Radiológus szakorvosjelöltként először vettem részt nagy nemzetközi gyermekradiológiai tudományos találkozón, így nehéz elfogultság nélkül beszámolnom a 42. kongresszusról és 28. továbbképzésről, amelyet az Európai Gyermekradiológus Társaság szervezett Dublinban. Csak felsőfokon és a legnagyobb elismeréssel lehet írni az ott látottakról és hallottakról.

Az utóbbi évtizedben, különösen az USA-ban, rendkívüli módon megszaporodtak a radiológiai vizsgálatokkal kapcsolatos perek. Ezek tárgya az esetek egy részében valódi műhiba, más részükben egyszerű, figyelmetlenségen alapuló tévedés. Várható, hogy a hasonló perek hazánkban is egyre több érintettnek okoznak majd álmatlan éjszakákat. Nyár lévén, komolyabb szakmai fejtegetésre nem vállalkozhatunk a hibák okait illetően, viszont egy rövid, inkább filozófiai jellegű eszmefuttatásra igen, amely a tévedések magyarázatára próbál koncentrálni.

A polycystás ovarium szindróma heterogén tünetegyüttes, amely változatos endokrin és metabolikus eltérésekkel, valamint a tünetek széles skáláján mozgó klinikai megjelenéssel jellemezhető. A reproduktív korban lévő nők leggyakoribb endokrin megbetegedésének és az anovulációhoz társuló infertilitás fő okának tartjuk. Legjellemzőbb tünete a menstruációs ciklus zavara, a hyperandrogenismus és az elhízás. Számos extraovarialis vonatkozása mellett a szindróma középpontjában mindig megtalálható a petefészek diszfunkciója. Az ehhez társuló sajátos, a kórképre egyedülállóan jellemző morfológiai állapot adja a betegség ultrahang-diagnosztikai jelentőségét. Egy közelmúltban tartott konferencia alkalmával egyetértés született a polycystás ovarium szindróma új definícióját illetően, és egyidejűleg a polycystás ovarium ultrahang-morfológiájának szempontjait is meghatározták. A polycystás ovariumra utaló szubjektív megítélés nem helyettesítheti a definíció alkalmazását. Ha polycystás ovarium mellett nem áll fenn a menstruáció zavara vagy hyperandrogenismus, mindaddig nem állítható fel a polycystás ovarium szindróma diagnózisa, amíg ezt egyéb vizsgálatok is meg nem erősítik. Mivel a polycystás ovarium ultrahang-morfológiájának szerepe központi a polycystás ovarium szindróma diagnosztikájában, és kezelés nélkül az utóbbi egészségkárosító kockázatokkal jár hosszú távon, az ultrahangvizsgálatok alkalmával az ovariumok morfológiájára fordított fokozott figyelem hatékony eszköz a nők megbetegedéseinek csökkentésére. Összefoglaló közleményünkben ismertetjük az ovariumnak a polycystás ovarium szindrómában észlelhető morfológiáját és annak hátterét, valamint a polycystás ovarium ultrahangleírásának jelenleg elfogadott meghatározását.

BEVEZETÉS - Az emlődiagnosztika nem operatív patológiai módszerei (citológia, szövethenger-biopszia) a hármas (fizikális, radiológiai, patológiai) emlődiagnosztika részeként lehetőséget adnak az emlőműtétek megfelelő tervezésére. Mindkét módszernek vannak előnyei és hátrányai; újabban többen úgy tartják, hogy a szöveti diagnózist adó hengerbiopszia eredményesebb lehet a diagnosztikus cél elérésében. BETEGEK ÉS MÓDSZEREK - A Bács-Kiskun Megyei Kórház Patológiai Osztályán szöveti diagnózissal alátámasztott, egy év alatt diagnosztizált emlőelváltozások nem operatív patológiai vizsgálatai kerültek elemzésre a szokásos C1-5 és B1-5 diagnosztikus kategóriák gyakorisága szempontjából. EREDMÉNYEK - Összesen 295 citológiai és 130 hengerbiopsziás minta került elemzésre. A nem diagnosztikus (C1 és B1) minták aránya a citológiai vizsgálatoknál szignifikánsan magasabb volt (0,18 versus 0,08 általában; 0,09 versus 0,01 rosszindulatú daganatoknál), és ugyancsak szignifikánsan gyakoribbak voltak a bizonytalan, C3 és C4 kategóriájú diagnózisok, mint a B3 és B4 kategóriájúak (0,24 versus 0,07). A téves negatív, illetve téves pozitív leletek ritkán fordultak elő, de ezek szempontjából is előnyösebbnek tűnt a hengerbiopszia. KÖVETKEZTETÉS - Intézményünkben a hengerbiopszia, a nemzetközi tapasztalatnak megfelelően, eredményesebb volt a nem operatív diagnózisok felállításában, mint a vékonytű- aspirációs citológia. Ennek ellenére, viszonylagos olcsósága miatt továbbra is a citológia az elsődlegesen végzendő vizsgálat.

BEVEZETÉS - Az emlő hármas diagnosztikájában a szövethenger- biopsziák alkalmanként bizonytalan eredményt (B3 vagy B4) adnak. Ezekben az esetekben is előfordul, hogy a műtéti anyagban rosszindulatú folyamat igazolódik. Jelen közleményben intézményünk adatai alapján vizsgáljuk meg a B3 és B4 diagnózisok értékét és következményeit. ANYAG ÉS MÓDSZEREK - A hengerbiopsziás mintavételek automata pisztollyal, 14 G vastagságú tűkkel, általában képalkotó vezérléssel történtek. Értékelésüknél a nemzetközileg és hazánkban is alkalmazott B1-B5 kategóriákat alkalmaztuk. Az elemzés a 2000 és 2005 első negyedéve között értékelt szövettani minták eredményein alapult. EREDMÉNYEK - A 663 hengerbiopszia közül 31 esetben (4,7%) született B3 és 22 esetben (3,3%) B4 diagnózis. A minták az utóbbi esetben gyakrabban voltak fragmentáltak (0,64-os arány versus 0,26-os arány). A B3 diagnózisokat 23 esetben követte műtét, nyolc esetben malignus daganat igazolódott (0,35). B4 diagnózis után 21-szer történt műtét, amely 19 esetben (0,9) malignitást igazolt. A radiológiailag véleményezett malignitás (5-ös kategória ultrahanggal és/vagy mammográfiával) az utóbbi kategóriánál előre jelezte a malignitást minden esetben, de B3 kategória esetén csak 0,67-os arányban társult malignitás végleges szövettani diagnózisához. KÖVETKEZTETÉS - Mind a B4, mind a B3 kategóriák esetén műtéti megoldás indokolt. B4 esetén, ha a radiológiai vélemény is malignitás mellett szól, tapasztalatunk szerint definitív (terápiás célú, szervmegtartó) műtét is szóba jöhet, míg B3 esetén diagnosztikus kimetszés az indokolt.