A 65 éves vagy idôsebb korúak aránya emelkedik a világban, és ezen belül egyre nô a 75 éven felüliek száma. Az athero­sclerosis az idôskorúak egyik legfontosabb, leggyakoribb megbetegedése, a legnagyobb mértékben felel az idôskori halá­lozásért, szellemi hanyatlásért és az élet­minôség romlásáért. A megfelelôen al­kal­mazott lipidcsökkentô kezeléssel a halálozások nagyobb részét kitevô cardiovascularis események kialakulásának esélye visszaszorítható, meghosszabbítható a be­te­gek élete, javítható az életminôségük. Dié­tás kezeléssel a cardiovascularis kockázat csökkentése ugyanolyan jó hatású, mint fiatalkorban. A 65 év vagy a feletti életkorban végzett rendszeres fizikai aktivitás férfiakban 26%-kal, nôkben 20%-kal csökkenti a cardiovascularis és az összes halálozás kockázatát. Ha a betegek kórtörténetében nincs érrendszeri betegség, a statinokat a 65 évesnél idôsebb egyéneknél is egyértelmûen javasoljuk elsôdleges megelôzésre. Statinokat primer prevenciós célra 75 éves vagy annál idôsebb felnôtteknél a kockázat és haszon egyéni elemzésével javasolt alkalmazni. Nagyobb kockázatcsökkenést lehet elérni 65–75 év között, mint a 75 éven felülieknél. Szekunder prevenció szempontjából a statin adása idôskorban kiemelten nagy jelentôségû, alkalmazása bizonyítottan kedvezô. A célérték eléréséhez mind primer, mind szekunder cardiovascularis prevencióban a statin- és ezetimibkezelés ajánlott.

Célkitűzés - A rhinitis allergica népbetegség, amely a légúti tüneteken túl a fizikai és szellemi teljesítőképességre is hatással lehet. Vizsgálatunk célja a szénanátha hatásának vizsgálata az emlékezeti működésre. Módszerek - A nyílt, prospektív klinikai vizsgálatban két, egymástól pszichoszomatikusan markánsan elkülöníthető parlagfű-allergiás betegcsoportot, rendszeres sportolókat és kontrollcsoportként nem sportoló betegeket hasonlítottunk össze. Mindkét csoportban specifikus nazális provokációt végeztünk orrfelenként 30 IR/ml dózisú parlagfűallergénnel. Különböző emlékezeti működéseket mértünk allergénexpozíció előtt és után. Az explicit emlékezetre történetfel-idézést, az implicit emlékezet vizsgálatára pedig reakcióidő-feladatot alkalmaztunk. Eredmények - A két csoportot összehasonlítva az allergénprovokációt követően az explicit feladatban - a rövid és hosszú távú emlékezeti működésben - jobb eredményt mutattak a sportolók a kontrollcsoporthoz képest, az implicit feladat mutatóiban nem jelent meg különbség a csoportok között. Az explicit feladatokban a sportolócsoport önmagához képest szignifikáns javulást mutatott a provokációt követően. Következtetés - Összefoglalva, a nazális allergénprovokáció során felmerülő rövid távú zavaró tényezők, mint például szemviszketés, könnyezés, garatviszketés, tüsszögés, orrfolyás nem eredményeztek romlást az emlékezeti funkciókban. Az egyszeri, nagy dózisú allergén a parlagfű-allergiás betegeknél fokozott koncentrálást eredményezett, mely a sportolók körében még kifejezettebb volt.

A sarcopenia, vagy idôskori izomerô- és izomtömeg-csökkenés napjaink demográfiai változásainak, azaz a hosszabb élettartam miatt az idôsebb korosztály nagyobb számának köszönhetôen is igen komoly népegészségügyi probléma. Az életkor elô­rehaladtával az izomszövet fokozatosan leépül, a folyamat eredményeként pedig csökken az izom tömege és ereje. Ezt az ál­lapotot ne­vezzük sarcopeniának. A sarcopenia az izomtömeg, az izomerô és a funk­cionális füg­getlenség egyidejû csökkenése. Ezzel párhuzamosan a fizikai teljesítmény romlik (gyengeség, lassúság, egyensúlyvesztés). Ezek halmozódó hiányok, következményük a fáradtság, az öregviselkedés, a fogyás. Többnyire szellemi ha­nyatlással jár, és fokozódó elszigetelôdéshez vezet. A sarcopenia elsôdleges formája az izomsejtek energiatermelésének csökkenése, majd az életkorral arányos pusztulása. Másod­la­gosan a hormonális kiesések, az idegrendszer betegségei, a kevés mozgás, a tápanyagok felszívódásának zavarai, éhezés, idült fertôzés gyorsítja ezt a folyamatot és súlyosbítja az érintett állapotát. A sarcopenia kialakulásában összetett genetikai, biokémiai, hormonális mechanizmusok vesznek részt. Involúciós folyamat, amelyben az izomzatot felépítô tényezôk és a lebontás egyensúlya megbomlik. A sarcopeniás állapot kockázatainak felismerésére, szûrésére és kórismézésére kérdôívet és algoritmust dolgoztak ki, amely konkrét határértékek mentén választja el a sarcopeniásokat a nem sarcopeniásoktól. A 65 év felettiek járásának sebessége, a kezek szorítóereje és a mért vagy számított izomtömeg azok a vágáspontok, amelyek alapján a sarcopenia kimondható. A sarcopenia addig tekinthetô az „élet­tani” öregedés részének és azután válik betegséggé, amikor a diagnosztikus határértékek átlépé­sekor az érintett által megélt funkcionális akadályok és az életminôség romlása bekövetkezik. A sarcopenia megelôzése és kezelése, az elesés kockázatának csökkentése a rendszeres erôkifejtést igénylô aktív tornagyakorlatok és mozgáskoordinácós gyakorlatok végzésén alapul. A gyógyszeres kezelés lehetôségei korlátozottak, a kínálkozó molekuláris terápiás célpontok ellenére nincs a látóhatáron meggyôzôen hatásos innovatív terá­piás eszköz. A mozgásterápia mellett az izomfejlôdést serkentô aminosavak, így a leu­cin, illetve a β-hidroxi-metilbutirát ana­lógja alkalmazásának hatásossága mellett szólnak gyenge bizonyítékok.

Türelemmel viselt, hosszan tartó súlyos betegség következtében, 2008. március 9-én örökre elhagyott minket dr. Karsay Koppány. Dr. Karsay Koppány 1943-ban, Tiszaföldváron született, Szolnokon a Verseghy Ferenc Gimnáziumban érettségizett, majd 1967-ben, Szegeden szerzett orvosi diplomát. Szegeden, a neurológiai klinikán kezdett dolgozni, itt 1972-ben neurológiai, 1974-ben pszichiátriai szakvizsgát szerzett. 1976-ban került vissza Szolnokra, a Hetényi Géza Kórház Neurológiai és Pszichiátriai Osztályának vezetője lett, majd a neurológia és pszichiátria szétválását követően, 1982-től a neurológiai osztályt vezette 2007-ben történt nyugdíjazásáig.

Napjainkban egyre gyakoribb az idősödő életkorban jelentkező szellemi hanyatlás. A tünetek korai felismerése a családorvosi gyakorlatban lehetséges a legkorábban. A hanyatlás tüneteit különböző súlyosságú állapotokban ismerhetik fel, amiben fontos szerepet játszik a családorvos. A családorvos a gondviselővel rendszeres és eseti kommunikációt folytat. Szükség esetén saját életterében látogatja a demens beteget, így környezettanulmányt is végezhet, és igény szerint elrendelheti a háziápolást is.