[Bevezetés - A nyugtalan láb szindróma elsődlegesen érzékszervi tünetekkel kísért megbetegedés, ami az alsó végtagok különösen éjszaka jelentkező mozgáskényszerével és a lábakban jelentkező kellemetlen érzésekkel jár együtt. A feltéte­le­zé­sek szerint a tünetek hátterében az éjszaka csökkenő dopa­min­szintek állnak. A betegek rossz éjszakai alvásminősége nappali aktivitásukra is negatívan hat, és társadalmi-gazda­sági kárt okoz. Habár gyakori és kezelhető betegség, a tünetek változékonysága megnehezíti diagnosztizálását. Cél - A vizsgálat célja annak megállapítása volt, hogy milyen gyakran jelentkezik a nyugtalan láb szindróma az egészségügyi dolgozók körében, és milyen okok vezetnek a betegség kialakulásához. Módszer - A Baskent Egyetem Orvosi Karának véletlen­- sze­rűen kiválasztott 174 egészségügyi dolgozója töltötte ki a kérdőívet (KA17/285), amiben a demográfiai információk és a kórtörténet mellett rákérdeztünk a gyógyszerfogyasztásra, a szocioökonómiai státuszra, a munkaidő hosszára, illetve a nap­közben jelentkező álmosságra is. A kérdőív tartalmazta a nyugtalan láb szindróma diagnosztikai kritériumai­nak meg­felelő, valamint a tünetgyakoriság és az alvásminő­ség megállapításához szükséges kérdéseket. A diagnózis fel­állí­tá­sához a nemzetközi nyugtalan láb szind­róma munkacsoport kritériumait, az alvásminőség megállapításához a Pittsburgh alvásminőség-index pontrendszerét használtuk; mindkét kérdéssor megbízhatóságát és validi­tását ellenőriztük. Eredmények - Szignifikáns (p < 0,05) kapcsolatot találtunk a szocioökonómiai státusz és a nyugtalan láb szind­róma jelentkezése között: a szocioökonómiai státusz romlásával párhuzamosan egyre gyakoribbá vált a kórkép, és nagy prevalenciával jelentkezett az egészség­ügyi dolgozók köré­ben. Ezért az egészségügyi dolgozók rendszeres szűrővizsgálatát javasoljuk, hogy felhívjuk a figyelmüket erre a szind­rómára, és következésképpen javulhasson az életminőségük.]

A nyugtalan láb szindrómát és a periodikus lábmozgás zavart az alvás-ébrenlét zavarok nemzetközi osztályozása az elsõdleges alvászavarok közé sorolja: hátterükben a klinikai jellemzõk alapján az alvás-ébrenlét szabályozáshoz szorosan kapcsolódó, összetett patomechanizmust lehetett feltételezni, amely magában foglalja az idegrendszer perifériás és központi ingerfeldolgozó mechanizmusa mellett a motoros rendszer szervezõdésének egyes elemeit is. Az utóbbi évek kutatási eredményei révén a patomechanizmus mind több új elemét ismertük meg (a motoros striatumban a posztszinaptikus dopaminreceptorok hipofunkciója, az ópiátreceptorok dopaminfelszabadulást moduláló szerepe, a központi idegrendszer vasanyagcseréjének jelentõsége, a vékonyrost-neuropathia jelentõsége). E felismerések egy része már beépült a diagnosztikai és a terápiás protokollokba is, amelyeket a szerzõk saját betegeik ellátása során következetesen betartanak. A nyugtalan láb szindróma és a periodikus lábmozgás zavar patomechanizmusára vonatkozó szakirodalmi adatok folyamatosan növekvõ száma és az általuk felölelt eltérõ területek alapján a szerzõk indokoltnak tartották, hogy megkíséreljék azokat értékelni, rendszerezni és összefüggéseiket a meghatározó alvás-ébrenlét szabályozás keretébe illesztve értelmezni.

Alvás alatt a mozgásmegnyilvánulások széles skálája alakulhat ki, a fiziológiás alvási mozgásjelenségek (mint a testhelyzet-változtatás) mellett számtalan kóros mozgásforma is. Számos esetben nehézséget okoz az egyes mozgásjelenségek eredetének megítélése. A legfontosabbak az alvászavarokhoz tartozó formák (parasomniák, nyugtalan láb szindróma stb.), a mozgászavarok alvás alatti jellegzetességei, valamint az epilepsziás működészavar talaján kialakuló formák. A kivizsgálás magában foglalja a mozgástöbblet speciális szempontok (többek között a jelenség időzítésének, ismétlődésének, lezajlási mintázatának és esetleges provokáló faktorok ismeretének) alapján való jellemzését, poliszomnográfiás és video-EEG-monitorozást, valamint validált kérdőívek (például FLEP skála) használatát. A megfelelő differenciáldiagnosztika és terápia az alvás alatti események, alvásszerkezet és mozgástöbbletek összefüggéseinek ismerete alapján lehetséges. A jelen összefoglaló közlemény ehhez kíván vezérfonalat nyújtani.

Végstádiumú vesebetegek számára a vesetranszplantáció többnyire jobb életkilátásokat és életminőséget biztosít, mint a dialíziskezelés. Az utóbbi években egyre inkább előtérbe került a krónikus betegségekben, így a krónikus vesebetegségben szenvedők életminőségének vizsgálata. Az alvászavarok, köztük az insomnia, az alvási apnoe szindróma és a nyugtalan láb szindróma egyaránt előfordulnak vesetranszplantált betegek körében. A fenti alvászavarok közül az alvási apnoe prevalenciája kiemelkedően magas, körülbelül 30% ebben a betegcsoportban. Sok közleményben foglalkoztak a dializált betegek alvászavarainak és életminőségének kapcsolatával, de vesetranszplantáltakról csupán néhány erre vonatkozó eredmény jelent meg. Az eddig végzett vizsgálatok arra utalnak, hogy az alvásproblémák rontják a vesetranszplantált betegek életminőségét. Cikkünkben összefoglaljuk a vesetranszplantált betegek alvászavarairól, illetve ezeknek az életminőségre gyakorolt hatásáról a szakirodalomban megjelent kutatások fontosabb eredményeit.

A gyulladás és az alvászavarok összefüggéseire vonatkozó eredmények ellentmondásosak dializált betegek esetében. Kutatócsoportunk vesetranszplantált betegek körében vizsgálta a gyulladásos markerek és a különböző alvászavarok közötti összefüggéseket. Keresztmetszeti vizsgálatunkban 100, véletlen módon kiválasztott vesetranszplantált beteg egyéjszakás poliszomnográfiás vizsgálata során [„SLeep disorders Evaluation in Patients after kidney Transplantation (SLEPT) Study”] diagnosztizáltuk az alvási apnoe szindróma (OSA) és a periodikus lábmozgás zavar (PLMS) jelenlétét. Az insomnia előfordulását az Athens Insomnia Skála (AIS) felvételével határoztuk meg. Rögzítettük a betegek szociodemográfiai és gyógyszerelési adatait, a társbetegségeket és a laboratóriumi paramétereket. A gyulladást jelző paraméterek közül mértük a C-reaktív protein (CRP), a szérumalbumin, az interleukin-6 (IL-6) és a tumornekrózis-faktor-α (TNF-α) szintjét és meghatároztuk a fehérvérsejtszámot. A betegek átlagéletkora 51±13 év (43% nő) és a cukobetegség előfordulása 19% volt. Az OSA vagy PLMS diagnózisú betegek és alvászavarban nem szenvedők között a gyulladásos markerek szintjében nem mutatkozott szignifikáns különbség. Az apnoehypopnoe index szignifikáns összefüggést mutatott a fehérvérsejtszámmal (rho=0,23), és gyenge, nem szignifikáns összefüggést a többi, gyulladást jelző markerrel (rho<|0,15|). A PLM-index gyenge, nem szignifikáns összefüggést mutatott valamennyi gyulladásos paraméterrel (rho<|0,15|). A szérum-IL-6-szint szignifikánsan magasabb volt az insomniában szenvedő (AIS≥10) betegek körében [medián (IQR): 3,2 (2,6-5,1) vs. 1,7 (1,2-2,9) ng/l; p=0,009]. A többi gyulladásos marker szintjében nem volt különbség insomniában szenvedők és nem szenvedők között. Vesetranszplantált betegek csoportjában nem találtunk összefüggést az alvászavarok jelenléte és a gyulladásos markerek szintje között.