Bevezetés - A humán papillomavirus (HPV) több mint 100 ismert szerotípusának közel egyötöde az anogenitális régiót fertőzi meg, férfiakban szemölcsöket, pénisz- és végbélrákot okozhat. Bár a megbetegedések incidenciája alacsonyabb a nőkben okozott elváltozásokhoz (szemölcsök, hü­vely-, szeméremtest-, méhnyak- és végbélrák) viszonyítva, jelentőségük mégsem el­hanyagolható. Módszerek - Kutatásunk célja a középiskolai tanulmányaikat befejező fiatal férfiak HPV-vel kapcsolatos tudásának felmérése volt. Anonim, 54 kérdéses kérdőívet juttat­tunk el 19, véletlenszerűen kiválasztott budapesti középiskolába. Kérdéseink a fiúk szociodemográfia hátterére, életmódjára, a HPV-vel és a méhnyakrákkal kapcsolatos ismereteikre és a HPV-oltással kapcsolatos attitűdjeikre vonatkoztak. Eredmények - 530 kitöltött kérdőívet gyűjtöttünk össze, a válaszadási arány 86,74% volt. A fiatal férfiak 35,3%-a tudta, hogy a HPV-fertőzés nemi betegség, a bőrkontaktussal való terjedésről 3,2%-uk hallott. Kapcsolatát a méhnyakrákkal 52,5%, a genitális szemölcsökkel 7,7% (nőknél), 8,3% (férfiaknál), a péniszrákkal 9,8%, és a végbélrákkal 4,2% ismerte fel. A fiúk 44,7%-a beoltatná leendő gyermekét, míg 24,5%-uk nem tud dönteni a kérdésben. Következtetések - A fiúk HPV-vel kapcsolatos ismeretei hiányosak, alulértékelik a fertőzés veszélyét, ami az egészségnevelés keretében a tudás további elmélyítését teszi szükségessé. Alacsony tudásszintjük ellenére a fiúk pozitívan állnak hozzá a HPV-oltáshoz.

Az utóbbi években az onkológia területén hatalmas kutatás folyik és ennek eredményeként lényegesen hosszabb túlélést láthatunk az orvoslás ezen területén. A tüdőrák, ha nem is vált gyógyítható betegséggé, kezd a krónikus betegségek családjába tartozni. Mind a sebészeti bravúrok, mind a sztereotaxiás radioterápia és a gyógyszeres kezelésben bekövetkezett változások eredményeként ma már az áttétes tüdődaganatos betegcsoportban sem ritka az ötéves túlélés, relatíve hosszú progresszióig eltelt idő mellett. Nagy túlélési előnyt jelentett a korábbi, harmadik generációs citotoxikus kombinációk után a hozzáadott, érnövekedés- gátló (VEGF-gátló) maintenance kezelés vagy a folyamatos pemetrexed citotoxikus kemoterápia. Az első igazi áttörést, a hosszú progressziómentes túlélést a célzott kezelés hozta, amely ismert driver mutációk mellett bizonyult hatékonynak. A másik nagy eredményt, különösen az éveken át „mostoha” laphámsejtes karcinómánál, az immunterápia, az immunellenőrző pontok gátlása jelentette, amelynek hatékonysága adenocarcinomában is igazolódott. Számos kutatás folyik az immunterápia adjuváns, neoadjuváns, valamint kombinált alkalmazásával (akár sugárterápiával, akár citotoxikus kemoterápiával kombinálva).

Az évente világszerte újonnan regisztrált méhnyakrákos esetek száma 530 000, és mintegy 270 000 beteget veszítünk el. Az adatok alapján a méhnyakrák a negyedik leggyakoribb halálok a női populációban és vezető halálok a fejlődő országok női lakosságának körében. A daganat kialakulásában a human papillomavirus (HPV) fertőzés a legfontosabb tényező. A HPV elleni immunizáció képes megelőzni a fertőzést, ebből adódóan csökkenteni a betegség incidenciáját. A már diagnosztizált megbetegedések esetében a sebészi ellátás és a sugárterápia a meghatározó terápiás entitás. A magas kockázatú, valamint a helyileg előrehaladott betegségek esetében alkalmazandó adjuváns/neoadjuváns gyógyszeres kezelésekkel csak korlátozott evidenciák állnak rendelkezésünkre. A klasszikus citosztatikus kezelés, valamint angiogenezist gátló terápia az extrapelvicus metasztázis, a definitív sugárkezelést követő perzisztáló tumor, valamint a sebészileg nem kezelhető, nem irradiálható pelvicus recidíva esetén mérlegelendő.

Jelenleg, az utóbbi idők fejlődésének eredményeként, az inoperábilis, metasztatikus vastagbél- és végbélrákos betegek átlagos túlélése már eléri a körülbelül 30 hónapot. Ez az összefoglaló az újdonságokat és a legújabb vizsgálatok eredményeit elemzi: az új gyógyszereket, a terápiás protokollokat, a fenntartó kezeléseket és a terápiás szüneteket, valamint a műtét utáni tumorválaszt tárgyalja, javaslatot tesz olyan optimális kezelési stratégiára, amely nemcsak a túlélés növekedését, hanem a másodlagos reszekció elvégezhetőségének arányát is fi gyelembe veszi.

Az epeúti rákok ritkák, ezért ellátásukra kevés magas szintű evidenciát találunk. A sikeres kezelés alapja, a tartós túlélés egyetlen esélye a radikális műtét. A kemoterápia a fl uorouracil alapú protokollok után egyre inkább a gemcitabinbázisú citosztatikus kombinációkat (cisplatinnal, oxaliplatinnal, kapecitabinnal), vagy a FOLFIRINOX sémát részesíti előnyben, természetesen a beteg állapotát messzemenően figyelembe véve. Egyetlen biológiailag célzott kezelés sem törzskönyvezett ebben a javallatban, a legtöbb tapasztalatot az erlotinibbel szerezték; jelenleg a molekuláris genetikai profil, és nem klinikai vizsgálatok eredménye alapján választhatunk a lehetőségek közül. A sugárkezelést - és a radiokemoterápiát - neoadjuváns, adjuváns és palliatív javallatban alkalmazhatjuk, a konvencionális perkután besugárzás mellett a brachyterápia, intenzitásmodulált kezelés, intraoperatív irradiáció, radioembolizáció formájában végezhetjük a műszerezettség függvényében. A palliációban a fotodinámiás terápia és a különféle ablációk mellett az intervencionális radiológiai módszereknek is nagy jelentősége lehet.