Lege Artis Medicinae

Egy XIX. századi uomo universale

HOLLÓSI Éva

1993. SZEPTEMBER 29.

Lege Artis Medicinae - 1993;3(09)

Képzőművészet

Karl Gustav Carus (1789–1869) 25 évesen, egyidőben szerezte meg az orvosi diplomát és a filozófia doktora címet, de folytatott tanulmányokat a természettudomány más területein is, tanult fizikát, kémiát, botanikát, zoológiát és geológiát is. 1811-től egész életén át szülészként és praktizáló orvosként, valamint ezek oktatójaként tevékenykedett. Carus 1827-ben lett a szász király udvari orvosa, majd több orvosi illetve természettudományos testület tagja, sőt elnöke. Szerteágazó tudományos tevékenységének egyik első állomása ginekológiai tankönyve; az elsők között tanulmányozta és tanította az összehasonlító anatómiát. Több az idegrendszerről és a vérkeringésről szóló munkát jelentetett meg.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Lege Artis Medicinae

Van-e jogunk a halálhoz?

SÁNDOR Judit

Történelmi bizonyítékaink vannak arra, hogy az ókorban már különbséget tettek a gyógyítható és a nem gyógyítható betegek között. Az orvosnak csillapítania kellett a fájdalmat, de a méltóságteli halálra való felkészítés már nem tartozott a feladatai közé. A halálba kísérés és a halálba segítés a későbbi évszázadokban sem minősült orvosi ténykedésnek, a fájdalomcsillapítás, a mesterséges életbentartás lehetőségének meg jelenésével azonban ez a tevékenység is – mint annyi más - (például szülés) medikalizálódott. A halálfélelem mellett megjelent a mesterségesen fenntartott élettől való félelem is.

Lege Artis Medicinae

Ceftazidim: tíz év a klinikai gyakorlatban

SZALKA András, PRINZ Gyula

A közlemény áttekinti a ceftazidim legfontosabb tulajdonságait: széles hatásspektrumát, beleértve a Pseudomonas aeruginosa törzseket is, előnyös farmakokinetikai tulajdonságait, alkalmazásának számos indikációját, az empirikus és elektív kezelés eredményességét, valamint a ritkán előforduló mellékhatásokat, a szer bevezetése óta eltelt tíz év tapasztalatai alapján.

Lege Artis Medicinae

Mit várhatunk ma a PTCA-tól?

MAJOR László, MOLNÁR Ferenc, BERENTEY Ernő, KÉKES Ede

A szerzők főleg irodalmi adatok alapján, az eredmények tükrében áttekintik a percutan transluminalis coronaria angioplasztika indikációjának kibővülését a metodika kialakulásától napjainkig. Megadják a revascularisatio és elsősorban a PTCA helyét az ischaemiás szívbetegség különböző formáinak kezelésében. Megállapítják, hogy az ischaemiás szív betegség morfológiai diagnosztikájának elengedhetetlen része a koronarográfia (1). A téma fontosságára a morbiditási és mortalitási statisztikák hívják fel a figyelmet, miszerint Magyarország ebben a betegcsoportban a kétes vezető helyet foglalja el, ugyanakkor összehasonlító statisztikák bizonyítják, hogy az ischaemiás szívbetegség kezelésében hazánkban sem a műtéti revascularisatio és még kevésbé a PTCA nem tudta elfoglalni szükségszerű helyét. A PTCA napjainkban a revascularisatióra szoruló beteganyag mintegy felében a műtéti megoldás reális alternatívája, különös tekintettel a beteg kisebb megterhelésére, a gyorsabb rehabilitációra és a kisebb költségre. A cikk célja, hogy felhívja a figyelmet a módszer jelentőségére, elsősorban az alapellátásban dolgozók körében (2).

Lege Artis Medicinae

Myocardialis kontraszt echokardiográfia; Új módszer a myocardialis perfúzió vizsgálatára

TEMESVÁRI András, LENGYEL Mária, PAOLO Voci

Ha a szívizom perfúziója átmenetileg vagy tartósan egy bizonyos kritikus szint alá csökken, az ischaemiás szívbetegség tünetei jelentkeznek. A koronarográfia ábrázolja az anatómiai szűkületeket, azonban ebből a perfúzióváltozás mértékére nem lehet egyenesen következtetni. A myocardialis kontraszt echokardiográfia új módszer a myocardialis perfúzió vizsgálatára. Az intracoronariás, illetve intravénás úton bejuttatott kontrasztanyag a vörösvértesekkel közel azonos nagyságú buborékokat tartalmaz, amelyek áramlásdinamikailag azonos jellegűek. Ezek a perfundált szívizmot kontrasztossá (fehérebbé) teszik az echokardiográfia számára. Az echo kontraszt-változás a perfúzióváltozás mérésére alkalmas. Az intracoronarias alkalmazás a coronariaág áramlási területét, a perfúzió rezervjét és a kollaterális keringás kimutatását teszi lehetővé. Az intraoperatív felhasználás során a cardioplegia eloszlását és a graft véráramlását vizsgálhatjuk. Az intravénásan beadott, tüdőn átjutó és a myocardiumot megfestő kontrasztanyag az ágy melletti perfúziós vizsgálatokat teszi lehetővé. Az ischaemiás szívbetegség diagnosztikájában és terápiájában széles körben alkalmazható új módszert ismertetünk, amely az invazív és nem invazív kardiológiában egyaránt felhasználható.

