A gyomorrák kezelésében az utóbbi időben ugyan jelentős előrelépés történt, de a túlélési eredmények még mindig meglehetősen szerények. Az összefoglaló közlemény célja áttekinteni a lokálisan előrehaladott és a metasztatikus gyomorrák kezelésének történetét és bemutatni a jelenlegi kezelési standardokat. Kiemelten foglalkozik a perioperatív kezelésben a közelmúltban bekövetkezett változásokkal, csakúgy, mint az áttétes betegek kezelésének átalakulásával. Részletesen elemzésre kerül a palliatív kemoterápiák többvonalbeli használata, és az elérhető célzott kezelések helye az áttétes daganatokban. Az immunellenőrzőpont- gátlók egyre szélesebb körben történő alkalmazásai és jövőbeni felhasználási lehetőségei is tárgyalásra kerülnek. A gyomorrák molekuláris altípusairól mint a terápiaválasztás lehetséges indikátorairól is szó esik. Végül pedig olyan terápiás javaslatokat kíván adni, ami

Az elmúlt 20 évben az emlőrák diagnosztikája komplexebbé vált. Az intraoperatív kórismézés helyett a multidiszciplináris közegben megvalósuló preoperatív/nonoperatív diagnosztika került előtérbe. Mind a mell, mind pedig a hónalj sebészi kezelése előre tervezhető. A szelekció nélküli radikális műtétek helyébe a többnyire szűréssel felfedezett kisebb tumorokhoz mért, szelektíven alkalmazott, csökkentett radikalitású, konzervatív műtétek (szektorális vagy széles kimetszés, őrszemnyirokcsomó-biopszia) kerültek sok esetben. A patológiai leletben szereplő prognosztikai paraméterek (nyirokcsomóstátus, tumorméret, érinvázió, a reszekciós szélek épsége) mellett egyre nagyobb hangsúlyt kaptak azok a prediktív markerek (ösztrogénreceptor, progeszteronreceptor, HER-2, bazális és proliferációs markerek), amelyek alapján az emlőrákok molekuláris típusait igyekszünk leírni, és amelyek a szisztémás kezelést napjainkban leginkább befolyásolják. A kezelések hatékonyságát jósló eszközök tárháza bővülőben van, és ezek segíthetnek a tumorok neoadjuváns kezelésének indikálásában, ami megint csak az elmúlt 20 év vívmánya. A jelen közlemény e változások egy részébe ad szubjektív, a patológiai módszerekkel való kapcsolatuk alapján válogatott, rövid, tematikus betekintést.

Az emlőrák klinikai kezelése az evidencián alapuló orvoslás szerint működik. Ennek lényege, hogy a beteg az átlagos betegpopuláció számára legjobb kezelést kapja - ez azonban nem feltétlenül egyezik a számára is legmegfelelőbbel. A klinikai döntéshozatalt megfelelő prognosztikus és prediktív biomarkerek alkalmazásával lehet javítani. Az egyidejűleg több gén kifejeződésének mértékét meghatározó, „többgénes” genetikai tesztek ebben a döntéshozatalban tudnak segíteni. Ezek közül kettő (MammaPrint és Prosigna) már FDA-jóváhagyással is rendelkezik, és számos további teszt is elérhető kereskedelmi forgalomban (IHC4, Oncotype DX, EndoPredict, BCI). A legtöbb tesztben közös, hogy az ösztrogénreceptor-pozitív, korai emlőrák esetén alkalmazhatóak és a felhasználásukkal megválaszolt legfontosabb kérdés a kemoterápia várható eredményének előrejelzése. Még nem rendelkezünk olyan algoritmussal, amelyik konkrétan meg tudná mondani, hogy pontosan milyen kemoterápiával kellene kezelni a beteget, valamint a receptornegatív betegekre sincs használható teszt. Maguk a mérések több különböző technológia (immunhisztokémia, génchipek, RT-PCR) felhasználásával, különböző génlisták alkalmazásával működnek - ezek egymáshoz viszonyított hatékonysága még nem ismert. Az ismert problémák ellenére a többgénes tesztek gyorsan terjednek. Emögött nagy valószínűséggel az áll, hogy a kemoterápia során a drága gyógyszeres kezelésben részesülő betegek számának csökkentésén keresztül mérséklik az onkológiai kezelések összköltségét.

