Kö­zel 100 éve, az efedrin fel­fe­de­zé­se óta pró­bál­koz­nak az obesitas gyógy­sze­res ke­ze­lé­sé­vel. Hos­­szú év­ti­ze­de­ken át amfetaminszármazékokat, noradrenalin- és dopa-minfelszabadulást elősegítő és gát­ló sze­re­ket al­kal­maz­tak. Azon­ban köz­pon­ti ideg­rend­sze­ri, cardiovascularis és sympathicotoniás mel­lék­ha­tá­suk mi­att sor­ban ki kel­lett von­ni leg­több­jü­ket a for­ga­lom­ból. A 90-es évek­ben belépő dexfenfluraminnak (Isoli-pan) nem vol­tak ilyen mel­lék­ha­tá­sai, vi­szont ki­de­rült, hogy jobbszívfél-vitiumot okoz­hat. Majd jött a sibutramin (Reductil), me­lyet 2010-ben hipertenzív és cardiovascularis mel­lék­ha­tá­sok mi­att kel­lett vis­­sza­von­ni. Mind­ezek után étvágycsökkentő gyógy­szer nél­kül ma­rad­tunk. A zsír­fel­szí­vó­dást gát­ló orlistattal (Xenical 120, Alli 60 mg OTC) csak a táp­lá­lék zsír­já­nak 30%-át le­het el­tá­vo­lí­ta­ni, de gast-rointestinalis mel­lék­ha­tá­sok­kal. A vi­lág­szer­te fo­lyó ku­ta­tá­sok és vizs­gá­la­tok új ered­mé­nye, hogy az FDA 2012-ben en­ge­dé­lyez­te for­ga­lom­ba hoz­ni az Ame­ri­kai Egye­sült Ál­la­mok­ban a sze­lek­tív 5-HT2/c szerotoninagonista, a te­lí­tett­ség­ér­zést fo­ko­zó lorcaserint (Belviq). Saj­nos Eu­ró­pá­ban az EMEA 2013-ban ide­ig­le­ne­sen el­ha­lasz­tot­ta azt, bi­zo­nyos mel­lék­ha­tá­sok ki­zá­rá­sá­ig. Cu­kor­be­te­gek ré­szé­re in­jek­ci­ós for­má­ban ren­del­ke­zés­re áll a GLP-1-agonista exenatid és -analóg liraglutid, me­lyek csök­kent­he­tik a test­súlyt is.

Az inkretinhatáson alapuló készítmények terápiás helye a 2-es típusú cukorbetegek betegségkarrierjének elején van. Ezeknek a gyógyszereknek a hatásmechanizmusa részben azonban független a működő β-sejtektől, ezért terápiás hatás várható a 2-es típusú cukorbetegek betegségének későbbi fázisában, sőt 1-es típusú cukorbetegségben is. Ez utóbbi kiváló modellként szolgálhat az inzulinszekréción túli mechanizmusok vizsgálatára. Dolgozatunkban ösz - szefoglaljuk az inkretintengelyen ható készítményekkel történt 1-es típusú diabeteses vizsgálatokat.

Közel 100 éve, az efedrin felfedezése óta próbálkoznak az obesitas gyógyszeres kezelésével. Hosszú évtizedeken át amfetaminszármazékokat, noradrenalin- és dopaminfelszabadulást elősegítő és gátló szereket alkalmaztak. Azonban központi idegrendszeri, cardiovascularis és sympathicotoniás mellékhatásuk miatt sorban ki kellett vonni legtöbbjüket a forgalomból. A 90-es években belépő dexfenfluraminnak (Isolipan) nem voltak ilyen mellékhatásai, viszont kiderült, hogy jobbszívfél-vitiumot okozhat. Majd jött a sibutramin (Reductil), melyet 2010-ben hipertenzív és cardiovascularis mellékhatások miatt kellett visszavonni. Mindezek után étvágycsökkentő gyógyszer nélkül maradtunk. A zsírfelszívódást gátló orlistattal (Xenical 120, Alli 60 mg OTC) csak a táplálék zsírjának 30%-át lehet eltávolítani, de gastrointestinalis mellékhatásokkal. A világszerte folyó kutatások és vizsgálatok új eredménye, hogy az FDA 2012-ben engedélyezte forgalomba hozni az Amerikai Egyesült Államokban a szelektív 5-HT2/c szerotoninagonista, a telítettségérzést fokozó lorcaserint (Belviq). Sajnos Európában az EMEA 2013-ban ideiglenesen elhalasztotta azt, bizonyos mellékhatások kizárásáig. Cukorbetegek részére injekciós formában rendelkezésre áll a GLP-1-agonista exenatid és -analóg liraglutid, melyek csökkenthetik a testsúlyt is.

A saxagliptin szelektív, potens dipeptidil-peptidáz- IV- (DPP-IV-) gátló. A DPP-IV-gátlás révén csökkenti az endogén inkretin hormonok degradációját, így glükózdependens módon növeli a hasnyálmirigyszigetek inzulinelválasztását, és csökkenti a glükagon szekrécióját. A klinikai vizsgálatok során a saxagliptin monoterápiában és kombinációs kezelés során is, úgymint metformin, glibenclamid, glipizid, pioglitazon, rosiglitazon mellett is javította a klinikai glykaemiás végpontokat. Glükózdependes mechanizmusának köszönhetően monoterápiában vagy metforminnal kombinálva minimális a hypoglykaemia kockázata. Összességében jól tolerálható, és nincs érdemleges hatása a testsúlyra. A szerzők összefoglalják a saxagliptinnel végzett legfontosabb klinikai vizsgálatokat.

A 2-es típusú diabeteses betegek kezelésének két kiemelkedő jelentőségű tényezője van: a nem farmakológiai terápia (életmód-változtatás, diéta, dohányzás elhagyása, testmozgás) és a gyógyszeres kezelés a vércukorszint, valamint a többi kardiometabolikus kockázati tényező (vérnyomás, testsúlytömeg, lipidek, húgysav) célértékeinek elérésére. Sajnos világszerte nagy gond, hogy a diabeteses betegek viszonylag kis részében sikerül megfelelőképpen csökkenteni ezeket a kockázati tényezőket. Ezért van nagy jelentősége minden olyan új gyógyszernek, amely nemcsak a vércukorszintet csökkenti, hanem kedvezően befolyásol több kardiometabolikus kockázati tényezőt is. Az inkretinhatáson alapuló antidiabetikumok, a GLP-1-analógok, illetve -mimetikumok és a DPP-4-gátlók ebből a szempontból új korszakot jelentenek a 2-es típusú diabeteses betegek kezelésében, mert a vércukorszint csökkentése mellett kedvező hatásúak lehetnek a vérnyomásra, a lipidszintekre és a testsúlyra is. E szerek között fontos szerepe van az újabban törzskönyvezett és hazai forgalomba került liraglutidnak, mert az inzulinszekréciót a vércukortól függően stimulálja, ezenkívül csökkenti a vércukorszintet növelő glükagon szekrécióját. A kardiometabolikus faktorokra gyakorolt hatásai közül fontos kiemelni, hogy étvágy-, testsúly- és vérnyomáscsökkentő hatású. Számos klinikai farmakológiai vizsgálat történt liraglutiddal. Ezek között is kiemelkedő jelentőségű a LEAD (Liraglutide Effect and Action in Diabetes) vizsgálatsorozat, amelyben bizonyították, hogy mind monoterápiában, mind különféle antidiabetikus kombinációkban hatékonyan csökkenti a vércukrot, a testsúlyt, s kedvezően befolyásolja a szisztolés vérnyomást is.