Lege Artis Medicinae

Retroperitonealis liposarcoma

NÉMETH Hajnalka, KOVÁCS Erzsébet, SÁPY Péter, PÁSZTOR Éva, DEZSŐ Balázs, SZŐLLŐSI Zoltán, PFLIEGLER György

2007. DECEMBER 20.

Lege Artis Medicinae - 2007;17(12)

BEVEZETÉS - A liposarcoma malignus lágy szöveti daganat, amely a tumorok kevesebb mint 0,1%-át teszi ki. A liposarcomák körülbelül 20%-a indul ki a retroperitoneumból. Kezelésük során az elsőként választandó eljárás a radikális sebészi eltávolítás, ami potenciálisan kuratív beavatkozás. A retroperitonealis tumor lokális növekedésének kontrolljára palliatív kemo- és/vagy radioterápia adható. ESETISMERTETÉS - Huszonnyolc éves férfi betegünknél fogyás, gyengeség és hasi feszülés hátterében hatalmas dedifferenciált retroperitonealis liposarcoma igazolódott. A tumor agresszíven növekedett és recidivált. Többször került sor sebészi reszekcióra, az első két alkalommal kuratív, majd palliatív célzattal. A retroperitonealis tumortömeg mérséklésére többféle kemoterápiás protokollt alkalmaztunk sugárkezeléssel kiegészítve. A kombinált kezelés hatására a retroperitonealis tumor növekedése átmenetileg megállt, a beteg nyomási fájdalmai csökkentek, életminősége kielégítő volt. Végül a jobb csípőízület csontjaiban, a tüdőben és a serosus hártyákon multiplex áttétek jelentek meg, amelyek következtében a beteg a diagnózis felállítását követően 44 hónappal elhunyt. KÖVETKEZTETÉS - Tekintettel a lokális recidívák és a távoli áttétek jelentős arányára, a nagy malignitású, retroperitonealis liposarcomák esetében az ifosfamid-doxorubicin alapú kombinált kemoterápia a komplett sebészi reszekciót követően is ajánlott, a metasztázisok és a recidívák megjelenésének megelőzése, illetve késleltetése céljából.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Lege Artis Medicinae

Myelodysplasia-szindrómák - új terápiás lehetőségek

GADÓ Klára

A myelodysplasia-szindróma heterogén betegségcsoport, közös jellemzője a csontvelői ineffektív haemopoesis, a perifériás vérben cytopenia jelenléte. A háttérben a haemopoeticus őssejt szerzett klonális megbetegedése áll, jelentős a heveny leukaemia kialakulásának a kockázata. Gyakori hematológiai malignitás, előfordulása az életkorral nő. A betegség csoportokra történő felosztása jelenleg is a WHO 1999-ben bevezetett ajánlása alapján történik, amelyben a morfológiai tényezőkön túl a citogenetikai és klinikai jellegzetességeket is figyelembe veszik. Az IPSS - International Prognostic Scoring System (1997) - alkalmazásával együtt a korábbiakhoz képest hasznosabbnak bizonyult, alkalmas a prognózis és a várható terápiás válasz megítélésére. A klinikai képre az anaemia okozta tünetek, infekciók, vérzések kialakulása jellemző. A diagnózis felállításában meghatározó a perifériás cytopenia, a dysplasiás eltérések jelenléte, másfelől a normális vagy fokozott cellularitású csontvelő, több mint 10% dysplasiás sejt jelenlétével. A citogenetikai eltérések igazolása a diagnózis alátámasztása és a prognózis megítélése szempontjából egyaránt fontos. A terápiás stratégia kialakításában alapvető az akut leukaemia kialakulási kockázatának megítélése. Ugyanakkor figyelembe kell venni a beteg általános állapota, társbetegségei által meghatározott lehetőségeket is. A terápiás cél a sejtszám növekedésének, a transzfúziós igény csökkentésének, az életminőség javulásának elérése. A kezelésben jelentős szerepe van a szupportív terápiának. Ezen túlmenően növekedési faktorok, immunszuppresszív, immunmoduláns szerek, kis dózisú kemoterápia alkalmazása jön szóba. A betegség, mai tudásunk szerint, csak allogén őssejtátültetéssel gyógyítható. Az epigenetikus intracelluláris szabályozás molekuláris biológiai történéseinek megismerése terén elért eredmények lehetőséget nyújtottak új támadásponton ható vegyületek kialakítására, ilyenek például DNS-metiltranszferáz-gátló hipometiláló szerek és a hiszton-deacetiláz-gátlók.

