A vizsgálat célja: Peritoneális dialízissel (PD) kezelt 1-es és 2-es típusú cukorbetegeknél a kezelés hatékonyságának és a szövődmények előfordulásának a vizsgálata. Vizsgálati módszer és minta: 22 év alatt 85 diabéteszes beteget kezelése történt PD-vel, (19 fő 1-es típusú és 66 fő 2-es típusú). Retrospektív vizsgálatban összehasonlításra került a betegek PD beteghónapjainak száma, a szénhidrát anyagcsere paraméterek, a testsúly és a reziduális veseműködés értékeinek változása, a kezeléshez felhasznált PD oldatok mennyisége és minőségi eloszlása, az infekciók előfordulása és a PD programból való kikerülések oka. Eredmények: Mindkét vizsgált csoportban a betegek közel azonos időt töltöttek PD programban, a reziduális klírensz az 1-es típusú diabéteszes (DM1) csoportban alacsonyabb volt. Mindkét csoport betegeinek testsúlya növekedett a PD mellett. A 2-es típusú cukorbetegeknél már induláskor is több volt a nagy testsúlyú beteg, akik a PD kezelések során nagyobb mennyiségű és töményebb PD oldatra szorultak. A 2-es típusú cukorbetegek esetében jobb anyagcsere kontrol figyelhető meg, az 1-es típusú diabéteszes csoport magasabb HbA1c értéke csökkenést mutatott a PD kezelés alatt. A PD peritonitisz előfordulása az DM1-ben ritkább volt, azonban ebben a csoportban gyakrabban fordultak elő katéter infekciók. Következtetés: Mindkét diabéteszes csoport jól kezelhető volt PD-vel, bár alapbetegségük és szövődményeik miatt nagyobb odafigyelést igényeltek, mint a nem diabéteszes betegtársaik.

A cukorbetegséggel élők száma folyamatosan nő, így a velük kapcsolatba kerülő neurológus vagy más szakemberek is egyre gyakrabban szembesülhetnek ezen betegek neuropszichiátriai zavaraival. Az utóbbi időben és jelenleg is számos kutatás foglalkozik nemcsak a cukorbetegség és az idegrendszer kölcsönhatásaival, az agy finomszerkezeti és funkcionális elváltozásaival, hanem az antidiabetikus kezelések kognitív vonatkozásaival is. A diabetes mellitus mindkét típusában megjelenhetnek a kognitív hanyatlás és a depresszió tünetei, és álmatlanság, szorongás, distressz szintén előfordulhatnak. Mindezek a diabetesszel és egymással kétirányú kapcsolatok révén további egészség- és életminőség-romlást eredményezhetnek, ezért is fontos, hogy minden résztvevő, aki a betegek ellátásában szerepet kap, időben tudomást szerezzen a fennálló zavarokról. A magasabb kockázat megállapítása és a szűrővizsgálatok szintén javíthatnák a diabetes prognózisát és a szövődmények megelőzését.

Mivel a RAAS-gátló szereket igen széles körben alkalmazzák az orvosok ischaemiás szívbetegségben, szívelégtelenségben, hypertoniában, diabetesben és veseelégtelenségben, indokoltnak tartjuk a jelentős nemzetközi társaságok ajánlásait ebben a kérdésben.

A linagliptin xantinbázis-alapú, nagy szelektivitású, erős dipeptidil-peptidáz-IV- (DPP-4-) gátló. A DPP-4-gátlás révén csökkenti az endogén inkretin hormonok lebomlását, így glükózdependens módon növeli a hasnyálmirigyszigetek inzulinelválasztását, és csökkenti a glükagon szekrécióját. A szerző összefoglalja a linagliptinnel végzett legfontosabb klinikai vizsgálatokat, ezek rámutatnak a linagliptinnek azokra a tulajdonságaira, melyek megkülönböztetik a többi DPP-4-gátlótól.

A saxagliptin szelektív, potens dipeptidil-peptidáz- IV- (DPP-IV-) gátló. A DPP-IV-gátlás révén csökkenti az endogén inkretin hormonok degradációját, így glükózdependens módon növeli a hasnyálmirigyszigetek inzulinelválasztását, és csökkenti a glükagon szekrécióját. A klinikai vizsgálatok során a saxagliptin monoterápiában és kombinációs kezelés során is, úgymint metformin, glibenclamid, glipizid, pioglitazon, rosiglitazon mellett is javította a klinikai glykaemiás végpontokat. Glükózdependes mechanizmusának köszönhetően monoterápiában vagy metforminnal kombinálva minimális a hypoglykaemia kockázata. Összességében jól tolerálható, és nincs érdemleges hatása a testsúlyra. A szerzők összefoglalják a saxagliptinnel végzett legfontosabb klinikai vizsgálatokat.