A diuretikumok változatlanul első vonalbeli kezelésnek számítanak a hypertoniaajánlásokban. Ezzel együtt számos vita irányult a mellékhatásaikra, és ennek eredményeként egy kissé eltúlzott félelem alakult ki a metabolikus mellékhatásaik és a potenciális bőrdaganatokat okozó hatásaik miatt. Az adatok egyelőre azt mutatják, hogy az általuk okozott klinikailag jelentős laboreltérések rendkívül kismértékűek, rákkeltő hatásuk nem teljesen bizonyított, ugyanakkor a volumencsökkentő és natriureticus hatásuk jelentős, ezáltal nagymértékben csökkentik a morbiditást és mortalitást. Igaz ugyanakkor, hogy számos nemzetközi guideline különbséget tesz a tiazid (hidroklorotiazid) és a tiazidszerű (klortalidon, indapamid) diuretikumok között, és inkább a hosszú hatású tiazidszerű diuretikumokat preferálják. Ezen különbségek alapján lehet, hogy utóbbiakat érdemes lesz külön alcsoportként kategorizálni. Azt azonban érdemes tudni, hogy az indapamidnak két eltérő farmakokinetikájú változata van, amely komoly klinikai jelentőségű.

Az erős, tűrhetetlen fájdalmak csillapításának évezredek óta ismert és ma is hatékony módja az opioidok adása. Az opiátokat a korábbi klinikai szemlélettől eltekintve nemcsak a végstádiumú tumoros betegeknek adjuk. A morfinszármazékok hétköznapi alkalmazási területe - függetlenül a diagnózistól - az igen erős fájdalmak csillapítása, bár kétségtelen tény, hogy az opiátokat elsősorban tumoros fájdalmak enyhítésére és erős akut fájdalmak csillapítására használjuk. Fejlettebb országokban az erős hatású szereket sokkal gyakrabban használják az erős és más módon nem csillapítható nem daganatos eredetű fájdalmak kezelésére. Ma a társadalombiztosítás elismeri a nem tumoros fájdalmak enyhítését opiáttal és származékaival (fentanyl, oxycodon) azáltal, hogy idegsebész, ortopéd, traumatológus és reumatológus szakorvos javaslatára a háziorvos a javaslat keltétől számított hat hónapig jelentős, 90%-os támogatással rendelheti, így könnyíti meg a beteg számára a hatásos fájdalomcsillapítókhoz való hozzáférést degeneratív eredetű mozgásszervi, súlyos, más szerekkel nem befolyásolható fájdalmas megbetegedéseknél. (BNO: M47, M48, M16.9, M17.9, M19.9, M54.4, M51.0, M51.1.) Az opioidok adásának indikációja azonban nem csupán az erős nociceptiv fájdalom, mivel az opioidok bizonyos perifériás neuropathiás fájdalmakban is kedvezően hatnak. Alapelvként kimondhatjuk, hogy a major analgetikumok alkalmazásának indikációja a fájdalom mértéke maga és nem az alapbetegség, bár kétségtelen tény, hogy az alapbetegség természete jelentősen befolyásolhatja fájdalomcsillapítási stratégiánkat és taktikánkat.

Kö­zel 100 éve, az efedrin fel­fe­de­zé­se óta pró­bál­koz­nak az obesitas gyógy­sze­res ke­ze­lé­sé­vel. Hos­­szú év­ti­ze­de­ken át amfetaminszármazékokat, noradrenalin- és dopa-minfelszabadulást elősegítő és gát­ló sze­re­ket al­kal­maz­tak. Azon­ban köz­pon­ti ideg­rend­sze­ri, cardiovascularis és sympathicotoniás mel­lék­ha­tá­suk mi­att sor­ban ki kel­lett von­ni leg­több­jü­ket a for­ga­lom­ból. A 90-es évek­ben belépő dexfenfluraminnak (Isoli-pan) nem vol­tak ilyen mel­lék­ha­tá­sai, vi­szont ki­de­rült, hogy jobbszívfél-vitiumot okoz­hat. Majd jött a sibutramin (Reductil), me­lyet 2010-ben hipertenzív és cardiovascularis mel­lék­ha­tá­sok mi­att kel­lett vis­­sza­von­ni. Mind­ezek után étvágycsökkentő gyógy­szer nél­kül ma­rad­tunk. A zsír­fel­szí­vó­dást gát­ló orlistattal (Xenical 120, Alli 60 mg OTC) csak a táp­lá­lék zsír­já­nak 30%-át le­het el­tá­vo­lí­ta­ni, de gast-rointestinalis mel­lék­ha­tá­sok­kal. A vi­lág­szer­te fo­lyó ku­ta­tá­sok és vizs­gá­la­tok új ered­mé­nye, hogy az FDA 2012-ben en­ge­dé­lyez­te for­ga­lom­ba hoz­ni az Ame­ri­kai Egye­sült Ál­la­mok­ban a sze­lek­tív 5-HT2/c szerotoninagonista, a te­lí­tett­ség­ér­zést fo­ko­zó lorcaserint (Belviq). Saj­nos Eu­ró­pá­ban az EMEA 2013-ban ide­ig­le­ne­sen el­ha­lasz­tot­ta azt, bi­zo­nyos mel­lék­ha­tá­sok ki­zá­rá­sá­ig. Cu­kor­be­te­gek ré­szé­re in­jek­ci­ós for­má­ban ren­del­ke­zés­re áll a GLP-1-agonista exenatid és -analóg liraglutid, me­lyek csök­kent­he­tik a test­súlyt is.

