Lege Artis Medicinae

Szisztémás betegségek pszeudoexfoliatív szindrómában

HOLLÓ Gábor

2012. SZEPTEMBER 20.

Lege Artis Medicinae - 2012;22(08-09)

A pszeudoexfoliatív szindróma egy kóros fehérje (a pszeudoexfoliatív anyag) termelésével és felhalmozódásával járó állapot. A szindrómát intraocularis tünetei alapján ismerték fel, és hosszú ideig izolált szemészeti betegségnek tartották. Mintegy 20 éve tudjuk azonban, hogy pszeudoexfoliatív szindrómában a pszeudoexfoliatív anyag a szervezetben mindenütt jelen van. Az elmúlt évtizedben ismertté vált a szindrómához kapcsolódó vascularis diszfunkció is. Az utóbbi évek kutatásai mutatták ki, hogy a szindróma hátterében a lizil-oxidáz-szerű (lysil oxidayse like, LOXL) fehérjék egyikének (LOXL1) genetikai eltérése áll. A LOXL1 protein az extracelluláris anyag felépítésében játszik fontos szerepet. Ma úgy véljük, a pszeudoexfoliatív szindróma egy oxidatív stresszel járó szisztémás elastosis. Szövődményei részben szemészetiek (nuclearis cataracta képződése, a lencsefüggesztő rostok károsodása, pszeudoexfoliatív glaucoma kifejlődése), részben szisztémás elváltozások (a kapillárisok, a muscularis és elasztikus artériák funkciózavara, a baroreflexfunkció károsodása, az artériák rigiditásának fokozódása, aortaaneurysma és vénás érelzáródások kialakulása, neuroszenzoros halláscsökkenés). Mindezek ellenére jelenleg még nem lehet egységes irányelvet kialakítani a pszeudoexfoliatív szindrómás betegek esetleges cardiovascularis kivizsgálásával kapcsolatban, mivel a szisztémás szövődmények gyakorisága és jelentősége eltérő az egyes populációkban.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Lege Artis Medicinae

Az orvoslás gyakorlatának megújítása - szemlélet és aprómunkák

HALÁSZ Péter

A magyar egészségügy jelentős átalakulásra szorul már régóta és ez a folyamat, ha szünetekkel és döccenőkkel is, de erőteljesen folyik. Meggyőződésem azonban, hogy nemcsak a szervezési kérdések fontosak ebben a vonatkozásban, hanem a szemléleti kérdések, az erkölcsi normák és nem utolsósorban számos, az orvoslás gyakorlatán belüli kérdés, ami leginkább az orvos-beteg, illetőleg orvos-orvos kapcsolatok minőségére vonatkozik.

Lege Artis Medicinae

Hypertonia időskorban - diagnosztikai-terápiás irányelvek és hátterük kritikai áttekintése

