Visszaemlékezésem első részében* összefoglaltam az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetben medikusként, be­osztott orvosként, majd osztályvezető főorvosként eltöltött több mint három és fél évtizedemet. A most következő részben arról írok, milyen szerepet játszott életemben a Lipótmező, és miért volt alapvetően hibás az intézet bezárása 2007-ben.

A nyomelemek az élő szervezetben kis mennyiségben (nyomokban) fordulnak elő és az életműködések számára többnyire nélkülözhetetlenek. Emberben esszenciális nyomelem a cink (Zn), fluor (F), jód (I), kobalt (Co), króm (Cr), mangán (Mn), molibdén (Mo), réz (Cu), szelén (Se), vas (Fe), illetve kérdésesen a bór (B) és vanádium (V). A mentális funkciók a biopszichoszociális holisztikus koncepció értelmében biológiai alappal rendelkeznek, így bizonyos biokémiai folyamatok nyomelemdeficit miatti zavarai mentális következményekkel járhatnak. Tudományos vizsgálatok jelzik a nyomelemek hiányának feltételezett szerepét pszichiátriai betegségekben, így depresszióban (Zn, Cr, Se, Fe, Co, I), premenstruális diszfóriában (Cr), szkizofréniában (Zn, Se), kognitív károsodásban/dementiában (B, Zn, Fe, Mn, Co, V), mentális retardációban (I, Mo, Cu), falásos evészavarban (Cr), autizmusban (Zn, Mn, Cu, Co) és figyelemzavar/hiperaktivitásban (Fe). Ugyanakkor, egyes nyomelemek (Cu, Mn, Co, Cr, Fe, V) túlzott jelenléte és szöveti lerakódása (krónikus expozíció, genetikai hiba) szintén mentális zavarokhoz vezethet, változatos tüneti képpel (depresszió, szorongás, pszichózis, kognitív diszfunkció, insomnia). A bipoláris hangulatzavar kezelésében hatékony lítium (Li) hivatalosan nem számít nyomelemnek. A táplálkozásból adódóan (ivóvíz, étel) a szervezet szérum-Li-szintje körülbelül ezredrésze a terápiásan alkalmazottnak. Mindazonáltal az intracelluláris Li-szint kisebb a membrán nátrium-Li ellentranszport mechanizmus miatt, ami a Li-ot a sejtből kihozza. A Li nyomelem lehetősége mégis felmerült, mivel tanulmányok szerint ilyen kis koncentrációban is lehet hatása, ugyanis bizonyos földrajzi területeken az ivóvíz Li-tartalma fordított korrelációt mutat a suicid rátával.

A szorongó beteg azonosítása nem mindig könnyű feladat. Diagnosztizálása csupán azon esetben egyszerű, amennyiben a szorongásnak markáns külső (szomatikus és pszichés) jelei vannak jelen, avagy a beteg maga panaszkodik rá. A szorongás önmagában nem patológiás tünet, amennyiben erőssége vagy időtartama nem túlzott. A szorongásos reakció nagy egyéni változatosságot mutat, patológiásnak akkor tekintendő, ha inadekvát, irreleváns, és nincs összhangban az aktuális szituációval. Epidemiológiai adatok szerint a családorvosi praxis betegeinek egyharmada szenved szorongásos megbetegedésben, azonban mivel gyakorta a testi tünetek állnak előtérben, a betegek nagyszámú orvosi vizsgálaton esnek át. Fontos hangsúlyozni az orvosi kivizsgálás fontosságát egy esetlegesen fennálló testi betegség kizárása érdekében. A DSM-5 diagnosztikus kategóriái-nak használata kiváló segítség a helyes diagnózis felállítására. A szorongás kardiológiai megbetegedések és a diabetes mellitus rizikófaktora is. A szorongásos megbetegedések prevalenciája 12,6-17,2%. A szorongásos megbetegedések jól menedzs-elhető, ám komplex terápiát igénylő kórképek: benzodiazepinek, antidepresszívumok, hipnotikumok, valamint pszichoterápia alkalmazása jön szóba. Mivel depresszió és alvászavar gyakran együtt jár vele, így ezek együttes gyógykezelése a helyénvaló.

Globalizálódó világunk plurális egészségügyi piacán a mentális zavarok kezelésében is egyre nagyobb teret hódít a komplementer és alternatív medicina (KAM). Az egészségügyi piac mellett egy „világképpiacról” is beszélhetünk, ahol egészség- és betegségképek versengenek egymással, és a beteg ezek között igyekszik kiigazodni. Az információtermelés miliőjében a „té­nyek” egyre szubjektívebb megítélés alá esnek ily módon kiemelten fontos témákká váltak azok a mechanizmusok, melyek által az egyén megvizsgálja az egészségügyi kérdésekkel is kapcsolatos információforrásokat, valamint a bizalom építésében, el­vesztésében és a döntéshozatalban játszanak szerepet. Az információ tengerében való orientáció nagymértékben függ globális tren­dektől, társadalmi (omszintű) jelenségektől, és az egyénben kialakuló azon kulturális diszpozícióktól vagy preferenciáktól, me­lyek a terápiaválasztásra is erős befolyást gyakorolnak. Ilyen például a „holisztikus” és/vagy a „természetes” preferenciája, illetve a beavatás iránti vágy, melyek hatással vannak az egyén információfeldolgozására és döntéseire, abban az esetben is, amikor mérlegeli, hogy pszichiáterhez vagy KAM-specialistához forduljon.