Lege Artis Medicinae

Autoimmun betegségek kezelése autológ haemopoeticus őssejtekkel

ZEHER Margit, SZEGEDI Gyula

Az autoimmun betegségek kialakulásának oka multifaktoriális. Az immuntolerancia-zavar következtében az autoreaktív T- és B-sejtek a szervezet saját antigénjei ellen támadást indítanak, aminek következményeként maradandó szervkárosodások jönnek létre. A betegségek lefolyása krónikus, sok esetben letális kimenetelű, az újabb kezelési eljárások bevezetése ellenére is. Az őssejtkezelés hatékonyságát az autoimmun betegségek állatkísérletes modelljein és a hematológiai kórképekhez társuló autoimmun betegségeken figyelték meg. Bár az eljárás több mint 30 éves múltra tekint vissza, elterjedését az onkológiai protokollok alapján végzett kondicionáló kezelések következtében kialakuló súlyos szövődmények késleltették. Az autológ őssejtkezelésen átesett autoimmun betegek adatainak elemzése rávilágított arra, hogy a protokollok alapján végzett, elsősorban lymphoablatiót okozó kondicionáló kezelés, ha a beavatkozást speciális centrumban végzik, lényegesen csökkenti a mortalitást a terápiás hatékonyság megtartása mellett. Az autoimmun betegségekben alkalmazott autológ CD34+ őssejtkezelés indikációi nemzetközi szinten meghatározottak, elfogadottak. Új multicentrikus vizsgálatok indultak a különböző protokollok hatékonyságának összehasonlítására.

Lege Artis Medicinae

Metastasis cerebri - a pajzsmirigyrák első jeleként Esetleírás képekben

LUKÁCS Géza, †CSÉCSEI György, KOLLÁR József, MOLNÁR Péter, GARAI Ildikó, SINKOVICS István

A beteg utókezelésként ablatív jódizotóp-terápiában, pajzsmirigyhormon-szuppresszióban részesült. Az occipitalis koponyametasztázis és a pajzsmirigyrák eltávolítása után kilenc évvel recidívamentesen él. Az eset komoly tanulságai: a kemény tapintatú golyvát mielőbb vizsgálni kell. Pajzsmirigyrák sebészi kezelése még távoli áttéttel sem mindig reménytelen!

Lege Artis Medicinae

Háziorvosi körzetben a hazáról

CSAPÓ Gábor

A nagy téeszszervezések idején, 1960 körül, amikor a parasztság tömegeit kényszerítették a közös gazdaságokba, az országban hirtelen súlyos orvoshiány keletkezett. A parasztság döntő többsége ugyanis addig nem rendelkezett társadalombiztosítással, magánorvoshoz járt, ha járt.

Lege Artis Medicinae

A nebivololterápia hatása a légzésfunkció és az életminőség változására

BENCZÚR Béla

Több mint 30 éve alkalmazzuk sikeresen a bétareceptor- blokkolókat a hypertonia kezelésében. Számos evidencia igazolja a cardiovascularis morbiditásra és mortalitásra kifejtett előnyös hatásukat, de hatékonyság és tolerálhatóság szempontjából jelentős különbségek vannak az egyes gyógyszerek között.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Klinikai Onkológia