SZÉKÁCS Béla

Az idős és igen idős hypertoniások túlnyomó többségében a kóros mértékű vérnyomás csökkentése bizonyítottan a célszervek stratégiai védelmét jelenti. Nyolcvanévesnél fiatalabbak esetében a kezelendő vérnyomás és az elérendő terápiás vérnyomásszint mértéke hasonló a fiatalabb korosztályokéhoz, 80 évesnél idősebbek esetében a >160 Hgmm szisztolés vérnyomás jelenti a kezelés indikációját, és a <150 Hgmm a terápiás célértéket, mindkettőt bizonyítékok (HYVET) támogatják. A legújabb ACCF/AHA irányelv az egy vagy két antihipertenzív szerre adott kielégítő vérnyomásválasz esetén a <140 Hgmm vérnyomásérték megcélzását javasolja, ezt a stratégiát azonban a célszervi szövődmények szempontjából még nem támasztják alá egyértelmű bizonyítékok. Még a kiemelt cardiovascularis kockázatú idős hypertoniások esetében sem ajánlott ezeknél az értékeknél (lásd elsősorban az ESH ajánlást) alacsonyabb célértékek kijelölése, mivel több vizsgálat eredménye is J görbe effektusra utalt. Multimorbid idős betegek esetében igen fontos, hogy az antihipertenzív kezelés egyénre szabottságának elve maximálisan érvényesüljön a sémás megoldások helyett. A társbetegségek száma és előrehaladottsága jelentősen befolyásolhatja, adott esetekben mérsékelheti a tervezett vérnyomáscsökkentést. Hasonló orvosi döntéshez kell, hogy vezessen, ha az adott célvérnyomás már az idős beteg életminőségét is markánsan rontó, többszörös antihipertentív kombinációval lenne csak biztosítható. Nem komorbid idős hypertoniások esetében nem látszik meggyőző különbség a különböző támadáspontú vérnyomáscsökkentő kezeléssel létrehozott hasonló célértékek elérése esetén a célszervi védelem hatékonyságában, az idős hypertoniások között azonban a többségnek kisebb-nagyobb progreszsziójú társbetegsége(i) van(nak). Kardiometabolikusan már kismértékben veszélyeztetettek esetében sem ajánlott β- receptor-blokkoló (BRB) és még inkább BRB + diuretikum (DIU) kombináció! A helyes terápiás taktika a csak közepes gyógyszerdózisok és a korai kombináció alkalmazása, elsősorban a renin-angiotenzin rendszer (RAS) gátlók és a kalciumcsatorna- blokkolók (CCB) korai kombinációja és a kis adagú vizelethajtók és a RAS-szerek kombinációja meggyőzően alátámasztott. A környezeti feltételrendszer változásaitól függően rendkívül fontos a kezelt betegek monitorozása, hiszen igen gyakori probléma, hogy a környezeti feltételrendszer változásaitól függően, vagy újabb kórfolyamat kialakulásával és/vagy annak kezelésével magyarázhatóan igen jelentős mértékben megváltozhat ugyanarra az antihipertenzív kezelésre az idős beteg vérnyomása és keringésválasza. A szoros ellenőrzés azért is szükséges, mert nem ritkán igen gyorsan romolhat az idős/igen idős beteg addigi optimális együttműködése az antihipertenzív szerek beszedésében. Statinok és acetilszalicilsav alkalmazása 80 éves kor után már csökkent hatékonyságú, de a korábbi hatékony alkalmazás felfüggesztése ezen az alapon nem indokolt.

Lege Artis Medicinae

A rosuvastatin a diabeteses dyslipidaemia kezelésében

SIMONYI Gábor

A cardiovascularis halálozás vezeti a mortalitási statisztikákat. A 2-es típusú diabetes mellitus gyakorisága világszerte, és így hazánkban is, egyre növekszik. A diabetes mellitus nagy kockázatú állapot, ha coronariabetegséggel társul, akkor már az igen nagy kockázati kategóriába tartozik. Az V. Kardiovaszkuláris Konszenzus Konferencia és az európai (ESC/EAS) társaságok ajánlásai szerint az LDL-koleszterin-célértékek nagy kockázatú állapotban <2,5 mmol/l, míg igen nagy kockázatú állapotban <1,8 mmol/l. Diabetesben is elsődleges az LDLkoleszterin- célértékek elérése, amelynek első lépése az életmód megváltoztatása, amelyet statinkezelésnek, illetve szükség esetén ennek ezetimibbel történő kombinációjának kell követnie. A statinok diabetogén hatásai is ismertek, amelyek dózisfüggőek. A nem cukorbetegek esetében észlelt jótékony cardiovascularis preventív hatásoknak jelentősen nagyobb a pozitív hozadéka, mint az esetlegesen kialakuló diabetes mellitus veszélye, ezért ez nem akadályozhatja meg a gyógyszerválasztást. A statinkezelés diabetes mellitusban jelentősen csökkenti a cardiovascularis eseményeket. A statinok közül a leghatékonyabb rosuvastatinnal érhető el a legnagyobb mértékű LDL-koleszterin-szint-csökkenés.

Lege Artis Medicinae

Zeneterápia és autizmus

KOLLÁR János

Az autisztikus zavar a harmadik leggyakoribb fogyatékosság az Egyesült Államokban. Egy kaliforniai statisztikai adat szerint minden nap hat, később autistaként diagnosztizált gyermek születik, azaz négyóránként egy. Az USA-ban összesen félmillió embert diagnosztizáltak autistaként. Magyarországon számuk 2009-ben körülbelül hatvanezerre volt tehető.

