A 21. század embere naponta több képpel találkozik, mint amennyit egy 19. századi átlagember egész életé­ben látott, és ez a szám az elmúlt két-három évtizedben exponenciálisan nőtt. A képalkotó eljárások segítségével láthatatlan világokba jutunk el, az űr távoli pontjaitól az emberi test mélyéig. A vizuális boom korszakában mégis fontos felhívni a figyelmet arra, hogy nem anyanyelvünk a képek nyelve, akkor sem, ha reggeltől estig fotók és videók ömlenek ránk. Fuchs Lehellel beszélgettünk, aki fotográfusi és operatőri pályafutása mellett a hazai vizuális oktatás egyik úttörője is: a Szellemkép Szabadiskola alapítója, amely már harmadik évtizede nyitja fel a fényképezéssel ismerkedők szemét arra, hogy a képalkotás az önismeret és a világ megismerésének az útja.

Az evészavaroknak a 20. század második felétől tapasztalható egyre markánsabb terjedése szülte azt az igényt, hogy e kór­képek szűrése a lehető legegyszerűbb módon, rövid kérdőív segítségével kivitelezető legyen. Morgan és munkatársai ezt az igényt felismerve alkották meg 1999-ben a SCOFF kérdéssorát, amely az egyén evés-zavar-érintettségét hivatott felmérni öt eldöntendő kérdés segítségével. A kérdőív tömörsége, egyszerű alkalmazhatósága miatt hamar népszerűvé vált, számos nyelvre lefordították, validitását több populáción is vizsgálták. Az eredmények szerint a SCOFF alkalmas az evészavarok elsődle­ges szűrésére, nem diagnosztikai céllal, a kérdőív kidolgozói által meghatározott két „igen” válasz szerinti kritikus határt figyelembe véve. A jelen irodalmi áttekintésünk célja a SCOFF eddig pályájának bemuta­tása.

BEVEZETÉS - A testkép lényeges szerepet játszik abban, ahogyan az egyének a saját egészségüket megítélik, valamint az egészségmegőrzéssel és betegségmegelőzéssel kapcsolatos motivációikban is. A fogyasztói társadalom ellentmondásos üzeneteket küld a lakosság felé, egyrészt kalóriadús ételek kipróbálására buzdít, másrészt a karcsúság ideálját erősíti. Nem véletlen, hogy az elhízáson kívül az evés- és testképzavarok gyakorisága is megnövekedett az utóbbi évtizedekben. Éppen ezért kiemelten fontos a testképről alkotott vélekedések hátterének vizsgálata. MÓDSZEREK - Százhatvanhét felnőtt, egészséges dolgozó önkéntes és anonim, önkitöltéses kérdőívet töltött ki, amelynek középpontjában az úgynevezett emberalak-teszt állt. Először ábra segítségével jelölték meg a testképüket és az ideális testképet. Majd vékony modelleket mutató fényképek felvetítése után a kérdéseket megismételtük. A vizsgálat célja annak kiderítése volt, hogy befolyásolható-e a megítélés a médiahatás által preferált karcsúságideál bemutatásával. EREDMÉNYEK - A képek vetítése után a minta 55,6%-ában történt változás a saját testalkat megítélésében, az ideális testalkatban és a férfi/női ideálban. A képek vetítése előtt egy 1-7-ig terjedő Likert-típusú skálán a saját testalkatukat átlagosan 3,23-nak értékelték az emberalakteszten, majd a képek levetítése után ez 3,35-ra nőtt (karcsúbb lett). A saját maguk számára ideálisnak elképzelt testalkat (4,57 pont), a nők ideális testalkata és a férfiak ideális testalkata is a karcsúbb emberalak irányába tolódott el a képek vetítése után. Páros t-próba szerint a sajáthoz hasonló emberalak és a vetítés utáni saját ideális testalkat között szignifikáns változás (p<0,001) történt. A férfiak és a nők között nem volt jelentős eltérés a női és a férfi ideálok megítélésében. KÖVETKEZTETÉSEK - A képek igazi befolyásoló ereje (úgynevezett priming) a vetítés előtti saját és a vetítés utáni ideális test-alkat közötti szignifikáns változásban mu-tatkozott meg, a még karcsúbb alak választása következtében. A nők és férfiak ideális alakjának megítélése hasonló volt a képek vetítése előtt is azzal, hogy mit tartanának maguknak ideálisnak. A képek vetítése után a női és a férfi ideál kisebb mértékben mozdult el a karcsúbb emberalak felé, mint a sajátnak tartott ideális. Az eredmények arra hívják fel a figyelmet, hogy a médiában sugárzott képeknek jelentős szerepük lehet a lakosság testképének alakulásában. A jelenség megismerése segíthet az egészségmegőrzésben és az étkezési szokásokkal kapcsolatos betegségek megelőzésében.

