Lege Artis Medicinae

Krónikus obstruktív tüdőbetegségben szenvedők tünethatárolt terhelési toleranciájának nyolc órán át tartó javulása A naponta egyszer adott tiotropium hatásának vizsgálata

SOMFAY Attila

2006. DECEMBER 16.

Lege Artis Medicinae - 2006;16(12)

A krónikus obstruktív tüdőbetegségben (COPD) szenvedő betegek állapotromlását a légzésfunkciós paraméterek nem fejezik ki teljes mértékben. A rutin tüdőfunkció-mérésen túl, a funkcionális állapot árnyaltabb méréséhez és a terápiás intervenciók hatékonyabb megítéléséhez az American Thoracic Society és az American College of Chest Physicians közös álláspontot alakított ki.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Lege Artis Medicinae

A megbocsátás művészete Michael E. McCullough, Steven J. Sandage, Everett L. Worthington: Megbocsátás. Hogyan tegyük múlt időbe a múltunkat?

FERENCZI Andrea

„Vajon mi az oka annak, hogy időnként úgy sodor magával bennünket a megbocsátásra való képtelenség, mint vihar a tengeren hánykolódó halászhajót? Küszködünk, hogy megbocsássunk, nekifeszülünk a félelmetes viharnak, miközben a gyűlölet és a fájdalom hullámai olyan erővel csapkodják a szegélydeszkákat, hogy kis híján alámerülünk. Araszolnánk előre, a szél azonban mindig visszavet. Aztán újra megpróbálunk megbocsátani. A tenger csendes, békésen ringatózunk a vízen, azt gondolván, legyőztük a vihart. Hirtelen azonban ismét az engesztelhetetlenség, a gyűlölet és a keserűség fojtogató karmai között találjuk magunkat.

Lege Artis Medicinae

FÓKUSZBAN A TÜDŐBETEGSÉGEK Az olvasók kérdéseire szakértő válaszol

MAGYAR Pál

- A tbc-t egy időben jó eredménnyel szanáltuk, de újabban ismét felütötte a fejét. Mi ennek az oka? Melyek azok a tényezők, illetve tünetek, amelyek összejátszása esetén fel kell merülnie friss tbc-s fertőzés lehetőségének?

Lege Artis Medicinae

Rosarium parvulorum Kicsinyek rózsafüzére - szonettkoszorú

KIRÁLY Péter

Szonettkoszorú a fájdalomról egy gyakorló orvos tollából.

Lege Artis Medicinae

Az endocannabinoid rendszer jelentősége

JÁRAI Zoltán

Az elmúlt két évtized cannabinoidkutatása, elsősorban az endocannabinoid rendszer felfedezése és e rendszernek a különböző súlyos betegséggel és kórállapottal való kapcsolatának tisztázása miatt, az orvostudományi kutatások egyik legfontosabb témájává vált. Az endocannabinoid rendszer működését és aktivitását számos szövetben, szervben igazolták, mint például a központi idegrendszerben, a gastrointestinalis, a hepaticus, a pulmonalis, a csont- és a reproduktív rendszerben. Vizsgálták szemészeti vonatkozásait, szerepét a malignus betegségekben, valamint jelentőségét a fájdalom és a gyulladás mechanizmusában. A cikk szerzője összefoglaló áttekintést nyújt mindezen ismeretekről, legrészletesebben az endocannabinoid rendszernek az energiametabolizmusban és a cardiovascularis szabályozásban betöltött szerepéről.