Fémek és daganatok

VETLÉNYI Enikő, RÁCZ Gergely

A betegségek eredetének felkutatása során gyakran hajlamosak vagyunk megfeledkezni a környezetünkről. A belélegzett levegő, az elfogyasztott ivóvíz és élelmiszer, a bőrrel érintkező anyagok mindmind hatást gyakorolnak az emberi szervezetre. A fémek mindennapjaink nélkülözhetetlen részét képezik. Bányászatuk, feldolgozásuk és felhasználásuk folyamatos fémterhelést okoz és sokféleképpen fejtik ki hatásukat a szervezetre. Számos fém nélkülözhetetlen a homeosztázis fenntartásához, azonban a túlzott, illetve a káros fémek bevitele egészségkárosodáshoz, többek között daganat kialakulásához is vezethet. A fémek tumorkeltő hatásaikat több támadásponton keresztül fejtik ki. Helyettesítik egymást például a különböző transzportfolyamatok során és a fehérjék szerkezetében, oxidatív stresszt alakítanak ki, továbbá hajlamosak kötődni a DNS-hez, károsítva azt. Megfelelő alkalmazásuk esetén a fémvegyületek proapoptotikus hatása kerül előtérbe, így a daganatterápia eszközévé váltak. Napjainkban is széles körben alkalmazzák a platina(II)- vegyületeket kemoterápiás szerként, valamint számos kutatás irányul újabb, ideális terápiás és mellékhatásprofi llal rendelkező fémvegyületek felderítésére. Az összefoglaló közlemény célja felhívni a figyelmet a fémekben rejlő veszélyforrásokra, továbbá bemutatni változatos felhasználási lehetőségeiket a daganatterápia és a diagnosztika területén napjainkban és a jövőben.

Ideggyógyászati Szemle

Kiújult malignus gliomás betegek kezelése temozolomiddal

SIPOS László, VITANOVICS Dusan, ÁFRA Dénes

Bevezetés - A malignus felnõttkori gliomák kezelése a diagnosztikai és terápiás eljárások rohamos fejlõdése ellenére sem megoldott. A gliomák döntõ többsége teljes eltávolítás és a posztoperatív radioterápia ellenére is kiújul. Recidívák esetében reoperáció csak ritkán jön szóba, így ilyenkor a kemoterápia az egyetlen lehetõség. Betegek és módszer - A szerzõk egymást követõ 75, kiújult malignus gliomás beteget kezeltek per os temozolomiddal. A betegek havi öt-öt napig kaptak kemoterápiás kezelést 2-16 hónapon keresztül. A szerzõk tanulmányozták a szer toxicitását, a betegek életminõségében bekövetkezõ változást, a terápiás választ és a túlélést. Eredmények - A kezelést mellékhatások miatt négy esetben kellett megszakítani. Teljes remisszió hét, részleges remisszió 17, progresszív betegség 14, míg stabil állapot 33 esetben volt megfigyelhetõ a CT- vagy MR-képeken. Ezen utóbbi csoport betegei között 27%-ban jelentõs klinikai javulás volt észlelhetõ. A progresszióig eltelt idõ átlag 6,8 hónap, az átlagos túlélés 8,75 hónap volt a primer glioblastoma multiforme, míg 9,45, illetve 11,15 hónap a primer malignus astrocytoma és az oligoastrocytoma esetében. A teljes túlélés 17,43 hónap volt a glioblastoma multiforme és 70,32 hónap az eredetileg alacsonyabb fokozatú glioma esetében. Következtetés - A temozolomid kiújult malignus astrocytomás és glioblastoma multiformás betegek kezelésében hasznosnak bizonyult, és hasonló jó eredményeket lehetett elérni, mint nitrosourea alapú kombinált kezeléssel. A temozolomid még olyan esetekben is jól alkalmazható volt, amikor egy további kemoterápia hatástalannak bizonyult. Néhány esetben még akkor is el lehetett érni stabil állapotot, ha a megelõzõ BCNU-kezelés hatástalan volt. A temozolomid csekély toxikus mellékhatása és a recidívát követõ viszonylag hosszú átlagos túlélés alapján ígéretes szernek bizonyult a recidív malignus gliomában szenvedõ betegek kezelésében.