BEVEZETÉS - Magyarországon az Országos Népegészségügyi Program keretén belül 2002. január 1-jén indult a szervezett emlőszűrés. A program célja a nők daganatos halálokai között első helyen szereplő emlőrák mortalitásának csökkentése. Minél korábbi stádiumban mutatjuk ki a betegséget, annál inkább növelhető a gyógyulás esélye. Ebbe a programba kapcsolódott be a debreceni Kenézy Emlőcentrum is. BETEGEK ÉS MÓDSZEREK - Panaszmentes, 45-65 év közötti nők vettek részt a szervezett emlőszűrésen. Ezzel párhuzamosan klinikai vizsgálatokat is végeztek panaszos, sok esetben tapintható rezisztencia miatt jelentkező betegeken. A mammográfiás felvételeket a szűrés során ugyanaz a két orvos értékelte, a kiegészítő vizsgálatokat is - emlő- és axilla-ultrahangvizsgálat, célzott mintavételek (finomtű-biopszia,, hengerbiopszia) - mindig ugyanaz az orvos végezte. A vizsgálati adatokat összehasonlító elemzéssel dolgozták fel. EREDMÉNYEK - A malignus daganatok gyakorisága a szűrővizsgálatok során 4‰, a klinikai vizsgálatok esetén 1,5% volt. A klinikai vizsgálat során felfedezett rosszindulatú tumorok 46,5%-át 45-65 év közötti nőknél diagnosztizálták. Ez az a korosztály, amely leginkább részt vesz a szűrésben. A 40-44 év közöttiek 7,3%-ánál találtak daganatot, míg ez az arány a 66 év fölöttieknél 37,3% volt. A szűrés kapcsán kimutatott, 1,5 cm-nél kisebb tumorok aránya 49,1% volt, ez az arány a klinikai vizsgálatok esetében 36%. Mindkét csoportban a 1,5 cm-es tumorméret bizonyult határértéknek, amely alatt ritkán, fölötte viszont gyakran kell metasztázissal számolni, elsősorban az axillaris nyirokcsomókban. KÖVETKEZTETÉS - Mind az emlőszűrésnek, mind az emlők klinikai vizsgálatának van létjogosultsága. A két év alatt összegyűjtött adatok feldolgozása során a szerzők arra a következtetésre jutottak, hogy a szűrést érdemes lenne elkezdeni már 40 éves kortól, illetve kiterjeszteni 65 év fölé is. Az emlőszűrés segítségével a daganatot korai stádiumban észlelhetjük. A 1,5 cm-nél kisebb méretű tumorok esetében kisebb az axillaris metasztázisok előfordulásának valószínűsége, mint a nagyobb méretűeknél. Az eddigi, irodalmi adatokkal alátámasztott tudományos ismeretek alapján a prognózis is kedvezőbb, ha az axillaris nyirokcsomókban nincs áttét, így ez a tény is alátámasztja a szűrés létjogosultságát.

Az agyi áttétek rendkívül rossz prognózisúak. A kezelés első vonalát a sebészi és a sugárterápia jelenti, a szisztémás, azaz gyógyszeres kezeléssel eddig csekély eredményeket lehetett elérni. A tapasztalatok azonban gyűlnek: a normális sejtek a daganatsejtekkel együttműködésben hozzájárulnak azok letelepedéséhez, metasztázisok keletkezéséhez; a primer tumor és metasztázisainak molekuláris profi lja eltérő lehet, amely lényegesen befolyásolhatja a kezelési stratégiát; az érellátás típusa változhat a metasztázis növekedése során. Fontos lenne egyrészt a különböző terápiás lehetőségek kombinációjának optimalizálása és olyan markerek alkalmazása, amelyek jelezni tudják a metasztatizálás esélyét.