[Háttér: A közlemény összefoglalja a transcranialis Doppler alkalmazási lehetőségeit ischaemiás stroke-ban. Eredmények: Egy gyorsan elvégezhető neurovascularis ultrahangvizsgálati protokollt fejlesztettek ki az elzáródás vagy stenosis kimutatására. A technika megbízhatóbban diagnosztizál carotisterületi, mint vertebrobasilaris stroke-ban. A pulzalitási index követésével diagnosztizálni lehet a megnövekedett intracranialis nyomást. A TIBI-skálát a residualis áramlás osztályozására fejlesztették ki. Igazolták, hogy a TCD megbízhatóan jelzi a teljes vagy részleges rekanalizációt. A rekanalizációt illetően a TCD érzékeny­sége 92%, fajlagossága 88%, pozitív prediktív értéke 96%, negatív prediktív értéke 78%, míg az általános pontosság 91%. A sonothrombolysis ígéretes alkalmazásnak tűnt, de a randomizált vizsgálatok eredményei alapján nem javítja a klinikai kimenetelt. Csupán a TCD képes microembolusjelek detektálására, me­lyek fokozott stroke-kockázattal járnak. Microembo­lu­sokat lehet detektálni carotis-endarterectomia során, de szimptomatikus és aszimptomatikus carotisstenosisok ese­tén is. Antithromboticus terápiával csökkent­hető a micro­em­bolusok száma. Az intravénás kontraszt­befecskendezéses TCD-vizsgálat, Valsalva-manőverrel kiegészítve, alkalmas a jobb-bal sönt diagnosztizálására.]

[Bevezetés - A cerebralis amyloid angiopathia-asszociált gyulladás (CAA-ri) fő ismérvei a következők: változatos neurológiai tünetek, mint fokozatosan kialakuló tudatzavar, progresszív kognitív hanyatlás, görcsök, fejfájás, T2 hiperintenz laesiók az MRI-n; neuropatológiai vizsgálat során pedig amyloid angiopathiát, illetve társuló gyulladásos eltéréseket találunk. Habár szövettani vizsgálat szükséges a diagnózis biztos felállításához, a jellemző klinikai tünetek, valamint a neuroradiológiai eltérések együttes megléte esetén a diagnózis biopszia nélkül is felállítható. Esetismertetés - Ötvenhét éves férfi betegünk, kinek anamnézisében magas vérnyomás szerepelt, három hete fokozódó fejfájásos panaszokkal, valamint progresszíve kialakuló mentális zavarok miatt kereste fel a sürgősségi ambulanciát. Fizikális vizsgálata során bal oldali végtaggyengeség mellett csökkent pszichomotilitást is észleltünk. Az elvégzett rutin klinikai vizsgálatok (labor-, CT-, liquorvizsgálat) alapján diagnózis nem volt felállítható, így koponya- MRI készült. Ennek neuroradiológiai leletezése során merült fel a CAA-ri lehetősége. Ennek megfelelően nagy dózisú szteroidkezelést kezdtünk, melyre rapid javulást észleltünk, fokális neurológiai eltérései megszűntek. Másfél hónappal később készült kontroll-MRI-n multiplex vérzéses eltéréseket észleltünk a korábbi gyulladásnak megfelelő lokalizációban, mely így utólag is alátámasztja feltételezett diagnózisunkat. Konklúzió - Habár a betegség pontos diagnózisa szövettani vizsgálatot feltételez, a megfelelő klinikai tünetek megléte, jó válaszkészség szteroidterápiára, illetve szakértő neuroradiológiai vélemény együttesen az invazív biopszia alkalmazását szügségtelenné teheti.]