Lege Artis Medicinae

A rosszindulatú daganatok klinikai és patológiai diagnózisa közti eltérések

KOVÁCS Attila, ILLYÉS György, SCHÖNFELD Tibor, SCHAFF Zsuzsa

BEVEZETÉS - Magyarországon, mint más országokban is számos alkalommal fordul elő, hogy az elhunyt beteg boncolásakor olyan betegségre derül fény, amelyet a modern klinikai diagnosztikai eszköztár ellenére sem sikerült korábban kimutatni. Jelen tanulmányunk célja a rosszindulatú daganatok klinikai találati arányának vizsgálata. MÓDSZER - 1996 és 2006 között 5005 kórboncolást végeztünk intézetünkben. Azokat az eseteket, amelyeknél eltérést láttunk a malignus daganat klinikai és patológiai diagnózisa között, újraértékeltük a primer tumor lokalizációja és a diagnózisok eltérésének típusa - álnegatív, álpozitív, eltérő lokalizáció - alapján. Megvizsgáltuk, hogy a klinikailag ismeretlen kiindulású daganatok milyen arányban kerültek felismerésre a boncolás során. A diagnózisok eltérésének okait és a terápia helyességét aszerint értékeltük, hogy történt-e hiba a diagnosztikus tevékenységben, és ha igen, akkor lényegesen befolyásolta-e a kórlefolyást. EREDMÉNYEK - A malignus daganatok eseteit vizsgálva 1495 boncolás közül 235 esetben (16%) találtunk eltérést a klinikai és patológiai diagnózis között. Hetvennégy esetben klinikailag ismeretlen kiindulású malignus tumorban szenvedett elhunytat boncoltunk (5%). A téves diagnózisok 57%-a álnegatív, 23%-a álpozitív, 20%-a pedig lokalizációjában téves tumordiagnózis volt. Az ismeretlen eredetű tumoresetek 75%-át a kórboncolás tisztázta. Összességében tehát öt, klinikailag diagnosztizált malignus daganatra jut egy téves diagnózis vagy ismeretlen tumorlokalizáció (309/1495, 21%). A téves diagnózisok között leggyakrabban a tüdőrák szerepelt, amelyet a máj- és vesedaganatok követtek. A diagnózisok eltérése nagyrészt (60%) a klinikustól független tényezőnek tudható be, valójában nem diagnosztikai hiba. A fennmaradó 40% közül 11%-ban a diagnosztikus tévedés a kórlefolyást rosszul befolyásolta. KÖVETKEZTETÉS - A fejlett diagnosztikai lehetőségek ellenére a malignus daganatok áldiagnózisának aránya magas, ezért a boncolásnak a jövőben is kiemelt helye lesz a klinikai tevékenység minőség-ellenőrzésében, az oktatásban és a továbbképzésben.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Ideggyógyászati Szemle

Mi történik a szédülô beteggel a sürgôsségi osztály elhagyása után?

MAIHOUB Stefani, MOLNÁR András, CSIKÓS András, KANIZSAI Péter, TAMÁS László, SZIRMAI Ágnes

