Myocardialis infarctust követő szívelégtelenség
TOMCSÁNYI János
2007. JÚLIUS 14.
Lege Artis Medicinae - 2007;17(06-07)
TOMCSÁNYI János
2007. JÚLIUS 14.
Lege Artis Medicinae - 2007;17(06-07)
Az akut myocardialis infarctus ellátása az elmúlt évtizedben jelentős fejlődésen ment keresztül. Ennek köszönhetően egyre több a túlélők száma, akiknél azonban nagy arányban alakul ki szívelégtelenség. Ez a szövődmény a mortalitás jelentős növekedésével jár, amit elsősorban a bal kamrának már az infarktus korai stádiumában megkezdődő remodellációja okoz. Az áttekintő közlemény célja, hogy a remodelláció patomechanizmusát és ezzel összefüggésben a terápiás lehetőségeket bemutassa. A jelenleg érvényben lévő ajánlások alapján a posztinfarktusos szívelégtelenségben szenvedő betegek esetében angiotenzinkonvertáz-gátló és - külön vagy egyidejűleg - angiotenzinreceptor-blokkoló, béta-receptor-blokkoló, valamint aldoszteronantagonista kezelés javasolt.
Lege Artis Medicinae
A vizet külsőleg és belsőleg egyaránt ősidőktől fogva alkalmazták gyógyító célra. A hidroterápiának, vagyis a vízgyógymódnak két fő területe van: a balneológia, amely a vizek ásványtartalmára alapozza kúráit és a klasszikus hidroterápia, amely a víz termikus, hűtő és hevítő hatását használja föl. Cikkünk ez utóbbi történetét tekinti át.
Lege Artis Medicinae
A nitrogén-monoxid az emberi szervezet egyik kulcsmolekulája. Felfedezése óta könyvtárnyi irodalom jelent meg élettani és kórélettani szerepével kapcsolatban. Szinte az összes kórfolyamatban jelen van. Egészséges szervezetben alapvető a keringésszabályozásban - az érelmeszesedés, a szívinfarktus, az agyi érkatasztrófák bekövetkezése elleni folyamatokban - játszott szerepe. Az idegrendszerben a szinaptikus plaszticitás, a tanulás, a memória és számos neuroendokrin szabályozási folyamat a nitrogén-monoxid mint neurotranszmitter segítségével zajlik. Az immunrendszer gyulladásos sejtjei (macrophagok, neutrophilek) nitrogén-monoxidot termelve baktericid, antivirális és tumorellenes hatást fejtenek ki a gazdaszervezet védelmét szolgálva. Kóros körülmények között a szuperoxid anionnal peroxinitritet képez, s ez károsítja a mitokondriális légzési láncot, a szuperoxid diszmutáz enzimet, a redukált glutationt, valamint inaktivál vagy aktivál jelátviteli fehérjéket. Kimutatták, hogy az ischaemia és a reperfúzió során részt vesz a nitratív, illetve nitrozatív stresszfolyamat, a DNS-károsodás, valamint a következményes poli-ADP-ribóz-polimeráz-1-aktiváció létrejöttében mind szívinfarktusban, mind agyi érkatasztrófákban.
Lege Artis Medicinae
Krónikus szívelégtelenségben szenvedő betegek béta-receptor-blokkoló kezelésének kedvező hatásait számos nagy, randomizált, prospektív, placebokontrollált klinikai vizsgálat igazolta. A nagy mortalitás végpontú vizsgálatokban, amelyeket bisoprolollal, carvedilollal, metoprololszukcináttal és nevibolollal végeztek, a hosszú távú béta-blokkoló kezelés hatására csökkent az összhalálozás, a cardiovascularis halálozás, a hirtelen halál és a szívelégtelenség progressziója miatti halálozás a II-IV. funkcionális stádiumba tartozó betegek körében. A kedvező klinikai tapasztalatok alapján jelenleg valamennyi klinikai súlyosságú stádiumba tartozó, bal kamrai szisztolés diszfunkció okozta, hemodinamikailag stabil, standard kezelésben részesülő szívelégtelenségben szenvedő betegnek javasolt a béta-blokkoló adása, ha nem áll fenn kontraindikáció. Jelen dolgozat összefoglalja a klinikai tanulmányok legfontosabb adatait és a szívelégtelenség kezelésének gyakorlati szempontjait.
