesztés és mérés segítségével megvizsgáltuk, hogy a stentfelvivő eszközök végződéseinek kiképzése következtében hogyan oszlik meg a tolóerő előre és oldalra ható vektorra a kúp meredekségének függvényében. EREDMÉNYEK - A vizsgált stentfelvivő eszközök átmérője 5,0-5,9 french között volt, amelyek közül a legvékonyabb is 89%-os szűkület felett már mechanikusan tágítja a szűkületet. A vizsgált felvivőrendszerek distalis végződéseinek mindegyike kisebb-nagyobb mértékben elnyújtott kúp, amely az atraumatikus felvezetést szolgálja. A kúpok által az érfalra közvetített különböző irányú erők nagysága felszínük különböző pontjain eltérő. Az előreható erők a kúpfelszín nagy részén kisebbek, mint az oldalra irányulók. A végződések egyenetlenségei kedvezőtlen módosulásokat eredményeznek az erőirányok harmonikus megoszlásában. A kúpvégződések a vizsgált eszközök biztonságos felvezetéséhez szükséges szűkület-határértékeket minden esetben csökkentették; a kúpok által meghatározott értékek 89,76- 98,04% között mozogtak. KÖVETKEZTETÉS - Vizsgálataink azt igazolták, hogy a stentfelvivő rendszerek átmérője és végződésének alakja valóban hatással van a plakkra ható erők feltételezett mértékére és irányára, ezáltal befolyásolhatja az embolizációs szövődmények arányát. A legkisebb embolizációveszélyt a hosszan és egyenletesen elnyújtott kúpvégződésű eszközök hordozzák.