Előzmények: A hypertonia ellátásáról szóló aktuális európai és hazai irányelvek egyszerű és jól alkalmazható kezelési stratégiát javasolnak a kezelés hatékonyságának növelése érdekében. Ennek fontos eleme a kezdő lépésként alkalmazott RAS-blokkoló és kalciumantagonista vagy diuretikum fix dózisú, egytablettás kombináció alkalmazása. Elsődleges célkitűzés: A 2018-as ESC/ESH, az artériás hypertonia kezelésére vonatkozó szakmai irányelveknek megfelelő vérnyomáscélérték-tartományt elérők arányának meghatározása a telmizartán és amlodipin fix kombinációs terápia indítását követő 12 hetes kezelési periódus végén, a rendelőben mért vérnyomásértékek alapján, háziorvosi praxisban kezelt betegek körében. Betegek és módszerek: A többcentrumos, beavatkozással nem járó, prospektív adatgyűjtés során 63 háziorvos 729 beteget vont be a vizsgálatba. 717 beteg részesült a vizsgálati készítménnyel kezelésben (intention-to-treat [ITT] populáció) és 690 beteg esetében volt az elsődleges vizsgálati végpont meghatározható (per protocol [PP] populáció). A vizsgálat során két vizit volt, vérnyomásmérésre minden beteg esetében a beválasztáskor, illetve a második, egyben záró vizit alkalmával került sor. Eredmények: Az ITT-populációt 357 férfi és 360 nő alkotta, átlagéletkoruk 62±12 év volt, a betegek több mint 55%-a 65 évesnél fiatalabb volt. A rendelői vérnyomás átlaga az első viziten 150±17/88±10 Hgmm volt, míg a második vizitre (12. hét) a vérnyomásértékek 130±8,1/78±6,1 Hgmm-re csökkentek (p <0,05, minden esetben). A pulzusszámértékek is csökkenést mutattak a kezelés során (80±9,8/min értékről 75±6,3/min értékre). A 2018-as irányelvek szerinti optimális szisztolés célértéket az első viziten a betegek 10,1%-a , míg a második viziten a betegek 51,6%-a érte el. Az optimális diasztolés célértéket elérők aránya az első vizit alkalmával 15,8%-nak, míg a második viziten 54,1%-nak bizonyult. Az első viziten mindössze a betegek 5,5%-a érte el egyidejűleg az irányelvek szerinti szisztolés és diasztolés célvérnyomást. Ezzel szemben a második viziten a betegek 33%-a érte el egyidejűleg a számára kitűzött irányelvek szerinti optimális szisztolés és diasztolés célvérnyomásértékeket. Szintén nőtt a vizsgálat során azok aránya, akik a jelenlegi ESC/ESH irányelvek szerinti elsődleges célvérnyomásértéket (<140/90 Hgmm) érték el. Kiinduláskor a betegek 19,2%-ának volt a vérnyomása 140/90 Hgmm alatt, ami a vizsgálat végére 87,1%-ra emelkedett. A betegek jól tolerálták a telmizartán/amlodipin fix kombinációt, 95%-uk a vizsgálat befejezését követően is tovább szedte a készítményt. Konklúzió: Ez a való életet tükröző vizsgálat is azt bizonyítja, hogy az irányelvek szerint alkalmazott fix kombinációs telmizartán/amlodipin kezeléssel a betegek jelentős hányadánál már 12 hetes kezelés során el lehet érni a célvérnyomás-tartományt, de a betegek többségénél további dózisemelés vagy kombinációs kiegészítés szükséges a megfelelő vérnyomáskontroll elérése érdekében.

Megvizsgálni a családorvosi praxisokban dolgozók diabetes mellitusszal kapcsolatos ismereteit, szűrési gyakorlatukat, illetve a kiterjesztett hatáskörű ápolók szerepét a prevencióban. Online kérdőív segítségével végeztük kutatásunkat, amelyben 94 háziorvos, illetve 83 ápoló vett részt. Az ápolók 20%-a nem rendelkezett a megfelelő szakképesítéssel. Összességében a kiterjesztett hatáskörű ápolók érték el a legjobb eredményt a vizsgálatban. A praxisok 55,4%-ában végeznek rendszeresen praediabetes-szűrést, az ápolóknak pedig mindössze 35,5%-a javasolja a pácienseknek a szűrővizsgálaton való részvételt. A szűrések elmaradásának leggyakoribb oka a magas napi betegforgalom, a nem megfelelő infrastrukturális és személyi feltételek. A háziorvosok véleménye alapján kiegészítő finanszírozással, dietetikus alkalmazásával, életmód klubokkal, a betegforgalom korlátozásával javítható lenne a prevenció hatékonysága. A kiterjesztett hatáskörű ápolók önálló munkavégzését támogatták a háziorvosok. A középfokú ápolók esetében nagyobb szerepet kellene kapnia a prevenciós módszerek oktatásának, illetve a szűrővizsgálatokban való részvételnek. A kiterjesztett hatáskörű ápolók mielőbbi integrálása elengedhetetlen az alapellátás fejlesztése kapcsán.