Lege Artis Medicinae
A statinokkal végzett kontrollált klinikai vizsgálatok bizonyítékkal szolgáltak a tekintetben, hogy az LDL-koleszterin-szint agresszív csökkentése javítja az ischaemiás szívbetegség mortalitását. A kezelt betegek mintegy 40%-a éri el a koleszterin-célértéket. A gyógyszerszedési utasítások napi betartása (compliance) és a gyógyszer hosszú távú szedésének (perzisztencia) biztosítása kulcsfontosságú a súlyos szövődmények elkerülésében; a betegek hosszabb távon csak gyógyszereik mintegy 50%-át szedik be az orvosi javaslatnak megfelelően. A gyógyszeres terápiával való általános rossz együttműködés (compliance és perzisztencia) azt eredményezi, hogy a valós élet körülményei között nem észlelhető a klinikai vizsgálatokban jelentkező morbiditás-mortalitás csökkenés. Azoknál a betegeknél, akik rendszertelenül, rossz compliance-szel (<80%) szedik gyógyszereiket, a vizsgálatok szerint csak minimális egészségnyereség jelentkezik, és jelentősen romlik a kezelések költséghatékonysága. Azon betegek esetében, akik rossz perzisztenciájuk miatt a klinikai végpontokban megnyilvánuló előnyök megjelenése előtt (PVD) hagyják abba kezelésüket, elvész a gyógykezelésükre fordított erőforrás. Az együtt szedett gyógyszerek számának emelkedésével romlik mind a compliance, mind a perzisztencia. Mivel a betegegyüttműködést javító programok kevesebb mint 50%-a sikeres, célszerű, hogy már a gyógyszerválasztáskor a várható compliance, illetve perzisztencia és a betegjellemzők figyelembevételével hozzuk meg terápiás döntésünket. A fix dózisú kombinációs kezelések szélesebb körű alkalmazásával jelentősen javíthatói azon betegek kezelésének hatékonysága, akik több gyógyszert szednek és állapotuk erélyes vérnyomás- vagy LDL-koleszterin-szint-csökkentést igényel.
Lege Artis Medicinae
Az elmúlt évtizedekben jelentősen változott az epilepsziás betegek gyógyszeres kezelése, és ennek kapcsán új elvárások fogalmazódtak meg. Az epilepsziák terápiájában elsődleges a gyógyszeres kezelés, s ez a betegek 60-70%-ánál hatékony. A viszonylag kedvező eredmények ellenére napjaink antiepileptikus terápiája sem nevezhető még optimálisnak. 1990 előtt csupán hat jelentős antiepileptikum állt a klinikusok rendelkezésére, míg ezt követően több mint tíz új szer került forgalomba. A régi antiepileptikumok előnye, hogy hosszú távú klinikai tapasztalatokkal rendelkezünk róluk, jól ismert a hatékonyságuk, és olcsók. Az első generációs szereknek - annak ellenére, hogy viszonylag hatékonynak tekinthetők - több hátrányos tulajdonságuk is van. Nem biztosítottak kellő hatékonyságot minden beteg részére, viszont a hosszú távú alkalmazás során számolni kellett krónikus mellékhatásokkal. A szerző összefoglalja a legújabb ismereteket a régi és az új antiepileptikumok hatásosságáról, biztonságosságáról, valamint klinikai alkalmazásáról. A kezelés során a gyógyszerválasztás fő szempontjai: a tünetek szindromatológiai besorolása, a szer hatásossága és tolerálhatósága, illetve az egyéni betegszempontok. Az első generációs szerek közül a carbamazepin, az ethosuximid, a valproát és részben a clobazam, a clonazepam ma is széles körben használatosak (a benzodiazepinkészítmények csak az adjuváns kezelésben). A fenobarbiturát, a primidon, a phenytoin és a sulthiam alkalmazása - a mellékhatások, illetve a relatív hatástalanság miatt - jelentősen háttérbe szorult. Az új antiepileptikumok elsősorban West-szindróma, Lennox- Gastaut-szindróma és az idiopathiás generalizált epilepsziák kezelése során mutatnak nagyobb hatékonyságot. A gabapentin, a lamotrigin, a levetiracetam és az oxcarbazepin farmakokinetikája kedvező, alkalmazásuk biztonságos. A felbamat, a vigabatrin és a topiramat használata fokozott figyelmet igényel a mellékhatások miatt.
