A vizsgálat a laikusok elektrokonvulzív terápiával (ECT) kapcsolatos ismeret­anyagának és attitűdjének felmérését tűzte ki célul. Nemzetközi szinten is kevés kutatás foglalkozik a laikusok ECT-vel kapcsolatos attitűdjével, Magyarországon pedig ilyen kutatás még nem készült. A szerzők által összeállított, tizenhét kérdésből álló, félig strukturált kérdőívet töltöttek ki a közösségi mé­dián keresztül elért önkéntes résztvevők az interneten ke­resz­tül. A felmérésben való részvétel anonim volt. A vizsgá­lat alanyai: a magyar felnőtt lakosság nem egészségügyben dolgozó része jelentette az alapsokaságot, amelyből a vá­lasz­adók kikerültek. A laikusok által adott válaszok az egész­ségügyben dolgozók válaszaival kerültek összehasonlításra. A vizsgálat jelentős különbséget mutatott az egészségügyben dolgozók és a laikusok tájékozottsága és attitűdje között. A laikusok közel kétharmada egyáltalán nem is hallott az ECT-kezelésről. Míg a módszert ismerők többsége bizonyos aspektusokban jól tájékozott volt, a kezelés elutasítottságát és a kezeléssel kapcsolatos negatív attitűdöt magasabbnak találtuk a laikusok, mint az egészségügyi dolgozók körében. A kutatás a laikusok körében az ECT-vel kapcsolatban alacsony szintű tájékozottságot és negatív atti­tű­döt mutatott ki. Ennek javításában meghatározó sze­repe van a hiteles tájékoztatásnak, az ismeretterjesztésnek, a terápiá­val kapcsolatos előítéletek, kételyek eloszlatásának, ami mind a médiának, mind pedig a pszichiátereknek feladata.

A kiégés lényege a testi, lelki és érzelmi kimerülés, amelyet krónikus érzelmi megterhelés vált ki, és többlépcsős folyamat végén jelentkező állapotnak tekinthető. Olyan foglalkozásúak körében gyakori, akik mindennapos munkájuk során segítő kapcsolatba kerülnek az emberekkel, és azok elsősorban negatív érzéseivel. Az érzelmi megterhelés mellett bizonyos személyiségjegyek és a nagy munkaterhelés is szerepet játszik a kiégés kialakulásában. Tünetei a fizikai kimerültség (elcsigázottság, fáradtság, betegségek), az érzelmi kimerültség (reményvesztettség, depreszszió, öngyilkosság) és a lelki kimerültség (pesszimizmus, negatív attitűdök, a betegek dehumanizálása). Az orvosok körében átlagosan 20% körüli kiégési arányt mértek a különböző nyugat- európai országokban és az Egyesült Államokban. Bár gyakorisága országonként hasonló értéket mutat, szakterületenként változó az érintettek aránya. Azok közt, akik gyógyítható, jó prognózisú betegcsoporttal foglalkoznak, kisebb a kiégés kockázata, míg a krónikus betegekkel, haldoklókkal naponta foglalkozó orvosok körében igen gyakori jelenségnek számít. A kiégés megelőzhető megfelelő munkahelyi körülmények kialakításával, önismeret- és készségfejlesztéssel, klinikai esetmegbeszélő csoportokon való részvétellel. A megelőzés szándéka hívta életre a Semmelweis Egyetemen a Humánia Pályaszocializációs Műhelyt, amely a hivatásra való felkészítés keretében, szervezett formában teszi lehetővé az orvosok számára, hogy már hallgató korukban olyan készségeket és módszereket sajátítsanak el, amelyek a későbbiek során elősegítik a nehéz érzelmi helyzetek feldolgozását, ezáltal csökkentve a kiégés kockázatát.