Bevezetés – A szédülés a fájdalom mellett az egyik leggyakoribb panasz, amellyel a beteg felkeresi az orvosi ellátást. A modern diagnosztika ellenére a szédülés okának diagnosztizálása napjainkban is nehéz feladat, számos buktatót rejt magában. Célkitûzés – Kérdôíves felmérésünk célja annak vizsgálata, hogy mi történik a szédülést panaszoló beteggel a sürgôsségi ellátást követôen. Kérdésfelvetés – A sürgôsségi osztályon felállított diagnózis és a késôbbi kivizsgálás eredménye között mennyire volt összefüggés? Hogyan alakult a betegek életminôsége az idô függvényében? A vizsgálat módszere – A Semmelweis Egyetem Sürgôsségi Betegellátó osztályán megjelent 879, szédülést panaszoló beteghez juttattuk el kérdôívünket. A vizsgálat alanyai – A kitöltött kérdôíveket 308 betegtôl (110 férfi, 198 nô, átlagéletkor 61,8 ± 12,31 SD) kaptuk vissza, ezeket elemzésnek vetettük alá. Eredmények – A sürgôsségi diagnózisok megoszlása a következôképpen alakult: centrális eredetû (n = 71), szédülékenység (n = 64) és BPPV (n = 51) voltak a leggyakoribb diagnózisok. A végleges diagnózis tisztázásáig eltelt idô leggyakrabban napokat (28,8%), illetve heteket (24,2%) igényelt, kiemelendô azonban, hogy 24,02%-ban végleges diagnózis sosem született. A sürgôsségi és a végleges diagnózis között csupán 80 beteg esetén (25,8%) volt egyezés, amelyet alátámaszt a kvalitatív statisztikai elemzés (Cohen-féle Kappa-teszt) eredménye (κ = 0,560), moderált összefüggést indikálva. Megbeszélés – A sürgôsségi osztályon felállított diagnózis és a késôbbi kivizsgálás eredménye közötti korreláció alacsony, de az eredmények a nemzetközi irodalomban is hasonlónak mondhatók. Emiatt fontos a betegek követése, beleértve az otoneurológiai, illetve esetlegesen neurológiai kivizsgálás fontosságát. Következtetések – A szédüléssel jelentkezô betegek sürgôsségi diagnosztikája nagy kihívás. A pontos anamnézis és a gyors, célzott vizsgálat a nehézségek ellenére tisztázhatja a szédülés centrális vagy perifériás eredetét.

Lege Artis Medicinae

Hozzászólás a „Nagyszámú laboratóriumi vérvizsgálati eredmény exploratív jellegû vizsgálata rang­korrelá­ció­val” címû közleményhez

Ideggyógyászati Szemle

A SARS-CoV-2 koronavírus által okozott COVID-19-járvány neurológiai vonatkozásai

BERECZKI Dániel, STANG Rita, BÖJTI Péter, KOVÁCS Tibor

A SARS-CoV-2 koronavírus által okozott COVID-19- jár­vány 2020 tavaszára világszerte elterjedt, gyors és haté­kony reakciót igényelve össztársadalmi szinten, és az egész­­ségügyi ellátás szervezésében is. A COVID-19 fô tünetének a lázat, a köhögést és a nehézlégzést tartják. A légzôszervi érintettségen túl a fertôzés egyéb panaszokat és tüneteket is okozhat. Az eddigi adatok alapján neuro­lógiai jellegû panaszok és tünetek a kórházba kerülô COVID-19-betegek 30–50%-ánál elôfordulnak, és gyakrabban jelentkeznek a súlyos állapotú eseteknél. Leírtak a COVID-19-hez társuló klasszikus akut neurológiai kórképeket is. A COVID-19-ellátásra fókuszáló egészségügyi ellátórendszerekben az egyéb akut ellátást igénylô kórképek szakellátásának visszaesését figyelték meg. A COVID-19-járvány során fontos feladat a krónikus neurológiai kórképekben szenvedôk folyamatos ellátásának biztosítása is. A jövô feladata lesz a COVID-19 járvány által az egyéb neurológiai kórképekre kifejtett hatások felmérése, valamint annak megítélése, hogy a SARS-CoV-2 koronavírus által okozott fertôzés járhat-e késôi neurológiai szövôdményekkel.

Ideggyógyászati Szemle

A késői kezdetű Pompe-kórban szenvedők enzimpótló kezelésének hosszú távú követése

MOLNÁR Mária Judit, BORSOS Beáta, VÁRDI Visy Katalin, GROSZ Zoltán, SEBÕK Ágnes, DÉZSI Lívia, ALMÁSSY Zsuzsanna, KERÉNYI Levente, JOBBÁGY Zita, JÁVOR László, BIDLÓ Judit