Lege Artis Medicinae

A digoxin (hatásának) véletlenszerű értékelése az angiotenzin-konvertáló enzim gátlására irányuló vizsgálat során

MATOS Lajos

A keringési elégtelenség a csak diuretikum + ACE-gátló + placebo csoport 23 betegében olyan mértékben romlott, hogy abba kellett hagyni a vizsgálatot, míg ez csak négy esetben fordult elő a digoxinnal is kezeltek között (p<0,001). Placebo-kezelés mellett a keringési elégtelenség romlásának relatív esélye a digoxinhoz képest 5,9 lett. A funkcionális kapacitás valamennyi mért paramétere (maximális terhelhetőség, szubmaximális terheléses kapacitás, NYHA fokozat) romlott a digoxin elvonása esetén. Hasonlóan csökkent digoxin helyett placebo adására az élet minősége (p=0,04), az ejekciós frakció (p=0,001), illetve nőtt a szívfrekvencia (p<0,001) és a testsúly (p<0,001).

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Lege Artis Medicinae

A magyar oltóanyaggyártás története

ÓCSAI Lajos

A közlemény bemutatja a magyar oltóanyaggyártás történetét, helyenként összekapcsolva a védőoltással megelőzhető fertőző betegségek elleni küzdelem folyamatával, aláhúzva azt a tényt, hogy az életkorhoz kötött kötelező védőoltási rend fenntartásához az elmúlt több mint 140 év alatt minden kormány tevőlegesen hozzájárult. Az írás a himlőnyirok-termeléstől, a Phy­laxiánál kezdődő diftériaszérum-termelés megindításától az Országos Köz­egész­ség­ügyi Intézet (OKI) megalakulásán át az ott folyó oltóanyag-termelésig, majd a Humán önálló vállalattá alakulásán át annak meg­szűnéséig igyekszik bemutatni az elért eredményeket. Az OKI oltóanyag-termelésével, az influenza elleni oltóanyag-előállítással kapcsolatos tevékenységével részletesebben is foglalkozik, mivel ez az 1960–1970-es években nemzetközi téren is kiemelkedő volt. A Humán Oltóanyag-termelő és Kutató Intézet tevékenységéből kiemelkedik a Di-Per-Te oltóanyag előállítása, melynek tetanuszkomponense ma is tovább él egy multinacionális oltóanyag-gyártó cég termékeiben.

Ideggyógyászati Szemle

CAT-H – új eljárás az afázia magyar nyelvű diagnosztikájában

ZAKARIÁS Lilla, RÓZSA Sándor, LUKÁCS Ágnes

A tanulmányban egy újonnan adaptált, jelenleg sztenderdizáció alatt álló logopédiai vizsgálóeljárást, a Comprehensive Aphasia Test magyar változatát (CAT-H; Zakariás & Lukács, előkészületben) mutatjuk be. A CAT-H a stroke következtében kialakuló szerzett nyelvi zavarok, az afáziák vizsgálatára alkalmas. A tanulmány célja a teszt főbb jellemzőinek, alkalmazási területeinek, a magyar adaptáció és sztenderdizáció folyamatának, valamint az afáziás személyek tesztben nyújtott teljesítményének bemutatása és egészséges kontrollcsoporttal való összehasonlítása. Kutatásunkban 99, többségében egyoldali, bal féltekei stroke utáni afáziát mutató személy és 19, neurológiai kórtörténettel nem rendelkező kontrollszemély vett részt. A vizsgálati személyekkel a klinikai gyakorlatban használatos tesztek mellett a CAT-H battériát vettük fel, amit egy általunk összeállított demográfiai és klinikai kérdőívvel egészítettünk ki. A CAT-H két részből, egy kognitív szűrővizsgálatból és egy átfogó nyelvi tesztből áll. Az afáziás csoport teljesítménye vala­mennyi nyelvi és szinte az összes kognitív területen jelentősen elmaradt az egészséges kontrollcsoportétól. Várakozásainkkal összhangban a kontrollcsoport plafonközeli teljesítményt nyújtott valamennyi területen, míg az afáziás csoportra nagymértékű egyéni variabilitás volt jellemző a nyelvi és a kognitív szubtesztekben egyaránt. Kapcsolatot találtunk az életkor, az agyi történés óta eltelt idő és a stroke típusa, valamint a teszttel mérhető egyes kognitív és nyelvi képességek között. Eredményeink és előzetes tapasztalataink szerint a teszt alkalmas a nyelvi profil feltárására, a nyelvi képességekben történő változások nyomonkövetésére és a kognitív alapképességek zavarainak szűrésére afáziában. Reményeink szerint a teszt sokoldalú felhasználhatóságának köszönhetően egyedül­álló módon fogja segíteni az afázia hazai diagnosztikáját, az afáziás személyek ellátásában és rehabilitációjában dolgozó szakemberek, valamint az afáziakutatók mun­káját.

