Az endothelialis nitrogén-monoxid-szintáz szabályozása a Ser(1177)- és a Thr(495)-oldalláncok foszforilációja révén történik, amely befolyásolja a nitrogénmonoxid biológiai hozzáférhetőségét. Munkánkban a cigarettafüst akut, nitrogénmonoxid- képződést csökkentő hatását vizsgáltuk. Endothelsejteket kezeltünk koncentráció- és időfüggően dohányfüstpufferrel, majd redukált glutationnal vagy különböző proteinkináz-inhibitorokkal. Western blot vizsgálattal határoztuk meg az összenzimszintet és a foszforilált formák szintjeit. A dohányfüst koncentráció- és időfüggően növelte a foszforilációt a Ser(1177)- és kifejezettebben a Thr(495)-oldalláncokon, valamint az aktív dimerforma disszociációjához vezetett. A glutation gátolta e foszforilációkat, és megakadályozta a dimer endothelialis nitrogén-monoxid-szintáz-szint csökkenését. A proteinkináz A vagy B gátlása nem befolyásolta a dohányfüst hatását. A proteinkináz Cgátlók növelték a dohányfüst okozta foszforilációt a Ser(1177)-, de csökkentették a Thr(495)-oldalláncon. Összefoglalva, a dohányfüst a foszforilációt a gátlás irányába tolja el, továbbá az enzimatikusan aktív dimerforma bomlásához vezet. Ez a nitrogén-monoxid biológiai hozzáférhetőségének csökkenéséhez vezet, amelyben proteinkináz C feltehetően kulcsszerepet játszik.

Az emelkedett LDL-koleszterin- és/vagy tri­glicerid- és a csökkent HDL-koleszterin-szin­­tek bizonyítottan hozzájárulnak az ér­ká­rosodások kialakulásához. Kimu­tat­ható érbetegség hiányában az érvédelmet nyújtó lipidértékeket lehetőleg az egészséges táplálkozással, rendszeres testmozgással és a káros szenvedélyektől való tartózkodással próbáljuk elérni. Ha az egészséges életmód nem elég hatásos, akkor a primer prevencióban is szükségessé válik valamilyen lipidcsökkentő gyógyszer adása. Az öröklődő zsíranyagcsere-zavarral és a nagy vagy igen nagy cardiovascularis rizikóval rendelkező betegeknél szükséges a hatásos dózisú lipidcsökkentő gyógyszerek rendsze­res szedése. Az érvédelmet biztosító li­pid­célértékeket a hazai és a nemzetközi ajánlások fogalmazták meg. A cikk megpróbál segítséget nyújtani a mindennapi orvosi gyakorlat számára, hogy a széles körben hozzáférhető lipidparaméterek és lipidcsökkentő gyógyszerek alkalmazásával hogyan lehet hatásosan kezelni a dyslipidaemiás betegeket.

A tiazid típusú diuretikumok effektív vérnyomáscsökkentő szerek, de számos mellékhatással is rendelkeznek. Használatuk során, különösen nagyobb dózisok alkalmazása esetén fennáll a hypokalaemia, hyperuricaemia, hypercalcaemia kialakulásának lehetősége, továbbá kedvezőtlen a szénhidrát-anyagcserére és a lipidanyagcserére gyakorolt hatásuk is. Randomizált, kontrollált vizsgálatok adatai szerint kombinációs kezelés alkalmazása során a renin-angiotenzin rendszert gátló készítményeket tiazid típusú diuretikumok helyett előnyösebbnek tűnik kalciumantagonistákkal kombinálni.

Ötven hypertoniás és dyslipidaemiás be - tegnél kombinált antihipertenzív és antilipid- kezelést alkalmaztam. A fő terápiát az amlodipin/atorvastatin fix kombináció je - lentette több dózisvariációban. A megfigyelés célja a sikeres vérnyomás- és vérzsírszintcélérték elérése volt. Hat hónap alatt a vérnyomás átlagértéke 161/90 Hgmm-ről 133/84 Hgmm-re csökkent. A lipidprofil befolyásolása is sikeres volt, hat hónapos megfigyelés alatt az összkoleszterinszint 5,9 mmol/l-ről 4,76 mmol/lre csökkent. Összefoglalva hat hónap alatt az amlodipin/ atorvastatin fix kombináció használata nemcsak csökkentette a szív- és érrendszeri események számát, hanem növelte a betegek gyógyszerbevételi és terápiahű sé - gét is.

Az autokrin- és parakrinkontroll alatt álló endothel központi szerepet játszik az értónus szabályozásában. Szívelégtelenségben már a betegség korai stádiumában kialakul az endothel diszfunkciója. Létrejöttében a neurohormonális ellenreguláció, a renin-angiotenzin-aldoszteron rendszer aktivitásának fokozódása, a következményes magas szöveti és keringő angiotenzin II áll. A magas angiotenzin II-szint hozzájárul a bazális értónus fenntartásában szerepet játszó vasodilatator (nitrogén-monoxid, prosztaglandin I2) és vasoconstrictor (tromboxán A2, endotelin-1, katecholaminok) tényezők egyensúlyának felborulásához. Mindez az értónus növekedéséhez vezet, ami a vázizomban atrophiát, izomdegenerációt, a szívizomban pedig ischaemiás károsodást idéz elő. Mivel a reninangiotenzin- aldoszteron rendszer egyes elemei genetikai szabályozás alatt állnak, a kialakuló angiotenzin II-koncentrációt és a vele együtt létrejövő szövetkárosodást a genetikai összetétel nagymértékben meghatározza. Az endotheldiszfunkció korrekciójára számos terápiás lehetőség kínálkozik, ezek közül az angiotenzinkonvertáz enzim inhibíciója tűnik a legígéretesebbnek. Ezért az endothelfunkció egyszerű, nem invazív mérése fontos elem a szívelégtelenségben szenvedő betegek betegek kivizsgálásában és kezelésében, azonban klinikai jelentőségének megerősítéséhez további vizsgálatok szükségesek.