A szakorvosi konzultáció ha­gyományosan személyes találkozást je­le­nt. Napjainkban azonban a betegeknek nem kell feltétlenül bemenniük a rendelőbe azért, ha beszélni szeretnének az orvossal, hiszen számos új kommunikációs lehetőség is elterjedt már. Vizsgálatunk célja an­nak feltárása volt, mennyire jellemző egy szakrendelőben az orvos és a beteg között a személyes találkozás mellett más lehetőségek (telefon, e-mail) igénybevétele. Fókuszcsoportos interjút vé­­geztünk egy budapesti szakrendelő szakorvosai és szakdolgozói körében, valamint mélyinterjút készítettünk az asszisztensek vezetőjével. A szakorvos és betege kö­zötti konzultáció többségében személyesen, a rendelőben zajlik, az asszisztens je­lenlétében, akinek a szerepe komplex és központi. Továbbá fontos eszköz a veze­tékes telefon, melyen a betegek rendelési időben elérik az orvost vagy az asszisztenst. A mobiltelefon és az e-mail használata esetleges. A szakrendelő honlapja prak­tikus információkat közvetít a betegek felé. A ha­gyományos postai levél, szórólapok, kiadványok is jellemzőek a tájékoztatásban. Az orvosok véleménye meglehetősen heterogén volt a betegek internethasználatáról és a betegekkel való online kapcsolattartásról. A felszereltség növelése mellett a technikai eszközök átgondolt, szervezett bevezetésével és használatával csökkenthető lenne az egészségügyi szakemberek túlterheltsége.

A vizsgálat célja: A komplementer és alternatív medicinával kapcsolatos attitűd, tudás és tapasztalat felmérése ápoló hallgatók körében. Vizsgálati módszer és minta: A felmérés 171 (57 nappali és 114 levelező tagozatos) ápoló hallgató bevonásával saját fejlesztésű önkitöltős kérdőív alkalmazásával készült keresztmetszeti kutatás. Eredmények: A hallgatók attitűdje a komplementer medicinával kapcsolatosan pozitív. A legismertebb terápiák a következők: masszázs, gyógynövény-terápia, akupunktúra, homeopátia, relaxáció és meditáció. A gyógynövény-terápiát, a masszázst és a homeopátiát próbálták már ki a legtöbben, és többségük hatékonynak találta. A nappali tagozatos hallgatók elsősorban az internetről, míg a levelezős hallgatók különböző képzésformák keretén belül szerezték ismereteiket az alternatív gyógymódokról. A hallgatók többsége szerint szükséges és hasznos lenne az alternatív medicina egészségügyi ellátásba és felsőoktatásba történő integrációja. Következtetések: Az alternatív gyógymódok felsőoktatásba történő integrációjával az ápoló hallgatók megbízható ismeretekre tehetnének szert, mely munkájukat hatékonyabbá tehetné.

BEVEZETÉS - Az orvosok számára különösen fontos a megfelelő alvás. Kutatásunk az orvosok alvását és álmodását vizsgálja az éjszakai ügyelet szempontjából. MINTA ÉS MÓDSZER - Százhuszonöt - egyenlő arányban ügyelő és nem ügyelő - orvos töltött ki kérdőívet, amelyben demográfiai és munkarendre vonatkozó adatok mellett az Athéni Insomnia Skála és az Álomminőség Kérdőív szerepelt. EREDMÉNYEK - Csaknem minden orvosnak volt alvásproblémája; főleg a nappali álmosság (78%) és az alváshiány (70%). A nők nehezebben alszanak el; az életkorral nő az éjszakai felébredés valószínűsége, de csökken a nappali álmosságé; a teljesítményromlás érzete az ügyelők körében gyakoribb. Az álomjellegzetességek nem különböznek szignifikánsan a demográfiai mutatók és a munkarend eltérése mentén. KÖVETKEZTETÉSEK - Az orvosok körében a magyar népességhez képest magas az alvásproblémák előfordulása, de a klinikai mértékű insomnia nem. A vizsgált orvosok körében a lakossági átlaghoz képest jóval kisebb arányban vannak olyanok, akik sohasem emlékeznek álmaikra (7% vs. 25%). Az álmok nappali hangulatot befolyásoló hatása az orvosok körében gyakoribb, mint a felnőtt magyar lakosság körében.