Hypertonia és Nephrologia
A hat részből álló összefoglaló bemutatja a hyperkalaemia epidemiológiáját, diagnózisát, patogenezisét és kezelését. A szívelégtelenségben (SZE) szenvedő, csökkent ejekciós frakciójú (HFrEF) betegek kezelésénél RAASg-, szakubitril/valzartán, valamint a MRA-kezelés jelentősen javította az életkilátásokat, csökkentette a mortalitást. Ugyanakkor ezeknek a szereknek az alkalmazása a gyógyszer bevezetésekor csökkentheti a vesefunkciót (eGFR) – ami egy tisztán hemodinamikai hatás, és az intraglomerularis nyomás csökkenésére vezethető vissza, míg hosszú távon ez a kezelés mérsékli a vesefunkció-romlás ütemét – és emeli a szérumkálium...
Lege Artis Medicinae
A szívelégtelenség gyakorisága, fontossága miatt annak kezelésével, megelőzésével mindegyik klinikusnak foglalkoznia kell. A szerző összefoglalja azokat az életmódi és diétás tanácsokat, gyógyszerelési megfontolásokat melyeknek preventív hatásuk van a szívelégtelenség kezelésében.
Hypertonia és Nephrologia
Mivel a RAAS-gátló szereket igen széles körben alkalmazzák az orvosok ischaemiás szívbetegségben, szívelégtelenségben, hypertoniában, diabetesben és veseelégtelenségben, indokoltnak tartjuk a jelentős nemzetközi társaságok ajánlásait ebben a kérdésben.
Lege Artis Medicinae
Az akut coronariaszindróma ellátása igen kiterjedten átalakult az elmúlt két-három évtizedben. Az orvoslás haladása egy nagyságrenddel kedvezőbb kórházi halálozást eredményezett, legalábbis ST-elevációs akut coronariaszindrómában. Jelenleg az orvosi gondolkodás homlokterében az akut coronariaszindróma ellátásában az invazív percutan revascularisatiók állnak. Ennek az eszközös beavatkozásnak a sikerét javarészt az erőteljes adjuváns, antithromboticus kezelés fejlődésének köszönhetjük. Hazánkban is alapvetően átalakult az akut coronariaszindrómában szenvedő betegek ellátása, átstrukturálva az ellátás szerkezetét. Ez egyben az ajánlások betartásához való tökéletesebb ragaszkodást is eredményezte.
Lege Artis Medicinae
A hyponatraemia (szérumnátrium-koncentráció < 136 mmol/l) a leggyakoribb ionzavar, mely megnöveli mind a kórházon belüli, mind a kórházon kívüli mortalitás rizikóját. Patogenezisében antidiuretikus hormonhatás, vagy csökkent glomerularis filtrációs ráta, vagy a kiüríthető ozmolok hiánya, vagy ezek kombinációja játszik szerepet. A differenciáldiagnózis fontos lépései a kórtörténet, illetve gyógyszerszedés rögzítése, a szérum- és vizeletozmolalitás, és a vizeletnátrium-koncentráció mérése. Az alacsony effektív keringő volumen, renalis hipoperfúzió megítélését segíti az urea és húgysav frakcionális exkréciójának meghatározása. A tüneteket okozó, vagy több mint 10 mmol/l-es szérumnátrium-csökkenéssel járó akut hyponatraemia esetén 3%-os NaCl adása szükséges az életveszély elhárítása érdekében. A krónikus hyponatraemia kezelésének alapja a vízbevitel megszorítása, és az etiológiai tényező (például gyógyszer - leggyakrabban tiazid - -szedés) eliminációja. Csökkent extracelluláris volumen esetén izotóniás sóoldat infúziója szükséges. Euvolaemia esetén elsődleges a vízbevitel megszorítása. Megnövekedett extracelluláris volumen esetén (szívelégtelenség, májcirrhosis, nephrosis) meg kell szorítani a víz- és NaCl-bevitelt, és aldoszteronantagonista, valamint kacsdiuetikum adása indokolt. Krónikus hyponatraemia esetén a szérumnátrium-koncentráció emelkedése nem haladhatja meg a 10 mmol/l-t az első 24 órában és a 8 mmol/l/napot a további napokon.
1.
2.
3.
4.
1.
2.
3.
4.
5.
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás