Magyar Immunológia

A komplementrendszer szerepe az elsõdleges felismerési mechanizmusokban és az immunválasz szabályozásában

ERDEI Anna

2003. AUGUSZTUS 20.

Magyar Immunológia - 2003;2(04)

Régóta ismert a vérben és a különbözõ testnedvekben testszerte jelen lévõ komplementrendszer „végrehajtószerepe”, a különbözõ patogén mikrobákat elpusztító képessége. Az is köztudott, hogy egyes komplementkomponensek az idegen anyag fagocitózisát opszoninként segítik. Az utóbbi évek eredményei alapján mára nyilvánvalóvá vált, hogy e fontos funkciók mellett egyes komplementfaktorok részt vesznek az adaptív immunválasz megindításában és szabályozásában is, továbbá döntõ szerepet játszanak a veleszületett és az adaptív immunrendszer közötti kölcsönhatások kialakításában. E folyamatok során a komplementrendszer egyes fehérjéi felismerik a nem saját struktúrát, illetve megkülönböztetik azt a test egyéb alkotóelemeitõl/sejtjeitõl. Ez a lépés indítja el az egyébként inaktív állapotú komponenseknek azt a láncszerű reakcióját, amelynek során számos biológiailag aktív, az immunrendszer működésének szabályozásában részt vevõ molekula keletkezik.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Magyar Immunológia

Õsi örökségünk: a veleszületett immunitás A Drosophila sejtes immunitása

ANDÓ István, LAURINYECZ Barbara, NAGY István, MÁRKUS Róbert, FLORENTINA Rus, VÁCZI Balázs, ZSÁMBOKI János, FEHÉR László, ELISABETH Gateff, DAN Hultmark, KURUCZ Éva

A szerzõk ismertetik az ecetmuslica sejtes immunitásának sejtes elemeirõl eddig szerzett ismereteinket. Bemutatják az általuk kidolgozott Drosophila CDrendszert, a CD antigének segítségével felismert differenciálódási vonalakat és a differenciálódás leírására kidolgozott kísérleti modellt.

Magyar Immunológia

Az immunológiai felismerés - hol állunk ma és merre haladunk?

GERGELY János

Az immunrendszer funkciójának megértéséhez tudnunk kell, hogy az immunrendszer mit ismer fel, mivel ismer fel, és hogyan továbbítja a felismert struktúráról szóló információt. A szerzõ e tanulmányban a mit ismer fel kérdésre keresi a választ. Ismerteti az antigén fogalmának értelmezésében bekövetkezett változásokat, valamint a felismerés egymásra épülõ saját-nem saját, fertõzõ nem saját és veszélymodelljeit, és ezeket elemezve állást foglal az immunrendszer egységes volta mellett.

Magyar Immunológia

A baktériumok patogénmintázata és a gazdaszervezeti felismerés

KOCSIS Béla, EMÕDY Levente

A baktériumok patogénmintázata a gazda és a mikroorganizmusok közötti molekuláris komplementaritás függvénye. A baktérium állandó és járulékos alkotóelemeinek, valamint termékeinek a gazdaszervezet receptormolekulái általi felismerése indítja el azokat az eseményeket, amelyek a konkrét fertõzések során lezajló kóros folyamatokat jellemzik. A mintázat olyan állandó alkotóelemei, mint a Gramnegatív kórokozók esetében a lipopoliszacharidmolekula, vagy a Gram-pozitívak esetében a lipoteikolsav, a gazdafajok széles körében jelen lévõ felismerõmolekulák révén a bakteriális fertõzéseket általában jellemzõ kölcsönhatásokhoz, patológiás folyamatokhoz vezetnek. Ugyanakkor a járulékos virulenciafaktorok (például: adhezinek, tokanyag) vagy az extracelluláris termékek (exotoxinok, enzimek) fajlagos kölcsönhatásokat, gazdaszervezeti - azon belül szervrendszeri - fajlagosságot határoznak meg az illetõ virulenciafaktor molekuláris struktúrája és a konkrét gazdaszervezetben vagy annak meghatározott szervrendszerében jelen lévõ specifikus receptorok jelenlététõl függõen. A baktériumgenom plaszticitása következtében a patogénmintázat rekombinációs és patoadaptív mutációs események révén változhat, ez a virulencia fejlõdésének egyik mozgatórugója. A járulékos virulenciafaktorok konkrét kifejezõdése gyakran a gazdaszervezetben érvényesülõ környezeti hatásokhoz adaptálódás eredményeként, bonyolult szabályozási mechanizmusokon keresztül valósul meg.

Magyar Immunológia

Kongresszusi naptár

Magyar Immunológia

A Toll-szerű receptorok szerepe a természetes immunitás kezdeti lépéseiben Jelátviteli mechanizmusok, sejt- és szervezeti szintű válaszreakciók

PRECHL József

A Toll-szerű receptorok képezik jelenleg az egyik legintenzívebben vizsgált receptorcsaládot az immunológiában. Ligandumaik felölelik a mikrobiális eredetű molekulák széles skáláját; számos leukocytán kifejezõdnek. Nagyon hatékonyan befolyásolják az immunválaszt. A szerzõ bemutatja a receptorcsalád ismert közös és egyedi jelátviteli útvonalait és kapcsolataikat más receptorokkal, valamint hatásaikat különbözõ sejtekre és a szervezet egészére.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Ideggyógyászati Szemle

Alvással a felejtés ellen? Az alvás szerepe az asszociációs memóriafolyamatokban

CSÁBI Eszter, ZÁMBÓ Ágnes, PROKECZ Lídia

Számos bizonyíték utal arra, hogy az alvás szerepet játszik különböző emlékezeti rendszerek konszolidációjában. Kevesebbet tudunk arról, hogy milyen szerepe van az alvásnak a relációs memória műkö­désé­ben, illetve az érzelmi arckifejezések felismerésében, holott ez olyan fundamentális kognitív képesség, amit mindennap használunk. Ezért kutatásunk célja annak feltérképe­zése, hogy az alvás milyen szerepet tölt be az asszociációs memória működésében annak függvényében, hogy mikor történik a tanulás. Vizsgálatunkban összesen 84 fő vett részt [átlagéletkor: 22,36 (SD: 3,22), 21 férfi/63 nő], akiket két csoportra osztottunk: esti és reggeli csoportokra, utalva arra, hogy mikor történt a tanulás. Mindkét csoport eseté­ben két tesztfelvétel volt, közvetlenül a tanulást követően (rövid távú tesztelés) és 24 órával később (hosszú távú tesztelés). A relációs memória vizsgálatára az arcok és nevek tesztet alkalmaztuk. Sem az azonnali, sem a késleltetett tesz­telés során nem találtunk különbséget a csoportok között sem az általános tanulási mutatóban (arcokhoz társított nevekre való emlékezés érzelmi valenciától függetlenül), sem a különböző érzelmi arckifejezésekhez kapcsolódó nevekre való emlékezésben. Ezzel ellentétben, a csoporton belüli elemzés alapján a reggeli csoport a rövid távú teszteléshez képest nagyobb mértékű felejtést mutatott 24 órával később, a hosszú távú tesztelésen, míg az esti csoport ugyanolyan teljesítményt mutatott mindkét alkalommal. Emellett összefüggés jelent meg a teljesítmény, az alvásminőség, az alváshatékonyság és az alváslatencia között. Eredményeink arra hívják fel a figyelmet, hogy az alvás és a tanulás időzítése fontos szerepet játszik az emlékek stabilizációjában, csökkentve ezzel a felejtés mértékét.

Ideggyógyászati Szemle

Covid-19-asszociált Guillain–Barré-szindróma első hazai esete

AL-MUHANNA Nadim, BÉRES-MOLNÁR Katalin Anna, JARECSNY Tamás, FOLYOVICH András

A Guillain–Barré-szindróma (GBS) sporadikus, viszonylag ritka betegség. Legsúlyosabb formájában légzési elégtelenséghez és halálhoz vezethet. Jelenleg még nem ismert a Covid-19-betegek GBS-megbetegedési kockázata, pedig a SARS-CoV-2-fertőzés elhúzódó pulmonalis károsító hatása a GBS okozta potenciális légzészavarhoz társulva nagy gyakorlati jelentőséggel bírhat. Az irodalom nem egységes a tekintetben, hogy a GBS a SARS-CoV-2 vírus direkt vagy indirekt következménye-e. A szerzők betegük kórtörténetét ismertetik, akit hazánk első Covid-19- fertőzésen átesett GBS-betegének tartanak. Az irodalomban közölt esetekhez hasonlóan az időbeli egybeesés miatt itt feltételezhető a Covid-fertőzés trigger szerepe. Eddig egyetlen betegben sem sikerült PCR-vizsgálattal liquorból kimutatni a SARS-CoV-2 vírust, így ebben a betegben sem.

Lege Artis Medicinae

Hasonlóságok és különbségek a hypertoniabetegség ellátásával foglalkozó legjelentősebb nemzetközi irányelvekben

KÉKES Ede, VÁLYI Péter

A hypertonia diagnózisával és kezelésével foglalkozó irányelveknek óriási szerepe van Földünkön az egészség fenntartásában, hiszen a megbízható előrejelzések szerint 2025-ben már 1,6 milliárd feletti magasvérnyomás-betegségben szenvedő egyénnel kell számolnunk. Az irányelvek betartása létkérdés minden hypertoniás beteg számára, ennek ellenére még a gazdasági szempontból fejlett országokban sem kielégítő a jól kontrollált hypertoniások aránya. Földünk öt kontinensén az irányelvek sajnos több szempontból is eltérő vagy nagyon eltérő javaslatokat adnak a vérnyomás mérése, a diagnózis felállítása, a cardio­vascularis kockázat becslése, a célérték meghatározása vonatkozásában, bár az utóbbi években bizonyos területeken megindult a „konszenzusra” irányuló törekvés. Közleményünkben ezeket a különböző véleményeket és állásfoglalásokat kívánjuk bemutatni az ACC/AHA, az ESC/ESH, a NICE, a kanadai és az ausztrál irányelvek elemzésével. Figyelembe vettük a WHO és az ISH állásfoglalásait is. Leírjuk az irányelvekben észlelhető elvi és gyakorlati közeledéseket és a már megvalósult konszenzusokat.

