A krónikus fájdalom érzékelésében, továbbításában, feldolgozásában és az agyi fáj­dalomkép megformálásában nociceptiv, neu­ropathiás és centrális mechanizmusok vesznek részt. A kórokozó jelenlétét vagy a szövetkárosodást jelzô és a védekezést riadóztató molekulák, az alarminok kóros folyamatok sorát indítják el, amelyek gyulladásos fájdalomingert váltanak ki. A gyulladáskeltô citokineknek a fájdalom idegrendszeri szinten való megjelenítésében van döntô szerepe. A folyamatos gyulladásos ingerek az idegsejtek perifériás és központi érzékenyítésével aktiválják a fájdalomérzéssel kapcsolatos agyi területeket és kialakítják az összetett fájdalomképet, a fájdalommát­rixot. Az agyi funkcionális kapcsolatok há­ló­zatokban mûködnek és funkcionális MRI-vel képezhetôk le. A citokinek a neuronokat közvetlenül, vagy más neuromediátorok ré­vén közvetve aktiválják. A citokinreceptorok megjelennek a nociceptorokon és a ma­ga­sabb rendû neuronokon is, valamint a kü­lön­féle nem neuralis sejteken, mint a mic­rog­lia vagy az astrocyták. Az idegrendszerben szinte mindenütt fellelhetô citokinek a tumornekrózis-faktor és az interleukin 6. Jel­adási útvonalaik a nukleáris faktor κB és a Janus-kináz enzimrendszere. Ezért a gyul­la­dáskeltô citokinek és a Janus-kináz elsô­ren­dû terápiás célpontok. Az anticitokin biologikumok és a kismolekulájú kinázgátlók rheumatoid arthritisben csökkentik a fájdalmat és javítják a mûködôképességet. A fájdalomcsökkenés nagyobb, mint ami csak a gyulladás klinikai biomarkereinek csökkenésétôl várható lenne. A célzott biológiai és kémiai-biológiai válaszmódosítók korai és gyors fájdalomcsökkentô hatását az agyban kifej­tett közvetlen analgetikus hatásnak tu­laj­do­nítják.

A tanulmány felhívja a figyelmet a zenei eszközök gyermekek gyógyítása során történő, különböző alkalmazási lehetőségeire. Főbb orvosi adatbázisokban (PubMed, Web of Science, Medline) végzett kereséseket követően olyan szakirodalmakat sikerült felfedezni és harmonizálni, melyek szerint a megfelelő szakember által, terápiás körülmények között alkalmazott, alapvetően zenei eszközökkel végzett terápia alkalmazható számos gyógyászati területen. Ezek között szerepel a gyógykezelésekkel, illetve hospitalizációs körülményekkel kapcsolatos stresszcsökkentés, beszédzavarok kezelése, autista gyermekek kommunikációs és szociális képességeinek előmozdítása, látássérültek és hallássérül­tek képességjavítása, műtéti anesztézia se­gítése, agysérültek képesség-visszanyerésének serkentése, fogyatékossággal élő gyermekek képességfejlesztése egyaránt, csakúgy, mint a beteg gyermekek, szüleik, valamint gyógyító személyzet között harmonikusabb kapcsolat kialakításának elősegítése.

A címről sokunknak (de nem mindenkinek!) Sergio Leone filmklasszikusának figurái villannak fel és halljuk (vagy mégsem?) Ennio Morricone zenéjét. Ugye, ez a mondat is csupa furcsaság? Pedig, egyáltalán nem biztos, hogy mindenki látta a filmet (sőt, biztos, hogy nem) és a fülünkbe csengő zene dallama is lehet csalóka. Tetszik vagy sem, de így vagyunk a lipidológiai tudományterület klasszikusaival is. A legtöbben, akik most a négy klinikus összefoglalóját olvassák, sokat (de korántsem mindent!) tudnak a témá(k)ról, másoknak talán ez lesz a további érdeklődést felkeltő „nagy cikk”. Részeire bontjuk az oszthatatlan, csak egyben funkcionáló egészet, hogy modellt építsünk gondolkodásunkban an­nak működéséről. Ez az, amit a tudományos megismeréssel teszünk. Modellt gyártunk, egyszerűsítünk, sőt (néha akár té­ve­sen) kinyilatkoztatunk. Vessük most el a ben­nünk élő sztereotípiáinkat (vagy legalábbis tegyünk rá kísérletet)! Beszéljünk a „mindig” jó HDL-koleszterinről, a rossz LDL-ről és a csúf (vagy mostoha?) trigliceridről, sőt (és itt már el is fogyott a három kulcsszereplős westernklasszikus analógiája) a sokak szemében együtt csúf és rossz lipoprotein(a) többi arcáról is! Az emberi szervezetben ugyanis minden mindennel összefügg, semmi sem véletlen, semmi sem lehet csak jó, rossz vagy csúf, még a Jó, a Rossz és a Csúf sem.

