BEVEZETÉS - A szoptatás a csecsemőtáplálás ideális és természetes módja. Emellett a gyermeknél és az anyánál számos betegség kockázatát csökkenti, és jelentős hozadéka van az anya-gyermek kapcsolat, a társadalom és a környezet szempontjából is. RÉSZTVEVŐK ÉS MÓDSZEREK - Az Egészséges utódokért projektben 1164, 0-3 éves gyermeket nevelő szülő töltött ki kérdőívet a szoptatásról és táplálási szokásaikról. Bár a minta nem reprezentatív, a társadalmi-gazdasági státusz, a lakókörnyezet és az anyagi javak tekintetében megfelelő sokszínűség mutatkozik a mintán belül. EREDMÉNYEK - Az anyák 60%-a úgy nyilatkozott, hogy szeret(ett) szoptatni, viszont 20%-uk a szoptatást negatívan élte meg. Az anyák több mint felénél valamilyen ne­hézség merült fel a szoptatással kapcsolatban, a szoptatás negatív megítélése viszont nem volt ezzel jelentős összefüggésben. Leggyakrabban említett nehézség a nem elegendő tejmennyiség volt. Az általunk vizsgált változók közül az anyai do­hány­zás, az alacsonyabb iskolai végzettség és a szülésfelkészítés hiánya mutatta a leg­erő­sebb összefüggést a szoptatás tartamával. KÖVETKEZTETÉSEK - A megfelelő felkészítés a szoptatásra a várandósság alatt, a szoptató nő proaktív támogatása és a ne­hézségek mielőbbi megoldása jelen ismereteink szerint növeli a szoptatás kizárólagosságát és tartamát, valamint segít abban, hogy az anyák meg tudják valósítani a szop­tatással kapcsolatos céljaikat, és a szop­tatást örömtelinek éljék meg.

Bánfalvi Attila álláspontjával ellentétben írásomban amellett próbálok érvelni, hogy egy szűk érvényességi tartományban a kísérletes- pozitivista ismeretalkotási módszertan biztosabb, fejlődőképesebb és hasznosabb tudást nyújt, mint egyes, a komplementer és alternatív medicina (complementary and alternative medicine, CAM) területére sorolható iskolák ismeretalkotási eljárásai.

A modern nyugati orvos gyakran abban a hitben él, hogy ő nem „hívő”; nem kell hinnie gyógyító eljárásainak jótékony hatásosságában, mert a hit helyett immár tudományra alapozza praxisát, és ha az valóban jó tudomány, akkor az eredményesség önmagáért beszél. A modern medicinában nem kell hinni ahhoz, hogy a gyógyítás működjön.

A szerzők ismertetik egy hasi fájdalommal kórházba került beteg esetét. A beteg ki-vizsgálása során a vérkenet mikroszkópos vizsgálata segített a diagnózis felállításához. A vörösvértestek basophil pöttyözöttsége vetette fel az ólommérgezés gyanúját, melyet a szérum magas ólomszintje megerősített. A mérgezés forrása egy Magyar­országon népszerű, házi készítésű szörp és annak tárolására szolgáló ólommázas edény volt. A család több tagjánál, akik fogyasztottak a szörpből, mértünk magas, tünetekkel nem járó, ólomszinteket. A be­teget és családját is sikerrel kezeltük kelátképző készítménnyel. A szerzők az eset kapcsán összefoglalják az ólommérgezés klinikumát. Felhívják a figyelmet arra, hogy a túlzott ólomexpozíciót hazánkban ritkán ismerik fel, a tünetek gyakran megtévesztőek.

A vörösvértestek méretének változékonyságát (anisocitosis) jellemző RDW variációs koefficiens értéke a halandóság egyik előre jelző tényezője számos betegcsoportban. Korábban kórházban kezelt vesebetegek körében vizsgáltuk az RDW és más tényezők kórházi mortalitással való kapcsolatát. Az alábbiakban az RDW értékét meghatározó tényezőket kerestük dialízisre nem szoruló, kórházban fekvő krónikus vesebetegek mintájában hagyományos és bayesi ANCOVA-eljárásokkal. A nem informatív bayesi modell illesztése során a modell paraméterekről nem feltételeztünk előzetes ismereteket. Az informatív bayesi modell esetén a korábbi tapasztalatokból származó a priori ismereteket felhasználtuk a modell illesztése során. A számítások R környezetben a faraway, car és az MCMCPack programcsomagokkal történtek. A vizsgálat eredményei alapján a nem, mch és mcv az RDW erős meghatározó tényezőinek bizonyultak. A vércukor-koncentráció, a fehérvérsejtszám, a thrombocytaszám, az életkor és a glomerularis filtrációs ráta szintén befolyásolták az RDW értékét.