Ideggyógyászati Szemle

Az anaerob baktériumok szerepe az agyi tályogokban: irodalmi összefoglaló

URBÁN Edit, GAJDÁCS Márió

Az agytályog még napjainkban is potenciálisan súlyos következményekkel járó, életveszélyes betegség, ami jelentős diagnosztikus kihívást jelent nemcsak az idegsebészeknek, mikrobiológusoknak, de a neurológusoknak, pszichiátereknek, infektológusoknak, sürgősségi és intenzív osztályok orvosainak is – hiszen a gyakran láztalan, szisztémás infekció jeleit nem mutató beteg panaszai, tünetei hátterében az etiológia sokszor lassan tisztázódik. Az agyi tályog etiológiája általában polimikrobiális, leggyakrabban különféle aerob és obligát anaerob bakté­riumokkal. Minden infektív ágens kiváltotta kórképben a lehetséges kórokozók számbavételével kell tevékeny­ségünket megtervezni. Az agyi tályogok anaerob etioló­­-giá­jára vonatkozó epidemiológiai tanulmányok gyakran jelentek meg az 1960-as és 1980-as évek között, manapság azonban erről a témáról nagyon kevés aktuális publikáció áll rendelkezésre. Az anaerob baktériumok szerepe a kórképben nagyon sokáig feltehetőleg aluldiagnosztizált volt, mivel sok laboratórium nem rendelkezett az anaerob baktériumok számára is megfelelő laboratóriumi felkészültséggel. A jelen összefoglaló közlemény célja az elérhető szakirodalom összefoglalása az obligát anaerob baktériumok agytályogokra vonatkozó etiológiájára vonatkozóan, beleértve ezek gyakoriságát és a jelenlegi terápiás ajánlásokat.

Ideggyógyászati Szemle

A pitvarfibrilláló betegek antikoaguláns kezelésének jelentősége a stroke megelőzésében – a nemzetközi adatok és az újabb terápiás lehetőségek áttekintése

MIROLOVICS Ágnes, PAPP Csaba, ZSUGA Judit, BERECZKI Dániel

Az ischaemiás stroke leggyakoribb cardiogen oka a pitvarfibrilláció, mely ötszörösére emeli a stroke kialakulásának kockázatát és kétszeresére emeli a halálozási arányt. A pitvarfibrilláció előfordulása nemzetközi adatok alapján körülbelül 2%, azonban az életkor előrehaladásával gyakorisága nő. A nonvalvularis pitvarfibrilláció okozta stroke prevenciójában, az orális antikoagulálás szükségességének eldöntésében nagy szerepe van a stroke-rizikó becslésének. Ebben segít a CHADS2-, illetve a prediktívebb CHA2DS2-VASc-pontozórendszer. A már antikoagulált betegek vérzésveszélyének becslésére pedig a HAS-BLED-pontozóskála alkalmazható. Az orális antikoagulálás évtizedekig a K-vitamin-antagonisták alkalmazását jelentette. Nemzetközi adatok alapján látható, hogy jóval kevesebb beteg részesül antikoagulálásban, mint az elvárható lenne, továbbá az antikoagulált betegek jelentős részénél a nemzetközi normalizált ráta nincs a terápiás tartományban (cél-INR: 2–3). A K-vitamin-antagonistáknak, noha bizonyítottan hatékony antikoagulánsok, több hátránya ismert, például: gyógyszer-étel interakció, rendszeres INR-monitorozás szükségessége, fokozott vérzésveszély, ezért új támadáspontú készítmények kerültek kifejlesztésre. Ezek az új típusú orális antikoagulánsok (NOAC) két nagy alcsoportra oszthatók: a direkt trombininhibitorok (dabigatran etexilat), illetve a Xa-faktor-inhibitorok (rivaroxaban, apixaban, edoxaban) csoportjára. Előnyük, hogy fix dózisban adhatók, ritkábbak az interakcióik egyéb gyógyszerekkel, élelmiszerekkel, nem szükséges rendszeres vérvétel a terápia megfelelőségének monitorozására. Emellett több vizsgálat is alátámasztja, hogy hatékonyabbak lehetnek az ischaemiás stroke prevenciójában, mint a K-vitamin-antagonisták, és hasonló arányú vagy kevesebb vérzéses szövődményt okoznak.