Lege Artis Medicinae

Klinikoradiológiai konzultáció: miért nincs, ha lehetne?

HARKÁNYI Zoltán

Tisztelt Szerkesztőség! Egy korábban a LAM-ban megjelent közlemény adta meg az indíttatást ehhez a rövid „töprengéshez”. Egy hazai onkológiai munkacsoport orvosaitól tanulságos kazuisztika jelent meg a LAM áprilisi számában egy emlődaganatos betegről (2012;4:289.). Az onkológusok és a beteg ötéves, heroikus küzdelemben birkóztak a betegség metasztázisaival, és ennek terápiás vonzatait taglalják a cikkben.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Hypertonia és Nephrologia

Mindkét oldali renalis artéria rádiófrekvenciás ablációjának hatása a vérnyomás, a terápia és a baroreflexszenzitivitás alakulására terápiarezisztens hypertoniás beteg esetében

LÉGRÁDY Péter, NAGY Ferenc Tamás, THURY Attila, BAJCSI Dóra, FEJES Imola, SIMON Judit, NAGY Endre, UNGI Imre, ÁBRAHÁM György

A hypertonia egyre súlyosabb problémát jelent globális jelleggel világszerte és Magyarországon is. A széles terápiás - egyaránt gyógyszeres és nem gyógyszeres - lehetőségek mellett sem lehet elérni a kitűzött célvérnyomást a betegek jelentős részében. A terápiarezisztens hypertonia kezelésében számos invazív próbálkozás között az utóbbi években egyre nagyobb teret hódít - az endovascularis katéteres technológia rohamos fejlődése miatt - a renalis artéria katéteres rádiófrekvenciás denervációja. Egy 52 éves, 11-szeres kombinációs kezelésben részesülő nőn történt sikeres, technikai szövődményektől mentes katéteres rádiófrekvenciás denervációt ismertetünk, amelyet követően a vérnyomás jelentősen csökkent, a vérnyomáscsökkentők számát redukálni lehetett, és a spontán baroreflexszenzitivitás is javult.

Ideggyógyászati Szemle

Az amyotrophiás lateralsclerosis patofiziológiai tényezőinek központi kapcsolóeleme, a kalcium

PATAI Roland, NÓGRÁDI Bernát, MESZLÉNYI Valéria, OBÁL Izabella, ENGELHARDT József István, SIKLÓS László

Az amyotrophiás lateralsclerosist (ALS), a leggyakoribb motoneuron-betegséget a harántcsíkolt izmok fokozatos gyengülése, sorvadása, majd teljes bénulása jellemzi, melyek oka az agyban és a gerincvelőben található motoneuronok progresszív pusztulása. Mai ismereteink szerint azonban az ALS összetett klinikai tünetegyüttes, ami átfedést mutathat kognitív deficittel járó kórképekkel is. Ennek megfelelően egy-egy eset olyan klinikopatológiai spektrumon értelmezhető, amelynek két végpontja a klasszikus, kizárólag a mozgatóneuronokat érintő ALS, illetve a frontotemporalis dementia. A betegség lefolyása azonban ugyanazon a komplex mechanizmusokon alapul, amelyek a felső és alsó mozgatóidegsejtek degenerációját okozzák. Az ALS-ben a mozgatóidegsejtek pusztulásának számos részfolyamata ismert. Ezek közül is kiemelhető az oxidatív stressz, az excitotoxicitás, az immun-/gyulladásos folyamatok szerepe és a mitochondriumok károsodása. Ezek a mechanizmusok a betegség progressziója alatt szimultán figyelhetők meg, sőt, képesek egymás hatását felerősíteni. Feltételezhető, hogy a kalciumionoknak jelentős katalizátor szerepük van, mivel e folyamatok mindegyike erős, pozitív előjelű és reciprok kalciumfüggést mutat. Vagyis közöttük olyan kalciumfüggő kapcsolat alakulhat ki, ami időben és térben egységesítheti és felerősítheti az egyedi folyamatok degeneratív hatását. Ezen összefoglaló közlemény fő célja az ALS-ben megfigyelhető diszkrét neurodegeneratív folyamatok közötti kalciummediált reciprok kapcsolatok áttekintése.

Hypertonia és Nephrologia

Az orto- és metatirozin-beépülés in vitro eritropoetinrezisztenciához vezet

MIKOLÁS Esztella Zsóka, KUN Szilárd, LACZY Boglárka, MOLNÁR Gergő Attila, SÉLLEY Eszter, KŐSZEGI Tamás, WITTMANN István

Bevezetés: Az eritropoetin (EPO) fontos szerepet játszik a vörösvértestképzés szabályozásában. Az EPO-kezelésre adott válaszkészség csökkenése a krónikus vesebetegek anaemiájának kezelésében eddig megoldatlan problémát jelent. Célkitűzések: Az volt a célunk, hogy vizsgáljuk az EPO-rezisztencia egy lehetséges mechanizmusát in vitro kísérletekben. Módszerek: Kísérleteink során TF-1 erythroblast-sejtvonalat használtunk. Sejt osz lá - sos vizsgálataink EPO jelenlétében vagy hiányában, három napig tenyésztett, para-, orto- vagy metatirozinnal kezelt sejtkultúrákon történtek. A sejtszámokat két független vizsgáló naponta, Bürker-kamra segítségével határozta meg. A fehérjekoncentráció méréséhez kolorimetriás módszert használtunk. Fluo reszcens, nagy teljesítményű folyadékkromatográfiás méréseink során a sejtekben fehérjéhez kötött tirozinizomerek össztirozinhoz viszonyított relatív mennyiségét határoztuk meg. Western blot módszerrel vizsgáltuk az orto- és metatirozin-kezelés hatását a STAT (signal transducer and activator of transcription) 5- és az ERK (extracelluláris szignálregulált kináz) 1/2-foszforilációra. Eredmények: Orto- és metatirozin-kezelés hatására csökkent EPO kiváltotta sejt - osz lást észleltünk a paratirozin jelenlétében tenyésztett sejtekhez viszonyítva. Ennek megfelelően az orto- vagy metatirozinnal kezelt sejtkultúrák szignifikánsan kevesebb fehérjét tartalmaztak, mint a paratirozin jelenlétében tenyésztettek. A kóros tirozinizomerek sejtoszlást gátló hatása paratirozinnal koncentrációfüggő módon kivédhető volt. Kromatográfiás méréseink alapján a tenyésztőoldathoz adott orto- és metatirozin beépül a sejtalkotó fehérjékbe. Western blot vizsgálataink igazolták, hogy orto- vagy metatirozin jelenlétében a STAT5 és az ERK foszforilációja csökkent. Megbeszélés: Igazoltuk, hogy a sejtet alkotó fehérjékbe beépült orto- és metatirozin gátolja az EPO-függő jelátvitelt, ennek eredményeképpen csökken az EPO-indukált sejtoszlás. A meta- és az ortotirozin EPO-hatásra gyakorolt gátlása paratirozinnal, koncentrációfüggő módon kivédhető volt.

Hypertonia és Nephrologia

A plazma ortotirozin/paratirozin hányados előre jelzi az erythropoesist stimuláló szerekre mutatott csökkent válaszkészséget dializált betegekben

KUN Szilárd, MIKOLÁS Esztella, MOLNÁR Gergő Attila, SÉLLEY Eszter, LACZY Boglárka, CSIKY Botond, KOVÁCS Tibor, WITTMANN István

