Magyar Immunológia

Az immunológia kezdetei Magyarországon 2. rész

KARASSZON Dénes, CSABA Béla

2002. DECEMBER 20.

Magyar Immunológia - 2002;1(04)

Horus

Hõgyes Endre és a veszettség elleni immunizálás kezdetei Magyarországon A veszettség (rabies, lyssa) elõfordulásának gyakoriságára vonatkozó adatok tekintetében Magyarország mindig az élen járt.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Magyar Immunológia

Megalakult Pécsen az Immunológiai és Reumatológiai Klinika

CZIRJÁK László

Pécsen a II. Sz. Belgyógyászati Klinika Klinikai Immunológiai Osztálya 1995 augusztusában alakult meg, 20 ággyal.

Magyar Immunológia

Beszámoló a III. Nemzetközi Autoimmun Kongresszusról

SZEKANECZ Zoltán

Ez a kongresszus egyedülálló a maga nemében. Egyrészt, miután a francia Bach professzor évekkel ezelõtt megrendezte az elsõt, ezt hosszú szünet követte, és csak három éve, Tel- Avivban került sor a második kongresszus megszervezésére.

Magyar Immunológia

Hafner János (1955-2002)

CZIRJÁK László

Fájdalmas, pótolhatatlan veszteség ért bennünket János halálával. Több mint húsz éven át dolgozott a Zala Megyei Kórházban. Elõször aneszteziológus intenzív szakorvosként. A végzetes kórt is talán akkor, a sorozatban végzett dialíziskezelések során kapta. Késõbb belgyógyászatból is szakvizsgát tett. Kinevezték fõorvosnak.

Magyar Immunológia

KONGRESSZUSI NAPTÁR

Magyar Immunológia

A fibrosis molekuláris és celluláris mechanizmusa: újabb eredmények a scleroderma patogenezisének kutatásában

LAKOS Gabriella, SHINSUKE Takagawa, JOHN Varga

A scleroderma krónikus autoimmun megbetegedés, amelynek legfõbb jellegzetessége a fibrosis. A fibrosis lényege a kötõszöveti rostok, elsõsorban az I. típusú kollagén fokozott szintézise és lerakódása az érintett szervekben, elsõsorban a bõrben, a tüdõben, a szívben, a vesében és a gastrointestinalis traktusban, ami ezen szervek progresszív elégtelenségéhez vezet. A fibrosis patogenezise ma még nem tisztázott, és kellõen hatékony terápia sem áll rendelkezésre. Az utóbbi idõben azonban számos, a fibrosis kialakulásában szerepet játszó tényezõt sikerült azonosítani. Közülük a legfontosabb szerepe valószínűleg a transzformáló növekedési faktor-β-nak (TGF-β, transforming growth factor β) van. A legújabb kutatások a fibrosis kialakulásában szerepet játszó citokinek és növekedési faktorok azonosítására, kölcsönhatására és jelátviteli útvonalaira koncentrálnak, ezáltal keresve potenciális célpontokat a specifikus antifibrotikus terápia számára. Ez az összefoglaló az ezen a területen született legújabb eredményeket foglalja össze, elsõsorban állatmodellek és fibroblastokon végzett kísérletek alapján.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Lege Artis Medicinae

Tiazid vagy tiazidszerű diuretikumot adjunk-e a magas vérnyomásban szenvedő emberek kezelésekor? A magyarországi helyzet sajátosságai

VÁLYI Péter

A diuretikumok az 1960-as években történt széles körű elterjedésük óta is alapvető an­ti­hipertenzív gyógyszerek maradtak. A ma­gas vérnyomás kezelését tárgyaló 2018. évi ESC/ESH irányelv nem tesz különbséget a tiazid és a tiazidszerű vizelethajtók között a magas vérnyomás kezelésében, elismerve, hogy szemtől szembe nem hasonlították össze ezeket a gyógy­szer­cso­por­tokat vélet­len­szerű betegbeválasztásos vizsgálatokban, valamint, hogy a hydrochlorothiazid az egyik leggyakoribb összetevője a forgalomban lévő, engedélyezett fix anti­hipertenzív gyógyszer-kombinációknak. A 2018. évi ma­gyar irányelv az indapamidot tartja a leghatékonyabb diuretikumnak a hypertoniában szenvedő betegek terápiájában. Köz­le­mé­nyünk célja, hogy áttekintsük a tiazid vagy tiazidszerű vizelethajtóknak, elsősorban a ma Magyarországon elérhető hydro­chlo­rothia­zidnak és indapamidnak, vala­mint kombinációs készítményeik kor­szerű alkalmazását a magasvérnyomás-be­tegségben szenvedő beteg kezelésében.

Hivatásunk

Szájhagyomány útján terjedt a bábatudomány

HIDEGKUTI Alexa

Nemcsak Magyarországon, hanem Európa-szerte, egészen a 19. század közepéig (vidéken még tovább), a nők általában otthon szültek, döntő többségében kirurgus vagy orvos segítsége nélkül. A szülés levezetője a bábaasszony volt. Többségében minden népesebb településen lakott legalább egy belőlük. A szakmai tudást, a speciális fogásokat családon belül adták tovább a következő generáció nőtagjainak.