[Bevezetés - A Huntington-kór progresszív megbetegedés, melyben neurodegeneráció folyik már a korai preszimptomatikus fázistól kezdve. Különösen fontos a preszimptomatikus stádiumban a jelző biomarkerek megismerése, melyekkel a betegség progressziója monitorozható és tesztelhető a neuroprotektívnek vélt kezelés hatékonysága. Módszer - Hét, preszimptomatikus Huntington-mutációt hordozó és tíz párosított egészséges kontroll volt a vizsgálatba bevonva. Hatan a betegekből 24 hónapos longitudinális tanulmányban vettek részt és a kezdeti mérést követően a 12. és 24. hónapokban MRI készült róluk. Nagy felbontású T1-súlyozott képek készültek és voxelalapú morfometriát használtak az adatok elemzésére. A csoportok közti különbségtől eltekintve korrelációt találtunk a CAG ismétlődési száma és a fokális corticalis vastagság, illetve a teljes szürkeállomány- terjedelem között. Eredmények - Bilaterálisnak talált fokális corticalis atrófia volt jelen a superior temporalis sulcusban és a balközép frontális gyrusban olyan preszimptomatikus huntingtonos betegeknél, akik még nem mutatták jelét a kognitív vagy motoros hanyatlásnak. A teljes szürkeállomány-atrófia (p<0,048) és a csökkent teljes agyi volumen szintén igazolódott. A CAG-tripletek száma nem mutatott korrelációt a fokális szürkeállomány-atrófiával és a teljes agyi terjedelemmel. Erős korrelációt találtunk a CAG ismétlődési száma és a teljes szürkeállomány-terjedelem között (p<0,016). Következtetés - A corticalis atrófia korán megjelenik, már a betegség preszimptomatikus fázisában. Nagyszámú betegmintán, az atrófia mérésével történő további megerősítés biomarkere lehet a betegség progressziójának és a feltételezett neurodegenerációnak.]

CÉLKITŰZÉS - A real-time ultrahang-elasztográfia új vizsgálóeljárás, amely alkalmas a kóros és normális szövetek közötti különbségek meghatározására, rugalmasságuk alapján. Jelen közlemény célja, hogy bemutassa a real-time ultrahang- elasztográfiát és a Doppler-ultraszonográfiát (DUS) egyenként és egymással kombinálva, a jó- és rosszindulatú nyaki nyirokcsomók differenciálásában. BETEGEK ÉS MÓDSZEREK - Ötvenegy beteget (12 férfi és 39 nő) nyaki nyirokcsomó finomtű-aspirációja, illetve sebészi biopsziája előtt vizsgáltunk a fenti két módszerrel. A DUS-vizsgálatnál néztük az ereket, illetve meghatároztuk a rezisztenciaindexet (RI). A nyaki nyirokcsomó ultrahangelasztográfiájának értékeléséhez öt csoportot állítottunk föl a színes elasztográfiás képek alapján (1. csoport: kemény, rugalmatlan terület nincs vagy nagyon kicsi; 2. csoport: a kemény, rugalmatlan terület kisebb, mint 45%; 3. csoport: a kemény terület nagyobb, mint 45%; 4. csoport: perifériás kemény, rugalmatlan és centrális rugalmas terület; 5. csoport: a kemény, rugalmatlan terület teljeséggel kitölti a solid komponenst rugalmas gyűrűvel vagy a nélkül). Ezenkívül a nyirokcsomó és a környező izomzat feszességét mértük és kiszámítottuk az izom-nyirokcsomó hányadost (feszülési index). Az elasztográfia és a DUS által kapott eredményeket összehasonlítottuk a végső biopsziás eredményekkel. A malignus daganatok kritériumainak meghatározásához uniés multivariációs analízist alkalmaztunk, p>0,05 jelentette a statisztikai szignifikanciát. EREDMÉNYEK - A 2,45-nál magasabb feszülési index és a 4-5. csoportú színes minta nagy valószínűséggel malignus nyirokcsomót jelez, 93,8% szenzitivitással és 89,5% specificitással (p<0,001). Az eredmények szignifikánsan jobbak voltak, mint a DUS-sal kapott eredmények, vagyis ha az RI nagyobb volt, mint 0,57, a szenzitivitás 78,9% (p<0,001) volt. KÖVETKEZTETÉS - A real-time ultrahang-elasztográfia 93,8% szenzitivitású és 89,5% specificitású a jó- és rosszindulatú nyaki nyirokcsomók elkülönítésében olyan betegeknél, akiknél finomtű- vagy egyéb sebészi biopsziás mintavétel is történt a malignitás megállapításához, tehát a két módszer együtt javíthatja a nyaki nyirokcsomók differenciáldiagnózisát.