A lép hiánya vagy funkciózavara esetén fokozott a súlyos fertőzések kockázata. A kockázat a splenectomiát követő két éven belül a legnagyobb. Fertőző mikroorganizmusok széles spektruma okozhat súlyos fertőzést, különösen fiatal vagy immunhiányos betegekben. A leggyakoribb patogén a Streptococcus pneumoniae, a Neisseria meningitidis és egyes országok esetében a Haemophilus influenzae b típusa (Hib). A lép hiánya vagy funkciózavara esetén fellépő fertőzések prevenciójára és kezelésére vonatkozóan a nemzetközi ajánlások nem egységesek. A rendelkezésre álló adatok túlnyomó része szakértői bizottságok beszámolóiból, állásfoglalásaiból, és/vagy egészségügyi hatóságok klinikai tapasztalataiból származik. Ezen a területen Magyarországon is hiányosságokat találunk. Azokat a betegeket, akiknek a lépét eltávolították, valamint azokat, akik valamely egészségügyi problémájuk miatt hajlamosak a lép hipofunkciójára, tájékoztatni kell az állapotukkal járó veszélyekről, immunizálni kell és profilaktikus antibiotikum- kezelésben kell részesíteni a nemzeti epidemiológiai és mikrobiológiai protokolloknak megfelelően. Magyarországon minél előbb szükség lenne egyértelmű ajánlásokra a fertőzések megelőzésére vonatkozóan azoknál a betegeknél, akiknek hiányzik vagy diszfunkcionális a lépe. A szerző célja, hogy védőoltás-tanácsadóként felhívja a figyelmet erre a problémára, és segítséget nyújtson orvosok és betegek számára egyaránt.

A HEP3002 egy 16 országban zajló, folyamatban lévő, nyílt, korai hozzáférési telaprevir program, amelyben 1-es genotípusú hepatitis C-vírus-fertőzésben (HCV) és súlyos fokú fibrosisban vagy kompenzált cirrhosisban szenvedő betegek vesznek részt.

BEVEZETÉS - Hormondependens emlőrákban az öt évig alkalmazott posztoperatív tamoxifenterápia standard kezelési mód, ennek öt évet meghaladó folytatása már növelheti a betegség kiújulásának kockázatát. Igazolást nyert, hogy a tamoxifenkezelés megszakítása után a harmadik generációs aromatázgátló letrozol szignifikánsan javítja a betegségmentes túlélést. Fontos annak tanulmányozása, hogy az ösztrogénszint jelentős csökkentése összefüggést mutat-e a nemkívánatos események/ mellékhatások előfordulásával, illetve az életminőség változásával. BETEGEK ÉS MÓDSZER - 2005-2009 között 921, korai stádiumú emlőcarcinomában szenvedő nő (átlagéletkor 63 év, 40-94 év) részesült tamoxifenkezelést követő, kiterjesztett adjuváns letrozolkezelésben. Közülük 541 beteg kapott ezt megelőzően 4-6 évig tamoxifenterápiát. Ez utóbbi betegcsoportban vizsgáltuk a letrozolkezelés során fellépő relapsusokat, a betegek életminőségét az SF-36 kérdőívvel, valamint mind a 921 beteg körében a nemkívánatos események, mellékhatások fellépését. A betegek összesen nyolc alkalommal vettek részt viziten, a kérdőívet négy alkalommal töltötték ki. EREDMÉNYEK - A vizitek során 20 beteg esetében jegyeztek be relapsust. Az életminőség pontszámai két főcsoportban - fizikális és mentális egészség - és ezeken belül három alcsoportban javultak szignifikánsan, és romlás nem volt tapasztalható. Kilencszázhuszonegy letrozolt szedő betegből 73-nál lépett fel nemkívánatos esemény/ mellékhatás, ezek közül kilenc volt súlyosnak minősülő, és három beteg meghalt. A két leggyakoribb mellékhatás az ízületi és csontfájdalom (18 beteg), illetve a hőhullám (12 beteg) volt. KÖVETKEZTETÉS - A kiterjesztett adjuváns letrozolkezelés eredményes volt a relapsusok számát és a kezelést folytató betegek számát illetően. A betegek életminősége az SF-36 kérdőív alapján összességében javult. A letrozolkezelést a betegek többsége jól tolerálta, ami kedvezően befolyásolhatja a terápia kimenetelét.

BEVEZETÉS - Az IL-6 multifunkcionális citokin, melynek szerepe van mind a haematopoesisben, mind a T- és B-lymphocyták differenciálódása, illetve a gyulladásos folyamatok és az allergiás reakciók szabályozásában. Felmerült a kérdés, hogy a mononukleáris sejtekből felszabadult IL-6 alkalmas-e a gyógyszerallergia kimutatására, de jól alkalmazható leírás jelenleg nem található. MÓDSZER - Az általunk kidolgozott módszer lényege: a mononukleáris sejtekben levő preformált IL-6-ot négy standard koncentrációjú, tiszta hatóanyaggal történő 20 perces inkubációt követően a felülúszóból ELISA módszerrel határoztuk meg. Epicutan, intradermalis, valamint szisztémás provokációs teszteket is alkalmaztunk az anamnesztikusan gyanús anyagokkal (483 in vitro meghatározás ellenőrzésére 172 in vivo vizsgálat). EREDMÉNYEK - Két, gyógyszerallergiára gyanús (100 és 62 fő) és egy-egy megfelelő kontrollcsoporton (24 és 23 fő) történtek a vizsgálatok. Párhuzamosan néhány esetben meghatároztuk a TNF-α, IL-2 és IFN-γ, IL-4 mennyiségét áramlásos citometriás módszerrel. Ezek közül csak az IL-6 és a TNF-α volt kimutatható. Eredményeinket összehasonlítottuk a paralel végzett in vivo vizsgálatok eredményével. Megállapítottuk, hogy az IL-6-release mértéke nem függ a klinikai fenotípustól és a vizsgált gyógyszer molekulaszerkezetétől, valamint hatástani csoportjától (76- 4000 Da között). Az alacsony vagy többszörös kibocsátási koncentrációk jól jelezték a tünetek súlyosságát és testfelszíni kiterjedését. KÖVETKEZTETÉS - Ezekre az ismeretekre alapítva a klinikumban jól felhasználható in vitro módszert dolgoztunk ki a bőrtünetekkel jelentkező gyógyszeres szenzibilizáció vizsgálatára és differenciáldiagnosztikájára.

Molnár László orvos, biostatisztikus, szociológus valamennyi szakterületén jelentős kutatásokat végzett Magyarországon és Németországban. Most a neurotranszmitterek szerepével kapcsolatos új eredményekről kérdeztük meg.