Közel 100 éve, az efedrin felfedezése óta próbálkoznak az obesitas gyógyszeres kezelésével. Hosszú évtizedeken át amfetaminszármazékokat, noradrenalin- és dopaminfelszabadulást elősegítő és gátló szereket alkalmaztak. Azonban központi idegrendszeri, cardiovascularis és sympathicotoniás mellékhatásuk miatt sorban ki kellett vonni legtöbbjüket a forgalomból. A 90-es években belépő dexfenfluraminnak (Isolipan) nem voltak ilyen mellékhatásai, viszont kiderült, hogy jobbszívfél-vitiumot okozhat. Majd jött a sibutramin (Reductil), melyet 2010-ben hipertenzív és cardiovascularis mellékhatások miatt kellett visszavonni. Mindezek után étvágycsökkentő gyógyszer nélkül maradtunk. A zsírfelszívódást gátló orlistattal (Xenical 120, Alli 60 mg OTC) csak a táplálék zsírjának 30%-át lehet eltávolítani, de gastrointestinalis mellékhatásokkal. A világszerte folyó kutatások és vizsgálatok új eredménye, hogy az FDA 2012-ben engedélyezte forgalomba hozni az Amerikai Egyesült Államokban a szelektív 5-HT2/c szerotoninagonista, a telítettségérzést fokozó lorcaserint (Belviq). Sajnos Európában az EMEA 2013-ban ideiglenesen elhalasztotta azt, bizonyos mellékhatások kizárásáig. Cukorbetegek részére injekciós formában rendelkezésre áll a GLP-1-agonista exenatid és -analóg liraglutid, melyek csökkenthetik a testsúlyt is.

A terápiás plazmacsere lehetséges mechanizmusai: 1. egy kóros keringő faktor eltávolítása (anti-GBM betegség, myasthenia gravis, Guillain-Barré-szindróma), 2. Monoklonális protein (Waldenström-macroglobulinaemia, myelomaprotein), 3. keringő immunkomplexek (cryoglobulinaemia, myeloma, SLE), 4. alloantitest, 5. toxikus faktor, 6. specifikus plazmafaktor pótlása, 7. a reticuloendothelialis rendszer funkciójának javítása, 8. gyulladásos mediátorok eltávolítása, 9. az antigén-antitest arány eltolódása, amely az immunkomplexeket még szolúbilisebbé teszi, 10. a lymphocytaklónok stimulációja a citotoxikus terápia erősítésére. A sürgősségi plazmaferézis indikációja: 1. anti- GBM betegség és/vagy pulmonalis haemorrhagiás Goodpasture-szindróma, 2. hiperviszkozitás- szindróma, 3. TTP/HUS, 4. nagyon magas VIII. faktor inhibitorszint, 5. légzési elégtelenség Guillain-Barré-szindrómában és 6. myasthenia gravisban, 7. akut gombamérgezés, vagy fehérjéhez kötődött egyéb toxinokkal. Az aferézis további indikációi: 8. cryoglobulinaemia, 9. rapidan progrediáló glomerulonephritis egyéb esetei (amikor a szteroid + cyclophosphamid hatástalan), 10. Wegener-granulomatosis, 11. polyarteritis nodosa, 12. szisztémás lupus erythematosus (szteroid- és cyclophosphamidterápia mellett nem javul, agyi vasculitisszel, vérzéssel vagy thrombosissal járó antifoszfolipid-szindróma), 13. primer fokális szegmentális glomerulosclerosis (terápiarezisztens), 14. akut tubulointerstitialis nephritis, 15. akut vascularis rejekció, 16. rheumatoid arthritis szisztémás típusa, 17. hypertrigliceridaemia (≥25 mM/l), 18. thyreotoxicus krízis, 19. akut nekrotizáló pancreatitis, 20. akut fulmináns hepatitis, 21. paraquat mérgezés, 22. mérgeskígyó- marás (ha nincs antiszérum), 23. gyógyszermérgezések.