A dementia tünetegyüttesként, szindrómaként definiálható. Klinikai szempontok alapján a kognitív és a viselkedési és pszichés tüneteket különíthetjük el a külön­böző eredetű dementiaszindrómákban. A dementia gyakorisága az életkor előre-haladtával folyamatosan növekszik, ami je­lentős kihívást okoz a fejlett országok egész­ségügyi rendszerének. A dementiákkal kapcsolatos célkitűzésként a korai diagnózisalkotás, a progressziót lassító terápia időben történő elkezdése fogalmazható meg. Ugyanakkor a betegek és a hozzátartozók, valamint a kezelőszemélyzet képzése és pszichés támogatása is nélkülözhetetlen. A jövőbeli hatékonyabb terápiák alkalmazásához a tünetek hátterében álló pato­mechanizmusok pontosabb megismerése szükséges. A szerzők áttekintik az enyhe kognitív za­var és a dementiaszindrómák legfontosabb típusait, a klinikai és a diagnosztikai krité-riumokat és a terápiás lehetőségeket, különös tekintettel a korai diagnózisalkotásra és megelőzésre.

Az elmebetegeket sokáig társadalmon kívülieknek, bűnözőknek vagy egyenest démoni lényeknek tekintették, és e szerint is bántak velük, börtönökbe zárták, láncra verték, kínozták, pénzért mutogatták őket. A 18. század folyamán azonban a megerősödő államok az élet egyre több területét kívánták ellenőrizni. Az egészség is közüggyé vált, egyre szorosabban kapcsolódott a pénzügyekhez és a jogalkotáshoz. Mindennek számos következménye lett, a szervezett járványügy, a szegénygondozás megjelenésétől a kórházépítéseken és a csatornázáson át a közegészségügy kialakulásáig. A kibontakozó közegészségügy azután a társadalmi élet egyre nagyobb szeletét igyekezett hatáskörébe vonni, medikalizálni. Ennek a folyamatnak a részeként kezdték az elmezavarban szenvedő embereket is betegeknek, a róluk való gondoskodást pedig állami feladatnak tekinteni.

Az utóbbi évtizedben a Humán Mikrobiom Projekt vizsgálatai alapján számos olyan felismerés született, amelyek alapján arra a következtetésre jutottak a kutatók, hogy az emberi szervezet különböző helyein található mikrobaközösségeknek - nem utolsó- sorban a bélflóra organizmusainak - alapvető szerepük van az élettani homeosztázis fenntartásában. A kapott ismeretek a mentális egészség vonatkozásában is rendkívül relevánsak. A közlemény a pszichiáter szemszögéből foglalja össze azokat az eredményeket, amelyek remélhetőleg a nem is olyan távoli jövőben segítenek megérteni a neuropszichiátriai betegségek etiopatológiájának pontosabb felderítését, le­hetővé tesznek hatékonyabb terápiás be-avatkozásokat, és fontos szerepük várható a prevencióban, az egészséges életvitel fenntartásában.

Az adolescens kor a jelentős testi, pszichés és szociális változások és a felnőtté válás időszaka, amely azonban fokozott vulnerabilitással is társul. A tizenévesek 15-20%-a szorul folyamatos egészségügyi gondozásra, és kerül hosszabb távon felnőttellátásba, ugyanakkor a serdülőkor sérülékenysége krónikus betegség esetén fokozottan érvényesül. A krónikus állapottal élő adolescens és fiatal felnőtt egyének átadása felnőttellátásba különböző formában történhet. A transzfer a fiatal egyszerű átadását jelenti. A tranzíció az átadás egy célzott, tervszerű folyamata, amelynek során a beteg gyermekközpontúból a felnőttközpontú egészségügyi ellátás rendszerébe kerül. A tranzíciós ellátás holisztikus szemléletben zajlik és tekintetbe veszi a gyermek aktuális állapotát, az orvosi, pszichoszociális, továbbtanulási tényezőket. A tranzícióban a beteg és a családja mellett a gyermekgyógyász és felnőttspecialista, valamint az ellátásért felelős multidiszciplináris team, pszichológus is részt vesz. A tranzíció a nemzetközi irodalom alapján javítja az adherenciát, növeli a gyermekek önállóságát, valamint betegségéről alkotott ismereteit és segíti a felnőttellátáshoz való alkalmazkodást. A közleményben a szerzők a különböző szakterületek legújabb tranzíciós ismereteit foglalják össze, amely segítheti a közös munkát a társszakmák specialistái között.

Globalizálódó világunk plurális egészségügyi piacán a mentális zavarok kezelésében is egyre nagyobb teret hódít a komplementer és alternatív medicina (KAM). Az egészségügyi piac mellett egy „világképpiacról” is beszélhetünk, ahol egészség- és betegségképek versengenek egymással, és a beteg ezek között igyekszik kiigazodni. Az információtermelés miliőjében a „té­nyek” egyre szubjektívebb megítélés alá esnek ily módon kiemelten fontos témákká váltak azok a mechanizmusok, melyek által az egyén megvizsgálja az egészségügyi kérdésekkel is kapcsolatos információforrásokat, valamint a bizalom építésében, el­vesztésében és a döntéshozatalban játszanak szerepet. Az információ tengerében való orientáció nagymértékben függ globális tren­dektől, társadalmi (omszintű) jelenségektől, és az egyénben kialakuló azon kulturális diszpozícióktól vagy preferenciáktól, me­lyek a terápiaválasztásra is erős befolyást gyakorolnak. Ilyen például a „holisztikus” és/vagy a „természetes” preferenciája, illetve a beavatás iránti vágy, melyek hatással vannak az egyén információfeldolgozására és döntéseire, abban az esetben is, amikor mérlegeli, hogy pszichiáterhez vagy KAM-specialistához forduljon.