Lege Artis Medicinae

Milyen változásokat hoz a pszichiátriában a BNO-11?

SZEKERES György

Az Egészségügyi Világszervezet 2018. jú­nius 18-án Genfben jelentette be, hogy 10 évi munka után elkészült a Betegségek Nemzetközi Osztályozásának 11. vál­to­za­ta. Kezdettől egyértelmű célkitűzés volt a korábbi változatokhoz képest a felhasználóbarát fejlesztés, és első alkalommal a teljesen elektronikus kivitelezés. A medicina dinamikus fejlődését tükröző formai és tartalmi megújulás keretében a 11. kiadás új fejezeteket is tartalmaz, az immunrendszer betegségei, az alvászavarok, a szexuális egészség és a hagyományos gyógyászat témában. 55 000-re bővült a lehetséges kódok száma, ami 2022. januártól lép életbe a tagországokban. Az addig rendelkezésre álló idő alatt kell a felhasználóknak, orvosoknak, biztosítóknak, egyetemeknek felkészülni alkalmazására. A mentális és viselkedési zavarok kódolása is jelentősen megváltozik. A következőkben az általános rész rövid ismertetése után a pszichiátriát érintő leglényegesebb pontokat tekintjük át.

Hypertonia és Nephrologia

Hyperkalaemia III. rész

DEÁK György, PATÓ Éva, KÉKES Ede

A káliumszint mérése során a helyes vérvételi technika döntő fontosságú a korrekt eredmény érdekében. A kálium dominánsan intracellulárisan helyezkedik el, mechanikai behatások következtében könnyen felszabadul az izmokból, valamint a vér alakos elemeiből. A vérvétel során ennek figyelembevétele fontos, nem megfelelő vérvételi technika esetén a valósnál magasabb, félrevezető eredményt kapunk.

Ideggyógyászati Szemle

Az előrehaladott Parkinson-kór jellemzői a klinikai gyakorlatban: az OBSERVE-PD vizsgálat eredményei és a magyarországi alcsoport elemzése

TAKÁTS Annamária, ASCHERMANN Zsuzsanna, VÉCSEI László, KLIVÉNYI Péter, DÉZSI Lívia, ZÁDORI Dénes, VALIKOVICS Attila, VARANNAI Lajos, ONUK Koray, KINCZEL Beatrix, KOVÁCS Norbert

Az előrehaladott Parkinson-kórban szen­vedő betegek nagy részét speciális mozgás­zavar­köz­pon­tokban kezelik. Jelenleg nincs egyértelmű konszenzus a Parkinson-kór stádiumainak meghatározására; az előrehaladott stádiumban levő Parkinson-kóros betegek csoportja, a betegirányítás folyamata, és az előrehaladott Parkinson-kór jellemzésére használt klinikai vonások nin­csenek megfelelően körülhatárolva. Ennek a megfigye­lésen alapuló vizsgálatnak az elsődleges célja a részt vevő mozgászavarközpontokban dolgozó orvosok megítélése szerint előrehaladott Parkinson-kórban szenvedő betegek csoportjának tanulmányozása volt. Jelen közleményben a magyar betegek adatai kerülnek elemzésre. A keresztmetszeti, beavatkozással nem járó, több országra és centrumra kiterjedő vizsgálatban 18 or­szág vett részt. A betegek adatait egyetlen beteg­találkozó alkalmával gyűjtötték. A Parkinson-kór aktuális státuszát az Egységesített Parkinson-kór Pontozó Skála (UPDRS) II., III., IV. és V. (módosított Hoehn–Yahr-skála) részeivel mér­tük fel. A nem motoros tüneteket a Nem motoros Tünetek Skálával (NMSS) értékelték, az életminőséget pedig a nyolc­kérdéses Parkinson-kór Életminőségi Kérdőívvel (PDQ-8). A Parkinson-kór előrehaladott/nem előrehaladott stádiumba történő besorolása egyrészt az orvos értéke­lése, másrészt a Delphi módszerrel kialakított kérdéssor felhasználásával történt. Összesen 2627, Parkinson-kórban szen­vedő beteg adata került dokumentálásra 126 vizsgálóhelyen. Magyarországon négy mozgászavarközpontban 100 beteg bevonására került sor, akiknek 50%-a volt előreha­ladott stádiumú az orvos megítélése szerint. Az előrehala­dott Parkinson-kóros betegek pontszámai lényegesen jelentősebb károsodást mutattak, mint a nem előrehala­dott stádiumú betegek pontszámai: UPDRS II (14,1 vs. 9,2), UPDRS IV Q32 (1,1 vs. 0,0) és Q39 (1,1 vs. 0,5), UPDRS V (2,8 vs. 2,0) és PDQ-8 (29,1 vs. 18,9). A magyar mozgászavarközpontok orvosai a Parkinson-kóros betegek felét értékelték előrehaladott stádiumúnak, rosszabb motoros és nem motoros tünetekkel és rosszabb életminőséggel, mint a nem előrehaladott stádiumú betegek esetében. Annak ellenére, hogy alkalmasnak találták eszközös kezelésre, ezen betegeknek a 25%-ánál nem indult el az.