Lege Artis Medicinae

Covid-19 – a valóság próbája

SVÉD Tamás

Ez a pandémia a válság, a valóság próbája, a megmérettetés, ahol kiderül, mit tudunk kezdeni a szekrényekből előbukó csontvázak tömegével, képesek vagyunk-e félretenni játszmáinkat és közösen, összezárva megküzdeni egy komoly fenyegetéssel. Akkor sikerülhet, ha képesek leszünk ezúttal szembenézni a valósággal, mind a járvány, mind az egészségügy állapotának tekintetében.

Lege Artis Medicinae

Kedves Olvasónk! Köszöntő a LAM alapításának 30. évfordulója alkalmából

KAPÓCS Gábor

Kedves Olvasónk! Így indítottuk a lapot 30 évvel ezelőtt, amikor a LAM első köszöntőjét, a Beköszöntőt írtuk. 1990 októberében azonban a megszólításba még bekerült a „reménybeli” kifejezés is. Különös ez a szó, pontosabban ennek a szónak a használata, így egy emberöltő távlatából visszatekintve. Akkor, a rendszerváltás utáni hónapokban, sőt években, de talán az egész ’90-es évtizedben, a reményből volt a legtöbb. Az egész ország abban reménykedett, hogy végre eljött a szabadság kora, amikor kiteljesedhetnek az alkotó energiák és egy nagy, össznemzeti nekibuzdulással átugorhatjuk a megfáradt és kudarcot vallott szocializmusból a fejlett nyugati, szociális piacgazdaságba és plurális demokráciába vezető lépcsőfokokat, hogy aztán a belátható – nem is oly távoli – jövőben ripsz-ropsz utolérjük majd a magyar lakosság zömének példaképét, a „k. u. k.”-beli „sógorok” lakta Ausztriát. Ebből a remény és a nekibuzdulás biztosan megvalósult. A többiről most inkább ne be­széljünk. Nagyon is beszéljünk viszont arról, hogy ez a tenni akarás, az alkotóenergiák felszabadulása egy megújuló, jobb és lakhatóbb ország reményében hogyan vezetett el a LAM megalapításához – mert most ennek jött el az ideje.

Ideggyógyászati Szemle

A szocioökonómiai helyzet és a stroke kapcsolata a fővárosban

VASTAGH Ildikó, SZŐCS Ildikó, OBERFRANK Ferenc, AJTAY András, BERECZKI Dániel

A nyugat- és kelet-európai országok stroke halandósága közötti szakadék a társadalmi-gazdasági különbségeket tükrözi. Felvetődik a kérdés, hogy az életszínvonalbeli különbségek kisebb régiók szintjén is megnyilvánulnak-e a stroke jelleg­ze­tes­ségeiben. Összefoglalónkban a főváros egyik legszegé­nyebb (VIII.) és leggazdagabb (XII.) kerülete stroke-betegeinek összehasonlítását mutatjuk be életkori megoszlás, stroke-incidencia, esethalálozás és mortalitás szempontjából. Két összehasonlító epidemiológiai vizsgálatunk eredményeit összegezzük, melyek ugyanabban a két kerületben az akut cerebro­vascularis betegséget elszenvedett lakosságot vizsgálták. A „Budapest 8–12 Projekt” igazolta, hogy a szegényebb VIII. kerületben a stroke fiatalabb életkorban jelentkezik, valamint magasabb a dohányzás, az alkohol­abú­zus és a kezeletlen hypertonia prevalenciája. A „Hat Év Két Kerületben” tanulmányba bevont 4779 beteg a 10 éves utánkövetéssel egy­értel­műen igazolja, hogy a stroke fiata­labb korban következik be, magasabb incidenciával, eset­ha­lálozással és mortali­tással jár a kedvezőtlen szocio­öko­nó­miai adottságokkal rendelkező VIII. kerületben. A fiatalabb korcso­portokon belül magasabb a halálozás és a társbetegségek prevalenciája a VIII. kerületben a XII. kerülethez képest. A rizikófaktorok magasabb prevalenciája és a fiatalabb korcsoport magasabb halálozása a kedve­zőtlenebb szocioökonómiai adottságú VIII. kerület lakossá­gának jelentősebb sérülékenységére utal. A hiányzó láncszem a szegénység és a stroke között az életmódi rizikó­tényezők és az elsődleges prevencióhoz való adherencia hiánya lehet. A népegészségügyi stroke-prevenciós prog­ramoknak a kedvezőtlen szocioökonómiai környezetben élő fiatalabb korosztályra kellene fókuszálniuk.