A 2019 decemberében kitört, a SARS-CoV-2 (Se­vere Acute Respiratory Syndrome Co­ro­navirus-2) vírus okozta világjárványban 2020. áp­rilis 30-ig 3 247 648 ember betegedett meg, akik közül 230 615 halt meg (1). Ma­gyar­or­szágon az igazoltan új koronavírussal fertôzöttek száma 2775, az új koronavírus okozta betegségben (Co­ronavirus Disease 2019 – Covid-19) 312 személy halt meg (2). A Covid-19 kardiológiai vonatkozásairól egyre nagyobb számban jelennek meg közlemények. Pél­dául a renin-angiotenzin rendszer gátlóinak és a Covid-19-nek az összefüggéseit Kékes és szerzôtársai tárgyalják (3). A LAM jelenlegi számában pedig Hepp és szerzôtársai foglalják össze azokat az ismereteket a Covid-19 kapcsán, amelyekrôl nemcsak a kardiológusoknak kell tudniuk (4).

A nyugat- és kelet-európai országok stroke halandósága közötti szakadék a társadalmi-gazdasági különbségeket tükrözi. Felvetôdik a kérdés, hogy az életszínvonalbeli különbségek kisebb régiók szintjén is megnyilvánulnak-e a stroke jelleg­ze­tes­ségeiben. Összefoglalónkban a fôváros egyik legszegé­nyebb (VIII.) és leggazdagabb (XII.) kerülete stroke-betegeinek összehasonlítását mutatjuk be életkori megoszlás, stroke-incidencia, esethalálozás és mortalitás szempontjából. Két összehasonlító epidemiológiai vizsgálatunk eredményeit összegezzük, melyek ugyanabban a két kerületben az akut cerebro­vascularis betegséget elszenvedett lakosságot vizsgálták. A „Budapest 8–12 Projekt” igazolta, hogy a szegényebb VIII. kerületben a stroke fiatalabb életkorban jelentkezik, valamint magasabb a dohányzás, az alkohol­abú­zus és a kezeletlen hypertonia prevalenciája. A „Hat Év Két Kerületben” tanulmányba bevont 4779 beteg a 10 éves utánkövetéssel egy­értel­mûen igazolja, hogy a stroke fiata­labb korban következik be, magasabb incidenciával, eset­ha­lálozással és mortali­tással jár a kedvezôtlen szocio­öko­nó­miai adottságokkal rendelkezô VIII. kerületben. A fiatalabb korcso­portokon belül magasabb a halálozás és a társbetegségek prevalenciája a VIII. kerületben a XII. kerülethez képest. A rizikófaktorok magasabb prevalenciája és a fiatalabb korcsoport magasabb halálozása a kedve­zôtlenebb szocioökonómiai adottságú VIII. kerület lakossá­gának jelentôsebb sérülékenységére utal. A hiányzó láncszem a szegénység és a stroke között az életmódi rizikó­tényezôk és az elsôdleges prevencióhoz való adherencia hiánya lehet. A népegészségügyi stroke-prevenciós prog­ramoknak a kedvezôtlen szocioökonómiai környezetben élô fiatalabb korosztályra kellene fókuszálniuk.

A LAM 29. évfolyam 8-9. számában jelent meg „Allergiaellenes szerek és az ICAM-1-antitestek lehetséges alkalmazása a felső légúti in­fekciók kontrollálásában” című dolgozat Sza­bad­ka Haj­nalka tollából (1). A közlemény alap­vető fon­tos­ságú, nagy elterjedtségű, jelentős egész­ségügyi, klinikai jelentőségű problémára irányítja rá a figyelmet. A rhinovirusok és a Hae­mo­philus influenzae okozta infekciók kialakulását és terápiás lehetőségeit feszegeti, ami alapvető feladat mindennapjainkban. Az ICAM-1 szerepét érinti a patológiás folyamatok létrejöttében és az esetleges terápiás lehetőségek alkalmazhatóságában.

A DBS- (deep brain stimulation, mély agyi stimuláció) mûtéttel kezelt Parkinson-kóros betegek kézügyességének mérésével adatokat nyerhetünk a mûtét sikerességérôl, amely a beteg várhatóan javuló életminôségét is elôre­vetíti. Tanulmányunkban arra kerestük a választ, hogy az általunk fogászati vizsgálat során alkalmazott optikai és plakkfestési technika alkalmas-e a rutinszerû, egyszerû használatra, a mûtét sikerességének megítélésére. Tíz Parkinson-kóros beteget vontunk be a vizsgálatba. Fogorvostan-hallgatók által felügyelt fogmosás után több alkalommal standard körülmények között a fogakon kép­zô­dô bakteriális depozitum (dentális plakk) megfestését követôen lefényképeztük a frontfogakat. A digitális fény­kép­felvételeken mértük a fogak plakkal való fedettségét. Eredményeink szerint a fogmosási hatékonyság a DBS-mûtétet követôen szignifikánsan javult, aminek hátterében a betegek kézügyességének javulása állhat. Távolabbi célunk az, hogy a fenti módszert nagyobb esetszámon is alkalmazzuk a betegek tüneti javulásának megítélésére.

A LAM KID 2011/3. számában már foglalkoztunk a humángenetika elmúlt években tapasztalt nagyarányú fejlődésével és térhódításával (Kósa JP. Személyes genom - szép új világ? 2011;1(3):37-39.). A jelen írásunkban folytatjuk megkezdett gondolatmenetünket, és bemutatjuk olvasóinknak, hogy az oszteológia területén milyen óriásit változott a világ.