Az emelkedett LDL-koleszterin- és/vagy tri­glicerid- és a csökkent HDL-koleszterin-szin­­tek bizonyítottan hozzájárulnak az ér­ká­rosodások kialakulásához. Kimu­tat­ható érbetegség hiányában az érvédelmet nyújtó lipidértékeket lehetőleg az egészséges táplálkozással, rendszeres testmozgással és a káros szenvedélyektől való tartózkodással próbáljuk elérni. Ha az egészséges életmód nem elég hatásos, akkor a primer prevencióban is szükségessé válik valamilyen lipidcsökkentő gyógyszer adása. Az öröklődő zsíranyagcsere-zavarral és a nagy vagy igen nagy cardiovascularis rizikóval rendelkező betegeknél szükséges a hatásos dózisú lipidcsökkentő gyógyszerek rendsze­res szedése. Az érvédelmet biztosító li­pid­célértékeket a hazai és a nemzetközi ajánlások fogalmazták meg. A cikk megpróbál segítséget nyújtani a mindennapi orvosi gyakorlat számára, hogy a széles körben hozzáférhető lipidparaméterek és lipidcsökkentő gyógyszerek alkalmazásával hogyan lehet hatásosan kezelni a dyslipidaemiás betegeket.

A 2-es típusú cukorbetegség (T2DM) előfordulása világszerte jelentős növekedést mutat az elmúlt évtizedekben. A T2DM egy komplex patomechanizmussal kialakuló multifaktoriális betegség, melyet a β-sejtek működésének károsodásával együttesen jelen lévő bizonyos fokú inzulinrezisztencia jellemez, progressziója során a szénhidrátháztartás romlása és a cardiovascularis szövődmények kialakulása észlelhető. Számos epidemiológiai és klinikai vizsgálat igazolt összefüggést az inzulinrezisztencia és az elhízás, valamint a magas vérnyomás és a kóros lipideltérések között. A korai intenzív vércukorkontroll, valamint az egyéb rizikófaktorok gyógyszeres és életmódbeli változtatásokkal történő kezelése csökkentheti a cardiovascularis betegségek kialakulását. Azonban a nagy klinikai tanulmányok ellentmondásos eredményeket mutatnak a macrovascularis szövődmények szempontjából. A magas vérnyomás kezelésében sokszor kombinációs ke - ze lés szükséges a 2-es típusú cukorbetegnél is, a lipidcsökkentő kezelés az LDLkoleszterin-szint mérséklésével központi fontosságú szerepet játszik a cardiovascularis prevencióban. A megfelelő terápiaválasztás mérsékelheti a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát, sokszor jelent kihívást a sikeres terápiás beavatkozás szempontjából.

Az endothelialis nitrogén-monoxid-szintáz szabályozása a Ser(1177)- és a Thr(495)-oldalláncok foszforilációja révén történik, amely befolyásolja a nitrogénmonoxid biológiai hozzáférhetőségét. Munkánkban a cigarettafüst akut, nitrogénmonoxid- képződést csökkentő hatását vizsgáltuk. Endothelsejteket kezeltünk koncentráció- és időfüggően dohányfüstpufferrel, majd redukált glutationnal vagy különböző proteinkináz-inhibitorokkal. Western blot vizsgálattal határoztuk meg az összenzimszintet és a foszforilált formák szintjeit. A dohányfüst koncentráció- és időfüggően növelte a foszforilációt a Ser(1177)- és kifejezettebben a Thr(495)-oldalláncokon, valamint az aktív dimerforma disszociációjához vezetett. A glutation gátolta e foszforilációkat, és megakadályozta a dimer endothelialis nitrogén-monoxid-szintáz-szint csökkenését. A proteinkináz A vagy B gátlása nem befolyásolta a dohányfüst hatását. A proteinkináz Cgátlók növelték a dohányfüst okozta foszforilációt a Ser(1177)-, de csökkentették a Thr(495)-oldalláncon. Összefoglalva, a dohányfüst a foszforilációt a gátlás irányába tolja el, továbbá az enzimatikusan aktív dimerforma bomlásához vezet. Ez a nitrogén-monoxid biológiai hozzáférhetőségének csökkenéséhez vezet, amelyben proteinkináz C feltehetően kulcsszerepet játszik.

A tiazid típusú diuretikumok effektív vérnyomáscsökkentő szerek, de számos mellékhatással is rendelkeznek. Használatuk során, különösen nagyobb dózisok alkalmazása esetén fennáll a hypokalaemia, hyperuricaemia, hypercalcaemia kialakulásának lehetősége, továbbá kedvezőtlen a szénhidrát-anyagcserére és a lipidanyagcserére gyakorolt hatásuk is. Randomizált, kontrollált vizsgálatok adatai szerint kombinációs kezelés alkalmazása során a renin-angiotenzin rendszert gátló készítményeket tiazid típusú diuretikumok helyett előnyösebbnek tűnik kalciumantagonistákkal kombinálni.

A szerző összefoglalja a legfontosabb cardiovascularis kockázati tényezőket. Népegészségügyi szempontból a három egymást erősítő tényező a dohányzás, a magas vérnyomás és a kóros koleszterinszint. A teljes kóros lipidprofil, a visceralis obesitas, az emelkedett vércukor- és húgysavszint a hypertoniával együttesen adja a kardiometabolikus kockázat fogalmát. A kockázati tényezők és a cardiovascularis események (szervkárosodás, klinikai esemény, mortalitás) összefüggéseit számos tanulmány és metaanalízis igazolta. A kockázati tényezők együttes megjelenése növeli a kockázat mértékét. A bizonyított összefüggések alapján készültek a kockázatbecslési módszerek, melyek folyamatosan fejlődtek egyre több tényező figyelembevételével és a módszerek megbízhatóságának növelésével.