Az elmúlt öt évben az onkológiai kezeléseket forradalmasította az immunterápiák megjelenése, amelynek következményeképpen a különböző immunellenőrzőpont-gátlók okozta mellékhatások kerültek a tudományos érdeklődés középpontjába. A leggyakoribb daganatos megbetegedések közé tartozó emlő- és vastagbél daganatok kezelésében azonban napjainkban is a platina-, illetve taxánalapú kemoterápiák jelentik a kezelés alapját. Az elmúlt évtizedekben számos kemoterápia okozta mellékhatás kezelésében jelentős fejlődés ment végbe. A korszerű szupportív terápiák bevezetésével a kemoterápia okozta hányinger, hányás, neutropenia, anaemia preventív kezelése mára már magas evidenciákon alapul. Továbbra is vannak azonban olyan mellékhatások, amelyeknek a megelőzése, illetve a tünetek kezelése jelenleg sem megoldott, ezek közé a mellékhatások közé sorolható a kemoterápia indukálta perifériás neuropathia is. A cikk áttekintést nyújt a kemoterápia indukálta perifériás neuropathiák megelőzésére alkalmazható gyógyszeres terápiákról, vitaminkészítményekről, illetve a nem farmakológiai eljárásokról, azonban jelenleg nincs olyan gyógyszerkészítmény, amely a klinikai vizsgálatok alapján bizonyítottan hatékony a kemoterápia indukálta perifériás neuropathia megelőzésében.

A scrotum akut betegségeinek vizsgálata, mint bármely más állapoté, akkor helyes, ha tapasztalt klinikus által végrehajtott fizikális vizsgálattal és az anamnézis felvételével kezdődik. A pontos diagnózishoz gyakran ennyi elegendő is, és azonnal megkezdhető a kezelés. A herefájdalmat okozó betegség valódi természete azonban nem mindig világos, és el kell kerülni a tévedés következményeit (a here elvesztése). Az ultrahangvizsgálat a legfontosabb képalkotó módszer a scrotum betegségeiben. Az izotópvizsgálat segítséget adhat a vérkeringés megítélésében, azonban az ultrahang azáltal, hogy az anatómiai részleteket és a vérátáramlást egyidejűleg modern színes Doppler segítségével megjeleníti, egyedülálló értéket képvisel. A megfelelően végrehajtott és értékelt ultrahangvizsgálatnak nagy az érzékenysége és a fajlagossága az akut scrotumbetegségekben. A gyermekkori akut herefájdalmat okozó állapotok megértése a vizsgálat pontosságát jelentősen növeli. A legfontosabb diagnózis, amelyet figyelembe kell vennünk, a heretorzió, tekintettel arra, hogy kezelés nélkül a torzió a here elhalásához vezet. Heretorzió bármely életkorban előfordulhat, de leggyakrabban a perinatalis és a pubertás körüli korcsoportban. A here appendixének torziója gyakori oka a herefájdalomnak prepubertás korú fiúknál. Az ultrahangtünetek epididymitist utánozhatnak, azonban a célzott, alapos ultrahangvizsgálattal felállítható a diagnózis. Az epididymitis jellemzően a posztpubertás korú fiúkat érinti, de előfordul fiatalabb betegekben is, akiknél húgyúti funkcionális vagy anatómiai rendellenesség áll fenn. A traumát szenvedett, fájdalmas scrotum ultrahangvizsgálata nagy segítséget jelent annak eldöntésében, hogy a kezelés konzervatívan folytatható, vagy sebészi beavatkozás szükséges. A scrotumfájdalom ritkább oka a sérv, a hydrokele, a vasculitis és az idiopathiás oedema. Ha ismerjük mindezen állapotok ultrahangjellemzőit, akkor a vizsgálatot végző orvos pontosabb és megbízhatóbb diagnózist állíthat fel. Remélhetőleg ez az összefoglalás ennek megértését segíti.

A fejlődési rendellenességek praenatalis diagnosztikája a szakirodalomban már számos közlemény témáját szolgáltatta. Ezek száma különösen az elmúlt 15 évben szaporodott meg, köszönhetően elsősorban a nagy felbontású ultrahangtechnika elterjedésének, valamint azoknak a színvonalas szakmai protokolloknak, melyeket a kompetens szakmai grémiumok bocsátottak ki, megfelelő szakmai és etikai kereteket teremtve az ultrahangtechnika praenatalis diagnosztikában történő alkalmazásához. A magzati fejlődési rendellenességek egyik legfontosabb csoportját a központi idegrendszer fejlődési rendellenességei jelentik. Gyakoriságuk és súlyosságuk alapvető jelentőségűvé teszi a megfelelő terhesség alatti kórismézés kérdését. Összefoglalónkban az e malformációk praenatalis diagnosztikája kapcsán rendelkezésre álló információkat igyekeztünk összefoglalni.