A szerző a derékfájás modern diagnosztikáját és kezelését tárgyaló nemzetközi irányvonalak alapján ismerteti ezek ajánlásait. Diagnosztikai szempontból lényeges a specifikus és aspecifikus vagy nem specifikus derékfájás differenciálása. Specifikus derékfájás körébe sorolandók mindazon kórképek, amelyek hátterében jól meghatározható kórokra, patológiai folyamatra, bakteriális vagy reumás gyulladásra, primer vagy metasztatikus tumorra, cauda equina vagy gerincvelői kompresszióra, paresisre, metabolikus csontbetegségre, csigolyatörésre stb. van gyanú. Specifikus derékfájásra a „vörös zászlók” hívják fel a figyelmet. Ez a fajta derékfájás gyors és pontos diagnózist, specifikus terápiát igényel. Minden más derékfájás, még ha nagy fájdalmat okozó radiculitisszel jár is, nem okoz paresist, cauda-, esetleg myelonkompreszsziót, aspecifikusnak véleményezhető, még ha porckorongsérv okozza is, mert nincs abszolút műtéti indikáció. Aspecifikus derékfájás esetén nincs szükség képalkotó vizsgálatokra, mert a terápiás teendőkön nem változtat. Ezek: a beteg aktív állapotban tartása, legfeljebb két-három nap fekvést követően megfelelő fájdalomcsillapítás és gyulladáscsökkentés mellett gyors mobilizációja, s mielőbbi visszatérése a kenyérkereső munkába, szükség esetén könnyített munkafeltételek mellett. Minél tovább nem dolgozik a beteg, annál kevesebb az esély, hogy valaha is felvegye a munkát. Ha a kezdeti aktív kezelés nem hozza meg a kellő eredményt, három-hat hét múlva a beteg betegsége újraértékelendő, s ha porckorongsérv gyanúja áll fenn, elvégzendők a szükséges képalkotó vizsgálatok, szükség esetén a porckorongsérv műtétje. Ezzel a módszerrel sok esetben elkerülhető a krónikus, rokkantsághoz vezető derékfájás. A krónikus kórlefolyás veszélyére a „sárga zászlók” hívják fel a figyelmet: elégedetlenség a munkával, járadékigény, hamis képzetek a derékfájás okáról, következményeiről, félelem, szorongás, depresszió. Ezeken a munkahely pozitív légköre, a megfelelő betegfelvilágosítás, szorongásoldó és antidepresszív gyógyszerek, aktivitás, rendszeres mozgásterápia segíthet. További szakmai anyagok: Derékfájás szakmai rovat

[Csuklótáji alagútszindróma mûtéti kezelése után egyes betegek oedemát, fájdalmat, zsibbadást panaszolnak. A tanulmány célja az volt, hogy szimpatikus bôrreakció (SSR) kiváltásával megvizsgáljuk, milyen az autonóm idegrendszer mûködése csuklótáji alagútszindróma miatt operált betegek esetében. A vizsgálatba 33 olyan (55 ± 10 éves) beteget vontunk be, akik csuklótáji alagútszindróma miatt egyoldali operáción mentek keresztül. Az SSR-tesztet mindkét kézen elvégeztük. Mindkét felsô végtag nervus medialis és ulnaris kondukciós eredményeit rögzítettük. A nem operált oldallal összehasonlítva, az SSR-teszt az operált felsô végtagon csökkent amplitúdót (p = 0,006) és késleltetett latenciát (p < 0,0001) mértünk. Az SSR és a csuklótáji alagútszindróma súlyossága között nem találtunk összefüggést. Habár csuklótáji alagútszindróma mûtéti kezelése után nem alakul ki komplex regionális fájdalomszindróma, a panaszok egy részét okozhatja az autonóm idegrendszerre gyakorolt hatás.]