BEVEZETÉS - A közlekedési balesetek túlélői, szemtanúi gyakran élnek át akut stresszreakciót. Az ezzel járó szubjektív szenvedés enyhítése és a későbbiek során potenciálisan kialakuló lélektani krízis, a poszttraumás stressz zavar vagy depresszió, és az ezekkel járó megnövekedett öngyilkossági kockázat megelőzése szempontjából komoly jelentősége van annak, hogy kapnak-e az érintettek azonnali, vagy legalább gyors lélektani segítséget. ESETISMERTETÉS - Egy 27 éves férfi beteg esetét mutatjuk be, aki közlekedési baleset elszenvedője, részben okozója volt. A balesetben édesanyját elvesztette, testvére megsérült, és a másik érintett gépjárműben utazók közt is volt halálos áldozat. A baleset után egy héttel jelentkezett pszichiátriai szakrendelésen, ahol álmatlanságot, étvágytalanságot, szomorúságot, erőtlenséget, szorongást panaszolt. Alacsony dózisú, szükség esetére javasolt anxiolyticus terápia mellett kezelését az első megjelenést követő napon az EMDR (eye movement desensitization and reprocessing) terápia akut stressz protokolljának (R-tep) útmutatása szerint elvégeztük. A háziorvosi visszajelzés és a három hét múlva megtörtént szakorvosi kontroll jelentős tüneti javulást igazolt. KÖVETKEZTETÉSEK - Az eltelt másfél év alatt a beteg kezelésre nem jelentkezett, a háziorvos visszajelzése szerint újabb pszichés problémák ez idő alatt nem merültek fel. Terápiánk a szenvedés azonnali enyhítése, valamint lélektani krízis és a PTSD (post-traumatic stress disorder, magyarul poszttraumás stressz zavar) megelőzése szempontjából sikeresnek mondható.

A szerzők felvázolják a fej-nyaki daganatok műtéti, illetve sugárterápiája után fellépő dysphagia, valamint a neurogén eredetű nyelészavarok rehabilitációjának módját és jelentőségét. A bemutatott komplex terápia célja a súlyos állapotot előidéző és szociális izolációt okozó nyelészavar megszüntetése, az orális táplálékfelvétel helyreállítása, valamint evvel párhuzamosan a hangképzés és az artikulációs funkciók javítása. A szimptómák és a terápia módjainak ismerete lehetővé teszi a háziorvos számára páciensének helyes vezetését.

BEVEZETÉS - Magyarországon az új vastag- és végbélrákos esetek száma évente átlagosan 10000, az ezzel összefüggő ha­lálesetek száma évente átlagosan 5000. A ked­vezőtlen helyzet javítására 2018-ban országos lefedettségű vastagbélrákszűrési program indult. CÉLKITŰZÉS - Célunk volt megismerni a vastagbélrák szűrésével, kezelésével kapcsolatba hozható orvosszakmák (háziorvostan, gasztroenterológia, sebészet, onkológia, patológia) egyes budapesti és vidéki képviselőinek véleményét, attitűdjét és tájékozottságát a programmal kapcsolatban. MÓDSZER - A program indulása előtt félig strukturált mélyinterjúkat készítettünk 20 szak­orvossal. Kérdéseink a tájékozott­ság­ra (vastagbéldaganat epidemiológia, szűrő­mód­s­zerekkel, illetve az országos prog­ram­mal kapcsolatos ismeretek), szubjektív preferenciákra (népegészségügyi súlyos­ság, pártolt szűrőmódszer és protokoll), il­letve a program saját orvosi gyakorlatra mért hatására irányultak. Az interjúk elemzése szemikvantitatív és kvalitatív módszerekkel történt. EREDMÉNYEK - A válaszadók a vastagbélrák incidenciáját jól ismerték, mortalitását alulbecsülték; 10-es skálán átlagosan 7-re értékelték a betegség hazai népegészségügyi jelentőségét és mindannyian egyetértettek a program bevezetésével. A többség (n = 12) tudta, hogy a szűrés kétlépcsős lesz, egy fő szerint csak egylépcsős, és többen (n = 7) tájékozatlanok voltak a protokollt illetően. Jelentős többség (n = 16) szerint a kolonoszkópia a legjobb szűrő­mód­szer. Szűk többség (n = 11) támogatta a kétlépcsős országos protokollt, öt fő ugyan nem támogatta, de elfogadta, négy fő szerint viszont csak az egylépcsős módszer alkalmazható. Többségi vélemény (n = 13) szerint a feladataik jelentősen meg fognak növekedni. KÖVETKEZTETÉSEK - A vastagbélrák ellátásában érintett szakmák képviselői pár­tolják a magyarországi szűrés bevezetését, azonban a mindennapi orvosi gyakorlatban a feladatok növekedését várják. A je­len­legi endoszkópos kapacitással elkerülhetetlen a túlterhelés. Többségi támogatást élvez a kétlépcsős protokoll azzal együtt, hogy a megkérdezettek a vastag­bél­tük­rö­zést tartják a legjobb szűrőmódszernek. Dön­tésük költséghatékonysági szempontokra és a kolonoszkópiától való általános lakossági idegenkedésre vezethető vissza.