Az Egészségügyi Világszervezet 2018. jú­nius 18-án Genfben jelentette be, hogy 10 évi munka után elkészült a Betegségek Nemzetközi Osztályozásának 11. vál­to­za­ta. Kezdettől egyértelmű célkitűzés volt a korábbi változatokhoz képest a felhasználóbarát fejlesztés, és első alkalommal a teljesen elektronikus kivitelezés. A medicina dinamikus fejlődését tükröző formai és tartalmi megújulás keretében a 11. kiadás új fejezeteket is tartalmaz, az immunrendszer betegségei, az alvászavarok, a szexuális egészség és a hagyományos gyógyászat témában. 55 000-re bővült a lehetséges kódok száma, ami 2022. januártól lép életbe a tagországokban. Az addig rendelkezésre álló idő alatt kell a felhasználóknak, orvosoknak, biztosítóknak, egyetemeknek felkészülni alkalmazására. A mentális és viselkedési zavarok kódolása is jelentősen megváltozik. A következőkben az általános rész rövid ismertetése után a pszichiátriát érintő leglényegesebb pontokat tekintjük át.

Az európai és hazai orvoslás és képviselői óriási változáson mentek keresztül a 16- 19. század folyamán. Az orvoslás sokszínű piaca a 18. századtól kezdve jelentősen átalakult. A felvilágosult abszolutizmusnak a köz, az állampolgárok egészségét szem előtt tartó intézkedései indították el a modern orvosképzést és az orvosi professzionalizációt eredményező folyamatokat. Ennek során az orvoslás bizonyos képvise­lőit kiemelték a kézművesek, népi gyógyászok sorából (sebészek, gyógyszerészek, bá­bák, állatorvosok), másokat viszont ki­szorítottak (olejkárok). A felülről jövő kezdeményezést a reformkorban az orvosok, sebészek „öntudatra ébredése” követte, s megjelentek az önszerveződés első formái, igény a szakmai továbbképzésre, diszkusszióra az új folyóiratokon, egyesületeken, gyűléseken keresztül. A korszak legnagyobb kérdése a középkorból örökölt, ám a sebészet és a medicina új vívmányainak köszönhetően idejétmúlttá vált orvosdoktori és sebészmesteri kettős képzés megszüntetése, egyesítése volt, ami 1872-ben valósult meg, a doctor medicinae universalis cím bevezetésével. A modern orvosi hivatás kialakulásához hozzájárult az 1876. évi XIV. tc., azaz a közegészségügyi törvény, valamint az orvosok önálló érdekvédelmi szervezetei, az 1897-ben alakult Buda­pes­ti, valamint Vidéki Orvosszövetségek.

Berényi Marianne és Katona Ferenc tollából ez évben igen értékes mű jelent meg a Medicina Kiadó gondozásában. Valójában egy könyvsorozat újabb kitűnő példányát olvashatjuk, hiszen Katona professzor úr első könyve a közel fél évszázada, 1963-ban publikált „Az agysebészet története” című kiadvány volt.

BEVEZETÉS - Exploratív, kvalitatív vizsgálatunk célja volt a roma/cigány1 kisebbség daganatos betegséghez és annak kezeléséhez való viszonyába bepillantást nyerni. BETEGEK ÉS MÓDSZEREK - Vizsgálatunkban 20 fő (60% nő; átlagéletkor: 39,2±15,1 év) vett részt, akikkel félig strukturált kérdéssor alapján mélyinterjú készült. A kutatásba bekerült interjúalanyok a hazai roma populáció csoportösszetételét viszonylag jól tükrözik. EREDMÉNYEK - Interjúalanyaink többsége a félelemkeltő, büntetést, az élet végét jelentő rákbetegség kiváltó okaival kapcsolatban tanácstalan. Válaszadóink még a rákbetegek általános alulinformáltságát figyelembe véve is nagyon hiányosan voltak tájékozottak. A szoros családi jelenlétben megnyilvánuló társas támogatás ellenére az érzelmi problémákat sokszor nincs kivel megosztaniuk. A válaszadók mintegy fele számolt be cigányságának tulajdonított udvariatlan, szakszerűtlen kezelői magatartásról. Ezen esetek jó részében azonban kiderült, hogy a diszkriminációként értelmezett viselkedés az ellátórendszer általános hibájából származó hiányosság. Interjúalanyaink gyógyulással kapcsolatos lehetőségeiket szinte kizárólag az orvosi kezeléseken való megjelenésben látják, az életmódváltás kevéssé, az alternatív medicina szinte egyáltalán nem kap teret. KÖVETKEZTETÉSEK - Szükséges a roma betegekkel való speciális kommunikációra való felkészítés - elsősorban az alapellátásban dolgozók esetében. Szintén fontos lenne olyan, egyszerű nyelvezetű tájékoztató anyagok készítése a rákbetegséggel, szükséges életmódbeli változtatásokkal kapcsolatban, amely a roma betegek számára érthető, segíti megküzdésüket, és támpontokat ad a megelőzéshez is.

Az élet célja az életben maradás; a medicina pedig azért kap kitüntetett szerepet, mert tőle remélünk választ az immár mindennél fontosabbá vált biológiai létünk meghosszabbítására.