A Pompe-kór (PD) egy ritka lizoszomális tárolási betegség, amit a GAA gén mutációja következtében kialakuló α-glü­kozidáz (GAA) enzim elégtelen mûködése okoz. Az enzim­deficientia a glikogén lizoszomális felszaporodásához vezet. A betegségnek két klinikai formája ismert, az újszülöttkori, valamint a késôi forma. Jelenleg a betegség hátterében a GAA génnek közel 600 mutációja ismert. A kaukázusi populációban a késôi forma hátterében a c.-32-13T>G mutáció a leggyakoribb, az allélfrekvencia közel 70%. A Pompe-kórt enzimpótló terápiával (ERT) tudjuk kezelni, kéthetente Myozyme infúzió adásával. Közleményünkben 13, több mint öt éve kezelt, késôi kezdetû formában szen­vedô beteg hosszú távú követését mutatjuk be. A leg­hosszabb követési idô 15 év volt. A kezelés eredmé­nyességének megítélésére évente mértük a 6 perces járó­távolságot és a légzésfunkciót. Az adatok alapján a 6 per­ces járótávolság az enzimpótló kezelés indítása után körülbelül 3-4 évig javult, ezt követôen az esetek többségében a megtett távolság csökkent. A több mint 10 éves követés után a kezdeti 6 perces járótávolsághoz képest romlást tapasztaltunk az esetek 77%-ában, javulást az esetek 23%-ában. A követés ideje alatt mindössze egyetlen beteg került kerekesszékbe. A légzésfunkció, különösen fekvô helyzetben hasonlóan alakult. A betegek terápiára adott válaszában nagy variabilitást figyeltünk meg, ami csak részben mutatott összefüggést a terápiás fehérje ellen termelôdô antitestszinttel. Az ERT eredményessége jelentôsen függött a betegséget okozó mutáció típusától, a betegség státuszától a kezelés kezdetekor, a beteg fizikai aktivitásától és táplálkozási szokásaitól. Az innovatív orphan gyógyszerekkel kezelt betegek hosszú távú követése kiemelkedôen fontos ahhoz, hogy megismerjük a kezelés valós hasznát és a betegek igényeit.

Lege Artis Medicinae

Az antidepresszívumok és a cukorbetegség közti kapcsolat

HARGITTAY Csenge, GONDA Xénia, MÁRKUS Bernadett, VÖRÖS Krisztián, TABÁK Gy. Ádám, KALABAY László, RIHMER Zoltán, TORZSA Péter

A cukorbetegség és a depresszió gyakran komorbid krónikus betegségek. Önmagukban is nagy betegségterhet jelentenek, azonban együttes elôfordulásuk tovább növeli a cukorbetegség szövôdményeinek számát, a morbiditást és a mortalitást. A két betegség közti kapcsolat kétirányú, amelynek hátterében már ismert és még csak feltételezett mechanizmusok állnak. A szerzôk összefoglaló közleményének célja az antidepresszívumok és a cukorbetegség közti kapcsolat bemutatása, illetve a gyógyszerek szénhidrát-anyagcserére gyakorolt hatásának elemzése. Az antidepresszívum-kezelés egyrészt javíthatja a betegek hangulatát, kognitív funkcióit és adherenciáját, amely pozitív hatással lehet a glükózháztartásra, másrészt a gyógyszerek metabolikus mellékhatásai ronthatják is a szénhidrát-anyagcserét. A metabolikus mellékhatások szempontjából a szelektív szerotoninvisszavétel-gátlók a legelônyösebbek, a triciklikus antidepresszívumok és a monoaminoxidáz-gátlók szoros kontroll mellett alkalmazhatók. A szerotonin- és noradrenalinvisszavétel-gátlók a noradrenerg aktiválási úton keresztül ronthatják a glykaemiás kontrollt. Az újabb típusú antidepresszívumok hatása pedig pozitív vagy semleges. A depresszió szû­ré­sével és idôben elkezdett kezelésével csökkenthetôk a két betegség komorbiditásából származó komplikációk. A cukorbetegek dep­ressziójának kezelése során pedig fontos az antidepresszívumok metabolikus mellékhatásainak a figyelembevétele, és a szénhidrátháztartás szorosabb ellenôrzése.