Klinikai Onkológia

Lokálisan előrehaladott rectumtumor kezelése

FRÖBE Ana, JURETIC Antonio, BROZIC Marić Jasmina, SOLDIC Zeljko, ZOVAK Mario

Az elmúlt néhány évtized alatt a rectumtumor lokális kontrollja a műtéti technikák fejlődése és az adjuváns vagy neoadjuváns kemoradioterápia alkalmazása következtében jelentősen javult. A lokális rectumtumor műtéti reszekciója során végzett teljes mesorectalis excisio (TME), ami a circumferentialis perirectalis szövetborítás teljes eltávolítását jelenti, csökkenti mind az érintett műtéti tumorban szenvedő betegeknél, a T3- és T4-stádiumú daganatokat, valamint a nyirokcsomó-pozitív betegséget is beleértve, az adjuváns és a még inkább preferált neoadjuváns kemoradioterápia mind a betegségmentes túlélés, mind a lokális kontroll a javulás képességét mutatta. A neoadjuváns kemoradioterápián áteső betegek egy része komplett patológiai remissziót (pCR) ér el a kemoradioterápia hatására, és az onkológia kimenetel különösen kedvező ebben a csoportban. Azonban a lokális kontroll javulásával szemben a betegek teljes túlélési arányának javulása lenne szükséges, és a kezelés eredményét korlátozó fő tényező a metachron távoli metasztázisok megjelenése. A probléma megoldásának legfontosabb módszere a szisztémás kezelés eszkalációja a neoadjuváns környezetben, például a neoadjuváns kemoradioterápia előtt vagy után egy indukciós vagy konszolidációs kemoterápiával történő kiegészítés (úgynevezett totális neoadjuváns kezelés módszere - total neoadjuvant treatment, TNT). A cikk célja, hogy röviden összefoglalja a sugárkezelés és a radiokemoterápia rectumtumor kezelésében betöltött szerepét, és a lokálisan előrehaladott rectumtumor esetén a jelenlegi terápiás standardokra fókuszáljon.

Klinikai Onkológia

Gastrointestinalis szövődmények a daganatok kezelésekor

AL-FARHAT Yousuf, AUTH Péter

A szisztémás kezelés (SZK), beleértve a kemoterápiát (KT), a célzott terápiát és immunterápiát, valamint a radioterápia (RT) okozta gastrointestinalis (GI) szövődményeket, jelentősen befolyásolják a beteg életminőségét és időnként akadályozhatják a daganatos kezelés megfelelő alkalmazását. A GI szövődmények előfordulását és fokozatát számos tényező befolyásolhatja: maga a kezelés (gyógyszer, dózis, alkalmazás módja), valamint a beteg adottságai (nem, életkor, előző kezelés, társbetegségek, a beteg általános állapota). Standard dózisú KT esetén 20-40%-ban, magas dózisú KT esetén 80%-ban, és majdnem az összes fej-nyak daganat miatt RT-ben részesülő betegnél alakulhat ki mucositis. mTOR-gátlók okozta mucositis miatt fordul elő leggyakrabban a dózis csökkentése vagy a kezelés felfüggesztése (52,5%). A magas emetogén potenciállal rendelkező kemoterápia alkalmazása esetén 90%-ban fordul elő hányás, mely megelőzési céllal alkalmazott hányáscsillapító kezeléssel 30%-ra csökkenthető.

Klinikai Onkológia

Epeúti és epehólyagrákban szenvedő betegek nem sebészi kezelése

PIKÓ Béla, LACZÓ Ibolya

Az epeúti rákok ritkák, ezért ellátásukra kevés magas szintű evidenciát találunk. A sikeres kezelés alapja, a tartós túlélés egyetlen esélye a radikális műtét. A kemoterápia a fl uorouracil alapú protokollok után egyre inkább a gemcitabinbázisú citosztatikus kombinációkat (cisplatinnal, oxaliplatinnal, kapecitabinnal), vagy a FOLFIRINOX sémát részesíti előnyben, természetesen a beteg állapotát messzemenően figyelembe véve. Egyetlen biológiailag célzott kezelés sem törzskönyvezett ebben a javallatban, a legtöbb tapasztalatot az erlotinibbel szerezték; jelenleg a molekuláris genetikai profil, és nem klinikai vizsgálatok eredménye alapján választhatunk a lehetőségek közül. A sugárkezelést - és a radiokemoterápiát - neoadjuváns, adjuváns és palliatív javallatban alkalmazhatjuk, a konvencionális perkután besugárzás mellett a brachyterápia, intenzitásmodulált kezelés, intraoperatív irradiáció, radioembolizáció formájában végezhetjük a műszerezettség függvényében. A palliációban a fotodinámiás terápia és a különféle ablációk mellett az intervencionális radiológiai módszereknek is nagy jelentősége lehet.