Célkitűzés: A végstádiumú veseelégtelenségben (ESRF) szenvedő betegek döntő hányada részesül erythropoesist stimuláló szerekkel (ESA) való kezelésben. A betegek ESA-ra adott válaszkészsége azonban gyakran csökkent, mely állapot fokozott szabadgyök-képzéssel jár együtt. Hidroxil-szabadgyök hatására fenilalaninból (Phe) para- és ortotirozin (p- és o-Tyr) képződik. Az o-Tyr kizárólag ezen az úton termelődik, míg a fiziológiás izomer p-Tyr nagyobbrészt a fenil - alanin-hidroxiláz hatására, döntően a vesében képződik. Igazolt, hogy ESRF-ben a p-Tyr termelése csökken. Következésképpen az o-Tyr helyettesítheti a p-Tyr-t a fehérjékben, így az eritropoetin jelátvitelében szerepet játszó fehérjékben is. Célunk a különböző Tyr-izoformák ESA-válaszban betöltött szerepének vizsgálata volt. Módszer: Keresztmetszeti tanulmányunkba önkéntesek négy csoportját vontuk be: egészséges önkénteseket (CONTR, n=16), hemodializált betegeket, akik nem ré - szesülnek ESA-kezelésben (non-ESA-HD, n=8), hemodializált betegeket, akik ESAkezelésben részesülnek (ESA-HD, n=40) és folyamatos ambuláns peritonealisdialízis- kezelésben részesülő betegeket (CAPD, n=21). A plazma p-, o-Tyr- és Pheszintjét nagy teljesítményű folyadékkromatográfiás eljárással (HPLC), fluoreszcens detekcióval mértük. Az ESA-igényt ESA-dózisban, ESA-dózis/testtömegben, illetve eritropoetinrezisztencia-index1-ben (ERI1, heti ESA-dózis/testtömeg/hemoglobin) fejeztük ki. Az ESA-igény előrejelzőit olyan többváltozós regressziós modellekben kerestük, amelyekben a csökkent ESA-érzékenység legtöbb ismert előrejelzője szerepelt. Eredmények: A kontrollszemélyekkel összehasonlítva dializált betegekben alacsonyabb p-Tyr-szintet találtunk. Az o-Tyr szintje és az o-Tyr/p-Tyr hányados ellenben magasabbnak adódott betegekben. A különböző dializált betegcsoportokat összehasonlítva az o-Tyr szintje és az o-Tyr/p-Tyr hányados magasabb volt az ESA-HD, mint a non-ESA-HD- és a CAPD-csoportban. A heti ESA-dózis/testtömeg és az ERI1 korrelált az o-Tyr/p-Tyr hányadossal (r=0,441, p=0,001; r=0,434, p=0,001, rendre). Végül, az o-Tyr/p-Tyr hányados az ERI1 független előrejelzőjének bizonyult (β=0,330, p=0,016). Következtetések: Eredményeink arra utalnak, hogy az o-Tyr/p-Tyr hányados emelkedése felelős lehet a dializáltakban tapasztalt csökkent ESA-érzékenységért.

Hypertonia és Nephrologia

Erythropoiesisstimuláló hatóanyagok és az oxidatív stressz kapcsolata hemodializált betegekben

MONOSTORI Péter, S. VARGA Ilona, KISS József Zoltán, KISS István, HASZON Ibolya, PAPP Ferenc, SÜMEGI Viktória, BERECZKI Csaba, NÉMETH Ilona, TÚRI Sándor

A krónikus veseelégtelenségben szenvedő betegek cardiovascularis rizikójának emelkedésében jelentős szerepet játszik az oxidatív stressz (több más kockázati tényezőn túl). Az oxidatív stressz mértéke a vesefunkció romlásával együtt növekszik, a hemodialíziskezelések pedig ismétlődő oxidatív hatást jelenthetnek. Az erythropoesisstimuláló ágensek (ESA) a haematopoesisre, és ezen keresztül indirekt módon a vasháztartásra és az antioxidánsokra kifejtett hatásuk révén befolyásolhatják az oxidatív markerek szintjét. Cikkünkben áttekintjük az ESA-készítmények hemodializált betegekben történő alkalmazásával kapcsolatos ismereteket az oxidatív stresszre gyakorolt hatások fényében. Korábbi és újabb kutatási eredmények alapján foglalkozunk az ESA-kezelés jellemzői (az ESA típusa és adagolási rendje, a terápia időtartama, a kezelés megszakítása) és az oxidatív stressz összefüggésével.